Édes Anyanyelvünk, 1993 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1993-01-01 / 1. szám
NYELVI MOZAIK (Szavak pálfordulása - Szervilis névelőelhagyás - A Valentin minálunk Bálint, nemdebár? - Suksükölő reklám) Ha kimondom ezeket a szavakat: alternatívok, megmérettetés, hiteles (politikus), nyomban felidéződik 1988/89 különleges hangulata. Azé az időszaké, amikor - mintegy varázsütésre - eltűntek az elvtársak, hogy kisvártatva mint urak térjenek vissza (igaz, az elvtársnőknek mind a mai napig nem sikerült megtalálni az utódait, mert az úrnő, úraszszony, úrhölgy megnevezések, ill. megszólítások túlságosan múltszázadiasak, ha szabad így mondanom: „krúdysak” ehhez). Ezzel a kis szépséghibával azonban végtére mégiscsak lezajlott a rendszerváltás, más szóhasználat szerint: rendszerváltozás (erre a finom, némiképp a keresztény és a keresztyén különbségére emlékeztető eltérésre azonban most nem térhetek ki). Követte-e, követi-e azonban a rendszerváltást normaváltás is? Ha igen, miben áll ez, ha nem, miért nem? És szükségszerű-e, hogy kövesse? S egyáltalán: mit szűrhet le a mai nyelvhasználat megfigyeléséből egy olyan nyelvész, aki nem képes megszabadulni attól a fixa ideájától, hogy a megfigyelésen és a regisztráláson kívül van (lehet) egyéb feladata is, pl. a befolyásolás (!), s akit ezért a „rendes” nyelvésztől való megkülönböztetésül nyelvművelőnek is szoktak nevezni? Ilyen s ehhez hasonló kérdéseket próbál felvillantani ez a „nyelvi mozaik": a szavak pálfordulását. Ám nemcsak a szavakét, hanem a nyelvét s egy kissé a körét is. Hát fogjunk is bele! Rakosgassuk egymás mellé az apró mozaikkövecskéket, talán kirajzolódik belőlük valamifajta kép a nyelvről, amelyet használunk, s a korról, amelyben élnünk adatott. A rádiót hallgatva, a televíziót nézve az udvariaskodó nyelvhasználatnak egy újabb változatára lettem figyelmes. Szemléltetésül íme néhány példa! Egy képviselő nyilatkozik, s ezt mondja: „Ebben osztom miniszterelnök úr minősítését.'' Egyik miniszterünk nyilatkozatából: „Miniszterelnök úr ezt tudomásunkra is hozta.” Egy parlamenti frakcióvezető arról tájékoztat, hogy „sikerült elérni pénzügyminiszter úrnál..." (hogy mit, azt nem tudtam feljegyezni, de nem is fontos). Végül a jelenségnek divatszerű terjedését szemléltesse egy minisztériumi főtisztviselő mondata a tévéhíradóból: „Vizsgálóbiztos úr a vizsgálatot 31-én lezárja." Ha a nyilatkozók az idézett mondatokat az említett magas rangú személyiségek jelenlétében, mintegy hozzájuk (is) szólva mondták volna, egy szavam se lehetne a dolog ellen, hiszen ismeretes (bár talán nem mindenkinek rokonszenves) a megszólítás értékű említésnek ez a - levélben, kérvényben, nyilvános beszédben gyakran alkalmazott - formája: „Szeretném továbbá felhívni igazgató úr figyelmét arra, hogy...” Sőt ilyenkor még a nagy kezdőbetűs írásmód ellen sem tiltakozik a nyelvérzékem, oly nyilvánvaló a mondat megszólító jellege, pontosabban funkciója: „Tisztelettel kérem Igazgató Urat,..." Mivel azonban az illető politikusok nem voltak jelen, a nyilatkozó nem hozzájuk, hanem róluk beszélt. S ez már merőben más nyelvi - és udvariassági helyzet. Vajon eszébe jutott volna-e bármelyiküknek, hogy valamely alacsonyabb rangú személyről így beszéljen? PL: „Szóltam újságkihordó úrnak, hogy ezentúl korábban hozza a lapokat.” Ugye, nem? Márpedig ha ő (mármint a példánkbeli lapkihordó) kibírja a határozott névelőt, ki kell bírnia a miniszternek is, sőt. Ne hagyjuk tehát el a névelőt az ilyen mondatokból, mert amit mi udvariasságnak, a - meglehet, őszinte - tisztelet jelének szánunk, azt mások szervilizmusnak, szolgaias udvariaskodásnak vélhetik. Tavaly ilyenkor kedvenc napilapom „Va/enf/n-napi divatvirágok’' címmel közölt hangulatos cikkecskét a február 14-éhez kapcsolódó angol és magyar népszokásokról. Félő, hogy az idén is Va/enf/n-napot emlegetnek majd, mintha ennek a keresztnévnek nem volna sok évszázados hagyományú jó magyar megfelelője, a Bálint. A Valentinozók vegyenek példát Arany Jánosról, aki így fordította le a Szentivánéji álomban Theseus szavait: „No, jó reggelt, fiúk. Sáint-nap elmúlt, / S még csak most párosodnak e rigók?” (IV. felvonás, 1. jelenet). Tehát Arany fordításában még Shakespeare hőse is Bálintot mond, nem pedig Valentin-t! Örömmel látom, hogy gyermekeim kedvelt olvasmányaiban, Richard Scarry Tesz-vesz szótárában (fordította Réz András) és Nagy tesz-vesz ABC-jében (fordította Zombori Vera és Losonczy István) ugyancsak megtalálható az angol név magyar megfelelője: St. Valentine’s Day . Bálint napja, illetőleg: „Februárban, Bálint napján üdvözlőkártyát küldünk szeretteinknek.” A birtokomban levő hétkötetes Shakespeare-összes ezt a figyelemreméltó jegyzetet fűzi a Szentivánéji álom idézett helyéhez: „Bálint-nap február 14-én van. Az angol néphit szerint ekkor kezdenek párzani a madarak és vallani a szerelmesek." Nos, én csupán azt akartam megváltani ezzel a kis cikkel, hogy szívesebben látnám, ha a Valentin-napi szokásokat úgy vennénk át az angoloktól, hogy a férfiak Bálint-napi virágcsokrot, üdvözletet küldenek szívük választottjának. Ezen igazán nem múlhat a siker! Pár hete új reklám tűnt fel a tévé képernyőjén: egy rossz arcú focista valami pasztillát kínálgat, s közben ilyesmit is mond: „...az orrodat is tisztítsa". Tehát „suksüköl”, azaz felszólító módú igealakot használ kijelentő értelemben. S hogy a néző biztos lehessen benne, jól hallotta, amit hallott, a végén megismétli: „És az orromat is tisztítsa!" íme, az első suksükölö reklám! Vajon mi lehetett az elgondolása annak, aki ezt - bizonyára hosszas fejtörés árán, hiszen ilyenkor százezres, ha nem milliós a tét - kitalálta? Talán úgy tudja, hogy a nézők általában így beszélnek, s ezért könnyebben elhiszik, amit a saját „szűkebb anyanyelvükön" mondanak nekik. Szerintem mind a két feltevés téves. Ugyanis: 1. nincs bizonyítva, hogy a magyarul beszélők többsége soksüköl; 2. még az alacsonyabb szintű norma szerint beszélők előtt is nagyobb a tekintélye, tehát a hatása a választékos beszédnek, mint a vulgárisnak, a nyelvtanilag hibásnak. Mindez persze csak valószínű, nem pedig biztos. Ami biztos, az az, hogy a labdarúgók meg lesznek (vannak?) sértődve, és nem kapkodnak majd az új csodaszer után. Senki sem szereti, ha bunkónak nézik, vagy szándékosan ilyennek tüntetik fel. Arról nem is szólva, milyen igaztalan ez a vád. Aki valaha is hallott magyar futballistákat nyilatkozni, tanúsíthatja, hogy beszédmódjuk csiszolt, választékos, udvarias. Nekik nem a magyar nyelvtudásukkal van a baj. Hogy mivel, arról most ne essék szó, hiszen ez a cikkecske nem a labdarúgásról szólt, hanem csupán egyetlen tévéreklámnak a nyelvi és - laikus nézetem szerint - reklámlélektani szarvashibájáról. Kemény Gábor * Sajnos, e kis cikk Bálintot az idén már nem erősíthette Valentin ellenében, mert Bálint-nap táján jelenik ugyan meg, de néhány nappal utána. A szerk. ÉDES ANYANYELVÜNK 5