Édes Anyanyelvünk, 1984 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1984-01-01 / 1. szám
agyalói az új és szokatlan hangzású címekre. Alig pár nappal azután, hogy egy alkalmi színtársulat a Budapest Sportcsarnokban előadta a Te is fotóztál, haver? című „arénajátékot”, az esti lap kritikusa ezzel a címmel tette közzé súlyosan elmarasztaló véleményét: Téged is becsaptak, haver? (Esti Hírlap, 1983. máj. 23. 2). Mi sem természetesebb, mint hogy ebben a típusban is felbukkannak kevésbé jól sikerült címek. Egy hírmagyarázat szerzője abból indul ki, hogy a chilei háziasszonyok üres fazekaikat összeütögetve tüntettek a Pinochet-rendszer ellen. Ezért a cím: Amiért a fazék szól (Esti Hírlap, 1983. aug. 17. 5). Szerintem nem volt stílusos így kiforgatni a Hemingwayregény címét. Ám az ilyesmin mindig lehet vitatkozni: bizonyára akadtak, akiknek nagyon is tetszett ez a tiszteletlen címötlet. A címszerkesztőknek is megvannak a kedvenceik - vagy mondjuk így: az áldozataik? -, amelyeket a legszívesebben „tekernek ki”. A „variáció” egyre jobban eltávolodik a „témá”-tól, az eredeti címnek vagy idézetnek fokozatosan kicserélődnek az alkotóelemei. Jövőre, veled, ugyanitt! - beszél meg randevút egy sportriporter a sérüléséből felépült Magos Judit asztalitenisz-bajnoknővel (Népsport, 1979. jún. 24). Egy másik lap a nyári ifjúsági labdarúgótornák csapataihoz intézi felszólítását: Jövőre, veletek, ugyanitt (Népszabadság, 1983. aug. 14. 12). A Pusztavacson, „az ország közepén” megrendezett békefesztivál résztvevőitől - az alkalomhoz illő komolyabb hangnemben - már így veszünk búcsút: Jövőre Önökkel ugyanott! (Utazási Magazin, 1983. 9. sz. 4). A szállóigék közül talán Adynak ezt a verssorát variálják a leggyakrabban a címhiányban szenvedő újságírók: „Mit ér az ember, ha magyar?” (Az ős Kaján). A példák sorrendjével azt igyekszem érzékeltetni, hogyan forgatja ki eredeti mivoltából az idézetet a mindenáron való aktualizálás: Mit ér a költő, ha magyar? (Élet és Irodalom, 1983. aug. 26. 9); Mit ér a vetőmag, ha magyar? (Déli krónika, Kossuth Rádió, 1983. jún. 6. 12 óra 15 perckor); Mit ér egy futballista, ha lengyel? (Harminc perc alatt a Föld körül, Kossuth Rádió, 1983. aug. 14. 12 óra 10 perckor); Mit ér a diplomás, ha üzemmérnök? (Magyar Nemzet, 1980. dec. 4. 5); Mit ér a sofőr, ha „milliomos”? (Népszava, 1983. jan. 18. 5). De a kedvencek kedvence, az első számú áldozat mégsem ez, hanem Andrzej Wajda filmjének a címe, a Tájkép csata után. Bizonyítja ezt az alábbi, korántsem teljes példasor az utóbbi idők sajtójából: Tájkép - csata után (Labdarúgás, 1981. 7. sz. 14—5); Tájkép csata közben (Magyarország, 1979. jan. 21. 6); Tájkép választási csata után (Esti Hírlap, 1983. márc. 22. 5; feleim); Tájkép tankönyvcsata előtt (Ifjúsági Magazin, 1983. 8. sz. 5); Tájkép, túszügy után (Esti Hírlap, 1981. febr. 9. 5); Tájkép aszály után (Magyar Nemzet, 1983. szept. 3. 7); Tájkép - építkezés után (Élet és Irodalom, 1983. aug. 26. 4. alcím); Tájkép - havazás előtt (Népsport, 1981. okt. 29. 4); Ügyeskedés csata után (Esti Hírlap, 1979. márc. 14. 4). A címdivatot éppoly nehéz befolyásolni, mint bármely más, nyelvi vagy nem nyelvi divatot. 1982 tavaszán egy glosszaíró mégis megpróbálkozott vele, hogy legalább a magyar nyelv hetén mérsékletre intse a címadókat, akik abban az időben A lovakat lelövik, ugye? címet tüntették ki különös rokonszenvükkel, pl. A szerelmes festőnőket átnevelik, ugye; A kártológépek harapnak, ugye?; stb. (Népszabadság, 1982. ápr. 24. 21). Két nap múlva ezzel a címmel olvashattunk tudósítást egy távközlési műhold pályára állításának előkészületeiről: Oscart fellövik, ugye? (Hétfői Hírek, 1982. ápr. 26. 3). Igaz, hogy aznap már nem volt magyar nyelv hete, ugye. Kemény Gábor 2 ÉDES ANYANYELVÜNK Meditáció egy divatos szóhasználatról Különböző értekezleten, fórumokon, a rádióban és a televízióban az utóbbi időben egyre többször hallani a következőket: „a tüzelő olajat sikerült szénnel kiváltani”. „Törekedni kell a drága energiahordozók olcsóbbal történő kiváltására”; „A hiánycikknek számító tetőfedő cserepet palával szeretnénk kiváltani"; „Sikerült az import kiváltása” stb. Úgy vélem, hogy a kivált ige használata az idézett esetekben helytelen. Kiváltani ugyanis: zálogtárgyat, poggyászt, munkakönyvet, rokonszenvet vagy ellenszenvet lehet, továbbá hallunk és beszélünk még - helyesen - undor, lelkesedés, csömör kiváltásáról, de hogy az olajat szénnel kell kiváltani - ez enyhén szólva érthetetlen. Érthetetlen, de nem véletlen. A kiváltás a Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint egy építészeti szakszó is: valamely terhet hordó épületrésznek, tartószerkezetnek másik hasonlóval való helyettesítése. Az oszlop, a pillér kiváltása. Ha már egy szakszó - modorosságból, fontoskodásból - belopakodik érvényességi körén túli területekre, akkor legalább ügyeljünk „új helyén” is érthető megfelelőjének használatára. Feltéve, ha találunk ilyen szót. A kiváltással szerencsénk van - találunk. Divatos alkalmazási helyén helyettesítést jelent: a cserepet palával, a tüzelőolajat szénnel, a drágát olcsóval váltják fel. Akkor sem ki! Tábori László VIDÁM SAROK Bántsa vagy bántja? A gimnázium három alsó osztályában az igazgatónál voltam kosztosdiák. Első osztályos koromban, a második vagy harmadik napon délben haza ballagtam. Az igazgató az előszobában ült egy karosszékben, újságot olvasott. Köszönésemre nyájasan üdvözölt, intett, hogy üljek le mellé, és kérdezősködött az otthoni, falusi dolgokról. Elmondtam, hogy van három tehenünk, két lovunk, tíz malacunk, több mint száz baromfink, köztük legalább húsz kakas. „Miért kell nektek annyi kakas?” - csodálkozott. „Még fiatal kakasok, de hamarosan levágják őket, mert egyik bántja a másikat” - magyaráztam. Összeráncolta a homlokát, rám nézett, és szelíden, de rosszallóan rázta a fejét: „Nem bántja, hanem bántja”. Nyeltem egyet. Dömsödön mindenki azt mondja: bántsa. Úgy látszik, Pesten másképp kell beszélni. Nem szíva, hanem szilva, nem szára, hanem kocsánya, nem bántja, hanem bántja. No, jól van. Az igazgató hallgatott, és várta, hogy tovább meséljek. Mondtam, hogy mindig szerettem a kakasokat, látatlanba megismerem mindegyiknek a kukorékolását. Van egy kedvenc kakasom is, Betyárnak hívják. Nem engedem, hogy ezt a többi bánts... (szájamra ütöttem) bántja. Megint rázta a fejét: „Nem bántja, hanem bántsa”. „Az előbb azt tetszett mondani, hogy: bántja”. „Az az előbb volt. Akkor úgy kellett mondani, de most így kell mondani.” Hívtak minket ebédelni, a magyarázat elmaradt. Ennyit mondott még: „Majd megtanulod magyarórán, csak jól figyelj”. Valóban megtanultam. Nem a kakasokon, hanem az irodalmi alkotásokon. A dömsödi kakasok most is bántják egymást. л ас (szepesy)