Egészségügyi Dolgozó, 1959 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

1950. JANUÁR 1. EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ Az egészségügyi intézetek műszerellátásáról, nyilatkozott dr. Rubányi Pál professzor Milyennek látja a műszer­ellátás alakulását és jelenlegi, helyzetét — kérdeztük Rubá­nyi professzortól, az OMBI elnökétől. — 1950-ig intézeteink mű­szerellátottsága igen alacsony színvonalon volt. Alapfontos­ságú műszerek hiányoztak még az egyetemi klinikákon és a nagy intézetekben is. Még ennél is rosszabb volt a vidéki A hazai műszeripar fejlődé­sét illetőleg figyelembe kell venni azt, hogy a felszabadu­lás előtt műszeriparunk kéz­műipari jellegű volt. A nagy­üzemi gyártást csak­­a szo­cialista gazdasági viszonyok ki­alakulása tette lehetővé. Az orvosi műszerek termelése 1950-hez viszonyítva csaknem négyszeresére emelkedett. Je­lenleg az egészségügyi intéz­mények kézi műszer ellátott­sága — néhány különleges célt szolgáló műszertől elte­kintve — kielégítőnek mond­ható. A kézi műszerek legna­gyobb részét már a hazai ipar gyártja, jelentős részüket rozsdamentes kivitelben. In­tézeteink készülék ellátása is­­javult. A javulás egyrészt an­nak tudható be, hogy az az­előtt importált kézi műszerek legnagyobb részét hazailag gyártjuk, és így devizakere­tünk nagyobb részét fordít­hatjuk készülékek beszerzé­sére, másrészt pedig annak, hogy több új orvosi készülék hazai gyártása megvalósult. Az alapkészülékek ellátottsá­gának­ emelkedését mutatja a következő néhány példa: 1952-ben 220 d­b. EKG-ké­­szülékünk volt, 1958-ban 484 db. 1952-ben 120 db. elektro­mos szívókészülék, 1958-ban 660 db. 1952-ben 253 db. binocularis microscop, 1958- ban 700 db. stb. Láthatjuk tehát, hogy — kü­lönösen­ az­ utóbbi­ években. ..-„ egészségügyi intézetek ellá­tottsága. A műszerek elhasz­náltsága és a minimális után­pótlás nagymértékben gátolta az orvosi tevékenységet. Az or­vosi készülékek területén a helyzet még rosszabb volt, mint a kézi műszerekben. Vol­tak például megyék, ahol mm volt EKG-készülék, nem volt spektrofotométer, oxyméter, stb. igen nagy a haladás, de emel­lett őszintén meg kell monda­nunk azt is, hogy különösen a korszerű gyógyító- és kutató­munkához szükséges készülé­kekben még igen nagy hiá­nyaink vannak.­­ Mi a helyzet a tudomá­nyos kutatás céljait szolgáló műszerek terén? — 1956-ban és az azt követő években műszer devizakere­­tünk 60 százalékát fordítot­tuk tudományos kutatást szol­gáló készülékek beszerzésé­re. Beszereztünk — a többi kö­zött —, 3 db elektro—microsc­o­­pot és 3 db­ ultracentrifugát a vidéki egyetemek központi laboratóriumai számára és még számos más készüléket. Természetesen, ez még min­dig nem elegendő és még igen sok a pótolni való. A magyar orvostudomány ma is jelentős és előkelő helyet foglal el kül­földi relációban is. Ahhoz azonban, hogy ezt a színvona­lat megtarthassuk és tovább emelhessük, feltétlenül szük­séges az, hogy a korszerű gyó­gyító- és kutatómunkához szükséges technikai felszerelé­sekkel el legyünk látva. Ez persze nem megy máról-hol­napra, részben gazdasági hely­zetünk és fejlődésünk függvé­nye is, de meg vagyok győ­ződve arról, hogy adott lehe­tőségeink között is komoly erő­feszítésre van szükség ahhoz, hogy e téren mutatkozó elma­radottságunkat behozzuk. szer­javító részlegek létreho­zását, hogy a műszerek javí­tása minél kiterjedtebb, mi­nél korszerűbb és minőségi­leg megfelelő legyen. Távlati program — Milyen feladatok vannak a műszerellátás további javí­tásával kapcsolatban? — Mindenekelőtt ki kell dol­gozni a tudományos kutatás­hoz, gyógyításhoz és oktatás­hoz szükséges műszerek és ké­szülékek ellátottságának nö­velése céljából a műszerellátás fejlesztésének távlati prog­ramját. Ezután biztosítani kell, hogy az 5 éves tervben a műszerellátás fejlesztésének célkitűzései megvalósításra kerüljenek. Fokozni kell az egészségügyi szempontok ér­vényesítését a műszeripar fej­lesztésében és a megfelelő mi­nőség biztosítására hatósági minőségi ellenőrző szervet kell létrehozni. A műszerjavítások kérdésének felszámolása oly módon oldandó meg, hogy a nagyobb egészségügyi intézmé­nyek, megyei kórházak mű­szerjavító részlegekkel rendel­kezzenek. A hazai műszergyártás fej­lesztése mellett természetesen igen fontos, hogy a feltétlenül szükséges külföldi műszerek és készülékek behozatalához meg­felelő devizakeret biztosíttas­­sék — fejezte be nyilatkozatát Rubányi professzor. Nyolc év alatt négyszeresére emelkedett az orvosi műszerek termelése Növelni kell az egészségügyi ellenőrzés hatáskörét — Jogosak-e azok a pana­szok, melyek a jelentős fejlő­dés elismerése mellett azt te­szik szóvá, hogy még mindig nem megfelelő a kézi műsze­rek minősége és rendkívül nagy gondot jelent a műszerek javítása? — Ezek a panaszok többsé­gükben valóban jogosak, bár a jelenleg forgalomba hozott kézi műszerek minősége lé­nyegesen jobb, mint az előző években volt. Jelentős részü­ket rozsdamentes kivitelben gyártják és a rozsdamentes műszerek aránya évről évre fokozódik. De a műszerek mi­nőségével kapcsolatban még mindig sok a kívánni való. Ezért elsősorban szükséges a műszergyártásban az egész­ségügyi ellenőrzés hatásköré­nek növelése. Szükség volna egy olyan hatósági jogkörrel rendelkező szerv létrehozá­sára, amely biztosítani tudja az egészségügyi követelmé­nyeknek megfelelő műszerek gyártását. A Kohó- és Gép­ipari Minisztériummal együtt­működve, a korszerű tech­nológia fejlesztésével, a gyár­tás folyamatos ellenőrzésével, a minőségileg meg nem fele­lő műszerek átvételének visz­­szautasításával kívánjuk biz­tosítani a műszerek minőségé­nek emelését. A műszerek javításával kap­csolatban meg kell jegyezni, hogy ezen a téren is tettünk az elmúlt évek folyamán lépése­ket. Budapesten és a megyék­ben az Egészségügyi Finom­mechanikai Vállalatoknál mű­szerjavító részleget állítot­tunk fel. Ez azonban nem járt kellő eredménnyel. A javítás minősége nem megfelelő, rész­ben a gépi felszerelés, részben a szakképzett munkaerőhiány miatt. Szükségesnek látjuk nagyobb egészségügyi intéze­tekben megfelelő kapacitású és minőségi munkát végző mű­— DEBRECENBEN a Lajos ki­rály tér 4. sz. alatti ápolónői ott­hont 150 ezer forintos költséggel átalakították és az egészségügyi dolgozók rendelkezésére bocsátot­ták. A szillé­szttok megbecsülésével, bérproblémáikkal, az abortusok számának növekedésével foglalkozott a Szolnok megyei szülésznői ankét Helyes és jó módszert alkal­mazott a Szolnok megyei terü­leti bizottság, amikor ankétra hívta a megye szülésznőinek képviselőit. Az ankéton világossá vált, hogy sokban különböznek a szülőotthonok szülésznőinek problémái a területen vagy a kórházakban dolgozókétól. De abban mindannyian egyek vol­tak, hogy mélységes hivatás­szeretettel, felelősségérzettel kísérik figyelemmel munka­­területük helyzetét, alakulá­sát. Bár Szolnok megye fal­­vairól, asszonyairól, a megyé­ben dolgozó szülésznők prob­lémáiról volt szó, mégis jogos volt az a megállapítás: az an­kéton elhangzottak túlnőnek a megye határain. Az ankét részvevői örömmel számoltak be eredményeikről. Még nem felejtették el, hogy milyen körülmények között szültek az asszonyaik a felsza­badulás előtt. Ma már a me­gyében a szülések 79,5 száza­léka korszerűen felszerelt kór­házi osztályokon, szülőottho­nokban történik. Ugyanakkor szomorúan mondták el, hogy az utóbbi időben csökken a szülések száma, alacsony a szülőotthonok kihasználtsága. Nem egy esetben fáradságot nem kímélve beszélgetnek a leendő anyával, aki ennek el­lenére ragaszkodik ahhoz, hogy terhességét megszakít­sák. A hozzászólók közül többen beszéltek az egészségügyi dol­gozók, köztük a szülésznők megbecsüléséről. Nemcsak anyagiakra gondoltak ezzel kapcsolatban, hanem arra, hogy a közvélemény, a társa­dalom figyelmesebb és meg­értőbb legyen irányukban, így például segítsék a szülésznőket járművel, hogy ne kelljen ki­lométereket gyalogolniok, vagy rossz időben 15—20 ki­lométert kerékpározniok. Ke­serűen állapították meg: ha az állat beteg, akkor az állator­vosért kocsit küldenek, de sok esetben nem tartják fontos­nak, hogy a szülésznőért ko­csit küldjenek. Sok szó esett a területi szü­lésznők helyzetének, munka­körének tisztázatlanságáról. A megye múlt évi szülési adatai szerint a területi szülésznők átlag évi 24 szülést vezettek le. Ez bizony nem tölti ki mun­kaidejüket. Ezért a megye ve­zetői — helyesen — a terüle­ti szülésznőket bekapcsolták a gondozási munkába, részt vesznek a terhes tanácsadáso­kon, családokat látogatnak. E helyes törekvésnek vannak azonban árnyoldalai. Bár a legkisebb egészségügyi egy­ségnek, az egészségügyi kör­nek is az orvos a szakmai ve­zetője, nem egy helyen mégis olyan gyakorlat alakult ki, ahogy a szülésznő munkája fe­lett a védőnő látja el a fel­ügyeletet. Ez abban is meg­nyilvánul, hogy a védőnők el­lenőrzik a szülésznők család­­látogatásait és részvételüket a tanácsadásokon. Ez a gyakor­lat nem egy helyen súrlódá­sokra, vitákra vezet. Ide is ve­zethetők vissza az ankéton el­hangzott olyan hozzászólások, melyek a szülésznők és védő­nők közötti ellentétet, a meg­­nem értést mutatták. Ki ki­nek van alá, vagy fölé rendel­ve, ki kinek parancsol és mi­lyen jogcímen, merült fel az ankét hozzászólásaiban. Nyil­vánvaló, hogy ha ez az ellen­tét sokáig megmarad, előbb­­utóbb a munka rovására megy. A vita koránt beszéltek a szü­lésznők bérezéséről, elsősor­ban a területi szülésznők ala­csony fizetéséről, a kórházban dolgozók szűkös létszámáról, az ebből adódó kifizetetlen túl­órákról. A szülőotthonokban dolgozók több rendezetlen és vitás dolgot tettek szóvá, így pl az ügyeleti díj, vagy ki nem fizetett vasárnapi mun­ka problémáját, vagy azt, hogy védőruha helyett csak egy fe­hérköpenyt kapnak. Volt, aki szóvátette azt is, hogy beteg­hordó kocsi hiányában szülő­ágyról ölben kell a szülőnőt a kórterembe vinni. Főleg az idősebbek kérték a szakszervezet vezetőségét, hogy amint most nővérotthonok lé­tesítését támogatja, gondos­kodjék az öreg egészségügyi dolgozók otthonának megte­remtéséről is. Az ankét részvevőit annyi­ra lefoglalták a már eddig is­mertetett problémák, hogy csak az értekezlet végén­­szól­tak a szakmai továbbképzés iránti igényeikről. De­­végül erre is sor került. És ekkor egyöntetű volt az a meg­alapí­tás, hogy a szülésznők részé­re is egységes, szervezett to­vábbképzést kell biztosítani. A jelenlévők elhatározták, hogy megszervezik a szülésznők megyei továbbképzését abból a célból, hogy megismerjék az új gyógyítási eljárásokat a szülészeti munkában. Első al­kalommal a fájdalommentes szülés kérdését tárgyalják majd meg. A b­ankét eredményes volt, az ott felvetődő problémák megol­dása nem kis feladatot ad a te­rületi bizottságnak és a szak­­szervezet központi vezetőségé­nek. A területi bizottságnak meg kell vizsgálnia a ledolgo­zott, de kifizetetlen túlórá­kat, az ügyeleti díjaik ren­dezését, ellenőriznie, hogy a védőruha rendeletben biz­tosítottakat az illetékes szer­vek megadják. Helyes, ha a területi bizottság megvalósít­ja azt az elgondolást is, hogy a megye középkádereinek részvételével megszervezi a megyei középkáder szakcso­portot és a szakcsoport mun­kájába bevonja a megye szü­lésznőit is. A Budapesten működő szü­lész-nőgyógyász középkáder­­szakcsoport pedig biztosítja vidéki szülésznők részvételét is továbbképző rendezvényein. Az ankét tapasztalatai szüksé­gessé teszik, hogy a szakszer­vezet központi vezetősége fel­mérje a szülőotthonok létszám­helyzetét, foglalkozzék az eb­ből adódó problémák megol­dásával. Szakszervezetünk II. orszá­gos küldöttközgyűlésének ha­tározata állást foglalt, hogy a területi szülésznőknél bérkor­rekciót kell végrehajtani. A szakszervezet vezetőségének feladata a kongresszus hatá­rozatát érvényre juttatni. Úgy gondolom, hogy a szülésznők munkakörére vonatkozó egy­séges feladatok kialakításával egyidejűleg pedig foglalkozni kell fizetésre kederesükkel is. Koncsek Aranka A jutalmazási feltételekről, a relaxálási rendszer módosításáról, szakmapolitikai továbbképzésről tárgyalt a gyógyszerészeti szakosztály vezetőségi ülése A szakosztály­ vezetősége de­cember 12-i ülésén értékelte az 1958-ban végzett munkát és kidolgozta a következő év fel­adatait. A szakszervezet szakmapo­litikai előadássorozatával a gyógyszertári dolgozók köré­ben nem értük el a kívánt eredményt. Az előadásokon vi­szonylag kevesen vettek részt és az előadások sem voltak eléggé kidolgozva a gyógysze­részet­ területére. S ezért a szak­osztály előadói munkaközösséget hoz létre gyógyszerészekből, akik részt vesznek az egyes előadások kidolgozásában, me­lyek rövidített szövegét „A gyógyszerészet" című lapban is leközlik. Az előadásokat vidé­ken részben gyógyszertárveze­tői értekezleteken, részben a szakmai továbbképzéshez, munkaértekezletekhez kapcso­lódva tartják majd meg. A­­gyógyszertári dolgozók élet- és munkakörülményeivel való behatóbb foglalkozás ér­dekében az első félév folya­mán a gyógyszertári techniku­sok, raktári szakmunkások, drogisták, és a gyógyszerészek rétegértekezletét rendezik meg, majd az év második felében, valamennyi réteg képviselői­nek bevonásával, az országos ankétot. Értékelte a vezetőség az 1958. évre kidolgozott jutalma­zási feltételeket. Megállapítot­ta, hogy a jutalmazási rendszer hasznos eszköz arra, hogy a dolgozókat a jobb gyógyszer­készítésre, gyógyszergazdál­kodási tevékenységre, takaré­kosságra, pontosabb szakmai és pénzügyi adminisztrációra ösztönözze. Az 1959. évben a jutalmazási irányelvek kidol­gozásánál fokozottabban kell ügyelni arra, hogy a gyógy­szertári dolgozók figyelmét a szakmai hiányosságok kijavítá­sára irányítsák. Ki kell dol­gozni a jutalmak kifizetésére vonatkozó egységes szempon­tokat, mivel ez szinte me­gyénként változott, amit sokan sérelmeztek. A szakosztály véleménye szerint a jelenlegi SZTK re­laxálási rendszer helyett szük­séges lenne — orvosok, gyógy­szerészek bevonásával — olyan területi, járási bizottságokat létrehozni, melyek az SZTK vényanyag feldolgozása alap­ján rámutatnának a gyógyszer­­rendelésben mutatkozó hiá­nyosságokra, visszaélésekre. Felül kell vizsgálni, hogy az egy vényen rendelt két gyógy­szer milyen mértékben növeli a betegek küldözgetését. Ki kell dolgozni az anyagi ösztön­zés olyan módszereit, melyek elősegítik a munkaigényes vé­nyek gyorsabb elkészítését. A gyógyszertárvezetők illetmé­nyét a forgalmi kategóriák he­lyett helyesebb lenne bizonyos magisztrális vénymennyiség el­készítéséhez kötni. Ezt az érde­keltséget a többi dolgozóra is ki kellene terjeszteni, részben a bérezés új elveinek kidolgo­zásával, részben a jutalmazási rendszer feltételeinek módosí­tásával. A szakosztály a jövőben is szorgalmazza a külföldi ta­pasztalatcseréket és közremű­ködik azok szervezésében. A gyógyszertári techniku­sok továbbképzésének előse­gítése, „A gyógyszerészet” c. lap bővítése és fejlesztése ér­dekében sikerült elérni, hogy január 1-től a lap 40 olda­lon, jó minőségű papíron, ke­mény borítólappal jelenjék meg.­ ­ Az egészségügyi dolgozók egyes rétegeinek helyettesítésére vonatkozó, eddig megjelent jogszabályokat az Egészségügyi Minisztérium összefoglalta és hivatalos közleményként az Egészségügyi Közlöny 15. számában — 64.637/ 1958. szám alatt közzétette. A közleményben foglaltak végrehajtásának eddigi tapasztalatairól a Ba­ranya megyei területi bizottságnak a követ­kezők az észrevételei: A rendelkezések értelmében az egészség­­ügyi intézményekben a betegség, a szülési, a fizetés nélküli szabadság, a katonai szol­gálat, tanfolyam és közérdekű munka miatti távollét eseteiben a dolgozók helyettesítése kétféle módon történhet. Belső helyette­sítéssel (saját állományba tartozó dolgozó­val Munka Törvénykönyvének 118. §-a sze­rint), vagy külső helyettesítéssel, amikor az intézet állományához nem tartozó dolgozót határozott időre alkalmaznak. Az intézet külső helyettest csak akkor vehet fel, ha a dolgozó távol­léte a két hetet meghaladja, vagy ha a tá­vollevő dolgozó munkaköri kulcsszámán — az intézetben, illetve az osztályon belül — az engedélyezett létszám egy fő, ekkor a tá­vollét időtartamától függetlenül ugyancsak a távollét első napjától alkalmazhatnak helyet­tesítőt. Továbbá rendelőintézeti szakfőorvos, szakorvos, körzeti orvos távolléte esetén — akkor is, ha rendes évi szabadságát tölti — azonnal helyettesíthető. A kisegítő munka­körökben az egészségügyi miniszter utasí­tása szerint a távollét első napjával kezdő­dően külső helyettes alkalmazható. A Baranya megyei területi bizottság ta­pasztalatai azt mutatják, hogy az intézetek nem éltek a külső helyettesítés lehetőségé­vel még­ akkor sem, amikor arra a fentiek­ben ismertetett rendelet lehetőséget adott. Belső helyettesítéssel oldották meg például ápolónők, takarítónők, konyhai dolgozók he­lyettesítését, ami a dolgozókra nézve hátrá­nyos és törvénysértő, ugyanakkor a beteg­ellátás rovására is megy. Pedig, ha egy ápolónő távolléte a két hetet meghaladja, fel lehetett volna venni külső helyettest, a konyhai dolgozók, illetve a takarítónők ese­tében pedig azonnal, az első naptól kezdve alkalmazhatnak külső helyettest. Erre módot ad a 32/H/13­3/1954. Egészségügyi Minisz­­ter­i utasítás, amely kulcsszámonként meg­határozza azokat a munkaköröket, melyek­ben betegség, baleset, szülés, fizetés nélküli szabadság miatt történő mulasztás esetén a dolgozó azonnal helyettesíthető. Ide tartozik a takarítónő és a konyhai dolgozó is. A rendelőintézeti szakfőorvosok helyettesítésével kapcsolatosan a területi bi­zottság pl. azt tapasztalta a harkányi kór­házban, hogy a szakfőorvos fizetéséből le­vonták azt az összeget, ami őt szabadságá­nak időtartamával arányosan megillette vol­na és azt az őt helyettesítő orvosnak folyó­sították. Ezt a helytelen intézkedést csak a területi bizottság közbenjárására változtatták meg. Általános tapasztalat az is, hogy a maga­sabb beosztású dolgozókat helyettesítők szá­mára nem folyósítják az őket megillető kü­­lönbözetet. Pl. Siklóson az egyik ápolónő IX. 1-e óta helyettesíti az osztályvezető ápoló­nőt. Eddig nem kapta meg azt a különböze­­tet, ami saját illetménye és a helyettesített osztályvezető nővér illetménye között van. Az említett ápolónő a szakszervezeti bizott­ság társadalombiztosítási felelőse és még ő sem ismerte a rendelkezést. A területi bi­zottság felszólította a főkönyvelőt, hogy in­tézkedjék. A helyettesítési rendelet végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatok arra késztették a Baranya megyei területi bizottságot, hogy is­mételten felhívja a szakszervezeti bizottsá­gok és bizalmiak figyelmét: ismerjék meg alaposan a rendelkezést, mert csak így tud­ják a törvényesség betartását ellenőrizni és segíteni. Horváth Lajos A helyettesítési rendelet végrehajtásának tapasztalatai Baranya megyében

Next