Egészségügyi Dolgozó, 1962 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1962-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ORVOS EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE LAPJA V. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,­ÁRA 70 FILLÉR 1962. JANUÁR 1. Újévi gondolatok Ahhoz, hogy a tényleges valóságot mutatóan mérhessük le, mit tettünk, a múlt esztendőben, azt kell megvizsgálnunk, helyesen ha­tároztuk-e meg feladatainkat és ezek végrehajtásához mennyire szereztük meg az emberek egyetértését. 1961-ben a szakszervezeti mozgalom egyik jelentős ered­ménye az volt, hogy lényeges kérdéseket ragadott meg és azoknak feladatokká való for­málását célravezető módsze­rekkel végezte. Ezt legin­kább a központi vezetőség két ülésének témája igazolja. Az év első felében a központi vezetőség az egészségügyi dolgozók munkavédelmének helyzetét vitatta meg. Abban, hogy ezt a témát a központi vezetőség valóban érdemben tárgyalhatta és reális határo­zatokat hozhatott, továbbá, hogy a határozatok és javas­latok megoldása máris meg­kezdődött , nagy része van az előkészítésnek. A munkás­­védelmi helyzet felmérésében nagyon sokan vettek részt: különböző feladatköröket el­látó állami vezetők, szakszer­vezeti munkások. Csakis így volt lehetséges, hogy minden lényegeset megláthassunk és az is, hogy a feladatok kiala­kításában ne tévedjünk az ir­realitások útvesztőjébe. " " Talán még inkább vonat­kozik mindez a második félév központi vezetőségi ülé­sének napirendjére. A falu egészségügyi ellátása valóban aktuális és lényeges problé­ma. Közvetlenül vagy külön­böző áttételeken keresztül úgyszólván mind a százezer egészségügyi dolgozót érinti. Ez a tény — és az a körül­mény, hogy az előkészületek­ben százak és százak vettek részt — volt a biztosítéka an­nak, hogy a központi vezető­ség számára hiteles, reális képet adhattunk és annak is, hogy a célkitűzések előbb, vagy utóbb megoldódnak, lett légyen a megoldás felada­ta akár az egészségügyi igaz­gatás, akár a szakszervezeti szervek kötelessége, akár az egészségügyi dolgozóké. Jelentős feladata volt az el­múlt esztendőben szakszerve­zetünknek is elősegíteni az etikus légkör, a szocialista morál további megszilárdítá­sát. Az e téren elért eredmé­nyeknek nem kis mértékben az volt az alapja: az orvosok­nak, az egészségügyi dolgo­zóknak jelentős része ismer­te fel ennek szükségességét és az etikai bizottságokban saját maguk működhettek közre egy valóban egyre in­kább tisztuló légkör kialakí­tásában. Ig ajon elmondhatjuk-e ’ azonban, hogy minde­nütt és mindenkiben már él és hat a szocialista morál, vagy azt, hogy minden egyes etikai bizottság feladata ma­gaslatán állva szolgálja a szá­mára kitűzött célokat, hogy minden megyei és szakszer­vezeti bizottság úgy veszi ki részét ebből a munkából, ahogy az kötelessége lenne. Magunkat vezetnénk félre, ha ezekre a kérdésekre egy­értelmű igennel válaszolnánk. És éppen, mert ezt nem te­hetjük, ebből adódnak jövő feladataink. Még ha az év utolsó hó­napjában volt is, a mögöt­tünk álló év jellegét, jelentő­ségét, mégis a XXII. kong­resszus — és hazai vonatko­zásban az MSZMP Központi Bizottságának ezt értékelő határozata — adja meg. Se szeri, se száma azoknak a fel­adatoknak, amelyek ezekből szakszervezetünkre hárul­nak. Most a sok közül csak egyet emelünk ki. K­­ádár János elvtárs Csepe­­len — a többi között — azt mondotta: aki nincs elle­nünk, az velünk van. Ez egy­részt jelenti azt, hogy vala­mennyi szakszervezeti szerv, valamennyi szakszervezeti tisztségviselő, szilárdan a marxizmus—leninizmus tala­ján állva, bízzék az emberek­ben és a szilárd ideológia ere­jével merje magával vinni, magával ragadni az embere­ket a szocializmus, a szocia­lista egészségügy megvalósí­tásának útján. Úgy dolgozzon, hogy a ma és a jövő építésé­ből egyetlen becsületes em­bert se hagyjunk ki, vagy szo­rítsunk a feladatok peremére. 1962 első negyedében újra­választja a tagság a szakszer­vezeti és a megyei bizottsá­gokat. A választások csak ak­kor lehetnek eredményesek, ha az ott elhangzott beszá­molókban a választott szer­vek becsületesen és nyíltan adnak számot választóiknak. A 'SzámszélEseZeT tagásága ''ig­akkor jár el helyesen, ha ugyancsak őszintén mérlegre teszi a választások alkalmából az újra választandó szervek ténykedését, munkáját: be­csületesen mérlegeli, helye­sek és reálisak voltak-e a vá­lasztott szervek és funkcioná­riusok számára megjelölt fel­adatok, milyenek voltak a megoldás feltételei. Az egészségügyi miniszter elvtárs újévi nyilatko­zatában rámutat az előttünk álló esztendő leglényegesebb feladataira. Körvonalazza azt is, hogy e feladatok megoldá­sában mi a jelentősége az ál­lami vezetők és a szakszerve­zeti szervek közös munkájá­nak. Ahhoz, hogy azok ered­ményes megoldásában megfe­lelően részt vehessünk, a szakszervezet tagságának olyan tisztségviselőket kell választania, akik a munkás­hatalom, a szocializmus, a társadalmi fejlődés szilárd hí­vei, akik hisznek azokban az eszmékben, amelyeknek szol­gálatában állanak, és­­ akik éppen ezért tíz- és tízezreket tudnak magukkal ragadni nagy feladataik teljesítéséhez. Mit várnak az új esztendőtől, mik a terveik, elképzeléseik, kívánságaik, amelyeket 1962-ben meg akarnak va­lósítani? Kérdésünkre hárman vá­laszolnak. HORVÁTH RÓZSI, a szakszervezet Szolnok megyei bizottságának titkára: — 1951 óta, tehát tíz esztendeje vagyok a megyebizottság titkára. Életem, terveim összefonódnak a me­gye egészségügyi dolgozóinak életé­vel, terveivel. Az utóbbi két-három esztendőben rendkívül megnőtt a fa­lusi orvosok, egészségügyi dolgozók munkája. Hogyan segítsük őket — ez foglalkoztat engem is, megyebi­zottságunkat is. Terveink között sze­repel, hogy elősegítsük: Szolnokon, Mezőtúron és Jászberényben végre tető alá hozni a nővérotthont. Lehet-e szebb terve egyénnek és mozgalomnak, mint az: hozzájárulni ahhoz, hogy reális, kiegyensúlyozott élet- és munkafeltételek között vé­gezzék nap mint nap munkájukat az egészségügy dolgozói. Nem túlzok, ha azt mondom, megyebizottságunk ezt a célt tűzte maga elé. S ha ez teljes egészében 1962-ben nem is va­lósulhat meg, de talán nem lesz ke­vés az sem, amit az új esztendőben szorgalmas, kitartó munkánk ered­ménye hoz. TARCSAY GYULA, az OMKER igazgatója . — Az új év, ötéves tervünk má­sodik esztendeje az egészségügy to­vábbi fejlesztését irányozza elő. Ez vállalatunkra fokozott feladatokat hárít. Vállalatunk arra törekszik, hogy egyre tökéletesebb berendezé­seket, korszerűbb készülékeket és az eddiginél bővebb választékot bizto­sítson a klinikák, a kórházak és egyéb egészségügyi intézmények szá­mára. Tovább javítjuk kapcsolatain­kat a gyártó üzemekkel és az általuk készített új, korszerű gyógyító esz­közöket a kórházak vezetőivel meg­ismertetjük. Kikérjük ezekről véle­ményüket, és javaslataikat továbbít­juk az üzemekhez, hogy a műszerek, berendezési tárgyak még inkább megfeleljenek céljuknak. DR. BALKÁNYI ISTVÁN, az Uzsoki utcai kórház szb-titkára — Nagyon szeretem hivatásodat, hasonlóan a többi egészségügyi dol­gozóhoz. Amióta dolgozom, céljaim, terveim mindig azt czcnnálják, hogy egyre jobb, képzettebb orvos vál­jék belőlem. Ezekből a tervekből az új esztendőre is jut vannak közöt­tük személyes jellegűek, de végső so­ron nagy részük összefügg a kórház közösségének terveivel. Szeretnék eredményesen vizsgázni a marxista- leninista esti egyetem első évfolya­mának anyagából, a német nyelvet szeretném olyan mértékben elsajátí­tani, hogy a német szakirodalmat minden nehézség nélkül eredetiben is tanulmányozhassam. Ezek egyéni terveim, minden más elképzelésem azonos a kórház kollektívájának ter­veivel, lényegükben összefoglalva azt mondhatom, a magam részéről sze­retnék mindent megtenni, hogy a kórháznak mind szakmai, mind mozgalmi munkája tovább fejlődjön. HÁRMAN - TERVEIKRŐL Szilárdabb vezetést, jobb tömegkapcsolatokat! Dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter újévi nyilatkozata Az új év kezdete új tervek, nagy elhatározások kezdete is az ország és az egyén életé­ben — kezdte szavait a mi­niszter. — A mi újévi ter­vünk is az, hogy hazánk szo­cialista egészségügyének meg­teremtésében egy lépést te­gyünk előre. Egészségesebb, kulturáltabb életet teremt­sünk a szocialistává fejlődő falu lakosságának; közelebb jussunk a gümőkórnak, mint népbetegségnek leküzdéséhez; tovább csökkentsük a cse­csemőhalottak számát; jól képzett, hivatásukat szerető és tisztelő orvosokkal, egészség­­ügyi dolgozókkal lássuk el az egészségügyi intézményeket és a körzeteket; továbbfejlesszük az orvostudományt , hogy csak néhányat emeljek ki leg­fontosabb feladataink közül. De menjünk sorjában! Be­széljünk néhány szót munkastílusunkról, amitől­­ nem kismértékben függ a feladatok eredményes megoldása. Szilárdabb veze­tést, jobb tömegkapcsolatokat — tömören így fogalmazhat­nánk meg a követelménye­ket !ott me­l akarunk nagyszá­mú új­­rendeletet kiadni, an­nál inkább a meglevő, jónak bizonyult rendelkezések vég­rehajtását szorgalmazni, el­lenőrizni. Tovább haladunk a tanácsokkal és a tömegszer­vezetekkel való együttműkö­désnek azon az útján, amely már eddig is sikereket ho­zott: bizonyos feladatok de­centralizálása, átadása nem utolsó feladatunk. Ezen elvi jellegű kérdések­nek nagyon is gyakorlati je­lentőségük van. A lakosság 95 százaléka biztosított lett. Már eddig is több intézkedés történt, amelyek az ebből adódó többletmunkának meg­könnyítését szolgálják. Ezek közismertek: orvosírnokok, körzeti ápolónők beállítása, a fuvardíj részleges rendezése, most legutóbb a fiatal orvo­sok letelepedésének anyagi se­gítése és egyebek. Emellett azt a „megoldást” is kellett és kell még a jövőben is vá­lasztanunk, hogy átgondolt szervezési intézkedésekkel el­lensúlyozzuk az egészségügy tárgyi és személyi feltételei­nek hiányait. Az üres falusi körzetek száma 10 hónap alatt 146-ról 90-re csökkent. Az új esztendőben tehát az ilyen irányú gondok, ha nem is szűnnek még meg, de je­lentősen enyhülnek. E cél ér­dekében azonban szükség van arra is, hogy a határidős ren­deletet következetesen, ér­demben és nem formailag végrehajtsák, egyelőre fenn­tartsuk a patronálási moz­galmat. A tbc-törvény végrehajtásában értünk el eredményeket. A gümőkórban megbetegedett gyermekek szá­ma 1958-hoz hasonlítva 50 szá­zalékkal csökkent. A törvény meghatározza a társadalmi szervek, a társadalom egészé­nek szerepét a gümőkór elle­ni küzdelemben. Nem pa­naszkodhatunk sem az egész­ségügyi szakszervezetre, sem a Vöröskeresztre. Aktivistáik lelkiismeretesen, odaadással vesznek részt ebben a hatal­mas jelentőségű mozgalomban. A tanácsok egy része is él a törvényadta jogokkal. De csak egy része. Több helyütt hú­zódoznak a feladatoktól, pe­dig a nagyobb hatáskör nem­csak jogokat, hanem kötele­zettségeket is jelent. Alig néhány évvel ezelőtt még nagy eredménynek te­kintettük, hogy a csecsemő­­halálozást sikerült 6 száza­lékra csökkenteni. Ma az or­szágos átlag 4 százalék alatt van. De ha fellapozzuk a Sta­tisztikai Hivatal harmadik ne­gyedévi jelentését, ott azt olvashatjuk, hogy például Szolnok megye 2,7 százalékot ért el. Ez azt mutatja, hogy a terv, amelyet kitűztünk, túlteljesíthető. A jövő eszten­dőben úgy kell dolgozni, hogy azok a megyék, ame­lyek most még elmaradnak a legjobbaktól, azokat utolérjék. Nem új feladat, de eléggé nem hangsúlyozható, mennyi­re fontos, hogy valamennyi orvos, egészségügyi dolgozó hivatástudattal lássa el feladatát. Most első­sorban az orvosi rendtartás 13. §-áról kell beszélnünk. Nem kevesebbről van szó, mint az orvosi magatartás emberi hiteléről. Ezt a pa­ragrafust egységesen kell ér­telmezni, és annak nemcsak betűit, de szellemét is meg kell tartani­­ és tartatni. Nem volt helyes az elmúlt évnek az a gyakorlata, hogy a különböző szintű állami ve­zetők a szakszervezettől, az etikai bizottságoktól várták a helyzet megjavítását, ugyan­akkor a szakszervezeti szervek sem tettek meg mindent, amit megtehettek volna az erköl­csi légkör megváltoztatása ér­dekében. Az etikai bizottsá­goktól azt várjuk, hogy töb­bet foglalkozzanak a hibák megelőzésével, az orvosok ne­velésével, az állami vezetők­től pedig megköveteljük, hogy hatásosan, következetesen el­lenőrizzék az etikus szemlélet érvényrejutását, célkitűzései­nek megvalósítását. És ennek meg kell valósulnia, mert eb­ben a harcban számíthatunk az orvosok nagy többségére, azokra, akik áldozatosan, fá­radhatatlanul, gyakran önma­guk egészségét sem kímélve végzik munkájukat, akik el­hivatottságnak, nem csupán foglalkozásnak tekintik a gyógyítást. És befejezésül... Az Egészségügyi Miniszté­rium terveit, célkitűzéseit, rendeleteit százezer egészségügyi dolgozó valósítja meg. A szilárdabb vezetés feltételeiről már szó­lottam. A jobb tömegkapcso­latok megteremtése eleve az egészségügy állami vezetői és a szakszervezet elvi alapokon nyugvó, szorosabb együttmű­ködését feltételezi. A szak­szervezettől azt várjuk, hogy pontosan tájékozott legyen az egészségügyi dolgozók helyze­téről, problémáiról, hangula­táról és ennek megfelelően tegyen reális javaslatokat a feladatok megoldására, amire jó példa a szakszervezet köz­ponti vezetőségének november 17-i ülése, ahol a mezőgazda­ság egészségügyi ellátását tárgyalták. De azt is kérjük és várjuk a szakszervezettől, hogy érvényben levő rendel­kezések végrehajtására sora­koztassa fel az egészségügyi dolgozókat. Az állami veze­tőknek pedig meg kell érte­niük, hogy a szakszervezettel való együttműködés fontos feltétele eredményes munká­juknak, annak, hogy egy percre sem veszíthessék szem elől azokat, akik a szocialista egészségügy megteremtéséért fáradoznak. Röviden összefoglalva ezek az új esztendő feladatai. És ha végigtekintünk ezeken, el­mondhatjuk József Attila sza­vaival: „Ez a mi munkánk, és nem is kevés.” Főorvosi értekezletet tartottak az Egészségügyi Minisztériumban Az Egészségügyi Miniszté­rium két napos értekezletet tartott a megyei és a megyei jogú városok egészségügyi osztályok főorvosai részére, amelyen jelen volt Orbán László, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos és kulturális osztályának vezető­je, valamint részt vettek a megyei pártbizottságok képvi­selői és végrehajtó bizottsá­gok elnökhelyettesei is. Az értekezleten megvitatták az 1962. évi egészségügyi tervből adódó feladatokat. Foglalkozott az értekezlet a tuberkulózis-törvény végre­hajtásának tapasztalataival, a gyógyító-megelőző ellátás fel­adataival, a közegészségügy időszerű tennivalóival, a cse­csemőellátás problémáival, az abortusz-kérdéssel, a közép­fokú egészségügyi dolgozók oktatásával és az úgyneve­zett határidős rendelet vég­rehajtásával. Korszerűbb laboratóriumot kap a László-kórház Az ország egyik legkorsze­rűbb laboratóriumának épí­tése befejezéséhez közeledik. A háromemeletes épületben kap helyet az általános klini­kai laboratórium, a mikrobio­lógiai kísérleti kutató labora­tórium, a kísérleti állatok ventillátorral szagtalanított és fertőtlenített helyisége, a modern táptalajkonyha, va­lamint az orvosi könyvtár. A kórház kutató orvosai — akik egy év alatt 300 ezer vizsgá­latot végezhetnek az új labo­ratóriumban — már ebben az esztendőben birtokba ve­szik az új intézményt. Dr. Sós József professzor, a Budapesti Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intéze­tének igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia leve­lező tagja megtartotta szék­

Next