Egészségügyi Dolgozó, 1959 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

2 Hozzászólás a „Hogyan lehetne életet vinni az egészségügyi újitómozgalomba“ című cikkhez Nem nagy örömmel olvastam a lap november 1. számá­ban a „Hogyan lehet életet vinni az egészségügyi újitómoz­galomba” című cikket, mert eddig úgy véltem, hogy az el­­lanyhulás csak szórványos. Vannak komolytalan (újító ugyan mindig igen komolynak hiszi), komoly és igen komoly újítások. Ha az újítás nem megfelelő, pár szóval meg kell ezt az újítóval értetni, s buzdítani arra, hogy törje máson a fe­jét. Ha komoly újításról van szó, amely azonban mégis csak részkérdése a szakmának, módot kell adni az újítónak, hogy kijelölt intézetekben részvételével kipróbálják. S ha a szak­­vélemények jók, nem elég az újítást elfogadni, esetleg díjaz­ni, hanem be is kell vezetni. Sokszor az alapgondolat jó, de az újítás nem tökéletes. Ekkor lehetővé kell tenni, hogy egy hozzáértőkből álló bizottság előtt az újító újítását „meg­védje“. A bizottság véleményt nyilvánít — javítást ajánl — elveti stb. Ez vagy megnyugtatja az újítót, vagy tovább dol­gozik újításán. Mint fúró-faragó ember csináltam egy hőlégsterilizátort, mellyel 4—7 perc alatt 250 Celsius fokig tudom a hőlégteret melegíteni és ezt a hőlégfokot állandósítani. (E hőfok alatt bármely kívánt hőfokot.) Működtethetem villannyal, gázzal, spiritusz vagy más égő anyaggal, tehát tanyán, falun is hasz­nálhatom. Díjazták, nyomtatásban is megjelent, a miniszté­rium a prototípust is megcsináltatta, de mert ez fölötte egy­szerű és olcsó, egyetlen üzem sem vállalkozik a gyártására (forint tervteljesítés). Őket nem érdekli, pedig minket orvoso­kat érdekelne, amikor azt látjuk, hogy a vírusos megbetege­dések szaporodnak, amikor egyes műszereket, melyek vérrel mindig­­érintkeznek, nem tudjuk sterilizálni (pl. fogászati csi­szolókövek), amikor tudjuk, hogy a hepatitis vírusa csak 160 Celsiusnál pusztul el. Vagy jó vagy nem jó. Ha nem jó, el kell vetni s kár volt díjazni és a prototípust megcsináltatni. De ha jó, be kellene vezetni. Ha csak az alapgondolat jó, tökéletesíteni (például ma már túlhevített gőzzel haszná­lom). A nagyon jelentős újításokat esetleg még az Akadémiá­nak is támogatni kellene. Az orvosok nagy része olyan helyen dolgozik, hogy újítását nem tudja kipróbálni, bemutatni. Volt már vagy 10 elfogadott és díjazott újításom, de bizony az utóbbi 6 évben — látván a nehézségeket — abbahagytam kísérleteimet. A röntgen árnyékot adó varró sebészeti fona­lamat be sem adtam, pedig az egyik klinika szerint ez eddig a legjobb módszer idegen testek meghatározására (helymeg­határozás). Az orvosokat ilyen téren nem is az anyagi érdekeltség vezeti, hanem inkább alkotói öröm. Jóllehet az előbbit is az iparhoz kellene mérni. A „jó bornak nem kell cégér“ köz­mondás ezzel kapcsolatban megdőlt. Az újításokat nemcsak, hogy nem szabad elfelejteni, hanem, hogy úgy mondjam — ha azok tényleg jók — népszerűsíteni kell. Ha ezt az arra hivatott szerv, bármilyen oknál fogva nem teszi, módot kell nyújtani erre az újítónak. Végső javaslatom: alakuljanak szakmai bizottságok (szak­értők, esetleg mérnökök bevonásával), melyek minden újí­tást megvizsgálnak. Ha jó, nem engedik elaludni a dolgot, felvilágosítanak, tanácsot adnak, javítást javasolnak stb. Módot kell adni arra, hogy ha az újítást elfogadják, de nem gyártják, az újító bizonyos ideig gyárthassa, vagy gyár­tathassa saját költségére. Az orvos alapműveltségénél fogva sok mindent megért, sokat hall, lát, tapasztal, sok helyein dolgozik, különböző ipari üzemekben, mezőgazdaságban, gyógyító és kutató intézetek­ben stb. Sok szakmát össze tud kapcsolni elgondolásaival, újí­tásaival, kár ezt parlagon hevertetni. Dr. Köteles József üzemorvos — A magyar delegáció őszinte örömmel üdvözli a valóban humánus szellemű ukrán javaslatot — kezdte felszólalását Mód Péter elvtárs. — Különösen helyesli azt, hogy ez a javaslat, ellentétben a „menekültévre“ vo­natkozó határozattal, konkréten és a legtel­jesebb részletességgel jelöli meg azokat a célokat, melyeket közös erőfeszítéssel el kí­ván érni. Igen gyakran hangoztatták, hogy bizott­ságunk munkája annál hasznosabb, minél teljesebb egyetértést tud univerzális emberi célok érdekében saját kebelében létrehozni és minél szélesebb körű együttműködést ér el ilyen célok érdekében az államok között. Az ukrán javaslat — és ez egyik kimagasló ér­deme — lehetőséget nyújt a fenntartás nél­küli nemzetközi együttműködésre, amire ezen a közgyűlésen sok más vonatkozásban, sajnos eddig hiába törekedtünk. A betegségekben gyötrődő emberek száz- és százezrei nem tud­nák megérteni, hogy az ENSZ szociális bi­zottsága nem támogat fenntartás nélkül olyan tervet, mely gyógyulásukat van hivatva elő­segíteni. Mondanunk sem kell, hogy ez nem növelné az ENSZ iránti bizalmat. Megvan a segítségnyújtási készség Mégis hangzottak el itt fenntartások. Sze­rencsére azonban megvan a segítségnyújtási készség. Igaz örömmel hallottuk a felszóla­lások során, hogy egyes országok az arra rászorulókat hogyan segítik. A Szovjetunió képviselőjének tegnapi felszólalásából kitűnt, hogy milyen nagyarányú és sokoldalú az az önzetlen segítség, amit a Szovjetunió egész­ségügyi téren az országok egész sorának nyújt. Ez emberbaráti kötelessége más fejlett országoknak is és nyilvánvaló, hogy ennek tudatában is vannak. A tisztelt libériai de­legátus felszólalásából kitűnt, hogy a kevés­bé fejlett országok — amellett, hogy maguk is igen komoly erőfeszítéseket tesznek egész­ségügyi helyzetük megjavítása érdekében —­ szívesen és örömmel fogadják a nekik nyúj­tott segítséget. Mi saját tapasztalatból tudjuk, hogy ez így is van. A második világháború után Ma­gyarország helyzete egészségügyi téren ka­tasztrofális volt. Annál is inkább, mert 25 éven át, amíg a fasiszta rendszer tartott ná­lunk, ezen a téren is elmaradtunk. A fel­­szabadulás után lehetőségünk nyílt azoknak az egészségügyi szervezési módszereknek a ta­nulmányozására, melyek oly eredményeseknek bizonyultak a Szovjetunióban. Ezeket a mód­szereket, hála a további konkrét segítségnek, ma már magunk is sikeresen alkalmazzuk. A legszélesebb körben egyébként is azon vagyunk, hogy a mo­dern orvostudomány eredményeit a legszé­lesebb körben hasznosítsuk. Orvosaink részt vesznek a nemzetközi kongresszusokon és az ott közkinccsé váló új módszereket ország­szerte alkalmazzák. Ezt egyrészt orvosaink jó képzettsége teszi lehetővé (több mint 50 százalékuk szakorvos), másrészt lehetővé te­szi az, hogy az egészségügyi hálózat jelen­tősen kiterjedt és a lakosság nagy többségét bevontuk az ingyenes társadalom­­biztosításba. Az orvosi kutatómunka intenzi­tását mutatja, hogy nemcsak az ilyen célra létesített tudományos intézetek, hanem a na­gyobb kórházak laboratóriumai is végeznek tudományos kutatást. Néhány szóval szeretnék azokra az ered­ményekre kitérni, melyeket a fertőző beteg­ségek elleni védekezés és a járványok leküz­dése terén elértünk. Például az 1930-as évek elején Magyarországon több mint 10 000 em­ber betegedett meg és 1000 ember halt meg évente diftériában. Védőoltásokkal elértük, hogy 1957-ben a megbetegedések száma 681- re, a halálozásoké mindössze 8-ra csökkent. A második világháború után évente 3000 maláriaeset fordult nálunk elő. A tartós ke­zelés és intézményesen végrehajtott szúnyog­irtás következményeképpen 1957-ben már csak 9 maláriamegbetegedés történt. A két világháború között minden évben 10 ezer ember betegedett meg és ezer ember pusz­tult el Magyarországon hastífuszban. Az el­múlt két évben a hastífusz megbetegedések száma csupán 700—800 volt, a halálozásoké a múlt évben mindössze 14. Századokon át a tuberkulózis volt a legelterjedtebb ma­gyar népbetegség. Leküzdése érdekében kor­mányunk 185 tüdőgondozó intézetet tart fent. Az elmúlt évben hárommillió tüdő­­szűrővizsgálatot végeztek nálunk. Az ered­mény az, hogy 10 000 lakosra ma 3,5 tbc halálozás jut, alig egynegyede az 1938. évi­nek. Ezt a néhány adatot azért említettem meg, mert — mint a világ szociális helyzeté­ről szóló múlt évi ENSZ-jelentésből kitűnik — a tuberkulózis, a malária, a hastífusz és más fertőző betegségek még most is súlyos problémát jelentenek, különösen a kevésbé fejlett országokban. A segítség, amit ezek az országok eddig kaptak, kevésnek bizonyult. Óriási területeken most is járványok pusztí­tanak, holott mindnyájunk érdeke, hogy to­vábbterjedésüket megakadályozzuk. Ehhez azonban szervezett n­emzetközi akcióra van szükség. Mi a magunk részéről szerény lehe­tőségeinkhez képest szívesen részt veszünk ilyen akcióban és el sem képzelhető, hogy a nálunk fejlettebb országok kivonnák magu­kat ebből. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy az elmaradottabb országok beszerezhes­sék a hiányzó orvosi felszerelést, oltóanyagot, gyógyszereket és hogy szakemberek látogas­sanak el hozzájuk. Ezt a feladatot az ukrán javaslatban megjelölt sok más, épp ilyen fontos feladattal együtt az egészségügyi év során kell megoldani. Az Egészségügyi Vi­lágszervezet — mint képviselőjének nyilatko­zatából kiderül — szívesen vállalkozik a ter­vek kidolgozására és a gyakorlati intézkedé­sek végrehajtására, ami természetes is, hi­szen ezzel saját tekintélyét növeli, saját mun­káját viszi előbbre. — Meg szeretném emlí­teni, hogy — noha Magyarország technikai okokból nem tagja ennek a szervezetnek — mi nagyra becsüljük az EVSZ tevékeny­ségét és biztosak vagyunk abban, hogy eredményesen fogja végrehajtani azokat a feladatokat, melyekre a közgyűlés felkéri. A magyar delegáció éppen ezért felesle­gesnek és károsnak tartja az ATC 3/L. 699. sz. módosítást és ellene fog szavazni, mert az igen nagy mértékben gyengíti a javaslat szövegét s azt a látszatot kelti, mintha a bi­zottság nem helyezne súlyt az egészségügyi év megrendezésére és ezt még további meg­gondolásoktól tenné függővé. Mi úgy látjuk,­­hogy a bizottság kellőképpen megvitatta és megfontolta az ukrán javaslatot, mely ellen egyetlen felszólalónak sem volt lényegi ellen­vetése. Meggyőződésünk, hogy az ENSZ te­­kintélyét növeljük azzal, ha azt módosítás nélkül egyhangúlag fogadjuk el Az egészségügyi évről Majd Péter felszólalása az ENSZ-ben Mint ismeretes, az Ukrán SZSZK külügyminisztere az Egyesült Nemzetek Szövetsége 3 sz. bizottságában (szociális és kulturális bizottság) javaslatot tett: ren­dezzenek 1961-ben nemzetközi egészségügyi és orvosi kutatóévet. A javaslat hang­súlyozta: ,,Egyesítsük az egyes országoknak a veszélyes betegségek leküzdésére irá­nyuló erőfeszítéseit, koordináljuk a tudományos kutatást és bővítsük a fejlett tudo­mányos tapasztalatcserét minden állam között. Fokozzuk a kevésbé fejlett országoknak a közegészségügy megszervezése terén nyújtandó segítséget.” Hogy bizonyos országok részéről tett ellenvetések ellenére a javaslatot az ENSZ teljes ülése december 5-én határozattá emelte — része volt abban Magyar­­ország képviselőjének, Mód Péter felszólalásának is. E felszólalás — melynek rész­leteit most ismertetjük — megmutatja a nemzetközi egészségügyi év jelentőségét, s azt, hogy a haladó országok képviselőinek milyen erőfeszítéseket kell tenniök a nemzetközi fórumokon, hogy egy-egy helyes és szép célkitűzés megvalósuljon. EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ Az igazság kedvéért szögezzük le: nem téves in­formáció vagy felületesség miatt okoztunk csalódást a salgótarjániaknak, akik ok­tóber 1-i lapunkban közölt riport alapján hetekig vár­ták Sz. Zsuzsit, a most vég­zett fiatal orvosnőt. Az történt ugyanis — mint kiderítettük —, hogy , Sz. Zsuzsit az egyetemről valóban Salgótarjánba­­irá­nyították. Közben azonban mutatkozott valami lehető­ség arra, hogy Pesten ma­radhasson, ezért beadta fel­lebbezését a minisztérium­ba. A pesti állásból nem lett semmi, s ekkor a fiatal orvosnő azt kérte (személyi okokból), hogy ha lehet, legalább a Dunántúlra he­lyezzék. Kérését méltányos­nak találták és így került Pápára, ahol már több, mint két hónapja dolgozik a városi kórház sebészeti osztályán. Kérdésünkre elmondta, hogy, Pápán nagyon jól érzi magát, persze, nem tudja, milyen lett volna Tarján­­ban. Az idősebb kollégák igen szeretetteljesek és se­gítőkészek. S noha nem mindenütt látják szívesen a női sebészeket, ő nem ta­pasztalt ilyesmit. Ellenke­zőleg. Sz. Zsuzsi — nyugodtan mondhatjuk — megtalál­ta a helyét, beleilleszkedett egy közösségbe, kedvvel és örömmel végzi a munká­ját, s őt is becsülik és sze­retik, így hát ez a része az ügynek, rendben volna. Mégis, az emberben fel­merül az a gondolat, hogy ha Sz. Zsuzsi többet tudott volna Tarjánról, az ottani kórházról, a bányász-egész­ségügyről általában és a nógrádi perspektívákról, talán másképpen döntött volna. És vajon nem lenne-e célszerű jövőre alaposab­ban tájékoztatni a vidékre induló fiatal orvosokat jö­vőjük színterének sajátos adottságairól,, helyzetéről, és kilátásairól? G. Zs. AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOL­GOZÓK BÁLJÁT február 7-én rendezi meg a szakszer­vezet budapesti bizottsága a Gellért Szálló összes termei­ben. A bál előkészítését meg­kezdték, felvilágosítást nyújt szombat kivételével naponta 2­5-ig a szakszervezet báli irodája. (122—765.) 1959. JANUÁR 1. Az egészségügy I. újító konferenciája Szakszervezetünk elnöksége összehívta­­a fővárosi és me­gyei konferenciákon megvá­lasztott 100 küldöttet, hogy megvitassák az egészségügy újítómozgalmának 10 éves fej­lődését, meghatározzák a jövő­re vonatkozó tennivalókat. A konferencia sokoldalú, elemző­­ munkájából, értékes bíráló és egyben megoldást ja­vasló vita anyagából az alábbi néhány fontosabb témakört emeljük ki. Az egészségügyi újítómoz­galom segítette a szocialista egészségügy építését, hozzá­járult ahhoz, hogy a gyakor­lati és tudományos munka színvonala, a tudományos és gyakorlati eljárások techniká­ja állandóan fejlődjön. A moz­galom közvetlenül is elősegí­tette a jobb egészségügyi ellá­tást. Az újítómozgalom az egész­ségügy területén is fokozatosan bontakozott ki. Intézményeinkben 1953-ban 1502 újítást fogadtak el, mely­ből 738-at alkalmaztak a gya­korlatban, ezeknek pénzben kifejezhető értéke meghaladta a félmillió forintot. 1955-ben a bevezetett újítások száma 800- ra növekedett, a kimutatható gazdasági eredmény meghá­romszorozódott. Az újítások jelentősége a mi területünkön azonban jóval nagyobb, mint amennyi a forintértékük. Ered­ményét magasan felülmúlja a pénzértékkel nem mérhető gyógyítási színvonal emelke­dés. Az ellenforradalom az egész­ségügy újítómozgalmát is 80— 90 százalékban visszavetette. 1958-ban azonban már sike­rült megközelíteni az 1955-ben elért eredményeket. 1958 első felében 491 újítást nyújtottak be, melyek között igen nagy­jelentőségűeket találunk. Dr. Richter, Tóth és Abonyi (Hu­mán) a vörösvérsejt szuszpen­zió kimosásával több mint 2 millió forint értékű nyers­anyagot takarítottak meg a Gammaglobulin gyártása szá­mára. Dr. Síkos üzemi méretű liofilizáló berendezést valósí­tott meg. Bíró, Fedorcsák, Kardos javaslata alapján új­rendszerű fotométer készül. Dr. Edelényi, Bölcsföldi sebé­szeti rezgővésője a műtétek el­végzését gyorsítja meg. Dr. Boda Domonkos—Kerekes hin­ta respirátorát a légzésbénulá­­sos megbetegedések gyógyítá­sánál alkalmazhatják jó ered­ménnyel. Kiemelkedő még dr. Nyíró—Kafka elektrostimulá­­tora, dr. Véghelyi—Kemény klinikai defibrillátoora. Eredményeink közé tarto­zik, hogy több intézményünk­ben — elsősorban az egyete­meken, nagyobb kórházaink­ban — a budapesti János, Ist­ván és Szabolcs utcai kórhá­zakban, a miskolci, tatabá­nyai, szombathelyi, szolnoki megyei kórházakban, a Hu­mánban, az Országos Vérellá­tónál kiemelkedő újítói tevé­kenység folyik. Az elmúlt évek folyamán az Egészségügyi Minisztérium és szakszervezet különböző tanfolyamain nagy számban képeztünk ki újítások ügyintézésében jártas szakembereket. Sajnos jelentős részük az el­lenforradalom után más funk­cióba került. Igen kevés eredményt ér­tünk el az elfogadott újítások széleskörű bevezetéseiben, s a propagandamunkában. A mozgalom tízéves tapasz­talatainak elemzése során a konferencia megállapította, hogy az újítómozgalom azo­kon a területeken tudott ki­bontakozni, ahol annak sze­mélyi, tárgyi feltételei legin­kább biztosítva voltak. Ezért értek el jobb eredményeket a nagyobb egészségügyi intéz­mények, vállalatok. A további fejlődés érdeké­ben szükséges, hogy kisebb intézményekben is lehetőséget biztosítsunk az újítóknak, hogy műszaki szakemberek­kel együttműködve ki tudják dolgozni elgondolásaikat, s ehhez szükséges kísérletezési költségeket a megyei tanácsok rendelkezésükre bocsássák. Meg kell gyorsítani az újítá­sok elbírálását. Szakembe­rekből álló bizottság meg­hallgatásával, bátrabban kell díjazni az eszmei újításokat. Ennek feltétele, hogy az újí­tások jutalmazására külön keret álljon a nagyobb intézmények és a megyei tanácsok rendel­kezésére. Helyes lenne létre­hozni egy olyan vállalatot, amely az újításokat kivitelez­né, elkészítené a prototípu­sokat. Sokan bírálták az Egészség­­ügyi Minisztériumot, hogy még nem készült el a 38/1957.­ sz. rendelet végrehajtási uta­­­sítása. Az utasításnak — mely reméljük hamarosan elké­szül — messzemenően figye­lembe kell venni az egészség­ügy újítómozgalmának az ipari mozgalomtól eltérő sa­játosságait. Javítani kell az állami és szakszervezeti szervek irá­nyító, szervező munkáját, kü­lönösen az egészségügyi osz­tályok és területi bizottságok irányító, szervező, ellenőrző tevékenységét. Az újítási elő­adók régóta hiányát érzik annak a tanfolyamnak, melyet a minisztérium 1959 első fe­lében kíván megszervezni. Fel kell lépni az újítómozga­lom lebecsülése ellen, mely különösen egyes állami szer­vek vezetői részéről nyilvá­nul meg. Célszerű a helyi fel­adatok megoldására intézmé­nyenként, megyénként fel­adattervet készíteni, pályázatokat kiírni. Igen hasznos volna, ha, az Egészségügyi Minisztérium a szakcsoportok bevonásával, az orvostudomány szakosodá­sának megfelelően írna ki or­szágos feladatterveket, pályá­zatokat A konferencia állásfoglalá­sa szerint a tudományos mun­­ka eredménye újításnak te­kinthető abban az esetben, ha gyakorlati megvalósítása az egészségügyi ellátás (népgaz­daság) számára­­ eredménnyel jár. Az elfogadott újítások szé­­lesebb­ körű alkalmazása érde­kében fokozni kell a propagan­damunkát. Helyes lenne az Újítási Értesítőt újból meg­jelentetni. Gyakrabban és több helyen kellene újítási ki­állításokat rendezni. Évenként legalább megyénként, orszá­gosan újítói konferenciákat, esetleg rendszeresen működő újítóklubokat létrehozni. A vita lezárása után a kon­ferencia megválasztotta azt a tíz küldöttet, akik a Szak­szervezetek Országos Tanácsa által szervezett kiváló dolgo­zók, újítók, feltalálók II. or­szágos tanácskozásán az egész­ségügyet képviselték. Ez al­kalommal dr. Varga Gyula, Komárom megyei területi bi­zottsági újítási felelős ismer­tette az egészségügy újítómoz­galmának problémáit, majd eredményes tevékenységéért Munka Érdemérem kitünte­tésben részesült. Dr. Kádár Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék