Egészségügyi Dolgozó, 1960 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ORVOS EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE LAPJA 1960. JANUÁR 1. III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR ! Évvégi számvetés írta: dr. Szabó Zoltán Leglényegesebb feladatain­kat az óesztendőben is a magyar szakszervezetek XIX. kongresszusának és a szak­szervezet II. országos küldött­­közgyűlésének iránymutatása határozta meg. A feladatok megoldását célzó munkánk mérlegét — a teljesség igénye nélkül — néhány részletkérdésben sze­retnénk megmutatni. Megoldott bérproblémák 1957 óta átgondolt terv alap­ján oldódnak meg az egész­ségügyi dolgozók bérproblé­­mái. A bérrendezések során igyekeztünk — az adott lehe­tőségeken belül — arányba hozni az egészségügyi dolgo­zók bérszintjét a népgazdaság egyéb területén dolgozók bér­szintjével. Továbbá arra is törekedtünk, hogy helyes ará­nyok alakuljanak ki az egész­ségügyi dolgozók különböző kategóriáinak bérezése között. Az 1957-es bérrendezés — amelynek költségkihatása ha­vi 13 millió forint volt — az egészségügyi dolgozók nag­y részét érintette. Az 1959-es bérrendezés, amely havonta 11 millió forintot tett ki, kiterjedt az orvosi, illetve gyógyszerészi kategóriákra is. E rendez­és során kifejezésre jutott az egyes munkakörök­ben dolgozók nagyobb felelős­sége és a nehezebb munka­­körülmények anyagi megbe­csülése. Régi problémát jelentett a veszélyeztetett munkakörben dolgozók túlóra­díjazása. A központi vezetőség és az el­nökség következetesen állást foglalt abban­— éppen e dol­gozók egészségvédelme érde­kében —, hogy a lehetőség szerint a veszélyeztetett mun­kakörben dolgozók ne telje­sítsenek túlórát. Ezért is szor­galmazták szakszervezetünk vezető szervei az egészségügyi intézmények létszámának nö­velését. Ugyanakkor azonban a szakszervezet elnöksége in­dokoltnak és jogosnak tartotta az egészségügyi dolgozóknak azt az igényét, hogy ha mégis túlórát teljesítenek, a túlóra után is folyósítsanak részük­re veszélyességi pótlékot. Rö­viddel ezelőtt az Egészség­­ügyi Minisztérium ezt a prob­lémát is rendezte. A létszámhelyzetről A létszámellátottság állandó javítása rendkívül fontos mind az egészségügyi dolgo­zók élet- és munkakörülmé­nyei, mind az egészségügyi el­látás szempontjából. A köz­ponti vezetőség és az elnök­ség számára a II. országos küldöttközgyűlés egyik legfon­tosabb feladatként jelölte meg: következetesen munkál­kodjanak a létszámhelyzet ja­vításán. Ebben a ténykedés­ben jelentős mértékben segí­tett bennünket a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa. Javaslatainkat­­ az Egészség­­ügyi Minisztériummal egyet­értés­ben készítettük el és ezek megértésre találtak az il­letékes felsőbb szerveknél. Ennek eredményeként az el­múlt évek során mind a mennyiségi, mind a minősé­gi létszám jelentősen emelke­dett. Bízunk abban, hogy a második ötéves terv során to­vább javul majd az egész­ségügyi intézmények létszám­ellátottsága. A szakszervezet — a központi vezetőség és elnökség — nemcsak annak érdekében tett kezdeményező lépéseket, hogy a létszám ál­talában emelkedjék, hanem (Folytatás a 3. oldalon.) Gyermekeink egészségéért December 14—16-ig több mint félmillió gyermeket részesítettek a Sabin-féle védőoltásban Eredményeink, további feladataink írta: Dr. Simonovits István, az egészségügyi miniszter első helyettese Az 1959-es esztendő hazánk további erőteljes politikai, gazdasági és kulturális fej­lődésének esztendeje volt. So­kat emelkedett népünk egész­ségügyi helyzetének színvona­la is. Egy rövid cikk nem teszi lehetővé, hogy mérlegre te­jött létre. A határozat — az eredmények elismerése mel­lett — megállapítja, hogy egészségügyi helyzetünk fej­lődése nem áll arányban a népgazdaság fejlődésével, a biztosítottak számának emel­kedésével és a növekvő igé­nyekkel. Hosszabb időre meg­határozza azokat a feladato­kat, amelyeket végre kell haj­tanunk a viszonylagos el­maradás felszámolására. A Politikai Bizottság — ugyanakkor, amikor határoza­tot hozott az egészségügyi hálózat fejlesztésének meg­gyorsítására, az egészségügyi ellátás megjavítására — hatá­rozatot hozott az egészség­­ügyi dolgozók fizetésének újabb emelésére is. Az ellen­­forradalom legyőzése óta 1959-ben másodízben részesültek fizetésemelésben az egészségügyi dolgozók. 1957-ben elsősorban a közép­káderek fizetése emelkedett. 1959 elején az orvosok zöme, a gyógyszerészek, valamint a műszaki és adminisztratív munkakörök vezető állású dolgozói részesültek újabb fizetésemelésben. Az ellenforradalmat előké­szítő időkben és közvetlen az ellenforradalom után sok egészségügyi intézményben érdekében a nagyobb üzemek­ben továbbfejlesztettük az üze­mi szakrendelőket. Bővítettük az üzemi orvosok hatáskörét. Néhány üzemben kísérletkép­pen az üzemorvosok megkap­ták a táppénzbe helyezés jogát. Az egészségügyi dolgozók fize­tésemelésén belül nagyobb mértékben emelkedett az üze­mi orvosok fizetése. 170-ről 202-re emelkedett a múlt év­ben a főfoglalkozású üzemor­vosok száma. 1959-ben továbbfejlődött az egészségügyi hálózat. Új voná­sa ennek a fejlődésnek, hogy — szemben a sokéves gyakor­lattal — ez nem elsősorban a meglevő intézmények fokozot­tabb kihasználásával, más cél­ra létesült épületek adaptálá­sával történik, hanem hozzá­kezdhettünk új kórházaik épí­téséhez, így például megkezd­tük az új kórház építését Sztálinvárosban és Fehérgyar­maton. A mezőgazdaság szocialista átalakulása eredményeként 1959-ben a parasztság nagy te­gyük a múlt évi munkánkat, de néhány jellemző adat ta­lán képet ad az egészről. Pártunk Politikai Bizottsága széleskörű felmérő munka után 1959. elején az egészség­ügyre vonatkozó határozatot hozott. Ez az első olyan párt­­határozat, amely meglazult a munkafegyelem, és ezzel egyidőben nem egy helyen meg nem engedhető anyagi kapcsolatok jöttek lét­re és szaporodtak el az or­vosok és a biztosított betegek között. Rendet kellett terem­teni a portánkon. Az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak­­szervezetével együttműködve — az orvosok széleskörű be­vonásával — kidolgoztuk azo­kat az elveket, amelyek meg­szabják az orvosok jogait és kötelességeit, szabályozzák az orvosi tevékenység egészét. Ennek az előkészítő munká­nak az alapján jelent meg 1959. március 28-án az Elnö­ki Tanács 8-as számú törvény­­erejű rendelete az Orvosi Rendtartásról. Ennek végrehajtási utasítása — a rendtartásban lefekte­tett elveknek megfelelően — most látott napvilágot. A vég­rehajtási utasítás maradékta­lan érvényesítése az új esz­tendő egyik legfontosabb fel­adata. Az 1959-es évben az üres orvosi állások betöltése — el­sősorban a bánya- és iparvi­dékeken — volt egyik legfen­megeire terjedt ki az állami egészségügyi ellátás. A jogok és igények növekedésével foko­zott feladat hárul az egészség­­ügyi hálózatra. Elsősorban a falusi körzeti orvosokra. Ter­mészetes, hogy mindent el kel­lett követnünk a körzeti orvo­sok munkájának megsegítésére az üres körzeti orvosi állások betöltésével, a körzeti ápolónői állások szaporításával, az úti átalányok rendezésével, a kör­zeti orvosi rendelők fenntartá­si hozzájárulásának emelésé­vel. A második ötéves tervben befejezzük a szocializmus alap­jainak lerakását. Pártunk VII. kongresszusának irányelvei az egészségügyre vonatkozóan megállapítják: „tovább kell ja­vítani a lakosság egészségügyi ellátását A mezőgazdaság szo­cialista átszervezésével a tár­sadalombiztosításban részesü­lők száma a jelenlegi 7,3 mil­lióról 9,5 millió főre fog emel­kedni, azaz országunk majd­nem egész lakosságára kiter­jed.” Ez azt jelenti, hogy tovabb feladatunk az egész­ségügyi ellátás megjavítása érdekében. Ennek elősegítésé­re több intézkedés történt, így például a kormány le­hetővé tette, hogy az ipari és bányavidéki körzeti és üzemi orvosok 1959-től évente egy­szer hat-tízezer forintos pré­miumban részesüljenek. Ez az anyagiakban nyilvánuló elis­merés mellett a körzeti és üzemorvosi feladatok nagyobb megbecsülését is jelenti. Szükség volt a kinevezési rendszer megváltoztatására is azért, hogy az üres orvosi ál­lásokat jól képzett kórházi, kli­nikai gyakorlattal rendelkező orvosokkal tudjuk betölteni és az egyetemről kikerülő fiata­lok ne a körzetekben és a na­gyobb tapasztalatot igénylő munkahelyeken kezdjék meg működésüket. De szükség volt erre azért is, mert nemcsak a vidéki körzeti vagy szakorvosi állások betöltése vált igen nehézzé, de nemegyszer előfor­dult hogy a fővárosi nagy kórházaik osztályos főorvosi állásaira sem akadtak megfe­lelő pályázók. Az a tény, hogy az egyes orvosi állásokra a­­ki­nevezés csak meghatározott időre szól, lehetővé teszi, hogy amilyen mértékben a területi idények ezt szükségessé teszik, olyan mértékben kerüljenek át az orvosok a klinikákról, a kórházakból, az elméleti inté­zetekből az üresen álló terü­leti orvosi állásokba. Ennek a célnak elérésére az úgyneve­zett „határidős rendelet” vég­rehajtását igen nagy körülte­kintéssel és gondossággal kell előkészíteni.­nak bevonásával — megyén­ként bizottság vizsgálja az egészséges csecsemők ellátását, gondozását, a betegek kezelé­sét. Úgy gondolom, ennek a bizottságnak a munkája is hozzájárult ahhoz, hogy 1959-ben, az előző évhez ké­pest, több mint 10 százalékkal alacsonyabb csecsemőhalálo­zás várható. Az új évben a gyermekbé­nulás elleni küzdelem mellett tovább kell folytatnunk a har­cot a fertőző betegségek , el­sősorban a dizentéria és hepa­titis leküzdésére. A VII. kongresszus irányel­vei a második ötéves tervben is főfeladatként jelölik meg ,­a legelterjedtebb népbetegsé­gek, valamint a csecsemő- és újszülötthalandóság megelőzé­sére vonatkozó kutatásokat. Természetesen vonatkozik ez a második ötéves terv előkészíté­sének idejére, 1960-ra is. Az elmúlt esztendőben nagy feladat elé állította az egész­ségügyi hálózatot a gyermekbénulási járvány visszaszorítása, leküzdése. A Szovjetunió se­gítsége lehetővé tette, hogy időben felkészülhessünk újabb járványos hullám elhárítására. A Szovjetunió két és fél millió adag immunizáló anyag rendel­kezésünkre bocsátásával lehe­tővé tette, hogy az immunizá­lást decemberben megkezd­hettük és 1960 elején folytat­hatjuk. Az egészségügy számos más területén is tapasztaltuk az egyre szélesedő nemzetközi kapcsolataink eredményeit, így csak példa­ként említem meg, hogy a diag­nosztika és therápia szempont­jából nagy fontosságú izotópok orvosi alkalmazásának tanul­mányozására tizennyolcan vet­tek részt hosszabb tanulmány­úton a Szovjetunióban. És igen eredményesek voltak a baráti Lengyelországban, Csehszlová­kiában, a Német Demokratikus Köztársaságban, Bulgáriában, Romániában töltött tanul­mányutak is. Az egészségügyi ellátás meg­javításának alapja az orvosok, az egészségügyi dolgozók jó munkája. Igen fontos felada­tunk, hogy tovább javítsuk az egyetemeken, a szakiskolákban folyó oktató, nevelő munka fel­tételeit. És nem utolsó sorban intézeteink tudományos mun­kájának lehetőségeit. Eddigi sikereink alapja — népgazdaságunk, a szocializ­mus gyors fejlődése mellett — orvosaink, egészségügyi dolgo­zóink hivatástudata, jó szak­mai képzettsége. Erre mindig is építhetünk és — úgy érez­zük , hogy az új esztendő­ben még fokozottabban, még nagyobb bizalommal támasz­kodhatunk rá. Ennek a gondo­latnak a jegyében kívánok or­vosainknak, egészségügyi dol­gozóinknak jó egészséget, ered­ményekben gazdag új eszten­dőt, a teljes egészségügyi helyzet felmérése alapján Az ipari munkások jobb egészségügyi ellátása megszűnik az egészségügyi ellátás kettős jellege. Azt jelenti, hogy az egészség­­ügyi ellátásban is befejezzük a szocializmus alapjainak lera­kását: az állami egészségügyi ellátás ki fog terjedni majd­nem az egész lakosságra. Az 1960-as évben legfontosabb fel­adatunk éppen ezért, a máso­dik ötéves terv gondos, meg­fontolt előkészítése. Hazánkban a múlt súlyos örökségeként — az eredmé­nyek ellenére — még mindig magas a gümőkóros betegek száma, még mindig magas a csecsemőhalandóság. A tuber­kulózis gyorsabb visszaszorí­tása érdekében 1959-ben tervet dolgoztunk ki a gümőkóros be­tegek elhelyezésére szolgáló ágyak nagyobb ütemben törté­nő gyarapítására, a betegek felkutatásának megjavítására, hogy a frissen felfedett beteg­ségekkel mielőbb gyógyinté­zetbe kerülhessenek. Tovább kell javítanunk a gondozói munkát. A csecsemőhalandó­­ság csökkentése érdekében — a terület legjobb szakorvosai­

Next