Egészség, 1992 (104. évfolyam, 1-2. szám)
1992-02-01 / 1. szám
RIZIKÓJA A koleszterin azonban, hogy mindez nemcsak vérzsírkozmetika-e, mely érintetlenül hagyná a lényeget, a szívkoszorúér-megbetegedés előrehaladását. Ezt voltak hivatottak eldönteni az ún. intervenciós vizsgálatok. Ezek során azt vizsgálták, hogy a koleszterinszint diétás vagy gyógyszeres eredetű csökkentésével párhuzamosan ritkábbá válik-e a szívinfarktusok kialakulása. Az 1970-es években már történt néhány vizsgálat, mely ezt próbálta bizonyítani. Egy helsinki elmegyógyintézetben lehetőség volt arra, hogy hat éven keresztül a betegek egy része olyan kosztot kapjon, melyben kevesebb volt az állati eredetű zsír és koleszterin eltérően a normál étrenden lévők csoportjától. A diétán tartott betegek között kevesebb volt az infarktus, hasonlóan egy nagy norvég vizsgálathoz, ahol az infarktusok száma igen jelentősen, mintegy felére volt csökkenthető. Az ezekben a vizsgálatokban részt vevő betegek s a kontroll csoportba tartozók azonban részben dohányoztak, egy részük leszokott a dohányzásról is, így a dohányzás és az étrend kedvező hatásának aránya nem volt egyértelműen szétválasztható. Az 1980-as évek óta olyan vizsgálatokról is beszámoltak, melyek szerint ki lehetett mutatni, hogy a vérzsírcsökkentés hatására az erekben a koleszterinlerakódás csökkent, illetve visszafejlődött. Ezt olyan precíz vérfestéssel számítógépes ellenőrzéssel történő vizsgálatok bizonyították, melyekkel pontosan össze lehetett hasonlítani, hogy a magas koleszterinszint kezelése előtt az érfalon kimutatható és lefényképezett érelváltozások a koleszterinszint javulásával párhuzamosan részben visszafejlődtek. Ez arra is reményt adott, hogy diétával és vérzsírcsökkentő gyógyszerekkel nemcsak az érelmeszesedés folyamatát lehet meggátolni, hanem ideális esetben azt vissza is lehet fejleszteni. Ez a védőfaktor a HDL segítségével történhet, mely képes a már lerakódott koleszterint az érfalból felvenni és eltávolítani. Finnországban, ahol a legtöbb szívinfarktus volt a világon, a 180 ezres lélekszámú Észak-Karéliában — ahol a koleszterinszint átlaga közel volt a 7,0 mmol/l-hez — különösen gyakori volt ez a betegség. 1971-ben állami programot dolgoztak ki a három elsőrendű rizikófaktor: a koleszterin, a dohányzás, és a magas vérnyomás befolyásolására. Ennek keretében nemcsak egy veszélyeztetett csoportra, hanem az egész közösségre igyekeztek hatni. 1972—1977 között a táplálkozási szokásokban változást értek el. Csökkent a vajfogyasztás és a kenyérre kent zsír mennyisége 13—16%-kal. Ezzel együtt az átlagos koleszterinszint is 11 mg%-kal csökkent. A dohányzás és magas vérnyomás vonatkozásában is hasonló eredményeket tudtak elérni. A szíveredetű halálozás öt év során férfiaknál 16%-kal, nőknél 35%-kal csökkent. A koleszterin szempontjából a döntő bizonyítékot egy nagy intervenciós vizsgálat, az ún. LRCP adta. Ebben 480 ezer amerikai férfitól vettek vért. 12 amerikai centrumban történő vizsgálat során választották ki azt a 3800 középkorú, magas vérkoleszterinszintű férfit, akinek ezen kívül semmilyen más szívinfaktus-rizikófaktora nem volt. Ezeket az egészséges, de magas koleszterinszintű egyéneket két csoportra osztották, majd mind a két csoportot diétáztatták, emellett az egyik csoport még egy koleszterinszintet csökkentő gyógyszert, cholestyramint is kapott, a másik placebót. A vizsgálat hét éve alatt a gyógyszerrel kezelt csoportban 32 beteg halt meg szívinfarktusban, míg a kontrollcsoportban 44. Az új szívkoszorúér-betegségek száma is 20%-kal kisebb volt. A gyógyszeres csoportban a koleszterinszint 13,5%-os csökkenés mellett 21%-kal kevesebb volt a szívkoszorúérműtétek száma is. Ez egy olyan vizsgálat volt, ahol tehát hét éven keresztül öszsze lehetett hasonlítani hasonló életkorú férfiakat úgy, hogy közben csak egyetlen egy tényező változzon, a gyógyszer hatására csökkenő koleszterinszint, így a szívkoszorúérbetegség eredményes megakadályozása erre az egyetlen egy tényezőre, a koleszterinszint csökkenésére volt visszavezethető. A világ nagy orvosi lapjai és társaságai e vizsgálatok után állásfoglalásokban rögzítették, hogy a koleszterin és a szívinfarktus közti oki kapcsolat többé nem vonható kétségbe, hogy mindez viszonylag könynyen befolyásolható, és ezt betegeknek, orvosoknak egyaránt megfontolásra ajánlják. A kedvező változásokat számszerűsíteni is lehetett. Kimutatták, hogy minden 1%-os koleszterinszint-csökkenéstől a szívinfarktus-halálozás 2%-os csökkenést várható. A két nagy amerikai vizsgálat bizonyítékait kiegészítette és megerősítette egy észak-európai program, az ún. Helsinki szívtanulmány. Ebben a vizsgálatban 24 ezer középkorú férfi közül választották ki azt a 4 ezret, akiket öt éven át két csoportba osztva egy Gemfibrozil nevű vérzsírcsökkentő szerrel, illetve placebóval kezeltek. Ezekben a betegekben nemcsak a vér koleszterin-, hanem triglycerid- és HDL-koleszterinszintje is eltért a normálistól. A gyógyszer pedig, amit kaptak, olyan volt, mely mindhárom vérzsírféleségre kedvezően hatott. Ez be is következett, s vele egyidőben az ötéves időtartam alatt a gyógyszeres csoportban 34%-kal kevesebb új koszorúbetegség, 26—37%-kal kevesebb infarktus fordult elő, mint a placebót szedők között, ahol érdemleges koleszterinszint-változás nem történt. A tanulmány megerősíti a koleszterin mellett a triglycerid és a HDL-koleszterin szerepét a szívkoszorúér-betegség keletkezésében, és bizonyítja annak eredményes befolyásolási lehetőségét is. A legújabb vizsgálatok azt bizonyították, hogy az infarktusrizikó nem a koleszterinszint felső határának tekintett 6,5 mmol/l (250 mg%) értéknél kezdő-