Eger, 1880 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1880-09-16 / 38. szám

298 pénztárnoknak fizessék be, mert ellenesetben összes tőkésök kama­taival együtt per útján fog török bevézetni. (Vége köv.) Egyleti élet. A hevesmegyei tantestület részéről 1. évi augusztus­hó 25. és 26. napjain Egerben a belvárosi községi is­kola nagytermében megtartott közgyűlés jegyzőkönyve. Derszib Rudolf, tantestületi elnök, nagyhatású beszédé­ben üdvözölvén a megjelenteket, az ülést megnyitottnak nyilvání­totta, miből kifolyólag Bánhidy Gyula indítványozza, hogy Zsiga Sándor elhalt egri községi tanító és tantestületi tag emléke jegyző­könyvbe foglaltassák. — Egyhangúlag elfogadtatott. Dr. Albert Ferencz m. kir. tanfelügyelő meleg szavak­ban üdvözölvén a megjelent tagokat, előadja, hogy a lefolyt 10 év alatt, az 1869. évhez képest, az 1879. évben 10,519 tanoncz­­czal több járt a mindennapi és 5948-czal több járt az ismétlő is­kolába, hogy az iskolák száma 38-czal, a tanítók száma pedig 130-czal szarapodott, hogy iskolakert 114 volt, melyekből a czél­­nak megfelelőleg be volt rendezve 90, hogy a felszerelés 107 is­kolában teljes és 92-ben hiányos volt, hogy 41 könyvtára volt Heves megye iskoláinak, hogy 20 tornahelyiség már a czélnak megfelelőleg be volt rendezve.­­ Ezen, egy évtizeden át szerzett előhaladás feltüntetéséért, előadó tanfelügyelőnek köszönet szavaz­tatván, jegyzőkönyvi kivonaton értesittetni határoztatott. Az elnök előadja, hogy a tantestület főjegyzője elhalálozván, ezen állomás betöltendő, mire közfelkiáltással főjegyzőnek Felber Domonkos hevesmegyei kir. tanf. tollnok választatott meg­. Dr. Albert Ferencz indítványára felolvastatik a vallás- és közoktatási m. kir. ministernek f. é. aug. hó 9-én 1046. sz. a. kelt rendelete a tanítás menete és iránya tárgyában.­­ A rende­let tartalma tudomásul vétetett. Olvastatott a vallás- és közokt. m. kir. ministernek f. é. aug. hó 10-én 969. sz. a. kelt rendelete, a népszámlálás 1881. évi ja­nuár hó január hó 1. tizedében megtartásakor a tanítók segédkezése miatt 1-től 10-ig az iskolában megtartandó szünidő tárgyában. — Tudomásul vétetett. A gyöngyösi járási kör tartott üléseiről jelentését terjeszti elő. — A lefolyt tanévben 13 ülés tartatván, miután a felolvasott jegyzőkönyvből kitűnik, hogy a járási kör mindent elkövetett, a­mi az egyes tagok továbbképzésére szolgálhatott, a járási körnek ezen buzgó ténykedéséért köszönet szavaztatik. Az egri járási kör elnöke szintén beterjeszti az ülésekről föl­vett jegyzőkönyvét.­­ A jelentés tudomásul vétetvén, a tapasztalt munkásságért a járási körnek köszönet szavaztatni határoztatott. Az elnök a pénztárt megvizsgáló bizottság tagjainak meg­választására hívja fel a nagygyűlés tagjait. — Derszib Rudolf el­nöklete alatt Klein Lipót, Kovács Ferencz, Fejér Béla és Felber Domonkos tagok küldettek ki. Olvastatik a kitűzött pályakérdésre: „Lehet-e, s ha igen, mely tantárgyakat összekapcsolva tanítani és hogyan?“ beérkezett ezen jeligével: „Csak a lelkiismeretesen végzett munka nyújt va­lódi megnyugvást“ ellátott pályamunka feletti bírálat, mely a mun­kát helyesnek, a kérdést teljesen megfejtettnek találván, a pálya­­dijat, 3 darab aranyat az írónak odaítélte, s a jeligés levél fel­­vontatván, belőle kitűnt, hogy a tantestület által kitűzött dijat Bánhidy Gyula egri községi tanitó nyerte el. — A jutalom kia­datván, a pályamunka a testület levéltárába letétetni, s írónak még ezenfelül köszönet szavaztatni határoztatott. Izsépy Béla, egri községi tanitó a földgömb általános is­mertetését adja elő. — Az előadás a helyes tanmódszernek meg­felelvén, előadónak jegyzőkönyvi kivonaton köszönet szavaztatni határoztatott. Derszib Rudolf az iskolai takarékpénztárakról értekezett, s azoknak hasznát és árnyoldalait fejtegetvén előadó, hogy egyelőre csak városokban állíthatók fel.­­ Több tag hozzászólása után az iskolai takarékpénztár Egerben és Gyöngyösön a belvárosi községi iskolákban próbaként felállittatni határoztatott; miről az egri és gyöngyösi községi iskolaszék a Derszib által ajánlott, a takarék­­pénztárakra vonatkozó szabályok megküldésével értesittetni és fel­kéretni határoztatik, hogy hathatós befolyásával a takarékpénztá­raknak felállítását a felügyelete alatt álló belvárosi iskolákban engedélyezni s elősegíteni szíveskedjék. Az elnök bemutatja a számvizsgáló bizottság jelentését a tan­testület pénztárának állapotáról, mely szerint a takarékpénztárban elhelyezve van 509 frt 32 kr., a tagoknak kölcsönképen kiadatott 1346 frt 43 kr. és így a pénztár állása jelenleg 1855 frt és 75 krt teszen.­­ A nagygyűlés a számvizsgáló bizottság jelentését magáévá tévén, határozatilag kimondotta, hogy mindazok, kik 50 frtnál nagyobb összeggel tartoznak, az 50 frton felül lévő tőkét egy év alatt, ennek kamatát pedig félévenkint Kovács Ferencz Politikai szemle. Királyunk Ő Felségének galicziai utazása valósá­gos diadalmenethez hasonlít; mindenütt, hova csak érkezik, a leg­lelkesebb ovátiokkal fogadtatik. Pompás diadal­kapuk, fényes bandé­riumok, nagyszerű kivilágítás várják a koronás főt minden város­ban és községben. A fejedelem iránti lojalitásban a magyarral ver­sengő lengyel nemzet, melyről azt mondják, „hogy a szi­vére alapított trón évszázadokat fog átélni és Titá­nokat győz le,“ megmutatta, hogy még nem halt ki belőle ősei­nek magasztos szelleme, és hogy a monarchia, a trón minden kö­rülmények között számíthat hűségére. Múlt héten az Osztrák Magyar­ monarchia külügyminisztere Haymerle báró és Bismarck hercze­g között b­arátsá­g­os találkozás ment végbe Fri­edri­ch­sr­uh­e-ben, mely nagy fel­tűnést keltett különösen Londonban és Szt.-Pétervárott. E találko­zás indokairól és czéljáról különféle versiók keringenek. Némelyek szerint, miután a két hatalom között minden fontosabb nemzetközi ügyben a megegyezés már előbb létrejött s így uj megegyezésre nem volt szükség, a két vezérférfi közt történt eszmecsere legin­kább arra szolgált, hogy a két hatalom között létező benső viszonyt megszilárdítsa. Más­ok­ szerint az értekezlet tárgya volt egy közös actio iránt való megegyezés Anglia és Oroszország ellenében, kivált azon esetre, ha e két hatalom magatartása következtében a Balkánon tényleges összeütközésre kerülne a dolog. Ismét mások szerint szó lett volna ott az egész novi-bazári szandsák megszállásának eshetősé­géről, ha a hajóhadi tüntetés alkalmával netán orosz vagy angol csapatok szállanák meg az albán partokat, úgy hogy Ausztria­ Ma­­gyarország egész Mitroviczáig birtokába venné a berlini szerződés­ben számára kijelölt területet. Ez utóbbi hir a legvalószínűbb, mert egy hivatalos dementi szerint, Ausztr. Magy. orsz. nem szán­dékszik Mitroviczán túl terjeszkedni. Az Osztr.-Magyar­ monarchia és Németország közötti tartós ba­rátság újabb és hatalmas bizonyítékául azon udvarias látogatást is vehetjük, melyet Rudolf főherczeg vasárnap Vilmos német császár­nál tett, és azon ünnepélyes fogadtatást, melyben Berlinben része­sült. Ugyanis az indóháznál, mi eddig nem történt, az agg császár családjával és a tábornoki kar várták ö fenségét. Vilmos császár, utána a család többi tagjai megölelték és megcsókolták Rudolf trónörököst, ki még az­nap porosz vezérőrnag­gyá neveztetett ki, és a német császár maga tűzte vállára az új rang jelvényeit. D­u­r­c­i­g­n­o átadásának ügye még ez ideig sem nyert megol­dást. Az albánok mit sem akarnak tudni e város átadásáról, hanem komoly ellentállást fejtenek ki, mi a szultánt arra indította, hogy Riza pasát odautasítsa, miszerint e várost, ha erőszakkal is, vegye birtokába és adja át Montenegrónak. Ennél fogva Riza pasa komo­lyan teljesíteni készül a rá bízott feladatot, s nagy haderőt küldött Dulcigno alá. Újabb távirati hírek szerint, az albán liga és török ka­tonaság között már összeütközésre is került a dolog, melyről a kö­vetkezőket hallani: Skutariban szept. 9 én délelőtt a liga bizottság tagjai gyűlést tartottak, melyben elhatároztatott, hogy minden fegy­verfogható mohamedán Dulcignóba küldessék. Skutari polg. kor­mányzója szintén jelen volt a gyűlésen. Midőn este felé a liga helybeli csapatai, melyekhez újonnan érkezők is csatlakoztak, elindulni akartak: eléjökbe állott a török katonaság, hogy ezt meg­gátolja, mire az albánok fenyegető állást kezdenek foglalni, s a jóval kisebb török haderőt visszavonulásra kényszeríték. Az izgatott­ság ott igen nagy, úgy hogy komoly eseményektől lehet tartani.­­ A porta mindent megtesz hogy a hatalmak kívánságát teljesítse és a hajóhadi tüntetést tárgytalanná tegye, Anglia azonban a dolog rendes menetét, úgy látszik, összekuszálni igyekszik, mert azt köve­teli, hogy Törökország ne csak Dulcigno városát, hanem az egész kerületet fontos hadászati pontjaival együtt adja át Montenegrónak. Anglia magatartásáról el lehet mondani, hogy nem kedvező a béke fentartására nézve. Konstantinápolyban ismét kormányválság tört ki. A szultán nagy zavarában egyre változtatja minisztereit, s legújabban Kadri pasa kormányelnök helyett, tekintettel a válságos hely­zetre és a foganatosítandó rendszabályok sürgős voltára, Said pasát nevezte ki miniszterelnökké . A­bed­din pasa helyett A­ff n­n pasa lett a külügyminiszter. Londoni hírek szerint Németország és Ausztria-Magyarország azon dolgoznak, hogy a hatalmak elismerjék semleges király-

Next