Egészségügyi Dolgozó, 1962 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1962-01-01 / 1. szám
___________ Küldöttek a XXII. kongresszusról A Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusának küldöttei munkahelyükre visszatérve, magukkal vitték a párt e hatalmas fórumán szerzett eleven, lüktető tapasztalatokat, élményeket. Ezekben a napokban a gyárakban és üzemekben, a kolhozokban, az egészségügyi intézményekben beszámolnak a küldöttek a dolgozóknak a kongresszus munkájáról, a kommunizmus építésének nagyszerű programjáról. Tolmácsolják minden szovjet embernek, mindazoknak, akik a kongresszusra küldték őket, a párt utasítását: lássanak serényen, minden erőfeszítésükkel munkához, hogy felépítsék földünk legragyogóbb, legigazságosabb társadalmát, a kommunizmust. A Lenin-renddel kitüntetett moszkvai Szecsenov orvosegyetem hallgatói népes nagygyűlésen találkoztak B. V. Petrovszkij profeszszorral, aki küldött, volt az SZKP XXII. kongresszusán. Nagy figyelemmel hallgatták a professzor beszámolóját, amely megvilágította a kongresszuson tárgyalásra került legfontosabb problémákat, emlékeztette az egybegyűlteket a program néhány kiemelkedő adatára, amely jellemzi a Szovjetunió fejlődését a legközelebbi húsz esztendőben. Az SZKP kongresszusa és programja iránt — mondotta a professzor — világszerte igen nagy az érdeklődés Még a kommunizmussal egyáltalán nem rokonszenvező politikusok és újságírók is kénytelenek beismerni, hogy a kapitalizmus semmi versenyképeset nem tud szembeállítani az SZKP új programjával. Petrovszkij professzor hangsúlyozta, milyen nagy figyelmet fordított a kongresszus a serdülő nemzedék nevelésével kapcsolatos problémákra. A felszólalók elutasították azoknak az álláspontját, akik úgy vélik, hogy a fiataloknak semmiféle nehézséggel nem kell szembenézniük, mert apáik már kivívták számukra a boldog élethez való jogot. Éppen ellenkezőleg: a kommunizmus építésére hivatott ifjú nemzedék jelleme és akaratereje a nehézségek elleni harcban edződik meg. A találkozó befejeztével tudós és diákok között élénk eszmecsere bontakozott ki. A grúziai egészségügyi intézményekben, orvostudományi főiskolákon, nagygyűléseken, előadások keretében tárgyalják az SZKP XXII. kongresszusának eredményeit. A tbiliszi kísérleti morfológiai intézet kollektívája is megvitatta a kongresszus határozatait. Az intézet igazgatója, az orvostudományok doktora, aki küldött volt a kongresszuson, a következőket mondotta: — Valamennyien szívveslélekkel jóváhagyjuk a párt új programját, amely a kommunizmus felépítésének programja. A kongresszus határozatai a nagy Lenin zseniális eszméinek megtestesülései. Ezért minden erőnkkel azon leszünk, hogy a közegészségügy területén is teljesítsük a párt által megjelölt feladatokat. Ugyanennek a gondolatnak adott kifejezést több felszólaló is. Az intézet munkatársai a vitában elmondották, hogy a kongresszus határozatai alapján különösen a véredények plasztikája, a rákot megelőző állapot korai felismerése, a tüdőartéria lekötése és a gyakorlati orvostudomány szempontjából más nagyjelentőségű problémákkal fokozottabban foglalkoznak majd. A kujbisevi sebészeti klinikán menten körülvették kollégái a klinika docensét, aki mint küldött volt jelen a kongresszuson és most viszszatért munkahelyére. Mindenki hallani akarta szavait, a választ amelyet arra a kérdésre adott: mi keltette a legmélyebb benyomást benne a kongresszuson ? — A kommunisták egysége és összeforrottsága, a mi ügyünk győzelmébe vetett bizonyosság — hangzott a válasz. — A külföldi vendégek, a testvérpártok küldötteinek, a küldöttségek vezetőinek felszólalásait hallgatva büszkén gondoltam Lenin pártjára, amelynek vezetésével oly gazdag eredményeket ért el hazánk. Különösen jólesett, hogy a külföldi felszólalók valamennyien igyekeztek néhány szót oroszul is mondani... Az egészségügyet és az ismeretterjesztést irányító szervek értekezletet rendeztek Tatabányán. A meghívottak az egészségügyi osztályok vezetői, kórházigazgatók az egészségügyi propaganda irányítói , a felvilágosítás továbbfejlesztéséről tárgyaltak. A KÖJÁL vezetője elmondotta, hogy a megye lakosságának körülbelül 25 százaléka hallgatott meg valamilyen egészségügyi előadást ebben az évben, a kötelező védőoltásokban 90 százalékos eredményt értek el. A megyében dolgozó főorvosok egyre gyakrabban veszik ki részüket a felvilágosító munkából. Tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Juba Adolf elvtárs, a gyulai kórház igazgató főorvosa. Értékes munkával hosszú évek óta segítette a szakszervezeti mozgalmat. Készülődés a fővárosi egészségügyi dolgozók báljára Február 3-án lesz este 10 órától reggel 5-ig a főváros egészségügyi dolgozóinak bálja a városligeti Gundel étterem összes termeiben. A tánczenét Chappy és zenekara szolgáltatja, az étteremben népi zenekar szórakoztatja a bálozókat. Meghívót az intézmények szakszervezeti bizottságainál lehet igényelni, ára 20 forint. Asztalfoglalás személyenként 5 forint. A szakszervezet budapesti bizottsága ezúton is szeretettel meghívja a főváros orvosait, gyógyszerészeit, valamennyi egészségügyi dolgozóját. Új szakszervezeti kézikönyv A SZOT elnökségének határozata értelmében a Táncsics Könyvkiadó megküldi negyedik negyedévben megjelent kiadványai közül Szabó Varga: Egyeztető bizottságok kézikönyve című kiadványát a szakszervezeti bizottságoknak, az intézmény jellegétől és a dolgozók létszámától függő példányszámban. A kézikönyv 190 oldal terjedelmű, ára: 14,50. A kiadvány első része az egyeztető bizottságok működésével — létrehozása, feladatai, szervezete, tagjainak kijelölése, megválasztása, hatásköre, ügyvitele, eljárása, egyeztető bizottsági tárgyalás lefolytatása stb .— foglalkozik. A másik rész az egyeztető bizottságok döntéseihez ad segítséget azzal, hogy több mint ötven jogesetet közöl, témakör szerint csoportosítva. A részletes függelék a Legfelsőbb Bíróság, a Legfelsőbb Ügyészség, a Munkaügyi Minisztérium és más fontos szervek döntéseit, állásfoglalásait tartalmazza. A Nemzeti Színház közli, hogy visszaköltözött régi helyiségébe, a Blaha Lujza téri épületbe. A Nemzeti Színház előadásait múlt év december 29-től kezdődően ismét ott tartják. EGÉSZSVGÜGYI DOLGOZÓ I Nem volt könnyű feladat kiválasztani a legjobbat aközül a tizenhat dolgozat közül, amely a veszprémi megyei kórház pályázatára, pontos határidőre, október 31-ig, beérkezett. A pályázatot dr. Hegedűs Károly kórházigazgató hirdette meg az augusztusi munkaértekezleten: szabadon választott egészségügyi tárgykörből készítsenek a kórházi középkáderek tudományos dolgozatot. S a pályázatnak sikere lett... Olyan sikere, hogy a jutalmakat elosztó bizottság egy 300 forintos és egy 200 forintos jutalommal meg is toldotta a kiosztásra kerülő pályadíjakat. A bíráló bizottság tagjai — dr. Bárány János elnök, dr. Dánielisz Ernő főorvos, alapszervezeti titkár, dr. Héincz Margit alorvos és Szabó Lajosné megyei főgondozónő — valamennyi beérkezett dolgozatot elolvasták és megállapították, hogy mindegyik színvonalas, a szerzők alapos szakmai tájékozottságáról, általános műveltségéről tanúskodó írás. A pályázók közül hárman hivatásukkal, tízen szakmai munkájukkal összefüggő tárgyat választottak, három dolgozat a szépirodalom, illetve művészet világából vette témáját. Az első díjat, az 500 forintos pénzjutalmat a bíráló, bizottság egyhangúlag Simonits Júlia röntgen asszisztensnő munkájának ítélte, „Gondolatok az osztályvezető nővérnek a fiatalok nevelésével kapcsolatos feladatairól” című dolgozatáért. Döntéséhez a bizottság a következő indokolást fűzte: „A kórházi nevelőmunka alapvető és egyik legfontosabb kérdésével foglalkozik, magas erkölcsi színvonalról és felelősségérzetről nyújt bizonyságot.” A második díjat, a 300 forintos jutalmat Szegleti Ferencné laboratóriumi asszisztensnek ítélték. „Kórházunk laboratóriumának fejlődése” című írása szépen világítja meg azt a fejlődést, melyen a kórház laboratóriuma az utolsó tíz esztendő során keresztülment. Dolgozatát számos, jól sikerült fénykép teszi szemléletesebbé. A második 300 forintos díjat nyert írásmű szerzője Détár Ibolya, a szemészeti osztály ápolónője. „Ezért születtem, ez a küldetésem” — ezt a szép mondatot választotta jeligéül. Nagy szeretettel, aprólékossággal foglalja egybe dolgozatában a szemészeti osztály munkáját. A bíráló bizottság tárgyilagos döntéseiben nemcsak dicsér, de bírál is. Megállapítja például, hogy két dolgozat: „Az ápolónő helye a betegellátásban, különös tekintettel a cukorbetegekre” és „Az ápolás mint élethivatás”, bár megérdemli a 200 forintos jutalmat, mégis meg kell említeni azt is, hogy az elsőnek kidolgozásában lelhetők fel hiányosságok, a másodikban pedig nem érzékelhető az egyéni átélés. Szerzői: Bódis Margit vezető nővér (belgyógyászati osztály) és Simon Kálmánna, a férfi sebészeti osztály ápolónője. Még néhány szemelvény a bíráló bizottság döntéseiből: „A hivatás és munka” című dolgozat széles látókörről tesz tanúságot, kár, hogy előadásmodora száraz. „A betegek közvetett szolgálata az élelmezés terén” saját tapasztalatokon keresztül ismerteti a konyhai munka problémáit, szerkesztése azonban szétfolyó... „A műtét előtti és utáni betegek ápolása” jól foglalja össze témáját, de szerkesztése gyenge... — és így tovább, és így tovább. .. Hosszan sorolhatnánk még a beküldött pályamunkák elemzését, de ez talán felesleges... Nem felesleges azonban az a megállapítás: a veszprémi megyei kórház pályázata komoly eredményeket hozott. Valamennyi beküldött írás — akár kapott jutalmat, akár nem — tanúsítja: az elmúlt évek során a középfokú képzettségű egészségügyi dolgozók látóköre szélesedett, általános műveltségük nagy ütemben gyarapszik, részeseivé akarnak és tudnak válni a kulturális forradalomnak, a tudomány újabb és újabb eredményeinek. SL. Gondolatok a Dolgozó emberek között című kiállításról Harmadízben rendezi meg a Magyar Képzőművészek Szövetsége és a Képzőművészek Szakszervezete a festőművészek, szobrászok és a dolgozó emberek között kibontakozó kapcsolatok élményvilágából fakadó alkotások kiállítását. Ez a kiállítás bizonyságtétele festőművészek, szobrászok, grafikusok őszinte szándékának, hogy eggyé válhassanak az új típusú emberek mindennapjaival és minél többet tárhassanak fel életünk igaz hangulataiból. Az elmúlt három esztendő során a magyar képzőművészek jelentős eredményeket értek el a munkásélet ábrázolásában. Nyolcvan képzőművész — festő és szobrász — hatvan nagyüzemben, harminc állami gazdaságban és termelőszövetkezetben tanulmányozta a dolgozó emberek életét, munkáját. Ennek során baráti együttműködést, kölcsönös segítő közösséget alakítottak ki A kiállítás beszámoló és híradás az üzemek életéről, az ott dolgozók folyamatos munkájáról, problémáiról. Ha a kiállítás összképén a látogató végigtekint, arra kell gondolnia: nehezen, sok társadalmi küzdelem és művészi vajúdás után lassan kialakulóban van a valóban társadalmi jellegű festészet, szobrászat, grafika — kezdenek a „tényleges” közösségi” művészet körvonalai kibontakozni. Az idei kiállításra mintegy 400 festmény, szobor és grafika érkezett be, amelyek közül 132 festményt, 31 szobrot és 32 grafikát fogadott el és állított ki a zsűri. Emberségnek és művészetnek jó iskolái a munkás-művész kapcsolatok — e tárlat lényegi, eszmei alapjai. A bemutató csak kis, több értelemben hézagos beszámoló mindarról, ami e téren történt. A képzőművészek szakszervezete néhány éve szervezi, ápolja e kapcsolatok alakulását, fejlődését, számos olyan eredménye van, amely itt a kiállításon nem nyilvánulhatott meg. Képek, szobrok nem beszélhetnek például arról, hogy némely művész tagja az üzemek szocialista brigádjainak, vagy szoros benső barátságban van velük, segítő társuk kulturális fejlődésükben. Amit a brigádtól a művész kap emberségben, az lassan érik teljes gyümölccsé művészetében, lassabban semhogy a kapcsolatok eredményeit már ezen a kiállításon le lehetne mérni. De nyilvánvaló, ha összevetik az idei kiállítás anyagát a múlt évivel, hogy a művészek gazdagodtak témában, új ecsetre kívánkozó motívumokban, az élet újabb és újabb területeinek szépségeit fedezték fel. R. M. Luzsicza Lajos: Kúnsági nád 1963. JANUÁR 1. Emlékezés dr. Hamburger Jenőre, halálának 25. évfordulóján „Tevékenységéről nem lehetett elég szeretettel és elég becsületes csodálattal beszélni” (Móricz Zsigmond) Az 1910-es évek elején „csodadoktorként” emlegették a zalaszentgrótiak községi és körzeti orvosukat. Holott semmi csoda nem volt abban amit a fiatal, alig 30 éves dr. Hamburger Jenő művelt. A zalaszentgróti kocsmáros fia elítélte az ezerholdas hercegi, grófi és szerzetesi uradalomnak igazságtalan, népnyúzó világát és már orvostanhallgató korában szocialista nézeteket vallott. Belépett a szociáldemokrata pártba, majd egyik vezetője lett a Szocialista Diákok Szövetségének. Kitűnő eredménnyel tette le a szigorlatokat, két évig a berlini Wirchow-Krankenhausban, a híres Hermes sebészprofesszor mellett volt gyakorlóorvos. Azzal a szent elhatározással tért vissza szűkebb hazájába, hogy nemcsak a betegeket gyógyítja, hanem a társadalom kiáltó igazságtalanságainak orvoslásán is munkálkodni fog. Kitűnő orvosi tudása, az az elszánt küzdelem, amit az általa „zalai sötétség”- nek nevezett maradiság, babona és vakhit ellen élőszóban és írásban folytatott, ismertté tette nevét Zalában. A hozzáforduló nincstelen szegényeknek a recepthez gyakran a gyógyszerre valót is mellékelte. Pestről meghívott sebésztanár barátjával nem egyszer végeztek nehéz műtéteket, és ilyenkor 8—10 napig lakásán felesége ápolta a lábadozó beteget. Amikor pedig a páciens nagy hálaadások között mentegetődzött, amiért nem tud fizetni, a „csodadoktor” ezzel vigasztalta: — Ne búsuljon ezen barátom. Költségeit hozzáírom a gróf úr számlájához, majd az kifizeti! Egyszer éhezéstől nagybeteg emberhez hívták, és történetesen úgy esett, hogy az utolsó kenetet szolgáltató pappal együtt érkezett. Miután az „Amen” elhangzott, az addig udvariasan várakozó Hamburger doktor lépett a betegágyhoz: — Nem szentkenet, húsleves kell ide! — mondotta és a tyúk árával együtt utasítást adott a háziasszonynak, hogyan készítse el az erőlevest. 1917. november 25-én nagyszabású béketüntetés, 1918. január 19-én, 20-án nagy vasutassztrájk jelezte a forradalmár orvos, a helyi szociáldemokrata pártszervezet elnökének tevékenységét. A munkások felszedték a síneket az olasz frontra induló szerelvények elől. Ezért a „lázadó ezredorvost” Pozsonyban hadbíróság elé állították. A forradalom előszelét azonban már az egész monarchiában érezni lehetett és a bírák ekkor már (1918. szeptember 24-én) nem mertek halálos ítéletet hozni. Hat hét sem telt el: vége volt a háborúnak, a monarchiának, a fogoly börtönajtaját megnyitotta az „őszirózsás forradalom”. Nagykanizsán tízezres tömeg virágesővel ünnepelte, de ő már a holnap harcaira hívta fel a figyelmet: „Megérte ez a gyönyörű eredmény, ha még annyit szenvedtünk is. De vigyázzatok! A hatalom régi urainak ellenforradalma fenyeget... ” 1919. március 21. „Hamburger azon szociáldemokraták közé tartozott, akik őszintén és fenntartás nélkül fogtak össze a testvér kommunista párttal, akik a diktatúra kikiáltásával minden fenntartás nélkül kommunisták lettek!” — írta a moszkvai Sarló és Kalapács. A Tanácsköztársaság bukásakor elhagyta hazáját: Ausztriába, majd a Szovjetunióba emigrált, ahol az Össz-szövetségi Röntgenológiai Intézet aligazgatója és a Szovjetszkaja Röntgenologija folyóirat szerkesztője lett. 1936. december 14-én hunyt el, gyomorrákban. Utolsó kívánsága is az volt, hogy egyszer majd a „bilincseitől, földesuraitól felszabadult Zalában” temessék el. Kilenc évig a Kreml fala fogadta be hamvait, amíg 1945-ben külön katonai repülőgép díszes márvány urnában hazahozta. Azóta hazai földben, a zalaszentgróti temetőben pihen dr. Hamburger Jenő, a Magyar Tanácsköztársaság földművelésügyi népbiztosa. Kerekes István