Egészségügyi Dolgozó, 1957 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1957-07-01 / 1. szám

4 Szakosztályok alakulnak Szakszervezetünk központi vezetősége március 29-i ülésén határozatot hozott szakosztályok alakítására. A határozat *— a többi között — kimondja: „Szükségesnek tartja, hogy az egészségügyi dolgozók szakszervezeti mozgalmának és szervezeti kereteinek egységét megőrizzük. Ugyanakkor az egyes dolgozó rétegek önállóbb és eredményesebb érdekvédelme céljából, országos szinten, a központi vezetőség és az elnökség irányítása alatt szakosztályokat hoz létre.A szakosztályok feladata, hogy a szakosztályokhoz tartozó dolgozók élet- és munkakörülményeivel, gazdasági, erkölcsi és jogi érdekvédelmével foglalkozzanak.” A határozat megvalósításaként eddig megalakult a gyógyszerellátási dolgozók, a vállalati dolgozók és az egészségügyi adminisztratív dolgozók szakosztálya. A szakszervezet elnöksége a szakosztályok ideiglenes vezetésére az alant felsoroltakat kérte fel. A gyógyszerellátás dolgozók szakosztályának vezetősége: dr. Clauder Ottó egy docens, dr. Csík Péterné technika, Czirkovics Stefánia előadó, Govrik Ferenc drogista, Janovitz Iván gyógyszertárvezető, dr. Kádár Tibor főgyógyszerész, szakosztály-titkár, Kerteszi Károly gyógyszerész, Koronás Józsefné drogista, dr. Kovács László főelőadó, Pokomándi Endréné kórházi gyógyszertárvezető, Rajcsányi Erzsébet gyógyszertári technika, Réthy Márton gyógyszertárvezető, Somogyi György osztályvezető, Szili József gyógyszertári technikus, Váczi Károly gyógyszerész, igazgató, Wertz Józsefné gyógyszerész. A vállalati szakosztály vezetősége: Grubel Lajos műszerész, Kivávics Imre műszaki igazgató, szakosztályi titkár, Unger János főmérnök, Varga Dezső Gyógyért. főosztályvezető, dr. Vető Iván Humán gyártásvezető. Egészségügyi adminisztratív dolgozók szakosztálya vezetősége: Benson Róbert főelőadó, Farkas Arisztid gondnok, szakosztály-tittkár, Herpel Márton gazdasági vezető, Hatolkay Szaniszló élelmezésvezető, Bogyai Elemérné főkönyvelő, Jáhn Edéné bérelszámoló, Kováik László csoportvezető, dr. Szerdahelyi Mátyás gondnok, Tartler Margit munkaügyi előadó, Thum Irén szakszervezet főkönyvelője, Vajda Gyula főkönyvelő. A további három szakosztály, az orvos, a középfokú egészségügyi dolgozók, és a műszaki dolgozók szakosztálya megalakításának előkészítő munkái folynak. Kis statisztika külföldi utazásokról 1957. január 1. június 15-e között — részben tanulmányúton, részben, hogy szakmáját nemzetközi kongresszuson képviselte —s 112 orvos volt külföldön. A Német Demokratikus Köztársaásgban 15, Olaszországban 14, Angliában 5, Csehszlovákiában 3, Hollandiában 3, Svédországban 2, Indiában 2, Svájcban 2, Nyugat- Németországban 2, Koreában 4, USA- ban 1, Romániában 7, Jugoszláviában 1, Lengyelországban 21, Franciaországban 1, Szovjetunióban 6, Ausztriában 23. A szerkesztő bizottság közleménye Kérjük kedves olvasóinkat, hogy leveleikkel keressenek meg bennünket, írják meg problémáikat, a lapról alkotott véleményüket, javaslataikat további munkánkat illetően. Minden egyes levélre örömmel válaszolunk, s a közérdekű kérdéseknek a lapban is helyt adunk. Közöljük, hogy lapunkra a szakszervezeti bizottságok vagy a bizalmiak útján fizethetnek elő. Az előfizetés fél évre 3,5 forint. Válasz a dolgozók munkaügyi kérdéseire Megilleti-e a közszolgálati egészségügyi dolgozót a továbbiakban is évente egyszer a szakszervezet által biztosított 50 százalékos vasúti kedvezmény? (MÁV- utalvány.) A szakszervezeti tagsághoz kötött egy évben egyszer igénybe vehető MÁV-utalvány csak akkor illeti meg a szakszervezeti tagot, ha a MÁV arcképes igazolványra nem jogosult. Tehát, ha csak azért nincs arcképes igazolványa, mert azt nem vette igénybe, akkor nem részesülhet a szakszervezeti kedvezményes utalványban sem. Megilleti-e a táppénzes állományban levő dolgozót a fizetett szabadság a betegség időtartamára? A Munka Törvénykönyve a beteg terhére nem tesz kivételt, tehát a beteg dolgozót is megilleti a fizetett szabadság betegsége időtartamára is. (M. T. módosítása 1953. XI. 28.) Hány nap az a határidő, amikor a dolgozó felmondással, vagy hozzájárulással megszakított munkaviszonya folyamatosnak tekinthető újabb elhelyezkedés esetén? M. T. V. 1. szakaszának g) pontja kimondja: „A munkaviszonynak az 1953. évi szeptember hó 1. napja után történő megszűnése, feltéve, hogy a dolgozó legkésőbb a megszűnést követő 30 napon belül új munkaviszonyba lép, ebben az esetben a munkaviszony folyamatosnak tekintendő. Ezt a rendelkezést nem lehet alkalmazni, ha a dolgozó munkaviszonya önkényes kilépés, fegyelmi elbocsátás, vagy bírói ítélet következtében szűnt meg.“’ Megalakult a Gyógyszerészeti Szakosztály A gyógyszertári dolgozók régi kívánságát teljesítette szakszervezetünk központi vezetősége, amikor határozatot hozott a szakosztályok megalakítására. Évek óta hiányát éreztük egy olyan testületnek, amely a gyógyszerészet egész területét felölelő kérdések vizsgálatával, javaslatok kidolgozásával és azok megvalósításának elősegítésével foglalkozik. A Gyógyszerészeti Szakosztály a gyógyszerészet egészével, tehát gyógyszerészek, droglisták, technikák, adminisztratív dolgozók stb. kérdéseivel foglalkozik. Mi indokolja ennél a szakosztálynál, hogy a többiektől eltérően több réteget egyesít magában? Elsősorban a gyógyszerellátás állami szervezetének felépítése, mely megyénként a gyógyszertári központokban, országosan pedig a Gyógyszerészeti és Műszerügyi Igazgatóság keretein belül fogja össze és irányítja ennek a területnek a munkáját. A szakosztály szervezeti formája lehetővé teszi az egy szakterületen tevékenykedő, különböző rétegek hatékonyabb érdekképviseletét. Lehetővé teszi ugyanakkor, hogy közös problémáikban egységes álláspontot alakítsanak ki, figyelembe véve az egyes viszonylag alacsony létszámú rétegek kívánságait. A szakosztály vezetősége alakuló ülését 1957. május 24-én tartotta. Napirenden a szakosztály munkaterve szerepelt. A jelenlevők egységesen állást foglaltak a szakszervezet központi vezetőségének március 29-i határozatai mellett. A szakosztály munkájának fő célkitűzéseit a következőkben határozta meg: Részt veszünk továbbra is a gyógyszerészet szocialista fejlesztésének munkájában. Az érintett dolgozók bevonásával, javaslatok kidolgozásával segítjük az Egészségügyi Minisztérium gyógyszerellátásra vonatkozó terveinek megvalósítását. Megvizsgáljuk a gyógyszerészet területén a „Szocialista egészségügyért“-mozgalom és a kollektív szerződések többéves tapasztalatait. Az újabb mozgalmi kezdeményezések, továbbá a régebben jól bevált hasznos módszerek felhasználásával olyan terveket dolgozunk ki, amelyek alkalmasak arra, hogy megfelelő anyagi ösztönzés mellett a gyógyszerészet fejlesztésének legfontosabb kérdéseire irányítsák a dolgozók figyelmét. Foglalkozni kívánunk a gyógyszerész etika időszerű kérdéseivel. A szakmai továbbképzést a szakcsoportokra támaszkodva eredményesebbé kívánjuk tenni. Módszerében és tartalmában kidolgozzuk a gyógyszertári dolgozók társadalmi megbecsülésének növeléséhez vezető tennivalókat (Eü. Állandó Bizottság, közegészségügyi tevékenység, felvilágosító munka, orvos-gyógyszerész kapcsolat stb.). Javaslatokat dolgozunk ki a droglista és technikus képzés reformjára, illetve továbbképzésükre. Foglalkozni kívánunk a kórházi gyógyszertárakban dolgozók munka- és életkörülményeinek javításával. Javaslalatunkra — béremelésük — a többi egészségügyi dolgozóval egyidőben június 1-i hatállyal valósul meg. A kórházi gyógyszerészek pótszabadságának rendezése sürgős feladataink közé tartozik. A gyógyszertári dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása érdekében tovább folytatjuk munkánkat. A szakosztály több tagja részt vett a január 1-i hatállyal végrehajtott béremelés előkészítésében, az ügyeleti és készenléti díjak újabb szabályozásában. Közreműködtünk az ugyancsak június 1-i hatállyal végrehajtandó adminisztratív és egyéb dolgozókra vonatkozó béremelés előkészítésében. Újabb tervezetet készítünk a gyógyszerészek és droglisták szabadságidejének és nyugdíjának rendezésére. Továbbá a falusi gyógyszerészek nyugdíjazásával kapcsolatos lakásproblémával kívánunk behatóan foglalkozni. Fontos feladatának tekinti a szakosztály, hogy mind a szaksajtóban, mind a napilapokban megfelelő tájékoztatást adjon a gyógyszerészek munkájáról és elért eredményeiről. Ezeket a feladatokat a szakosztály úgy kívánja megoldani, hogy az egyes témacsoportoknak megfelelően szakbizottságokat hoz létre, amelyek behatóan foglalkoznak az egyes kérdésekkel. Ezúton is kérjük a gyógyszerészet valamennyi dolgozóját, de a többi egészségügyi dolgozókat is, hogy javaslataikkal — szóban vagy írásban — segítsék elő a szakosztály eredményes munkáját. Dr. Kádár Tibor, a Gyógyszerészeti Szakosztály titkára ■ — Nővérke, kérek egy pohár vizet. —* • Nővérke, segítsen megfordulni, fáj a debrekam! Nővérke, jöjj, szédülök... ; Nővérke... negyven ember hívja, szó;jongatja a nap minden órájában, vagy minden percében. Negyven jut rá, enynyit kell állandóan kiszolgálnia; emelgetni a nehéz, mozgásképtelen operált ; betegeket, lemosni, ellátni, infusiónál figyelni, laboratóriumba szaladgálni... . Nővérkének néha megdagad a lába a magasszárú fűzőscipőben is, néha hóna- 1pokig spórol egy ruhára, néha, szabad- 1 napján szeretne elmenni színházba a ► földszintre, de meggondolja, mert drá- ga... Nővérke — egy a sok ezer közül, ► akinek annyira azonos a sorsa — szőke és fehér, magas és erős és tündöklően tiszta, mindig hófehér, keményített kötényben (maga mossa odahaza, háromnaponként váltja)... Reggel beutazik a villamoson jónéhány kilométert, aztán szolgálatba áll és talpon van napi 8 órán át, vizet ad és lepedőt cserél és ágytálat visz és mosolyog. Mert nővérke a külvilág előtt sohasem fáradt és a betegei számára mindig van mosolya. Kluger • Erzsinek hívják ezt a nővért, 13 éve , ápolónő, ebből 8 éve már itt, a János Kórház sebészetén. — Nővérke! — hangzik a kórteremből s a hívás, hogy egy pár percre kijöttünkbeszélgetni és tulajdonképpen, szívünk szerint azt mondanánk: — Nővérke kérem, csináljon valamit, mert így nem bírja sokáig. Pedig szükségünk van magára ... Nővérke, mikor ■ fogja kipihenni magát? — és ehelyett tárgyilagosan és szakszerűen csak így szólunk: — Nem sok negyven beteg egy nővér► re? Miért nem változtatnak ezen? — ► Mire ő hasonló tárgyilagossággal így felel: ► — Nem lehet. Kevés a létszám. A létszám — kezdete és vége minden problémának, az ütközőpont, a felelet minden kérdésre. A Rókusbán Bianca nővér — Csépányi Károlyné ül a telefonnál, tárcsáz, utasít, kér, intézkedik — « hadakozik a félelmetes „létszám”-mal. Főnővéri minőségében az ápolónők sza „NŐVÉR-ÜGYBEN'' Dadságát osztja be... Azokét, akikből olyan kevés a létszám s még kevesebb lesz, ha elutaznak; az ittmaradott „létszámnak” az ő munkájukat is el kell végezni... Csépányiné engedélyez, megtagad, sürget, rábeszél, hogy minden rendben legyen, hogy mindenki megkapja a szabadságot, hogy ne legyen fennakadás a betegek ellátásában ... .— Nehéz munka ez? ■— Rettenetes nehéz. Egy lyukat a másikkal megfoltozni nem lehet... Azt sem tudom néha, mihez kezdjek... — Miért olyan kevés az ápolónő-létszám? — Kevésben szabták meg. Azonfelül nagy a fluktuáció. Tehát sok ápolónő elvándorol az iparba. Most ment el tőlünk egy műtősnő, gyárba.. . — Miért? A fizetés miatt. A fiatalok nem szívesen maradnak meg ezen a nehéz pályán, ahol 800—850 forint a fizetés, míg gyárban a teljesítményük, ügyességük után elérhetik jóval az ezren felül is... A Varga Katások, meg az átképzésök nélkül nem is tudom, mit kezdenék. A Varga Katások — jó szomszédság, a nővérképző iskola amelyre mindig lehet számítani, ad tanuló nővért, ad kisegítést... Aztán megjön a „délutáni műszak”: asszonyok a napi munka után, vagy otthonról, a háztartásból. Pillanatok alatt átvedlenek ápolónővé. A beteg észre sem veszi, hogy aki felé annyi bizalommal sóhajtja: „Nővérke!” — a még csak kezdő, átképzés ... Csak aki tanítja, a régi nővér, az veszi észre... A maga munkája mellett oktat is, figyeli a kezdőt, kétszeresen dolgozik... A létszámprobléma égető minden kórházban, nem kevésbé a bérkérdés. Az illetékes, aki segíthet, intézkedhet, az Egészségügyi Minisztérium. Az oktatási osztály vezetőjéhez, Kiss Károlynéhoz tartozik a nővérképzés ügye s ő válaszol is készségesen az „interpellációra”! — A létszám és a bérezés szorosan összefüggő kérdések. Tény, hogy az egészségügyiek fizetés szempontjából elhanyagolt kategória. Jobb bérek mellett szívesebben maradnának meg ezen a pályán, kevesebb volna az elvándorlás, csökkenne a fluktuáció. — És van-e rá kilátás, hogy jobb bért kapnak? — Már a legközelebbi napokban megjelenik az ápolónők fizetésemeléséről szóló rendelet. Hogy mennyivel növekszik egy-egy ápolónő fizetése, azt nem árulom el. Hadd legyen kellemes meglepetés, hogy többel, mint amennyire általában számítanak. — A fizetésrendezésen túl van-e még valami mód a létszám növelésére? — Egyelőre sajnos, nem sok. Ez nehéz népgazdasági kérdés, azonfelül a fiatalok egy része, például az érettségizett lányok nem szívesen mennek erre a pályára. Az ápolónő szakmájában csak a nehéz fizikai munkát látják és nem látják a hivatás felemelő szépségét. — Hogyan segíthetnénk? Az adott keretek között is van egy mód a létszámgondok enyhítésére: a még szakképesítés nélküli kórházi dolgozók, kisegítők, szakképesítése, ők a mi értékes rejtett tartalékunk: ha az orvosok és régi ápolónők megszerettetik velük a szakmát, rábírják őket, hogy szerezzék meg a szakképesítést — ezzel segítenénk az egészségügyi ellátáson. A minisztérium ezt a kérdést csak akórházi orvosokkal, ápolónőkkel együtt tudja megoldani. A magunk részéről helyeseljük ezt a módszert. Úgy hisszük azonban, az a négyezer főnyi létszámfejlesztés, amelyet az egészségügyi kormányzat — a szakszervezet gyakori sürgetésére — 1957. évre előirányoz —, ha nem is oldja meg a probléma egészét, mégis bíztató jele annak, hogy az egészségügy évek óta visszaszorított létszámhelyzetén az egészségügyi kormányzat javítani kíván. Bp. EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ Kilenmnezer forintot fordított a Győr—Sopronmegyei Tanács a mosonmagyaróvári körzeti fogászati rendelőre. A korszerű rendelő még ebben a hónapban megkezdi működését. 1957. július 1. Taggyűlés a nyíregyházi kórházban Mint mondották, ideje volt már, hogy annak rendje és módja szerint megtartsuk a taggyűlést. Hiszen annyi a gond, a nehézség, a várakozás, megannyi a kérdőjel, hogy hogyan megyünk tovább? Érdemesebb lesz-e szakszervezeti tagnak lenni, mint az elmúlt években? Vagy továbbra is sokan a tagság közül csak akkor találkoznak a szakszervezettel, amikor a bizalmi a fizetés után beszedi a tagsági díjakat? No, de délután fél 3 órakor kezdődik a taggyűlés. A nyíregyházi kórház szakszervezeti bizottságának tagjai, nem számítottak a ténylegesen megmutatkozó érdeklődésre, mert kevés széket hordtak össze a terembe, így a tagság egy része bizony álldogált, mások asztalra, ablakpárkányra felhúzódva hallgatták a központi vezetőség március 29-én hozott határozatát a szakszervezet feladatairól, s az alapszervezet szakszervezeti bizottságának beszámolóját a végzett munkáról. Az előbbi szinte minden várakozást kielégítő, amint az általános tetszésnyilvánításból következtetni lehetett. Ugyanakkor az is érződött, felvetődik a kérdés : vajon megvalósul-e és mikor ez a sok szép elgondolás? A válasz mi lehet erre? Bízunk abban, hogy megvalósul, de mindjárt hozzá kell tenni, hogy nem máról-holnapra. Bizony csak lépésről lépésre történhet ahogy azt a népgazdaság helyezete lehetővé teszi. Ismét egy kérdőjel. Akkor miért csillogtatják meg előttünk ezt a szép programot, ha tisztázatlan, hogy ennek egyes pontjai mikor valósulnak meg? Azért, mert a Központi Vezetőség a saját határozatát nem tartja megvalósíthatatlannak, bízik abban, hogy a kormányzat megértéssel lesz az egészségügyi dolgozók problémái iránt, mint ahogy már ezt néhány intézkedésével az utóbbi hónapokban bizonyította. Mint az 50 százalékos vasúti kedvezmény, az alacsony keresetűek béralapemelése, alapengedély és hozzá a papír biztosítása és még néhány olyan dolog, amely a tagságnak, csak egyegy kisebb rétegét érinti. A beszámoló második része iszony nem növelhette a tagság bizalmát az alapszervi szakszervezeti bizottság iránt. Az inkább mentegetőzésként hatott, mint beszámolóként. Pedig milyen sok és hálás tennivalója lett volna ebben az intézményben is a szakszervezeti bizottságnak és az aktív alhálózatnak. A taggyűlésen is, és az előtte tartott fogadóórán is szép számmal merültek fel olyan problémák, amelyeket meg kellett és meg is lehetett volna oldani, ha a szakszervezeti bizottság megközelítően is betölti hivatását. Pl. szakképzetlen munkakörből szakképzett munkakörbe való átsorolás, miután az érintett dolgozó közben szakvizsgát tett, vagy pl. segédmunkás fizetésért szakmunkát végző dolgozó fizetéskiegészítésének elintézése. Vagy gondoskodás arról, hogy a konyhai és műszaki dolgozók tisztálkodási lehetősége közelebb kerüljön a megoldáshoz. Vannak persze dolgok, amelyek fájóak és megoldásukban a szakszervezeti bizottság úgyszólván semmit sem tehet. Ilyen a munkaruha kihordási idejének meghosszabbítása is — többek között —, amelyekről ugyancsak igen sok szó esett a taggyűlésen. Mindent egybe vetve megítélésem szerint a taggyűlés messzemenően húzta alá a szakszervezeti munka fontosságát, azt, hogy nem lehet meg az intézmény, feladatait ismerő, azt állandóan segítő, a tagság érdekeit folyamatosan és következetesen képviselő szakszervezeti bizottság és bizalmi hálózat nélkül. De túl ezeken, a fogadóórán és a taggyűlésen is egyik legfontosabb kérdésként felmerült probléma került közelebb a megoldáshoz, amennyiben, a taggyűlésen jelenlevő megyei főorvos felajánlotta a taggyűlésnek azt az összeget, amelyből rövid időn belül megfelelő fürdő és öltöző helyiséget építenek a gépüzemi, konyhai és udvari dolgozóknak. Még egy tapasztalatot kell levonni a nyíregyházi kórház szakszervezeti munkájából: ha a személyi feltételei nincsenek meg a szakszervezeti munka vitelének, akkor a területi bizottság részéről megadott szempontok, csak szempontok maradnak, abból pedig a ta£óságnak nincs semmi haszna. A tagság pedig joggal várja a szakszervezeti szervektől, hogy minden lehetőséggel élve járuljanak hozzá munkája, élete megkönnyítéséhez. Németh Jánosné Nővér-probléma Nyugat-Németországban (Prof. K. Spohn, Heilderberg előadásából) „Az a tény, hogy egy kongresszus programjában — a szokásos hagyományok ellenére — beiktatjuk az úgynevezett nővérproblémát, bizonyítja e kérdésnek jelentőségét. Nemcsak tisztán német, hanem világproblémáról van szó, amely azonban nálunk különösen égetővé vált. Központi kérdés a nővér- és ápolószemélyzet hiánya. Nyugat-Németországban kb. 40 000 nővér kellene ahhoz, hogy a hiányt felszámoljuk. A kórházépítési program egyre növeli az ápolószemélyzet hiányát. Az ágylétszámot emelni kell, az ágyakat az eddiginél nagyobb mértékben kell kihasználni. Továbbá a munkaidőnek 48 órára való lerövidítése újabb 11 000 nővérszükségletet jelent. Ezen az állapoton elsősorban a munka ésszerűsítésével segíthetünk. A tulajdonképpeni ápolásra fordított idő, jelenleg a törzsszemélyzet munkaidejének csak 60 százalékát teszi ki. A többit a tisztogatás és adminisztrációs munka foglalja le. Az osztályos nővér munkaidejének felét adminisztrációs munkafeladatokkal tölti. Biztosítani kell azt, hogy a nővér kizárólag ápolással foglalkozzon.” (Megjelent: a Medlzinicher Monats Spieigel, 1957. májusi számában.)