Egészségügyi Dolgozó, 1962 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1962-01-01 / 1. szám

___________ Küldöttek a XXII. kongresszusról A Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusá­nak küldöttei munkahelyük­re visszatérve, magukkal vit­ték a párt e hatalmas fóru­mán szerzett eleven, lüktető tapasztalatokat, élményeket. Ezekben a napokban a gyá­rakban és üzemekben, a kol­hozokban, az egészségügyi intézményekben beszámolnak a küldöttek a dolgozóknak a kongresszus munkájáról, a kommunizmus építésének nagyszerű programjáról. Tol­mácsolják minden szovjet embernek, mindazoknak, akik a kongresszusra küldték őket, a párt utasítását: lássanak serényen, minden erőfeszíté­sükkel munkához, hogy fel­építsék földünk legragyogóbb, legigazságosabb társadalmát, a kommunizmust. A Lenin-renddel kitünte­tett moszkvai Szecsenov or­vosegyetem hallgatói népes nagygyűlésen találkoztak B. V. Petrovszkij profesz­­szorral, aki küldött, volt az SZKP XXII. kongresszusán. Nagy figyelemmel hallgatták a pro­fesszor beszámolóját, amely megvilágította a kongresszu­son tárgyalásra került leg­fontosabb problémákat, em­lékeztette az egybegyűlteket a program­ néhány kiemelke­dő adatára, amely jellemzi a Szovjetunió fejlődését a leg­közelebbi húsz esztendőben. Az SZKP kongresszusa és programja iránt — mondotta a professzor — világszerte igen nagy az érdeklődés Még a kommunizmussal egyáltalán nem rokonszenvező politiku­sok és újságírók is kénytele­nek beismerni, hogy a kapi­talizmus semmi versenyképe­set nem tud szembeállítani az SZKP új programjával. Petrovszkij professzor hangsúlyozta, milyen nagy figyelmet fordított a kong­resszus a serdülő nemzedék nevelésével kapcsolatos prob­lémákra. A felszólalók eluta­sították azoknak az állás­pontját, akik úgy vélik, hogy a fiataloknak semmiféle ne­hézséggel nem kell szembe­nézniük, mert apáik már ki­vívták számukra a boldog élethez való jogot. Éppen ellenkezőleg: a kommuniz­mus építésére hivatott ifjú nemzedék jelleme és akarat­ereje a nehézségek elleni harcban edződik meg. A ta­lálkozó befejeztével tudós és diákok között élénk eszmecse­re bontakozott ki. A grúziai egészségügyi in­tézményekben, orvostudományi főiskolákon, nagygyűléseken, előadások ke­­­­retében tárgyalják az SZKP XXII. kongresszusának ered­ményeit. A tbiliszi kísérleti morfológiai intézet kollektí­vája is megvitatta a kong­resszus határozatait. Az in­tézet igazgatója, az orvostu­dományok doktora, aki kül­dött volt a kongresszuson, a következőket mondotta: — Valamennyien szívves­­lélekkel jóváhagyjuk a párt új programját, amely a kom­munizmus felépítésének prog­ramja. A kongresszus határo­zatai a nagy Lenin zseniális eszméinek megtestesülései. Ezért minden erőnkkel azon leszünk, hogy a közegészség­ügy területén is teljesítsük a párt által megjelölt felada­tokat. Ugyanennek a gondolatnak adott kifejezést több felszó­laló­ is. Az intézet munka­társai a vitában elmondották, hogy a kongresszus határoza­tai alapján különösen a vér­edények plasztikája, a rákot megelőző állapot korai felis­merése, a tüdőartéria leköté­se és a gyakorlati orvostudo­mány szempontjából más nagyjelentőségű problémák­kal fokozottabban foglalkoz­nak majd. A kujbisevi sebészeti kli­nikán menten körülvették kollé­gái a klinika docensét, aki mint küldött volt jelen a kongresszuson és most visz­­szatért munkahelyére. Min­denki hallani akarta szavait, a választ amelyet arra a kér­désre adott: mi keltette a leg­mélyebb benyomást benne a kongresszuson ? — A kommunisták egysége és összeforrottsága, a mi ügyünk győzelmébe vetett bizonyosság — hangzott a válasz. — A külföldi vendé­gek, a testvérpártok küldöt­teinek, a küldöttségek veze­tőinek felszólalásait hallgatva büszkén gondoltam Lenin pártjára, amelynek vezetésé­vel oly gazdag eredménye­ket ért el hazánk. Különösen jólesett, hogy a külföldi fel­szólalók valamennyien igye­keztek néhány szót oroszul is mondani... Az egészségügyet és az ismeretterjesztést irányító szervek értekezletet rendez­tek Tatabányán. A meghívot­tak az egészségügyi osztá­lyok vezetői, kórházigazgatók az egészségügyi propaganda irányítói , a felvilágosítás továbbfejlesztéséről tárgyal­tak­. A KÖJÁL vezetője el­mondotta, hogy a megye la­kosságának körülbelül 25 szá­zaléka hallgatott meg vala­milyen egészségügyi előadást ebben az évben, a kötelező védőoltásokban 90 százalékos eredményt értek el. A me­gyében dolgozó főorvosok egyre gyakrabban veszik ki részüket a felvilágosító mun­kából. Tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Juba Adolf elvtárs, a gyulai kórház igazgató főor­vosa. Értékes munkával hosszú évek óta segítette a szakszervezeti mozgalmat. Készülődés a fővárosi egészségügyi dolgozók báljára Február 3-án lesz este 10 órától reggel 5-ig a főváros egészségügyi dolgozóinak bál­ja a városligeti Gundel étte­rem összes termeiben. A tánczenét Chappy és zeneka­ra szolgáltatja, az étteremben népi zenekar szórakoztatja a bálozókat. Meghívót az intézmények szakszervezeti bizottságainál lehet igényelni, ára 20 forint. Asztalfoglalás személyenként 5 forint. A szakszervezet bu­dapesti bizottsága ezúton is szeretettel meghívja a fővá­ros orvosait, gyógyszerészeit, valamennyi egészségügyi dol­gozóját. Új szakszervezeti kézikönyv A SZOT elnökségének ha­tározata értelmében a Tán­csics Könyvkiadó megküldi negyedik negyedévben megje­lent kiadványai közül Szabó­ Varga: Egyeztető bizottságok kézikönyve című kiadványát a szakszervezeti bizottságok­nak, az intézmény jellegétől és a dolgozók létszámától függő példány­számban. A ké­zikönyv 190 oldal terjedelmű, ára: 14,50. A kiadvány első része az egyeztető bizottságok működésével — létrehozása, feladatai, szervezete, tagjai­nak kijelölése, megválasztása, hatásköre, ügyvitele, eljárása, egyeztető bizottsági tárgyalás lefolytatása stb­ .— foglalko­­zik. A másik rész az egyezte­tő bizottságok döntéseihez ad segítséget azzal, hogy több mint ötven jogesetet közöl, témakör szerint csoportosítva. A részletes függelék a Leg­felsőbb Bíróság, a Legfelsőbb Ügyészség, a Munkaügyi Mi­nisztérium és más fontos szervek döntéseit, állásfogla­lásait tartalmazza. A Nemzeti Színház közli, hogy visszaköltözött régi he­lyiségébe, a Blaha Lujza té­ri épületbe. A Nemzeti Szín­ház előadásait múlt év de­cember 29-től kezdődően is­mét ott tartják.­ EGÉSZSVGÜGYI DOLGOZÓ­ I Nem volt könnyű feladat kiválasztani a legjobbat akö­­zül a tizenhat dolgozat közül, amely a veszprémi megyei kórház pályázatára, pontos ha­táridőre, október 31-ig, beérke­zett. A pályázatot dr. Hegedűs Károly kórházigazgató hirdette meg az augusztusi munkaérte­kezleten: szabadon választott egészségügyi tárgykörből ké­szítsenek a kórházi középkáde­rek tudományos dolgozatot. S a pályázatnak sikere lett... Olyan sikere, hogy a jutalma­kat elosztó bizottság egy 300 forintos és egy 200 forintos ju­talommal meg is toldotta a ki­osztásra kerülő pályadíjakat. A bíráló bizottság tagjai — d­r. Bárány János elnök, dr. Dánielisz Ernő főorvos, alap­szervezeti titkár, dr. Héincz Margit alorvos és Szabó La­josné megyei főgondozónő — valamennyi beérkezett dolgo­zatot elolvasták és megállapí­tották, hogy mindegyik szín­vonalas, a szerzők alapos szak­mai tájékozottságáról, általá­nos műveltségéről tanúskodó írás. A pályázók közül hárman hivatásukkal, tízen szakmai munkájukkal összefüggő tár­gyat választottak, három dol­gozat a szépirodalom, illetve művészet világából vette té­máját. Az első díjat, az 500 forin­tos pénzjutalmat a bíráló, bi­zottság egyhangúlag Simonits Júlia röntgen asszisztensnő munkájának ítélte, „Gondola­tok az osztályvezető nővérnek a fiatalok nevelésével kapcso­latos feladatairól” című dolgo­zatáért. Döntéséhez a bizott­ság a következő indokolást fűzte: „A kórházi nevelőmun­ka alapvető és egyik legfonto­sabb kérdésével foglalkozik, magas erkölcsi színvonalról és felelősségérzetről nyújt bizony­ságot.” A második díjat, a 300 forintos jutalmat Szegleti Fe­­rencné laboratóriumi asszisz­tensnek ítélték. „Kórházunk laboratóriumának fejlődése” című írása szépen világítja meg azt a fejlődést, melyen a kórház laboratóriuma az utol­só tíz esztendő során keresztül­ment. Dolgozatát számos, jól sikerült fénykép teszi szemlé­letesebbé. A második 300 fo­rintos díjat nyert írásmű szer­zője Détár Ibolya, a szemészeti osztály ápolónője. „Ezért szü­lettem, ez a küldetésem” — ezt a szép mondatot választotta jeligéül. Nagy szeretettel, ap­rólékossággal foglalja egybe dolgozatában a szemészeti osz­tály munkáját. A bíráló bizottság tárgyila­gos döntéseiben nemcsak di­csér, de bírál is. Megállapítja például, hogy két dolgozat: „Az ápolónő helye a betegel­látásban, különös tekintettel a cukorbetegekre” és „Az ápolás mint élethivatás”, bár megér­demli a 200 forintos jutalmat, mégis meg kell említeni azt is, hogy az elsőnek kidolgozá­sában lelhetők fel hiányossá­gok, a másodikban pedig nem érzékelhető az egyéni átélés. Szerzői: Bódis Margit vezető nővér (belgyógyászati osztály) és Simon Kálmánna, a férfi sebészeti osztály ápolónője. Még néhány szemelvény a bíráló bizottság döntéseiből: „A hivatás és munka” című dolgozat széles látókörről tesz tanúságot, kár, hogy előadás­­modora száraz. „A betegek közvetett szolgálata az élelme­zés terén” saját tapasztalato­kon keresztül ismerteti a konyhai munka problémáit, szerkesztése azonban szétfo­lyó... „A műtét előtti és utáni betegek ápolása” jól foglalja össze témáját, de szerkesztése gyenge... — és így tovább, és így tovább. .. Hosszan sorolhatnánk még a beküldött pályamunkák elem­zését, de ez talán felesleges... Nem felesleges azonban az a megállapítás: a veszprémi me­gyei kórház pályázata komoly eredményeket hozott. Vala­mennyi beküldött írás — akár kapott jutalmat, akár nem — tanúsítja: az elmúlt évek során a középfokú képzettségű egész­ségügyi dolgozók látóköre szé­lesedett, általános műveltségük nagy ütemben gyarapszik, ré­szeseivé akarnak és tudnak válni a kulturális forradalom­nak, a tudomány újabb és újabb eredményeinek. SL. Gondolatok a Dolgozó emberek között című kiállításról Harmadízben rendezi meg a Magyar Képzőművészek Szövetsége és a Kép­zőművészek Szakszervezete a festő­művészek, szobrászok és a dolgozó emberek között kibontakozó kapcso­latok élményvilágából fakadó alkotá­sok kiállítását. Ez a kiállítás bizony­ságtétele festőművészek, szobrászok, grafikusok őszinte szándékának, hogy eggyé válhassanak az új típusú em­berek mindennapjaival és minél töb­bet tárhassanak fel életünk igaz han­gulataiból. Az elmúlt három esztendő során a magyar képzőművészek jelentős ered­ményeket értek el a munkásélet áb­rázolásában. Nyolcvan képzőművész — festő és szobrász — hatvan nagy­üzemben, harminc állami gazdaságban és termelőszövetkezetben tanulmá­nyozta a dolgozó emberek életét, mun­káját. Ennek során baráti együttmű­ködést, kölcsönös segítő közösséget ala­kítottak ki A kiállítás beszámoló és híradás az üzemek életéről, az ott dolgozók fo­lyamatos munkájáról, problémáiról. Ha a kiállítás összképén a látogató végigtekint, arra kell gondolnia: ne­hezen, sok társadalmi küzdelem és művészi vajúdás után lassan kialaku­lóban van a valóban társadalmi jelle­gű festészet, szobrászat, grafika — kezdenek a „tényleges” közösségi” mű­vészet körvonalai kibontakozni. Az idei kiállításra mintegy 400 festmény, szobor és grafika érkezett be, amelyek közül 132 festményt, 31 szobrot és 32 grafikát fogadott el és állított ki a zsűri. Emberségnek és művészetnek jó is­kolái a munkás-művész kapcsolatok — e tárlat lényegi, eszmei alapjai. A bemutató csak kis, több értelemben hézagos beszámoló mindarról, ami e téren történt. A képzőművészek szakszervezete néhány éve szervezi, ápolja e kapcsolatok alakulását, fejlő­dését, számos olyan eredménye van, amely itt a kiállításon nem nyilvánul­hatott meg. Képek, szobrok nem be­szélhetnek például arról, hogy némely művész tagja az üzemek szocialista brigádjainak, vagy szoros benső ba­rátságban van velük, segítő társuk kulturális fejlődésükben. Amit a bri­gádtól a művész kap emberségben, az lassan érik teljes gyümölccsé művé­szetében, lassabban semhogy a kap­csolatok eredményeit már ezen a ki­állításon le lehetne mérni. De nyilván­való, ha összevetik az idei kiállítás anyagát a múlt évivel, hogy a művé­szek gazdagodtak témában, új ecsetre kívánkozó motívumokban, az élet újabb és újabb területeinek szépségeit fedezték fel. R. M. Luzsicza Lajos: Kúnsági nád 1963. JANUÁR 1. Emlékezés dr. Hamburger Jenőre, halálának 25. évfordulóján „Tevékenységéről nem le­hetett elég szeretettel és elég becsületes csodálattal beszélni” (Móricz Zsigmond) Az 1910-es évek elején „csodadoktorként­” emleget­ték a zalaszentgrótiak közsé­gi és körzeti orvosukat. Ho­lott semmi csoda nem volt abban amit a fiatal, alig 30 éves dr. Hamburger Jenő művelt. A zalaszentgróti kocsmáros fia elítélte az ezerholdas hercegi, grófi és szerzetesi uradalomnak igaz­ságtalan, népnyúzó világát és már orvostanhallgató ko­rában szocialista nézeteket vallott. Belépett a szociálde­mokrata pártba, majd egyik vezetője lett a Szocialista Diákok Szövetségének. Kitű­nő eredménnyel tette le a szigorlatokat, két évig a ber­lini Wirchow-Krankenhaus­­ban, a híres Hermes sebész­professzor mellett volt gya­­korlóorvos. Azzal a szent elha­tározással tért vissza szűkebb hazájába, hogy nemcsak a betegeket gyógyítja, hanem a társadalom kiáltó igazság­talanságainak orvoslásán is munkálkodni fog. Kitűnő orvosi tudása, az az elszánt küzdelem, amit az általa „zalai sötétség”- nek nevezett maradiság, babona és vakhit ellen élőszóban és írásban folytatott, ismertté tette nevét Zalában. A hoz­záforduló nincstelen szegé­nyeknek a recepthez gyak­ran a gyógyszerre valót is mellékelte. Pestről meghívott sebésztanár barátjával nem egyszer végeztek nehéz mű­téteket, és ilyenkor 8—10 napig lakásán felesége ápol­ta a lábadozó beteget. Ami­kor pedig a páciens nagy há­laadások között mentegetőd­­zött, amiért nem tud fizetni, a „csodadoktor” ezzel vigasz­talta: — Ne búsuljon ezen bará­tom. Költségeit hozzáírom a gróf úr számlájához, majd az kifizeti! Egyszer éhezéstől nagybe­teg emberhez hívták, és tör­ténetesen úgy esett, hogy az utolsó kenetet szolgáltató pappal együtt érkezett. Mi­után az „Amen” elhangzott, az addig udvariasan várako­zó Hamburger doktor lépett a betegágyhoz: — Nem szentkenet, húsle­ves kell ide! — mondotta és a tyúk árával együtt utasí­tást adott a háziasszonynak, hogyan készítse el az erőle­vest. 1917. november 25-én nagy­szabású béketüntetés, 1918. január 19-én, 20-án nagy vas­utassztrájk jelezte a forra­dalmár orvos, a helyi szociál­demokrata pártszervezet elnö­kének tevékenységét. A munkások felszedték a síneket az olasz frontra in­duló szerelvények elől. Ezért a „lázadó ezredorvost” Po­zsonyban hadbíróság elé állí­tották. A forradalom elősze­lét azonban már az egész mo­narchiában érezni lehetett és a bírák ekkor már (1918. szeptember 24-én) nem mer­tek halálos ítéletet hozni. Hat­­ hét sem telt el: vége volt a há­borúnak, a monarchiának, a fogoly börtönajtaját megnyi­totta az „őszirózsás forrada­lom”. Nagykanizsán tízezres tö­meg virágesővel ünnepelte, de ő már a holnap harcaira hívta fel a figyelmet: „Megérte ez a gyönyörű eredmény, ha még annyit szenvedtünk is. De vigyázza­tok! A hatalom régi urainak ellenforradalma fenyeget... ” 1919. március 21. „Ham­burger azon szociáldemokra­ták közé tartozott, akik őszintén és fenntartás nélkül fogtak össze a testvér kom­munista párttal, akik a dikta­túra kikiáltásával minden fenntartás nélkül kommunis­ták lettek!” — írta a moszk­vai Sarló és Kalapács. A Tanácsköztársaság bu­kásakor elhagyta hazáját: Ausztriába, majd a Szovjet­unióba emigrált, ahol az Össz-szövetségi Röntgenoló­­giai Intézet aligazgatója és a Szovjetszkaja Röntgenologija folyóirat szerkesztője lett. 1936. december 14-én hunyt el, gyomorrákban. Utolsó kí­vánsága is az volt, hogy egy­szer majd a „bilincseitől, föl­desuraitól felszabadult Zalá­ban” temessék el. Kilenc évig a Kreml fala fogadta be hamvait, amíg 1945-ben külön katonai repü­lőgép díszes márvány urná­ban hazahozta. Azóta hazai földben, a zalaszentgróti te­metőben pihen dr. Hambur­ger Jenő, a Magyar Tanács­­köztársaság­ földművelésügyi népbiztosa. Kerekes István

Next