Egészségügyi Dolgozó, 1959 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

1959. JANUÁR 1. EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ A SZAKCSOPORTOK ÉLETÉRŐL A belgyógyász nagygyűlés után írta: Dr. Gömöri Pál akadémikus A belgyógyász-szakcsoport idei nagygyűlését különleges várakozással figyeltük. Ennek nemcsak az volt az oka, hogy a szakcsoport hosszabb ideje nem rendezett nagygyűlést, hanem talán az is, hogy az idei Korányi Sándor-vándorgyűléssel kapcsolatban sok probléma merült fel, sok kritika hangzott el. Az általános vélemény az volt, hogy az ez évi Korányi Sándor-vándorgyűlés tudományos szempontból nem felelt meg a várakozásnak. Sokan gondoltak arra, hogy a klinikai orvostudományban, melynek reprezentálói közé tartozik a Korányi Sándorvándorgyűlés is, egy bizonyos fokú hanyatlás állott be. A belgyógyász-nagygyűlés elnöki megnyitója, igen helyesen, ezzel a kérdéssel is foglalkozott. Az elnöki megnyitó bírálta kutatóinkat és nem jogtalanul mutatott rá, hogy a közvetlen betegágy melletti, ill. a betegágy problémáiból kiinduló kutatásokat bizonyos fokig kiszorítják az experimentális, sokszor a betegágytól független kutatások. Annál nagyobb örömünkre szolgált, hogy az ez évi belgyógyász-nagygyűlés várakozáson felül jól sikerült. Vonatkozik ez a referátumokra, a kiselőadásokra, a látogatottságra és — ami igen örvendetes —, a vitára egyaránt. A referátumok témaválasztása — ami az igen modern és mind elméletileg, mind gyakorlatilag rendkívül fontos mellékvesekéreg-problémát állította az első nap középpontjába — igen szerencsés volt. Igen helyes, hogy a két, elsősorban elvi kérdéssel foglalkozó referátum mellett egy előadás kifejezetten gyakorlati kérdésről, a Cortison belgyógyászati alkalmazásáról szólt. Mint ahogy ugyanúgy nagyon helyes volt a második nap fő témájának a megválasztása is, hiszen a bélbetegségek problémájának elméleti és gyakorlati fontosságát nem lehet tagadni. És hasznosak voltak a referátumokhoz csatlakozó gastroenterológiai kiselőadások is. Kérdés már most, hogy a jól sikerült belgyógyász-nagygyűlés után is helyes-e a klinikai, belgyógyászati kutatások „válságáról’’ beszélni. Azt hiszem, hogy a nagygyűlés aggályainkat sok tekintetben enyhítette. Nem kétséges, hogy a nagygyűlésen sok, tisztán klinikai, feltétlenül értékes és hasznos előadás is elhangzott. Tehát, ha van is egy bizonyos eltolódási irányzat a tisztán experimentális munka felé, örömmel állapíthatjuk meg, hogy a betegágy melletti kutatások is értékes eredményeket hoztak. Igaz, hogy a belgyógyász-nagygyűlésen nem kis számban hangzottak el tisztán experimentális, állatkísérleteken nyugvó előadások is. Kérdés azonban, hogy ez baj-e? Azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatjuk, hogy mindaddig, amíg ez nem a klinikai kutatások rovására történik, nemcsak hogy nem baj, hanem hasznos. Mint ahogy az is csak hasznos, hogy a klinikusok mellett, ha kis számban is, de teoretikusok is részt vettek a kongresszuson.Világos, hogy vannak problémák, amelyeket a betegágynál megoldani nem tudunk. A betegágy melletti kutatást, a betegek érdekei nagyon sokszor korlátozzák és a megoldás egyetlen útja bizonyos körülmények között csakis az állatkísérlet lehet. Tehát nemcsak, hogy nem baj, de sokszor éppen a betegágy problémáinak a tisztázása szempontjából is elkerülhetetlen az experimentális munka. Az sem mondható bajnak, hogy fiatal kutatóink sokszor tekintenek fiziológiai, mikrobiológiai, biokémiai problémák, vagy módszerek felé. A patológia megértésének alapjai a normális körülményekkel foglalkozó tudományágakban rejlenek és nem kétséges, hogy ezeknek az ismereteknek elsajátítása a klinikai szemléletet bővíti, reálissá és kritikussá teszi. Világos azonban az is, hogy nem engedhető meg az olyan irányzat, amelyben az experimentális munka olyan méreteket öltene, amely a klinikum tudásának és művelésének rovására menne. És az is feltétlenül kívánatos, hogy a belgyógyászati osztályokon folyó experimentális munka elsősorban a betegágy problémáiból induljon ki és igyekezzék olyan eredményekre jutni, amelyek ismét a betegágyhoz vezetnek vissza. Ha az idei belgyógyász-nagygyűlést ilyen szempontokból is bírálni kívánjuk, azt kell mondanunk, hogy mindezen szempontokból is jól megállta a helyét. A tisztán klinikai és az experimentális munkák aránya helyes volt és az experimentális munkák többségének a jellegét is megfelelőnek kell mondani. Nem kétséges, hogy a belgyógyász-szakcsoport vezetősége a nagygyűlés megrendezésével, témaválasztásával jó munkát végzett. Válaszúton van-e a gyógyszerészet? HA A GYÓGYSZERÉSZET évszázados fejlődését elemezzük, azt látjuk, világszerte válaszútra érkezett ott is, ahol teljesen csak jövedelmező üzletággá sorvadt, de ott is, ahol a régi tradíciók alapján iparkodnak még megőrizni hivatás-jellegét. Az utóbbi törekvés a dolgok természeténél fogva sokkal világosabban és határozottabban jelentkezik a szocialista országokban, mint a kapitalista államokban. A magyar gyógyszerészet is elérkezett e válaszaira, s öntudatos képviselői a hivatástudat fokozásában, a szakmai elmélyülésen keresztül kiérdemelt, s ha kell, kiharcolt, elismerésben látják „a kibontakozás lehetőségét. Kívülállók körében — s gyakran az egészségügy egyéb területén dolgozók között is — vannak, akik szakmai sovinizmust vélnek felfedezni ily irányú törekvéseinkben, holott a szocialista egészségügy teljessége gazdagodhatna egy különleges, mind szükségesebbé váló munkakört ellátó új munkással, a gyógyszerszakértővel. NAGYON NEHÉZ és egyáltalán nem gyors a kibontakozás ebben az irányban. A rengeteg előítélet fojtogató folyondárjai közül is talán a legveszedelmesebbek a maradi gyógyszerészek nézetei. Azt a felfogást sem szabad lekicsináleni viszont — ez a nem gyógyszerész egészségügyi dolgozók között sem teljesen ismeretlen — mely szerint a a gyógyszerész egyszerű áruelosztás a magasabb tudásra, ennél magasabb feladatra törekvése "erőltetett öncél" v án. A LEGTÖBB FÉLREÉRTÉS véleményem szerint — a gyógyszerész részéről az indokolt, vagy indokolatlan sértődöttség, a nem gyógyszerész enészségügyi dolgozók részéről pedig az indokolt, vagy Inkább csak annak vélt, de legtöbbször fölényes hozzászólás, hozzáállás a gyógyszerész problémáihoz — abból származik. horry gyógyszerészeink tekintélyes része, s a többi egészségügri dolgozó döntő jobb kűvekölcsinösen nem ismerik egymást. Nem ismerik el, hogy a ayónyszerésze mint kiegészítő hivatás milyen fontos funkciót tölthetne be, mint gyógyszerszakértő, a szocialista egészségügy rendszerében. Véleményem szerint ez a felismerés előbbutóbb, ha először talán nem is nálunk, de be fog következni a szocialista országokban. Addig is azonban — hogy időt ne veszítsünk ■— lassan, rendszeresen fel kell készülnünk folyamatos továbbképzéssel, oktatásunk színvonalának emelésével, a majdan reánk váró feladatokra. VÉGH ANTAL DR. SZAKCSOPORTHÍREK A KÖZÉPKÁDER SZAKCSOPORTOK élénk tevékenységet fejtenek ki. A szakcsoportok némelyike klubestet, míg mások továbbképző előadásokat rendeznek. Így például a higiénikus középkáder szakcsoport, az iskolavédőnői szakcsoport, valamint a belgyógyász középkáder szakcsoport továbbképző előadást rendezett, míg a sebész középkáder szakcsoport és az iskolaegészségügyi dolgozók szakszervezeti bizottsága klubestre hívta meg tagságát. ■k — A NYUGAT-DUNÁNTÚLI SEBÉSZ-SZAKCSOPORT dr. Winternitz Arnold emlékére december 13-án Pápán tudományos ülést tartott, melyen budapesti és vidéki előadók igen magas színvonalú, nagy érdeklődéssel kísért előadásokat tartottak. ■ AZ ISKOLAORVOSI SZAKCSOPORT jól sikerült tudományos ülést tartott, amelyen dr. Pályi Márton „A pedagógusok foglalkozási ártalmai” címmel tartott érdekes előadást. * A RADIOLÓGUS SZAKCSOPORT kétnapos ernyőfényképezési tudományos tanácskozást tartott, melyen dr. Weil Emilné, a radiológus szakcsoport elnöke ismertette az új eljárás jelentőségét. / Az onkológus szakcsoport nagygyűlésének mérlege * Írta: Dr. Kellner Béla egyetemi tanár Az Onkológus Szakcsoport 1958. november 27-től 29-ig tartotta IV. nagygyűlését. A közel 100 előadó között elég nagy számban szerepeltek külföldi vendégek is, közöttük olyan világhírű kutatók, mint Sábád professzor, a moszkvai Onkológiai Intézet tudományos igazgatója és Graffi professzor, a Német Tudományos Akadémia Berlin-Bucsui Intézetének igazgatója. Az előadások között a legnagyobb számban a daganatok sugártherápiájára és sugárbiológiájára vonatkozó témák szerepeltek. A daganatok rádióaktív kobalttal történő kezelése állott az érdeklődés előterében. A kobalt nemcsak azért jelentős therápiás eszközünk, mert a rádiumnál sokkal könynyebben hozzáférhető, hanem azért is, mert sokkal nagyobb sugármenynyiség vihető a szervezetbe, a környező szövetek aránylag sekély károsodása mellett, ami különösen a mélyen ülő daganatok kezelésében igen nagy fontosságú. Másik olyan módszer, amellyel fokozhatjuk a szervezetbe juttatott sugármennyiséget, a rácsbesugárzás. E kétféle kezelési móddal kapcsolatosan nemcsak klinikai eredményekről hallottunk, hanem több kutató számolt be arról is, milyen hatásmechanizmus szerepel ezen újszerű sugárzások alkalmazásakor. A klinikai kutatások másik legfontosabb területe, a daganatok műtéti kezelése is nagyon sok vizsgálat tárgyát képezte. A tüdőráknál a műtéti halálozás több mint felére csökkent. Szaporodik azoknak a betegeknek a száma is, akik az 5 évet túlélik, vagyis gyakorlatilag gyógyultnak tekinthetők. (Az operált betegeknek közel 20%-a.) Nagy baj, hogy a felismert betegeknek alig 23%-a volt csak operálható állapotban. A gyomorrákok műtéti eredményei is javuló tendenciát mutatnak. Itt a legnagyobb eredmény éppen abban mutatkozik, hogy emelkedett az operálható betegek száma. Az eseteknek 1/5—1/3-a éri meg az 5 évet, ami ebben az esetben is végleges gyógyulásnak tekinthető. A nőgyógyászati rákok kezelése terén látjuk a legnagyobb fejlődést. Évről évre nő a korán felismert esetek száma. A vtg. és sebészeti kezelés alkalmazásakor az ilyen esetek úgyszólván kivétel nélkül meggyógyulnak. Azon betegek közül, akik rendszeresen jártak szűrővizsgálatra, 94 százalékban ilyen korai állapotban ismertük fel a rákot. Ugyanakkor még mindig nagyon sok betegnél a rákot későn fedezték fel. Az Onkológiai Intézet nőgyógyászati osztálya 1 hónapig minden jelentkezett betegnél gondosan megvizsgálta, miért jelentkezik a beteg későn. Az eredmények igen lesújtsak. Legtöbbször a beteg megy korán orvoshoz, de gyakran az első vizsgáló orvos, esetleg több orvos, későn veszi észre a betegséget. A daganatok kezelésének harmadik módja a gyógyszeres kezelés, az utóbbi időben az érdeklődés középpontjába került. A kongresszuson elhangzott előadások alapján úgy látszik, hogy örvendetes eredményt könyvelhetünk el. A Degranolhoz közelálló újabb származék, az állatkísérleti adatok szerint hatásosabbnál mutatkozott, mint maga a Degranol. Ez az új vegyület abban különbözik a Degranoltól, hogy a mannit-cukorhoz kötött mustárnitrogén chlórját brómmal helyettesítették. Igen nagy érdeklődés előzte meg a Merapid néven szereplő anyagról szóló előadásokat és az azokat követő vitákat. Experimentálisan számos átoltott állati daganat esetén az előadó igen kedvező hatást látott. Az ellenőrző vizsgálatok sokkal szerényebb eredményt mutattak, egyetlen átoltható daganat esetén (Erlichascites daganat) mutatkozó kisfokú (+) hatás, amely azonban a többször ismételt és többféle módon elvégzett kísérletek alkalmával is mindig kimutatható volt. Az előadásban a betegek mintegy felénél könyveltek el „subjectív” javulást, és mintegy 10 %-ban „objectív javulást”. Nagyon sok hozzászóló számolt be egyes esetekre vonatkozóan kedvező eredményekről. Számos előadó azonban objektíven lemérhető hatást nem látott. Az objektív javulás kritériumai nem voltak kielégítően definiáltak. Mindezek miatt a klinikai eredmények kiértékelése még nagyon nehéz. A hoszszú lefolyást mutató betegségeknél időleges javulások elég gyakran előfordulhatnak, ami a szerek hatásának lemérését rendkívül megnehezíti. Az eredmények így is figyelemreméltóak és minden esetre szükségessé teszik a legszigorúbb kritikával végzett ellenőrző vizsgálatokat. Az elméleti előadások közül kiemelkedtek Sábád és Graffi profeszszorok előadásai. Kiemelkedően érdekes volt a közöttük lefolyt vita, mely a daganatok aetrológiájának legfontosabb kérdéseit vetette fel. Sábád professzor szerint a daganatokat különféle vegyületek, fizikai behatások stb. váltották ki, amelyek '■észben a környezetben vannak jelen, részben a szervezetben képződnek. Sok más kutatóhoz hasonlóan Jabad professzor is a polyaetiológia álláspontján áll. Előadásában egyenesen tagadja azt, hogy a daganatokat vírusok okozhatják, tehát, hogy azok valamilyen formában fertőzés útján terjedhetnek. Graffi professzor éppen ellenkező álláspontot foglal el, szerinte a daganatok aetrológiájában igen jelentős szerepet játszanak a vírusok. Rendkívül kiterjedt vizsgálatokat végzett egereken és patkányokon fellépő fehérvérűség eredetére vonatkozólag. Ha az állatok daganataiból, vagy fehérvérűségben megbetegedett állatok véréből szűrletet készítünk és azzal újszülött állatokat oltunk, azokon több hónap után fehérvérűség lép fel. A vírus aetiológia hívei szerint a daganatok egész sorát vírusok hozzák létre, sőt feltételezik, hogy legalább is az emberi leukaemiák és daganatok egy részénél ez a kórokozó ágens szerepel. A hazai kutatók nagyon értékes vizsgálatokról számoltak be a daganatok keletkezésére, szervezetbeli növekedésére és terjedésére a daganatos anyagcsere stb-re vonatkozólag. Ezek az ú. n. fundamentális kimutatások azonban az utóbbi időben sok intézetben abbamaradtak, aminek az a magyarázata, hogy nincsenek meg az ilyen jellegű vizsgálatok feltételei. A daganatkutatás igen nehiz követelmények elé állítja a kutatókat, felszerelés, állatellátottság tekintetében. Erre a körülményre feltétlenül fel kell figyelni, különösen azért, mert nagyon sok kiváló tudós tudna és szeretne foglalkozni ezen annyira fontos fundamentális daganatkutatással. A nagygyűlés jobban sikerült volna, ha az előadásokat jobban megrostálják. Ennyi előadás — különösen pedig a három helyen lefolytatott üléssorozat — mindig arra vezet, hogy rendkívül érdekes előadások kellő érdelkodás nélkül hangzanak el. A nagygyűlés azt bizonyította, hogy a daganatos betegség elleni küzdelem terén nagyon sokat haladtunk és a fennálló nehézségek kiküszöbölésével sokat várhatunk a további fejlődéstől. • Nagy érdeklődés kísérte a munkaegészségügyi szakcsoport tudományos ülését A munkaegészségügyi szakcsoport december 12—13-án Budapesten kétnapos tudományos értekezletet tartott. Az értekezleten 16 előadás hangzott el az üzemegészségügyi ellátás problémáiról, a pneumoconiosisok gyakorlati jelentőségéről, az energetikai igénybevétel szempontjából történő munkaalkalmasság, valamint a foglalkozási betegségek tekintetbe vételével történő munkaalkalmasság elbírálásáról, a zajviszonyokról, az egészségesek fehérjevizeléséről, a malátalázról és a hajógyári ívhegesztők siderosisáról. Igen nagy érdeklődést váltott ki a Rausedyl vérnyomáscsökkentő szer mellékhatásait kiküszöbölő vizsgálatról szóló előadás, mely rámutatott arra, hogy az e szer mellé adagolt coffein, a kellemetlen mellékhatásokat kiküszöböli és ezáltal a munkaképes dolgozók foglalkozását nem zavarja. Az egyik előadás a cséplés munkaártalmait és munkavédelmét tárgyalta, míg egy másik a munkavédelem igazságügyi orvosi vonatkozásait. A trikloretilénről szóló referátumot nagy érdeklődéssel hallgatták, ugyanis ezt a szert az iparban kiterjedten alkalmazzák, és kellő elővigyázat nélkül igen súlyos mérgezéseket okozhat. Magas színvonalú beszámoló hangzott továbbá el a neurovascularis rendszer munkaegészségügyi szerepéről és figyelemreméltó érdeklődéssel kísérték a tbc-s betegek rehabilitációjáról szóló beszámolót. Az előadások zömét gyakorló üzemorvosok tartották, köztük olyanok is, akik önálló vizsgálataik, kutatásaik eredményét közölték a tudományos értekezleten. A nagy érdeklődést bizonyítja az is, hogy a részvevők mindkét napon át zsúfolásig megtöltötték az előadótermet. A munkaegészségügyi szakcsoport főtitkára záróbeszédében bejelentette, hogy a szakcsoport 1959. első felében két, esetleg három — 1—1 előadást vagy egy témareferálását tartalmazó —, előadó estét kíván rendezni. November végén pedig háromnapos országos kongresszust tart, melynek főtémája a mozgásszervi megbetegedések üzemorvosi vonatkozásai lesznek. KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS JÁRVÁNYÜGYI ANKETOT rendeztek december 22-én Csongrádon. Csongrád megye minden esztendőben rendez különböző tárgykörökből egészségügyi ankétokat. A megye Közegészségügyi és Járványügyi Állomása évente értékeli a megye városainak tisztaságát. Az idén a megye vándorzászlaját Csongrád városa kapta és ebből az alkalomból rendezték meg Csongrádon az idei ankétot közegészségügyi és járványügyi kérdésekről. Az ankét alkalmából kiállítást is rendeztek. 1959-ben nemzetközi jellegű kongresszust rendez a fül-, orr-, gége-szakcsoport Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének fülorr- gégeszakcsoportja 1958. évi vándorgyűlését november 28—29-én tartotta a budapesti fül-orr -gégeklinika előadótermében. A gyűlést dr. Réthi Aurél, az orvostudományok doktora, a szakcsoport elnöke nyitotta meg. Ezután bonyolították le az igen gazdag, kötetlen témájú programot, amelyben 57 bemutatás és előadás szerepelt. Több előadás tárgyalta a baktériumok antibiotikumok iránti érzékenységét, a gégedaganatok műtéti és konzervatív kezelésének problémáit. Az egész országból összegyűlt nagyszámú hallgatóság élénk érdeklődéssel fogadta a legkorszerűbb hallásjavító műtétek terén elért eredményekről szóló előadásokat. A vándorgyűlés jegyzőkönyve és több sikeres előadás teljes terjedelemben a „Fül-, Orr-, Gégegyógyászat’’ 1959. 2. számában jelenik meg. A vándorgyűlés alatt megtartott vezetőségi értekezlet jóváhagyta a szőkébb vezetőség jövő évi tervét, amelynek középpontjában a nyár elején rendezendő nemzetközi jellegű kongresszus áll. Ennek témája: Antibiotikumok a fül-orrgégészetben. Referensek: dr. Csillag Sándor és dr. Görgényi Gyula.