Egészségügyi Dolgozó, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1967-01-02 / 1. szám

2 Napirenden: a mentálhigiéné Egyénileg boldog, lelkileg egészséges, társadalmilag hasznos emberek számának növelése a megoldásra váró feladat — így jelölte meg a mentálhigiéné legalapvetőbb célkitűzéseit az egészségügyi felvilágosítás IV. országos értekezletének vitaindító előadásában dr. Horányi Béla professzor. A rendkívül sokrétű vita során kibontakozott a probléma időszerűsége, a tennivalók sokasága és az eredményes munka realitása. Az alábbiakban néhány gondolatot emelünk ki az elhangzottakból: cselekvést. A tudástól az akaratig, a cselekvés igényétől a tettig, nem mindig közvetlen az út. Az egészségnevelés egyik alapvető feladata, hogy felismerje azokat a pszichés törvényszerűségeket, melyek az emberi cselekvéseket irányítják, a mentálhigiéné területen aktivizálják a helyes ismeretekkel rendelkező egyéneket, hogy magasabbrendű igényeknek megfelelően, harmonikusan cselekedjenek, éljenek. A képzőművészet és különösen az irodalom igen alkalmas arra, hogy a nagy írók léleklátó zsenialitásának közvetítésével megismertesse a lélek mélységeit. Csoportos megbeszélések, egyéni beszélgetések, szakavatott vezetők, pszichiáterek, pszichológusok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az embert az önismeret új útjain vigyék előre a pszichológiai kultúra, a személyiség magasabb fejlődési fokain felül a harmónia, a lelki egészség útján. Dr. V. P. A katasztrófa házhoz jön A technikai civilizáció, az urbanizáció hatására az egyén mind jobban szétaprózódik örömével, gondjával. A pusztító árvíz borzalma, a repülőszerencsétlenség tragikuma és más hasonló katasztrófa híre házhoz jön. A szörnyű események gyors egymásutánja sokszor olyan megterhelést jelent az egyén számára, hogy azt hiszi, csupán úgy tud védekezni, ha jégpáncélt von szíve köré. Érdeklődése, érzelmi világa hajlamossá válik a beszűkülésre. Ha nem tekint túl tevékenységének egy részén, az automatika korszaka vágyainak elsorvadásához, közömbösséghez vezethet. De közömbösségre nevel az anyagi javakkal túlbiztosított élet is. Amikor magától értetettővé válik, diszharmóniához vezet. Az anyagi jólét emelkedésével gondoskodni kell a belső kulturáltság párhuzamos fejlődéséről is. Gondosan kell elemezni a társadalomnak az egyénekkel szemben támasztott igényét. Csehszlovákiai vizsgálatok bebizonyították azt, hogy ha túl magasra helyezik a kívánalmak mércéjét, ez az érzelmek, az érdeklődés csökkenéséhez vezet, de aligha jelent kisebb veszélyt az igénytelenség elismerése. Az élet váltakozó körülményeihez való alkalmazkodás, a lelki élet megterheléséhez és ezen túl, az adaptáció zavarához, neurózishoz vezethet. Ez lehet a vége nemcsak a túlzott társadalmi igények követelményének, de az egyén saját magával szemben támasztott, alaptalanul magas célok hajszolásának is. A neurózisos betegek száma állandóan emelkedik és ehhez hozzájárul az a tény is, hogy a kérdés a szükségesnél gyakrabban szerepel a közvélemény napirendjén. Társadalmunk gyakran rontja a neurotikusok és a neurózisra jelöltek helyzetét azzal, hogy aránylag könnyen fogadja el kórosnak állapotukat. Nem ritkán a megalapozatlan kórházba utalások újabb neurotikus reakciók forrásai lehetnek, mert társadalmilag elismerten csökkentik a neurotikusok felelősségérzetét saját magukkal, környezetükkel szemben. A bölcsőtől a sírig Mikor kezdődjék az ember mentálhigiénés nevelése? A csecsemőkorban. Már az élet kezdetén olyan testi és lelki hatások érik az embert, melyek pszichés életét helytelen irányba terelhetik. Az iskola igyekszik helyes képet alkotni a fizikai világról, de mintha nem fordítana ugyanannyi igyekezetet arra, hogy a pszichés élet alapjelenségeit, a harmonikus emberi magatartás tényezőit is megismertesse, begyakoroltassa. A természettudományok szélesebbkörű tanítása mellett sem szabad elhanyagolni a humán tárgyak oktatását, megkedveltetését. Az iskolán belüli és az iskolán kívüli nevelésben is tudatosan kell kialakítani az emberi magatartás kívánatos vonásait. A nevelés, a személyiség sokoldalú fejlesztése azonban csak megfelelő ismereti alapokra épülhet. Csak a reális ismeretek teszik lehetővé, hogy az egyén ne vegye fenyegetésnek a természeti és ársadalmi erőket, hogy harmonikusan illeszkedjék környezetébe. De köztudomású az is, hogy az ismeretek bármennyire helyesek és hasznosak, nem jelentik még a Elhunyt dr. Orovecz Béla Megrendüléssel fogadták a hírt a magyar egészségügyi dolgozók. 57 éves korában elhunyt dr. Orovecz Béla, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, a nemzetközi mentésügyi munkabizottság elnöke. Orvosi diplomáját 1934- ben szerezte, áldozatos, odaadó munkásságának legnagyobb eredménye: 1948-ban megszervezte az Országos Mentőszolgálatot, amely az ő vezetése alatt fejlődött jelenlegi színvonalára. Kiváló szakmai munkáján túl értékes társadalmi munkát fejtett ki a szakszervezeti mozgalomban, húsz év óta fáradhatatlanul harcolt a szocialista egészségügy, megvalósításáért. Szakmai, politikai és tudományos munkásságáért többször nyert elismerést: a Kiváló orvos címmel, a Munka Érdemrenddel, a Közbiztonsági Érdemérem arany fokozatával tüntették ki. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Búcsú Elhunyt Mihalszky Gusztávné, az egészségügy kiváló dolgozója, aki több mint két évtizeden át volt az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének munkatársa. Foglalkozása adminisztrátor volt, de mindig több volt ennél, mert munkáját hivatásszerűen végezte. Figyelmessége, gondoskodása tiszteletet, megbecsülést és nagy-nagy szeretetet váltott ki munkatársaiból, tekintélyt adott munkakörének is. Nyugalma, rendszeretete biztonságot nyújtott, mert nemcsak az ügyeket, a feladatokat, hanem az embereket is jól ismerte, együtt élt munkatársaival örömükben, szomorúságukban. Odaadó munkáját a szakszervezet elnöksége a Weil-plakettel jutalmazta. Egyetemi professzorok találkozója a sajtó képviselőivel Dr. Kedvessy György, a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektorhelyettese tájékoztatta lapunkat arról az érdekes, baráti hangú megbeszélésről, amely a közelmúltban zajlott le az egyetem professzori kara és a Szegeden megjelenő sajtó vezető képviselői között. A találkozó — amelynek résztvevői dr. Tóth Károlynak, az egyetem rektorának meghívására jelentek meg — alapgondolata az volt, hogyan szolgálhatja az orvosegyetem, valamint a Csongrád megyei Hírlap, a Délmagyarország és a Szegedi Egyetem szerkesztőségének sajátos együttműködése az eddiginél jobban a megye és Szeged szellemi életének formálását, hogyan járulhatnak hozzá a tudományos munkák népszerűsítéséhez, megismertetéséhez. Természetesen eddig is megvolt a kapcsolat a helyi sajtó és az egyetem között. A professzorok közül többen részben spontán, részben a lapok felkérésére eddig is írtak hosszabbrövidebb cikkeket az aktuális kérdésekről, a sajtó rendszeresen kapott híranyagot az egyetem jelentősebb eseményeiről, ünnepi üléseiről, amelyeken gyakran külön meghívással meg is jelentek. Ezt a kapcsolatot azonban lényegesen szorosabbá kell tenni — ezt hangsúlyozta az ankéton kialakult élénk eszmecsere. A lapok olvasói igénylik, hogy egyes aktuális egészségügyi kérdésekről, tudományos eredményekről a témát legjobban ismerő egyetemi oktatók, professzorok tollából olvashassanak cikkeket. Megalakult a Magyar Rehabilitációs Társaság Fontos és jelentős esemény színhelye volt az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének székháza november 26-án, amikor a Magyar Rehabilitációs Társaság — amely mint szakmai, társadalmi és tudományos szervezet a MOTESZ keretében működik —, megtartotta alakuló nagygyűlését. Célul tűzte ki, hogy mindezt átfogó, széles körű rehabilitációs törvénytervezetet készítsen elő, elősegítve ezzel a veleszületett vagy betegség, baleset következtében fogyatékos, csökkent munkaképességű dolgozók adottságaihoz mért szellemi, társadalmi, foglalkozásbeli és gazdasági rehabilitációját. A modern orvosi tevékenységnek a betegségek megelőzésén, gyógyításán túl, elengedhetetlen követelménye a rehabilitáció, amit azonban csak széles társadalmi összefogással lehet megvalósítani. Az újonnan megalakult társaságnak közel kétszáz orvostagja van, akik a legkülönbözőbb szakmákban — tbc, mozgásszervi betegségek gyógykezelése, elme- idegbajok gyógyítása — tevékenykednek. A rehabilitációs társaság céljának megvalósítása érdekében szívesen látja pártolótagként az ipari- és nagyüzemek, valamint a társadalom egyéb területein működő, a rehabilitáció iránt érdeklődő, nem egészségügyi szakembereket is. Szoros kapcsolatot kíván létesíteni a szocialista országok hasonló tudományos egyesületeivel, valamint az Egészségügyi Világszervezet keretében működő nemzetközi rehabilitációs társasággal. Az alakuló nagygyűlésen a társaság elnökéül dr. Dubovitz Dénes főorvost, főtitkárnak dr. Egyed Béla főorvost választották meg. Dr. Kormos László, a Társaság titkára EGÉSZSÉGÜGY! DOLGOZÓ Szabó Ernő riportja: TOLNÁBAN Hálás lenne számokban bemutatni Tolna egészségügyének fejlődését, nagyszerű alkalom „színes riportra”: miképpen újul, bővül, szépül, korszerűsödik a megye egészségügyi hálózata, elszalasztom az alkalmat. Csak röviden két adat: a második ötéves tervben 81,4 millió forintot fordítottak beruházásra, felújításra. Felépült a 300 ágyas tüdőszanatórium, és elkezdődött a 460 ágyas dombóvári kórház és szakorvosi rendelőintézet építése. Igen, de ... — mondják a tolnaiak, vagyis ismerjük, becsüljük — csináltuk — azt a nagy fejlődést, amelyen az ország és Tolna is átmegy, de nézzük inkább, mit kellene megjavítani, kiküszöbölni és megalkotni még . Egy ilyen „de”, hatalmas vívmány az általános társadalombiztosítás, de nap mint nap tömegével zúdulnak a betegek a körzeti orvoshoz, akinek alig van ideje alaposabb vizsgálatra, küldi tovább őket (egy tolnai dokumentum szerint a betegek 47 százalékát). Nemcsak az idő kevés a körzetben, a mainál mélyebb — főleg belgyógyászati — szaktudás is kell, jobb felszereltség és lehetőség a beteghez való gyors eljutásra. (Most délután 16 órától az egyműszakos telefonügyelet miatt nehéz a körzeti orvost elérni.) Ennek a helyzetnek megjavítását ígéri egy elgondolás, amelyet többfelé fejtegettek a megyében. A körzetek Lényege: 1 ., két egészikressteseségügyi körzet személyi garnitúráját össze kell vonni. Egy épületben — a jól felszerelt egészségházban, központi rendelőben, vagy másutt, nem a név a fontos — dolgozzon a két körzeti ..orvos, két fogorvos, két-két" ápolónő„ ,védőnő, s a kis egészségügyi központ rendelkezzék megfelelő diagnosztikai eszközökkel is. Ha ilyen körzeteink lennének, megszűnne a mostani állapot, amit egyik falusi orvos így jellemzett: „vércukron, vizeleten kívül mást nem tudunk vizsgálni. Tíz centis sebet már nem kezelek. Nincs hozzá megfelelő sterilitás, de kétszer sem. A körzeti orvos legfőbb felszerelése jelenleg a keze, a szeme és a tolla”. Az újszerű körzeti rendelés képes lenne korszerűen, megbízhatóan megszűrni a kezelendőket, magasabb szintű szolgáltatásokat nyújthatna, s csak a valóban szükséges esetekben utalna kórházba. És nem utolsó szempont, hogy az orvosok egymást helyettesíthetnék, ha például valamelyikük szabadságát tölti, vagy továbbképzésre megy. A rögtön látható előnyök mellett ellene szól, hogy a mostani körzeti rendelők és egészségházak legtöbbje nem alkalmas az ikerkörzet otthonául. Építeni kellene? Hová? Egyik faluba, a másikba, vagy a kettő határán? Ellene szól egyesek viszolygása a közös rendelőtől, sok orvos bizonyára maga szereti kezelni „saját” faluját. De mindent öszszevetve, az látszik célszerűnek, ha az elkövetkező években a fejlesztés, a kisebb beruházások már erre a koncepcióra épülnek, és így fokozatosan kialakulhatna a körzetek ikresítése. A körzeti rendelők ellátottságát, felszerelését mihamarabb bővíteni kell — ez a gyakorló orvosok véleménye. A szakályi dr. Sárdi István például két rendelőre havonta 1100 forintot kap: kevés ez vattára, gőzre és hiába sebészszakorvos Sárdi doktor, csak be kell küldenie Szekszárdra a kisebb sebészeti beavatkozást igénylő betegeket is. Feltétlenül szükséges szerinte falun mikroszkóp, Bürker-kamra, kézi hajtású centrifuga, jobb vérnyomásmérők, mint a folyton elromló higanyosak, s a dugattyú mellett a hatóanyagot visszaengedő fecskendőik. „Minek az Hajdani .. kis maganonalloságy ház a szekszárdi kórház mellett: az egészségügyi szakiskola. Általános ápolónőket képez elemi körülmények között, apró tantermekben. Villámkérdések Németh Sarolta igazgatóhoz: Létszám? — Munka melletti ápolónőképzés harmadik évfolyama 23, második éve 21 fővel, bejárásos első év 19 hallgatóval, 9 egyéb továbbképző tanfolyam 115 részvettével. — Érettségizettek vanfsak-e? — Alig. A harmadik évfolyamon egy, a két első osztályban összesen hét. Egyesek egy-két gimnáziummal, a többség általános iskolával jött hozzánk. Az érettségizett lányok inkább — kevesebb fizetésért — asszisztensnőnek mennek. — Magatartásuk? — Az asszonyoké összehasonlíthatatlanul komolyabb. A lányoknál bőven akad — főleg az első évben — hivatástudathiány, felelőtlenség, komolytalanság, szórakozásbal húszas. Persze, felvételkor mindent ígérnek. — Előmenetelük? — Vannak problémák. A harmadévesek a leggyöngébbek: sajnos, ötvenből kell ötvenet felvennünk. Ma huszonhárman vannak, zömük a tanulmányi követelmények miatt morzsolódott le. A 21 másodévest már 80 jelentkezőből választottuk. Mindössze kettejük átlaga marad a „jó” alatt. Szeretnénk több érettségizettet, de ha nincs ... Közepesnél rosszabb általános iskolai bizonyítvánnyal nem veszünk fel növendéket. — A bejárók honnan jöttek, hogyan élnek? — Kosztat, könyvet mi adunk, albérletben laknak (körülbelül havi 300 forint az albérlet, ami nem külön szobát jelent.) Van köztük munkás-, iparos-, alkalmazott és parasztlány is. Anyagi helyzetükről keveset tudunk, azt igazában csak családlátogatással lehetne felmérni. Mindenesetre rendesen, sőt szépen, divatosan öltözöttek, csizmájuk, köpenyük, jó kabátjuk, csinos ruhájuk van. — Néhány jó és jeles hallgató nevét kérem! — Vincze Lajosné, Mező Sándorné, Bottány Istvánné, Klambauer Anna, Horváth Margit, Garami Erika, Odor Mária, Brecska Ágnes. — Végül egy kérdés az irányító szervekhez: a megyei kórház, az iskola gyakorló intézete, adja a hallgatókat, a tanárok nagy részét, erkölcsi és egyéb támogatást (például egy harmadik tantermet a kórházban), nem lenne-e hasznosabb a mostani látszatönállóság helyett a kórház részintézményévé tenni a szakiskolát? Csak nyernének vele a tanulmányok vezetésében, fegyelemben, anyagi ellátottságban. Másnap dr. Zsirkó Lászlóval, az etikai bizottság elnökével és dr. Lőrincz Árpád etikai bizottsági taggal beszélgettem. —20 ügyet tárgyalt, 1966- ban csak tizenkettőt. Régebben főleg a körzeti és kórházi másodorvosok elleni panaszokkal, az idén néhány főorvos ügyével is foglalkozni kellett. A főpanasz nem az anyagiasság, hanem egyesek gondatlan, rideg, türelmetlen magatartása. Egy körzeti orvos — idézik — „magatartásával azt a látszatot keltette, hogy a kezelésért külön anyagi juttatást vár a biztosított betegtől. „Háza, gépkocsija, nyaralója van, magánpraxisa jelentéktelen. Ilyen életmódra nem telik az átlagos orvosi jövedelemből. A panaszok indokoltak voltak, az orvos ellen fegyelmit javasoltak. Egy másik körzeti orvos — helyettesített — nem volt hajlandó kimenni a kapcsolt községbe, mert „nem tud hazajutni”. Egyhangúan fegyelmi elé utalták. Nem védelmére, de meg kell jegyezni, hogy életveszélyes lakásban lakott, a tanácsházán kellett rendelnie. A feszített munka, a helyettesítés, a rendezetlen élet- és munkakörülmények, ebből is fakadt az ingerültsége. — Igaz, azelőtt se csupa jót hallottunk róla, de ha a maximumot követeljük, adjuk is meg a dolgozónak, ami nyugodt munkájához szükséges. Az orvos idegei sincsenek kötélből — mondották. — Etikai vizsgálat, majd fegyelmi indult egy, a beteg utókezelését hanyagul végző orvos ellen. Makacsul védekezett, a panaszos elbeszéléséből pedig alig lehetett rekonstruálni a történteket. Utókezelésnél (sajnos, egyébként is) gyakori a beteg hanyagsága. Ha baj van, természetesen senki sem saját magát okolja. 12 esetből 11 került fegyelmire. Közülük egy bírósági eljárással és elbocsátással folytatódott (a napi sajtóból ismert pincehelyi eset) a többinél — nem visszaesők, kisebb vétségek — szóbeli feddést és írásbeli megrovást szabott ki a fegyelmi bíróság. Dr. Zsirkó és dr. Lőrincz végül hangsúlyozta, hogy jelentős a folyamatos ellenőrzés és a megelőzés szerepe. Nemcsak az orvosokat, de minden egészségügyi dolgozót és az egész társadalmat nevelni kell. A közönség ismerje meg az orvosi rendtartást, tudja pontosan, mit várhat el joggal és milyen határok közt fejezheti ki háláját anyagiakban a kötelességén túlmenő gondoskodásért. Akinek pedig panasza van, ne általában, névtelenül és bizonyítékok nélkül vádoljon, de nyátan, bátran, tényekkel. Remény Belecskán ... ■ martam nélkül IS — utoljára, a ember, képezhetet len gyengeszeretet elméjűek gyermekotthonában. Hetven gyerek, torz arcok, elfordult szemek, virágba sose szökkenő, fagyütött növénykék, életüket tengető kicsinyek. Tisztaság, rend, meleg, szépen letakart ágyak. Itt nincs „eredmény”, gyógyulás — csak tengetik kicsiny, ösztönökbe süllyedt életüket. Ők is emberek, szeretni kell és lehet őket — vallja az orvosigazgató, aki tizenhat éve van itt, s végez áldozatos munkát a gondozónőkkel együtt. Megbecsülést és tiszteletet érdemelnek. Magatartás Az elozo években az ** _ etikai kianyagiasság zottság 13 1967. JANUÁR 2. — Modern kórházi gyógyszertár épült Szekszárdon. Az 1300 ágyas Tolna megyei kórházhoz tartozó gyógyszertár segíti majd a bonyhádi és a pincehelyi járási kórház gyógyszerellátását is. — Orvos—beteg találkozót rendeztek Egerben az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének kezdeményezésére. A találkozón, amelyen mintegy negyvenen vettek részt, megvitattak sok, a betegellátással kapcsolatos problémát. A dolgozók bizalmából Ünnepélyes keretek között búcsúzott el a Korányi kórház szakszervezeti bizottsága és a kórház munkatársai „legöregebb" szakszervezeti bizalmijuktól, Németh Vincéné varrónőtől, nyugdíjba vonulása alkalmából. A legöregebb szó nem Horváth Vincéné magas korát jelenti, harlam azt, hogy több mint három évtizeden át dolgozott ugyanazon a munkahelyen és több mint két évtizede volt szakszervezeti bizalmi. A szakszervezeti bizottság és a kórház ezetősége ezúton is azt kívánja■ élvezze sokáig nyugdíját erőben, egészségben, és segítse továbbra is a szakszervezeti munkát.