Egészségügyi Dolgozó, 1963 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1963-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJÁT EGYESÜLJETEK! ORVOS EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE LAPJA VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM.­ R­A FIT * FR 1963. JANUÁR 1. ÚJÉVI KÖSZÖNTÉS ÍRTA: GÁL LÁSZLÓ, A SZOT TITKÁRA A magyar szakszervezetek eredményesen küzdenek a Ma­ .­gyar Szocialista Munkáspárt politikájának megvalósítá­sáért. Tömegeket vonnak be a szocialista építés feladataiba, növelik tagságuk politikai és általános műveltségét, követke­­zetesen és ésszerűen munkálkodnak a dolgozók élet- és mun­kakörülményeinek állandó javításáért. A szakszervezeti moz­galom egészében egészségesen fejlődik és ez vonatkozik az Or­vos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetére is. Az egészségügyi szakszervezet részt vesz az ország egész­ségpolitikai célkitűzéseinek kialakításában, a népgazdasági ter­vek előkészítésében, a beruházások megtervezésében. A szak­­szervezet különböző szintű vezető szervei számos javaslattal segítették az egészségügyi ellátás fejlesztését és azt, hogy köny­­nyebb legyen az egészségügyi dolgozók munkája, korszerűbbek munkakörülményeik. A SZOT titkársága tanúja és segítője annak a következe­tességnek, amellyel az egészségügyi dolgozók szakszervezeté­nek elnöksége például a létszám növelését, a munkásvédelem megjavítását, az egészségügyi dolgozók nagyobb megbecsülé­sét szorgalmazta, napirenden tartotta. Mindez eredménnyel is járt és máris érezteti kedvező hatását az egészségügyi intéz­ményekben. De nemcsak a tárgyi, dologi feltételek megjavítá­sáért szálltak eredményesen síkra, hanem tagságuk politikai, szakmai műveltségének gyarapításáért is. Mi is elismeréssel adózunk annak, hogy a szakszervezet keretében működő orvos szakcsoportok kongresszusai, az orvostudományi élet jelentős fórumaivá váltak és eredményesen tevékenykednek a közép­káderek továbbképzése érdekében a középkáder szakcsopor­tok is. Az orvosetikai bizottságok működése hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság egyre nagyobb bizalommal fordul az egész­ségügyi dolgozók felé, akiknek erkölcsi magatartása, hivatás­­szeretete — e bizottságok munkája nyomán is — egyre inkább megközelíti a szocialista erkölcs követelményeit. a­z egészségügyi szakszervezet elnöksége jól ismeri tagsá­­■fa­gának helyzetét, az egészségügyi dolgozók gondjait, ne­hézségeit. Ismeretes előttem például az a tervezet, amelyet az elnökség most legutóbb a SZOT titkársága elé terjesztett a legégetőbb kérdések megoldása érdekében: az egészségügyi dolgozók jogos bérigényei, így például az elfekvő osztályok dolgozóinak béremelése, az ügyeleti szolgálatnak a Munka Tör­vénykönyv előírása szerinti rendezése sa többi. Ezeknek a problémáknak egyike- másika belátható időn belül megoldó­dik, de azt is őszintén meg kell mondanunk, hogy a tervezet­ben foglalt javaslatoknak van olyan része is, amelyek meg­valósítása csak a jövőben lehetséges. Hiszen közismert, hogy valamennyi olyan intézkedésnek, amely anyagi eszközöket igé­nyel, alapja a létrehozott nemzeti jövedelem nagysága. A magyar szakszervezeti mozgalom nevében az új eszten­dő alkalmából jókívánságainkat és köszönetünket fejezzük ki az orvosoknak, a gyógyszerészeknek, valamennyi szorgalm­is, áldozatos munkát végző egészségügyi dolgozónak helytállásu­kért hivatásszeretetükért. Arra kérjük őket, hogy a jövő esz­tendőben is feladataik lelkiismeretes teljesítésével öregbít­sék a magyar egészségügyi ellátás jó hírnevét, legyenek to­vábbra is szószólói, propagandistái az egészséges életmódnak, a kulturáltabb életnek falun és városon egyaránt. A gyógyszerellátást, a gyógyszerészet helyzetét, a gyógyszertári dolgozók élet- és munkakörülményeit tárgyalta a szakszervezet központi vezetősége A szakszervezet központi vezetősége december 19-i ülé­sén behatóan megvitatta az Egészségügyi Minisztériumnak és a szakszervezet elnökségének beszámolóját a gyógyszerellátás és a gyógyszertári dolgozók élet- és munkakörülményeinek helyzetéről. Mind az Egészségügyi Minisztérium gondos és sok­oldalú tájékoztatóját — amelyet Lázár Jenő főosztályvezető állított össze — mind az elnökség előterjesztését jóval az ülés előtt kézhez kapta a központi vezetőség és az ülés valamennyi résztvevője. A vitaindító referátumot dr. Kádár Tibor, a gyógyszertári dolgozók szakosztályának titkára tartotta. A szóbeli beszámo­lót az alábbiakban ismertetjük: Az államosítás hatása A gyógyszertári hálózat 1950-ben történt államosítása óta alapvetően megváltozott a gyógyszerellátás és a gyógy­szertári dolgozók helyzete, feladatköre. Megváltozott a gyógyszerellátás struktúrája és a munka tartalma. A gyógyszerellátás az egységes egyészségügyi ellátás szerves részévé vált, és ez hatással volt a gyógyszerészek társa­dalmi helyzetére is. Javultak a gyógyszertári dolgozók élet- és munkakörülményei, meg­nőtt a gyógyszerészek tudo­mányos, szakmai, politikai ér­deklődése, növekedett társa­dalmi aktivitásuk tevékeny­ségük. Elismerésre méltóan helytálltak számos nehéz fel­adat megoldásában. Ebben az időszakban jelentős eredmé­nyekkel gazdagodott a gyógy­szerellátás. A magyar gyógy­szerészet helyzete helyes irányban fejlődik. Mindezek mellett is különböző formá­ban, vagy intenzitással nyug­talanság észlelhető a gyógy­szerellátásban dolgozók, nem utolsó sorban a gyógyszeré­szek sorsában. Sokakat fog­lalkoztat az a kérdés mikép­pen alakul a gyógyszerészek feladata a jövőben? Sok szó esik a gyógyszertári dolgozók társadalmi, anyagi helyzeté­ről is. Átalakul a munkakör Gyakran halljuk, hogy a gyógyszerészet, a gyógyszer­­tárakban végzett gyógyszerész munka „válságban” van. Vál­ságról — hangsúlyozta a be­számoló — a gyógyszerészet területén még a kapitalista társadalomban sem beszélhet­nek, hiszen a tudományok és a gyógyszeripari termelés fej­lődése ott is rendkívül gyors. Különösen nem lehet „vál­ságról” beszélni a szocialista államokban. Kétségtelen, hogy a gyógyszertárban dol­gozó gyógyszerészek munka­köre szükségszerűen átalakul amiatt, mert a gyorsan nö­vekvő gyógyszerigényeket mind nagyobb arányban a gyári készítményekkel elégí­tik ki. Ezért a gyógyszertá­rakban egyre csökken a gyógyszerészek gyógyszerké­szítő tevékenysége. Ez ön­magában is számos kérdést hoz előtérbe, például azt, hogy feltétlenül egyetemi végzettségű szakembernek, gyógyszerésznek kell-e a gyá­ri készítményű gyógyszere­ket kiadnia? Vajon nem lát­­hatná-e el ezt a feladatkört, a jelenlegi gyógyszertári asz­­szisztens képzettségénél maga­sabb, de a gyógyszerésznél alacsonyabb képzettségű szakember? A modern gyógy­szerkincs szakszerű ismerete és ellenőrzése, a gyógyszertá­ri munka irányítása magas egyetemi képzettségű szak­embert igényel, a gyári gyógyszerkészítmények kiadá­sához azonban nem szükséges négy-öt éves egyetemi kép­zettség. A gyógyszerészek jó részé­ben természetesen felvetődik a kérdés: mi lesz a gyógysze­rész munkája a jövő gyógy­szertárában? Milyen, feladat­körökkel bővül munkaköre, ha csökken a gyógyszertári gyógyszerkészítés és a gyógy­szerkiadást s a rutinmunka jelentős részét az assziszten­sekre ruházzák át? Képzés — továbbképzés A nagyüzemi gyógyszer­­gyártás például egyre na­gyobb számban igényel a gyógyszerészet egyes terüle­tein elmélyült tudással bíró gyógyszerészeket. Ez egyben felveti a gyógyszerészképzés, még inkább a szakosított to­vábbképzés önmagában is na­gyon lényeges kérdését, vala­mint ezeknek a problémáknak világos tisztázásától függ, mennyire sikerül a gyógy­szerész új, egyetemi végzett­ségének, felkészültségének megfelelő feladatkörét körvo­nalazni, ami egyben biztosít­ja ennek a pályának, hivatás­nak perspektíváját. Nem járnánk el helyesen — folytatta szavait dr. Kádár Tibor, ha nem szólanánk a gyógyszertári dolgozók anyagi problémáiról. Az államosítás előtt a gyógyszerészeknek kisebb hányada alkalmazott, nagyobb hányada gyógyszer­tártulajdonos volt. Az utób­biak anyagi bázisát a gyógy­szertár biztosította. S ha vol­tak is köztük sokan — külö­nösen a kis falusi gyógyszer­­tárak tulajdonosai — akik nemegyszer anyagi nehézsé­gekkel küzdöttek, végered­ményben nagyobb részük ki­egyensúlyozott, jó körülmé­nyek között élt. Az államosí­tás következményeként a gyógyszertártulajdonosok al­kalmazottakká váltak. Anyagi bázisuk alkalmazotti munka­bér lett, ami önmagában is nehézségekkel járt. Kihatott és kihat a gyógyszerellátás­ban dolgozók bérezésére az is, hogy az egészségügy területén a munkabérek, kisebb vagy nagyobb mértékben, általában alacsonyabbak a népgazdaság egyéb, adekvát területeinek munkabéreinél. Kedvezőtle­nül érinti a gyógyszerésze­ket az is, hogy munka­bérüket mellékfoglalkozás­ból eredő jövedelemmel csak igen kevesen tudják kiegészí­teni. Problémát okoz még a többi között, hogy a gyógy­szerészek bérrendszere kevés lehetőséget ad a szolgálati idővel együttjáró, magasabb alapbérhez. De meglehetősen kötött a gyógyszertárvezetők bérezése is Mindehhez azt is hozzá kell tennünk, hogy az államosítás során, a gyógy­szerészek magántulajdonban levő ingatlanainak államosí­tásával kapcsolatosan, he­lyenként elkövetett hibák anyagilag is érintették a gyógyszerészeket. Mindez in­dokolttá teszi, hogy a szak­­szervezet elnöksége és az il­letékes szervek továbbra is behatóan foglalkozzanak a gyógyszertári dolgozók anyagi helyzetével és keressék a problémák megfelelő megol­dását. Megnyugtató intézkedés Az Egészségügyi Miniszté­rium és szakszervezetünk ed­digi erőfeszítései ellenére sem sikerült elérni, hogy az 1950- től munkaviszonyban levő gyógyszerészek — résznyug­díj helyett — teljes összegű nyugdíjat kapjanak. Ennek megoldása végleges nyugvó­pontra helyezné az államosí­tás következtében felmerült problémákat. Ennek ellenére is jelentős eredmény az, hogy a kivételes nyugellátás kér­désében megnyugtató intézke­dés történik. Ennek részletes feltételeit a közeljövőben az érdekeltek tudomására hoz­zák. A pótszabadságról Régi problémájuk a gyógy­szerészeknek a rendezetlen pótszabadság. Az Egészség­­ügyi Minisztérium most ké­szül egy olyan utasítást kiad­ni, amely szerint a szabad­időátalány megváltása címén a gyógyszertárvezetők az ed­digi hat nap pótszabadságon, kívül további hat nap szabad­időátalányt kapnak. A gyógy­­szertárvezető-helyetteseket to­vábbi három munkanap szabad idő illeti meg és így megvalósul az a régi kí­vánságuk, hogy szabadságuk 24 nap legyen. A beosztott gyógyszerésze­ket és a többi dolgozókat túl­óra fizetés helyett, amely az 1534 forintos korlátozás miatt eddig is minimális volt, a túl­munkáért azzal azonos tar­tamú szabadidő illeti me. Ugyancsak teljesül egy másik régi kívánság is: a jövőben — a tervezet szerint — a fe­hér köpenyeknek az eddigi n­égyszeri mosatási díja he­lyett, havonta hatszori mosa­tási díját térítik meg. Intézkedések a szociális és egészségügyi ellátás javítására A Magyar Közlöny decem­ber 24-i számában több jog­szabály jelent meg, amely a lakosság szociális és egészség­­ü­­gyi ellátásának javításáról intézkedik. A dolgozó nőket jelenleg 12 hét szülési szabadság illeti meg. Az új jogszabály a szü­lési szabadság időtartamát 20 hétre emeli, hogy az anyák hosz­­szabb időn át gondoskodhassa­nak újszülött gyermekük ápo­lásáról. Rendellenes szülés esetén a szülési szabadság — hatósági orvos javaslatára — további négy héttel meghosz­­szabbítható. A szülési szabad­ságból négy hetet a szülés előtt kell kiadni. A dolgozó nő kérelmére azonban meg kell engedni, hogy a teljes szabad­ságot a szülést követő időben vegye igénybe, ha ez — or­vosi vélemény szerint — sa­ját és születendő gyermeke egészségére veszélyt nem je­lent. A dolgozó nő kérelmére a vállalat­­intézményi vezetője a szülési szabadság letelte után a szoptatás, illetőleg a gondo­zás biztosítására a gyermek harmadik életévének betölté­séig fizetés nélküli szabadsá­got köteles engedélyezni. Egy másik rendelet a mun­­­­kások és az alkalmazottak öz­vegyeinek, valamint a hadiöz­vegyeknek 500 forintnál ala­­csonyabb összegű özvegyi nyugellátását emeli fel. Ennek a rendelkezésnek nyomán évente csaknem 180 millió fo­rinttal nő az özvegyek számá­ra­ folyósított nyugdíjak össze­ge. (Az özvegyi nyugdíjak fel­emelését hivatalból hajtják végre, tehát az érdekelteknek kérelmet beküldeniük nem kell!) Az új jogszabályok több vonatkozásban kiterjesztik és fejlesztik a betegségi biztosí­tás szolgáltatásait. Az eddi­giekkel szemben, a betegségi biztosítás keretében a kórházi ápolásra szoruló dolgozót idő­beli korlátozás nélkül kell in­gyenes kórházi ápolásban ré­szesíteni. A nyugdíjasok és igényjogosult családtagjaik­­ az eddigi 30 nap helyett évenként 90 napon át jogosultak díjtalan kórházi ápolásra. A gyógyászati segédeszközö­kért jelenleg 150 forint érték­határig az ár 15 százalékát, azon felül pedig 25 százalékát kell fizetnie a biztosítottnak. Január 1-től a térítés mértéke — a gyógyászati segédeszköz árától függetlenül — egységesen 15 százalék. A mezőgazdasági, termelőszö­vetkezetek tagjai és családtag­jaik eddig a biztosítás kereté­ben nem kaptak gyógyászati segédeszközöket kedvezmé­nyes áron; az új intézkedés értelmében — fogpótlás kivé­telével — 15 százalékos térí­tés ellenében szintén jogosul­tak gyógyászati segédeszkö­zökre.­­ További jelentős új intézke­dés az, amely kimondja, hogy minden dolgozó nő, akinek eltartásra szoruló hozzátarto­zója van — kórházi ápolásá­nak időtartama alatt — az ed­digi 50 százalék helyett táp­pénzének 80 százalékát kapja. Ha a rokkantsági nyugdíjas dolgozik, eddig évente csak 90 napon át, az ipari idény­munkások pedig évente csak 75 napon át voltak táppénzre jogosultak. Az intézkedés e korlátozásokat megszünteti, az említettek ugyanolyan időtar­tamon át részesülhetnek táp­pénzben, mint a többi dolgo­zó. A kormányrendelet felemeli a háziipari dolgozók táppénz­alapjának felső határát, vala­mint a háztartási alkalmazot­tak táppénzének, továbbá terhességi, gyermekágyi segé­lyének napi összegét is. Az intézkedések 1963. ja­nuár 1-ével lépnek hatályba. A gazdálkodási rendszer különbözősége A gyógyszerellátás az álla­mosítással az egységes egész­ségügy részévé vált Ennek ellenére ma még a gyógy­szertárak vállalati jelleggel, míg az egyéb egészségügyi intézmények , mint költség­­vetési szervek gazdálkodnak. Ez a kettős arculat több­olda­lú problémát is jelent. A la­kosság számára bizonyos, fo­kig torzítja a gyógyszertárak tisztán egészségügyi jellegét. A gyógyszertári dolgozók szempontjából viszont azokkal a következményekkel jár, hogy ugyanakkor, amikor bizonyos vállalati előnyöket biztosít számukra, munka- és jogvi­szonyukból hiányoznak egyes közalkalmazotti vonások, így például a vasúti kedvezmény, vagy a diploma keltétől szá­mított munkaviszony és ennek következményei Ez a szelzős­­ség is olyan kérdés, amellyel őszintén szembe kell nézni és törekedni a világos, egyértel­mű megoldásra. A beszámoló ezután a gyógyszertári dolgozók társa­dalmi helyzetéről szólott. Egyetlen munkaterület dol­gozói számára sem közömbös, hogy a társadalom miként ér­tékeli társadalmi helyzetüket, társadalomhoz való viszonyu­kat. Miképpen becsüli, vonja be őket ennek alapján a tár­sadalom tevékenységébe és mindez hogyan tükröződik maguknak az érintett dolgo­zóknak tudatában, magatar­tásában és cselekedeteiben. Különösen az államosítás után, közvetlenül az azt köve­tő esztendőkben a társada­lom, a különböző társadalmi szervek gyakran nem helye­sen vélekedtek a gyógyszeré­szekről. Nemegyszer disztink­ció nélkül ítélték meg társa­dalmi hovatartozásukat. A helyzet — különösen az utób­bi esztendőkben — ebben a vonatkozásban is kétségtele­nül javult. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a gyógyszerészek világnézeti, politikai szemlé­lete lényegesen megváltozott. Megnőtt politikai érdeklődé­sük, szakmai munkájuk mel­lett egyre nagyobb számban kapcsolódnak bele társadalmi munkába és végeznek­­— en­nek különböző területein — hasznos tevékenységet.

Next