Egészség, 1992 (104. évfolyam, 1-2. szám)

1992-02-01 / 1. szám

RIZIKÓJA A koleszterin azonban, hogy mindez nemcsak vérzsír­­kozmetika-e, mely érintetlenül hagyná a lényeget, a szívkoszorúér-megbetegedés előrehaladását. Ezt voltak hivatottak eldönteni az ún. in­tervenciós vizsgálatok. Ezek során azt vizsgálták, hogy a koleszterinszint dié­tás vagy gyógyszeres eredetű csökkenté­sével párhuzamosan ritkábbá válik-e a szívinfarktusok kialakulása. Az 1970-es években már történt néhány vizsgálat, mely ezt próbálta bizonyítani. Egy hel­sinki elmegyógyintézetben lehetőség volt arra, hogy hat éven keresztül a bete­gek egy része olyan kosztot kapjon, melyben kevesebb volt az állati eredetű zsír és koleszterin eltérően a normál ét­renden lévők csoportjától. A diétán tar­tott betegek között kevesebb volt az in­farktus, hasonlóan egy nagy norvég vizs­gálathoz, ahol az infarktusok száma igen jelentősen, mintegy felére volt csökkenthető. Az ezekben a vizsgálatok­ban részt vevő betegek s a kontroll cso­portba tartozók azonban részben dohá­nyoztak, egy részük leszokott a dohány­zásról is, így a dohányzás és az étrend kedvező hatásának aránya nem volt egyértelműen szétválasztható. Az 1980-as évek óta olyan vizsgálatokról is beszámoltak, melyek szerint ki lehetett mutatni, hogy a vérzsírcsökkentés hatá­sára az erekben a koleszterinlerakódás csökkent, illetve visszafejlődött. Ezt olyan precíz vérfestéssel számítógépes ellenőrzéssel történő vizsgálatok bizo­nyították, melyekkel pontosan össze le­hetett hasonlítani, hogy a magas kolesz­terinszint kezelése előtt az érfalon kimu­tatható és lefényképezett érelváltozások a koleszterinszint javulásával párhuza­mosan részben visszafejlődtek. Ez arra is reményt adott, hogy diétával és vérzsírcsökkentő gyógyszerekkel nemcsak az érelmeszesedés folyamatát lehet meggátolni, hanem ideális esetben azt vissza is lehet fejleszteni. Ez a védő­faktor a HDL segítségével történhet, mely képes a már lerakódott koleszte­rint az érfalból felvenni és eltávolítani. Finnországban, ahol a legtöbb szívin­farktus volt a világon, a 180 ezres lélek­számú Észak-Karéliában — ahol a ko­leszterinszint átlaga közel volt a 7,0 mmol/l-hez — különösen gyakori volt ez a betegség. 1971-ben állami programot dolgoztak ki a három elsőrendű rizikófaktor: a ko­leszterin, a dohányzás, és a magas vér­nyomás befolyásolására. Ennek kereté­ben nemcsak egy veszélyeztetett cso­portra, hanem az egész közösségre igye­keztek hatni. 1972—1977 között a táp­lálkozási szokásokban változást értek el. Csökkent a vajfogyasztás és a kenyér­re kent zsír mennyisége 13—16%-kal. Ezzel együtt az átlagos koleszterinszint is 11 mg%-kal csökkent. A dohányzás és magas vérnyomás vonatkozásában is hasonló eredményeket tudtak elérni. A szíveredetű halálozás öt év során férfiak­nál 16%-kal, nőknél 35%-kal csökkent. A koleszterin szempontjából a döntő bi­zonyítékot egy nagy intervenciós vizsgá­lat, az ún. LRCP adta. Ebben 480 ezer amerikai férfitól vettek vért. 12 ameri­kai centrumban történő vizsgálat során választották ki azt a 3800 középkorú, magas vérkoleszterinszintű férfit, aki­nek ezen kívül semmilyen más szívin­­fak­tus-rizikófaktora nem volt. Ezeket az egészséges, de magas koleszterinszin­tű egyéneket két csoportra osztották, majd mind a két csoportot diétáztatták, emellett az egyik csoport még egy ko­leszterinszintet csökkentő g­yógyszert, cholestyramint is kapott, a másik place­­bót. A vizsgálat hét éve alatt a gyógy­szerrel kezelt csoportban 32 beteg halt meg szívinfarktusban, míg a kontrollcso­portban 44. Az új szívkoszorúér-betegsé­gek száma is 20%-kal kisebb volt. A gyógyszeres csoportban a koleszterin­szint 13,5%-os csökkenés mellett 21%-kal kevesebb volt a szívkoszorúér­műtétek száma is. Ez egy olyan vizsgá­lat volt, ahol tehát hét éven keresztül ösz­­sze lehetett hasonlítani hasonló életkorú férfiakat úgy, hogy közben csak egyet­len egy tényező változzon, a gyógyszer hatására csökkenő koleszterinszint, így a szívkoszorúérbetegség eredményes megakadályozása erre az egyetlen egy tényezőre, a koleszterinszint csökkenésé­re volt visszavezethető. A világ nagy or­vosi lapjai és társaság­ai e vizsgálatok után állásfoglalásokban rögzítették, hogy a koleszterin és a szívinfarktus közti oki kapcsolat többé nem vonható kétségbe, hogy mindez viszonylag köny­­nyen befolyásolható, és ezt betegeknek, orvosoknak egyaránt megfontolásra ajánlják. A kedvező változásokat szám­szerűsíteni is lehetett. Kimutatták, hogy minden 1%-os koleszterinszint-csökke­­néstől a szívinfarktus-halálozás 2%-os csökkenést várható. A két nagy amerikai vizsgálat bizonyíté­kait kiegészítette és megerősítette egy észak-európai program, az ún. Helsinki szív­tanulmány. Ebben a vizsgálatban 24 ezer középkorú férfi közül választot­ták ki azt a 4 ezret, akiket öt éven át két csoportba osztva egy Gemfibrozil nevű vérzsírcsökkentő szerrel, illetve placebó­­val kezeltek. Ezekben a betegekben nemcsak a vér koleszterin-, hanem triglycerid- és HDL-koleszterinszintje is eltért a normálistól. A gyógyszer pedig, amit kaptak, olyan volt, mely mindhá­rom vérzsírféleségre kedvezően hatott. Ez be is következett, s vele egyidőben az ötéves időtartam alatt a gyógyszeres csoportban 34%-kal kevesebb új koszo­rúbetegség, 26—37%-kal kevesebb in­farktus fordult elő, mint a placebót sze­dők között, ahol érdemleges koleszterin­­szint-változás nem történt. A tanulmány megerősíti a koleszterin mellett a trigly­cerid és a HDL-koleszterin szerepét a szívkoszorúér-betegség keletkezésében, és bizonyítja annak eredményes befolyá­solási lehetőségét is. A legújabb vizsgálatok azt bizonyítot­ták, hogy az infarktusrizikó nem a ko­leszterinszint felső határának tekintett 6,5 mmol/l (250 mg%) értéknél kezdő-

Next