Az Egészség, 1975 (89. évfolyam, 1-4. szám)
1975-02-01 / 1. szám
Köszöntjük hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját Az igazság órája : DR. ERŐSS LÁSZLÓ Lelkük mélyén, negyven fokos lázálomban vagy műtét előtt az emberek szeretik azt hinni orvosukról, hogy zsebében ott lapul az élethez vezető kapuk vagy rejtekajtók kulcsa. Ez a különös élmény a gyógyítás alapvető, múltba gyökerező pszichológiai háttere, élet és halál titkait rejtő kapcsolat az orvos és betegei között. Az orvos, társadalmi környezetének előítéletrendszerében a gyógyítás varázserejét sugározva, fehér köpenybe burkolt, fonendoszkóppal övezett humanista arculatában jelenik meg, nem pedig tudományának elvont elméleteiben, hiszen ahhoz a „betegnek” — a társadalmi környezetnek — nem fűződik emocionális élménye, így a modern laboratóriumok hatalmas természettudományos ismeretanyaga sem feledteti, hogy az orvoslás tárgya és alanya, az ember, végül is társadalmi lény, aki kora társadalmának értékrendje szerint ítéli meg az orvos tetteit, sőt maga az orvos is kora társadalmi értékeit hordozza magatartásában — ezekre ad hamis vagy igaz választ. Injekció és géppisztoly A társadalmi szintű válaszadás akkor válik drámai elkötelezettséggé az orvos számára, amikor válságos óráit éli át a társadalom, amelyben él, s új értékek születéséhez őt is segítségül hívja a kor, hiszen a vajúdás véres és társadalmi méretű agónia vízióival telített: nos, aligha volt tisztább dramaturgiai helyzet a magyar történelemben egy újszerű, pátosz nélküli hősi, életre és halálra szóló orvosszerephez, mint az a szörnyű 1944-es év... Hogyan válaszolt a kor pergőtűz és bombarobbanás hangerejű kérdésére a magyar orvostársadalom? Hogyan segített az orvos a szabadság születésénél? A levéltárak és a kortárs emlékezet, a jegyzőkönyvek és dokumentumok szakadozó lapjai megőrizték szinte az egész magyar orvosvilág „kollektív válaszának” emlékeit is: ezekből idézünk most fel néhány részletet. Egy olyan korszak távoli, de sosem tűnő árnyait és fényeit figyeljük néhány percig, amelyben a géppisztoly ugyanúgy orvosi eszköz lehetett, mint a műtőkés, a hamis igazolópapírnak ugyanúgy lehetett orvosi értéke, mint a receptpapírnak, s a hordozható elektrokardiográf nemcsak szívbántalmakról, hanem a pestkörnyéki német csapatmozdulatokról is adott jelzéseket... Diagnózist egy beteg társadalomról Különös ellentmondás feszítette a magyar egészségügy kereteit azokban az években, amelyek a Tanácsköztársaság megdöntésétől a 44-es történelmi próbatételig ívelnek: az ezer lakosra jutó orvosok számaránya európai színvonalú volt, a magyar orvosi iskola mint tudományos bázis, szintén. De a tbc-s halálozást, a csecsemőhalandóságot, a járványok és a nyomor okozta betegségeket, az alkoholizmust és a munkavédelmet vagy az egészségügy szervezeti zűrzavarát tekintve egészen lesújtó a statisztika —, s nemcsak mai szemmel nézve. E korszak egészségügyében egy időszerűtlen, feudális színezetű bürokrácia kanyarulatain gyakran végtelen papírfolyammá, aktatemetővé változtak a gyógyító-megelőző ellátás reformját sürgető tervek, vágyak, ötletek, cikkek, felszólalások, parlamenti viták — már csak azért is, mert ha éppen „liberális”, vagy „zsidó”, vagy „szocialista eszméktől fertőzőn", vagy „szabadkőműves hagyományú” volt az az orvos, aki egy-egy árnyoldalát megvilágította —, máris rendőri üggyé, politikai botránnyá válhatott az egészségügy; az állami irányító apparátus lomha gyanújába fulladt végtelenül sok egészséges gondolat. (Egy korabeli orvos-író megfogalmazása szerint A dunaújvárosi kórház (1965) .