Egészségügyi Dolgozó, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1967-01-02 / 1. szám

2 Napirenden: a mentálhigiéné Egyénileg boldog, lelkileg egészséges, társadalmilag­­ hasznos emberek számának növelése a megoldásra váró feladat — így jelölte meg a mentálhigiéné legalapvetőbb célkitűzéseit az egészségügyi felvilágosítás IV. országos ér­tekezletének vitaindító elő­adásában dr. Horányi Béla professzor. A rendkívül sok­rétű vita során kibontakozott a probléma időszerűsége, a tennivalók sokasága és az eredményes munka realitása. Az alábbiakban néhány gon­dolatot emelünk ki az elhang­zottakból: cselekvést. A tudástól az aka­ratig, a cselekvés igényétől a tettig, nem mindig közvetlen az út. Az egészségnevelés egyik alapvető feladata, hogy felis­merje azokat a pszichés tör­vényszerűségeket, melyek az emberi cselekvéseket irányít­ják, a mentálhigiéné terüle­ten aktivizálják a helyes is­meretekkel rendelkező egyé­neket, hogy magasabbrendű igényeknek megfelelően, har­monikusan cselekedjenek, él­jenek. A képzőművészet és külö­nösen az irodalom igen alkal­mas arra, hogy a nagy írók léleklátó zsenialitásának köz­vetítésével megismertesse a lélek mélységeit. Csoportos megbeszélések, egyéni beszél­getések, szakavatott vezetők, pszichiáterek, pszichológusok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az embert az önismeret új út­jain vigyék előre a pszicholó­giai kultúra, a személyiség magasabb fejlődési fokain fe­lül a harmónia, a lelki egész­ség útján. Dr. V. P. A katasztrófa házhoz jön A technikai civilizáció, az urbanizáció hatására az egyén mind jobban szétaprózódik örömével, gondjával. A pusz­tító árvíz borzalma, a repülő­szerencsétlenség tragikuma és más hasonló katasztrófa híre házhoz jön. A szörnyű esemé­nyek gyors egymásutánja sok­szor olyan megterhelést jelent az egyén számára, hogy azt hiszi, csupán úgy tud védekez­ni, ha jégpáncélt von szíve köré. Érdeklődése, érzelmi világa hajlamossá válik a be­szűkülésre. Ha nem tekint túl tevékenységének egy részén, az automatika korszaka vá­gyainak elsorvadásához, kö­zömbösséghez vezethet. De közömbösségre nevel az anyagi javakkal túlbiztosított élet is. Amikor magától értete­­ttővé válik, diszharmóniához vezet. Az anyagi jólét emel­kedésével gondoskodni kell a belső kulturáltság párhuza­mos fejlődéséről is. Gondosan kell elemezni a társadalomnak az egyénekkel szemben támasztott igényét. Csehszlovákiai vizsgálatok bebizonyították azt, hogy ha túl magasra helyezik a kívá­nalmak mércéjét, ez az érzel­mek, az érdeklődés csökkené­séhez vezet, de aligha jelent kisebb veszélyt az igénytelen­ség elismerése. Az élet váltakozó körülmé­nyeihez­ való alkalmazkodás, a lelki élet megterheléséhez és ezen túl, az adaptáció zavará­hoz, neurózishoz vezethet. Ez lehet a vége nemcsak a túl­zott társadalmi igények köve­telményének, de az egyén sa­ját magával szemben támasz­tott, alaptalanul magas célok hajszolásának is. A neurózi­­sos betegek száma állandóan emelkedik és ehhez hozzájá­rul az a tény is, hogy a kér­dés a szükségesnél gyakrabban szerepel a közvélemény napi­rendjén. Társadalmunk gyakran rontja a neurotikusok és a neurózisra jelöltek helyzetét azzal, hogy aránylag könnyen fogadja el kórosnak állapotu­kat. Nem ritkán a megalapo­zatlan kórházba utalások újabb neurotikus reakciók forrásai lehetnek, mert társa­dalmilag elismerten csökken­tik a neurotikusok felelősség­­érzetét saját magukkal, kör­nyezetükkel szemben. A bölcsőtől a sírig Mikor kezdődjék az ember mentálhigiénés nevelése? A csecsemőkorban. Már az élet kezdetén olyan testi és lelki hatások érik az embert, me­lyek pszichés életét helytelen irányba terelhetik. Az iskola igyekszik helyes képet alkotni a fizikai világról, de mintha nem fordítana ugyanannyi igyekezetet arra, hogy a pszichés élet alapjelenségeit, a harmonikus emberi maga­tartás tényezőit is megismer­tesse, begyakoroltassa. A ter­mészettudományok szélesebb­­körű tanítása mellett sem sza­bad elhanyagolni a humán tárgyak oktatását, megkedvel­­tetését. Az iskolán belüli és az is­kolán kívüli nevelésben is tudatosan kell kialakítani az emberi magatartás kívánatos vonásait. A nevelés, a szemé­lyiség sokoldalú fejlesztése azonban csak megfelelő isme­reti alapokra épülhet. Csak a reális ismeretek teszik lehető­vé, hogy az egyén ne vegye fenyegetésnek a természeti és ársadalmi erőket, hogy har­monikusan illeszkedjék kör­nyezetébe. De köztudomású az is, hogy az ismeretek bár­mennyire helyesek és hasz­nosak, nem jelentik még a Elhunyt dr. Orovecz Béla Megrendüléssel fogadták a hírt a magyar egészségügyi dolgozók. 57 éves korában el­hunyt dr. Orovecz Béla, az Országos Mentőszolgálat fő­igazgatója, a nemzetközi men­tésügyi munkabizottság elnö­ke. Orvosi diplomáját 1934- ben szerezte, áldozatos, oda­adó munkásságának legna­gyobb eredménye: 1948-ban megszervezte az Országos Mentőszolgálatot, amely az ő vezetése alatt fejlődött jelen­legi színvonalára. Kiváló szakmai munkáján túl érté­kes társadalmi munkát fejtett ki a szakszervezeti mozga­lomban, húsz év óta fáradha­tatlanul harcolt a szocialista­­ egészségügy, megvalósításáért.­­ Szakmai, politikai és tudo­mányos munkásságáért több­ször nyert elismerést: a Ki­váló orvos címmel, a Munka Érdemrenddel, a Közbiztonsá­gi Érdemérem arany fokoza­tával tüntették ki. Emlékét kegyelettel meg­őrizzük. B­ú­c­s­ú Elhunyt Mihalszky Gusztáv­­né, az egészségügy kiváló dol­gozója, aki több mint két év­tizeden át volt az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szak­­szervezetének munkatársa. Foglalkozása adminisztrátor volt, de mindig több volt en­nél, mert munkáját hivatás­szerűen végezte. Figyelmessé­ge, gondoskodása tiszteletet, megbecsülést és nagy-nagy szeretetet váltott ki munkatár­saiból, tekintélyt adott mun­kakörének is. Nyugalma, rend­­szeretete biztonságot nyújtott, mert nemcsak az ügyeket, a feladatokat, hanem az embe­reket is jól ismerte, együtt élt munkatársaival örömükben, szomorúságukban. Odaadó munkáját a szakszervezet el­nöksége a Weil-plakettel ju­talmazta. Egyetemi professzorok találkozója a sajtó képviselőivel Dr. Kedvessy György, a Szegedi Orvostudományi Egye­tem rektorhelyettese tájékoztatta lapunkat arról az érdekes, baráti hangú megbeszélésről, amely a közelmúltban zajlott le az egyetem professzori kara és a Szegeden megjelenő sajtó vezető képviselői között. A találkozó — amelynek résztvevői dr. Tóth Károlynak, az egyetem rektorának meghívására jelentek meg — alapgondolata az volt, hogyan szolgálhatja az orvosegyetem, valamint a Csongrád megyei Hírlap, a Délmagyarország és a Szegedi Egyetem szerkesztőségének sajátos együttműködése az eddiginél jobban a megye és Szeged szellemi életének formálását, hogyan járulhatnak hoz­zá a tudományos munkák népszerűsítéséhez, megismertetésé­hez. Természetesen eddig is megvolt a kapcsolat a helyi sajtó és az egyetem között. A professzorok közül többen részben spontán, részben a lapok felkérésére eddig is írtak hosszabb­­rövidebb cikkeket az aktuális kérdésekről, a sajtó rendszere­sen kapott híranyagot az egyetem jelentősebb eseményeiről, ünnepi üléseiről, amelyeken gyakran külön meghívással meg is jelentek. Ezt a kapcsolatot azonban lényegesen szorosabbá kell tenni — ezt hangsúlyozta az ankéton kialakult élénk eszmecsere. A lapok olvasói igénylik, hogy egyes aktuális egészségügyi kérdésekről, tudományos eredményekről a té­mát legjobban ismerő egyetemi oktatók, professzorok tollá­ból olvashassanak cikkeket. Megalakult a Magyar Rehabilitációs Társaság Fontos és jelentős esemény színhelye volt az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének székháza november 26-án, amikor a Magyar Rehabilitációs Társaság — amely mint szakmai, társadalmi és tudományos szervezet a MOTESZ keretében működik —, megtartotta alakuló nagy­gyűlését. Célul tűzte ki, hogy mindezt átfogó, széles körű re­habilitációs törvénytervezetet készítsen elő, elősegítve ezzel a veleszületett vagy betegség, baleset következtében fogyaté­kos, csökkent munkaképességű dolgozók adottságaihoz mért szellemi, társadalmi, foglalkozásbeli és gazdasági rehabilitá­cióját. A modern orvosi tevékenységnek a betegségek megelőzé­sén, gyógyításán túl, elengedhetetlen követelménye a rehabi­litáció, amit azonban csak széles társadalmi összefogással le­het megvalósítani. Az újonnan megalakult társaságnak közel kétszáz orvostagja van, akik a legkülönbözőbb szakmákban — tbc, mozgásszervi betegségek gyógykezelése, elme- ideg­bajok gyógyítása — tevékenykednek. A rehabilitációs társa­ság céljának megvalósítása érdekében szívesen látja pártoló­­tagként az ipari- és nagyüzemek, valamint a társadalom egyéb területein működő, a rehabilitáció iránt érdeklődő, nem egészségügyi szakembereket is. Szoros kapcsolatot kíván létesíteni a szocialista országok hasonló tudományos egyesü­leteivel, valamint az Egészségügyi Világszervezet keretében működő nemzetközi rehabilitációs társasággal. Az alakuló nagygyűlésen a társaság elnökéül dr. Dubo­­vitz Dénes főorvost, főtitkárnak dr. Egyed Béla főorvost vá­lasztották meg. Dr. Kormos L­ászló, a Társaság titkára EGÉSZSÉGÜGY! DOLGOZÓ Szabó Ernő riportja: TOLNÁBAN Hálás lenne számokban be­mutatni Tolna egészségügyé­nek fejlődését, nagyszerű al­kalom „színes riportra”: mi­képpen újul, bővül, szépül, korszerűsödik a megye egész­ségügyi hálózata­­, elsza­­lasztom az alkalmat. Csak rö­viden két adat: a második öt­éves tervben 81,4 millió forin­tot fordítottak beruházásra, felújításra. Felépült a 300 ágyas tüdőszanatórium, és el­kezdődött a 460 ágyas dombó­vári kórház és szakorvosi ren­delőintézet építése. Igen, de ... — mondják a tolnaiak,­ vagyis ismerjük, becsüljük — csináltuk — azt a nagy fej­lődést, amelyen az ország és Tolna is átmegy, de nézzük inkább, mit kellene megjaví­tani, kiküszöbölni és megal­kotni még­ . Egy ilyen „de”, hatalmas vívmány az általános társa­dalombiztosítás­­, de nap mint nap tömegével zúdulnak a betegek a körzeti orvoshoz, akinek alig van ideje alapo­sabb vizsgálatra, küldi tovább őket (egy tolnai dokumentum szerint a betegek 47 százalé­kát). Nemcsak az idő kevés a körzetben, a mainál mélyebb — főleg belgyógyászati — szaktudás is kell, jobb felsze­reltség és lehetőség a beteg­hez való gyors eljutásra. (Most délután 16 órától az egyműszakos­ telefonügyelet miatt nehéz a körzeti orvost elérni.) Ennek a helyzetnek megjavítását ígéri egy elgon­dolás, amelyet többfelé fejte­gettek a megyében. A körzetek Lényege: 1 ., két egész­ikresstese­ségügyi kör­zet szemé­lyi garnitúráját össze kell vonni. Egy épületben — a jól felszerelt egész­ségházban, központi rendelő­ben, vagy másutt, nem a név a fontos — dolgozzon a két körzeti ..orvos, két fogorvos, két-két" ápolón­ő„ ,vé­dőnő, s a kis­­ egészségügyi k­özpont rendelkezzék megfelelő diag­nosztikai eszközökkel is. Ha ilyen körzeteink lennének, megszűnne a mostani állapot, amit egyik falusi orvos így jellemzett: „vércukron, vize­leten kívül mást nem tudunk vizsgálni. Tíz centis sebet már nem kezelek. Nincs hozzá megfelelő sterilitás, de két­szer sem. A körzeti orvos leg­főbb felszerelése jelenleg a keze, a szeme és a tolla”. Az újszerű körzeti rendelés képes lenne korszerűen, megbízha­tóan megszűrni a kezelendőket, magasabb szintű szolgáltatá­sokat nyújthatna, s csak a valóban szükséges esetekben utalna kórházba. És nem utolsó szempont, hogy az or­vosok egymást helyettesíthet­nék, ha például valamelyikük szabadságát tölti, vagy to­vábbképzésre megy. A rögtön látható előnyök mellett ellene szól, hogy a mostani körzeti rendelők és egészségházak legtöbbje nem alkalmas az ikerkörzet ottho­nául. Építeni kellene? Hová? Egyik faluba, a másikba, vagy a kettő határán? Ellene szól egyesek viszolygása a közös rendelőtől, sok orvos bizonyá­ra maga szereti kezelni „sa­ját” faluját. De mindent ösz­­szevetve, az látszik célszerű­nek, ha az elkövetkező évek­ben a fejlesztés, a kisebb be­ruházások már erre a koncep­cióra épülnek, és így fokoza­tosan kialakulhatna a körze­tek ikresítése. A körzeti rendelők ellátott­ságát, felszerelését mihama­rabb bővíteni kell — ez a gyakorló orvosok véleménye. A szakályi dr. Sárdi István például két rendelőre havon­ta 1100 forintot kap: kevés ez vattára, gőzre és hiába sebész­szakorvos Sárdi doktor, csak be kell küldenie Szekszárdra a kisebb sebészeti beavatko­zást igénylő betegeket is. Fel­tétlenül szükséges szerinte fa­lun mikroszkóp, Bürker-kam­­ra, kézi hajtású centrifuga, jobb vérnyomásmérők, mint a folyton elromló higanyosak, s a dugattyú mellett a ható­­any­agot visszaengedő fecsken­dőik. „Minek az Hajdani .. kis magan­onalloság­y ház a szek­szárdi kór­ház mellett: az egészség­ügyi szakiskola. Általános ápolónőket képez elemi kö­rülmények között, apró tan­termekben. Villámkérdések Németh Sarolta igazgató­hoz: Létszám? — Munka mel­letti ápolónőképzés harmadik évfolyama 23, második éve 21 fővel, bejárásos első év 19 hallgatóval, 9 egyéb tovább­képző tanfolyam 115 részve­­ttével. — Érettségizettek van­­fsak-e? — Alig. A harmadik évfolyamon egy, a két első osztályban összesen hét. Egye­sek egy-két gimnáziummal, a többség általános iskolával jött hozzánk. Az érettségizett lányok inkább — kevesebb fizetésért — asszisztensnőnek mennek. — Magatartásuk? — Az asszonyoké összehasonlít­hatatlanul komolyabb. A lá­nyoknál bőven akad — főleg az első évben — hivatástudat­hiány, felelőtlenség, komoly­talanság, szórakozásbal húszas. Persze, felvételkor mindent ígérnek. — Előmenetelük? — Vannak problémák. A har­madévesek a leggyöngébbek: sajnos, ötvenből kell ötvenet felvennünk. Ma huszonhár­man vannak, zömük a tanul­mányi követelmények miatt morzsolódott le. A 21 másod­évest már 80 jelentkezőből választottuk. Mindössze ket­tejük átlaga marad a „jó” alatt. Szeretnénk több érett­ségizettet, de ha nincs ... Kö­zepesnél rosszabb általános is­kolai bizonyítvánnyal nem ve­szünk fel növendéket. — A bejárók honnan jöttek, ho­gyan élnek? — Kosztat, köny­vet mi adunk, albérletben lak­nak (körülbelül havi 300 fo­rint az albérlet, ami nem kü­lön szobát jelent.) Van köz­tük munkás-, iparos-, alkal­mazott és parasztlány is. Anyagi helyzetükről keveset tudunk, azt igazában csak családlátogatással lehetne fel­mérni. Mindenesetre­­ rende­sen, sőt szépen, divatosan öl­tözöttek, csizmájuk, köpe­nyük, jó kabátjuk, csinos ru­hájuk van. — Néhány jó és jeles hallgató nevét kérem! — Vincze Lajosné, Mező Sándor­­né, Bottány Istvánné, Klam­­bauer Anna, Horváth Margit, Garami Erika, Odor Mária, Brecska Ágnes. — Végül egy kérdés az irányító szervekhez: a megyei kórház, az iskola gyakorló intézete, adja a hall­gatókat, a tanárok nagy ré­szét, erkölcsi és egyéb támo­gatást (például egy harmadik tantermet a kórházban), nem lenne-e hasznosabb a mostani látszatönállóság helyett a kór­ház részintézményévé tenni a szakiskolát? Csak nyernének vele a tanulmányok vezetésé­ben, fegyelemben, anyagi el­látottságban. Másnap dr. Zsirkó László­val, az etikai bizottság elnöké­vel és dr. Lőrincz Árpád eti­kai bizottsági taggal beszél­gettem. —20 ügyet tárgyalt, 1966- ban csak tizenkettőt. Régeb­ben főleg a körzeti és kór­házi másodorvosok elleni panaszokkal, az idén néhány főorvos ügyével is foglal­kozni kellett. A főpanasz nem az anyagiasság, hanem egyesek gondatlan, rideg, tü­relmetlen magatartása. Egy körzeti orvos — idézik — „magatartásával azt a lát­szatot keltette, hogy a keze­lésért külön anyagi juttatást vár a biztosított betegtől. „Háza, gépkocsija, nyaralója van, magánpraxisa jelenték­telen. Ilyen életmódra nem telik az átlagos orvosi jöve­delemből. A panaszok indo­koltak voltak, az orvos ellen fegyelmit javasoltak. Egy má­sik körzeti orvos — helyette­sített — nem volt hajlandó kimenni a kapcsolt községbe, mert „nem tud hazajutni”. Egyhangúan fegyelmi elé utalták. Nem védelmére, de meg kell jegyezni, hogy élet­­veszélyes lakásban lakott, a tanácsházán kellett rendelnie. A feszített munka, a helyet­tesítés, a rendezetlen élet- és munkakörülmények, ebből is fakadt az ingerültsége. — Igaz, azelőtt se csupa jót hal­lottunk róla, de ha a maxi­mumot követeljük, adjuk is meg a dolgozónak, ami nyu­godt munkájához szükséges. Az orvos idegei sincsenek kö­télből — mondották. — Eti­kai vizsgálat, majd fegyelmi indult egy, a beteg utókezelé­sét hanyagul végző orvos el­len. Makacsul védekezett, a panaszos elbeszéléséből pedig alig lehetett rekonstruálni a történteket. Utókezelésnél (sajnos, egyébként is) gyakori a beteg hanyagsága. Ha baj van, természetesen senki sem saját magát okolja. 12 esetből 11 került fegyelmire. Közülük egy bírósági eljárással és el­bocsátással folytatódott (a napi sajtóból ismert pince­helyi eset) a többinél — nem visszaesők, kisebb vétségek — szóbeli feddést és írásbeli megrovást szabott ki a fegyel­mi bíróság. Dr. Zsirkó és dr. Lőrincz végül hangsúlyozta, hogy je­lentős a folyamatos ellenőrzés és a megelőzés szerepe. Nem­csak az orvosokat, de minden egészségügyi dolgozót és az egész társadalmat nevelni kell. A közönség ismerje meg az orvosi rendtartást, tudja pontosan, mit várhat el jog­gal és milyen határok közt fejezheti ki háláját anyagiak­ban a kötelességén túlmenő gondoskodásért. Akinek pe­dig panasza van, ne általá­ban, névtelenül és bizonyíté­kok nélkül vádoljon, de nyá­­tan, bátran, tényekkel. Remény Belecskán ... ■ martam nélkül IS — utoljára, a ember, képezhetet­­ len gyenge­szeretet elméjűek gyermekotthonában. Hetven gyerek, torz arcok, elfor­dult szemek, virágba so­se szökkenő, fagyütött nö­vénykék, életüket tengető kicsinyek. Tisztaság, rend, meleg, szépen letakart ágyak. Itt nincs „eredmény”, gyó­gyulás — csak tengetik ki­csiny, ösztönökbe süllyedt éle­tüket. Ők is emberek, szeret­ni kell és lehet őket — vallja az orvosigazgató, aki tizenhat éve van itt, s végez áldozatos munkát a gondozónőkkel együtt. Megbecsülést és tiszteletet érdemelnek. Magatartás Az elozo években az ** _ etikai ki­anyagiasság zottság 13 1967. JANUÁR 2. — Modern kórházi gyógy­­szertár épült Szekszárdon. Az 1300 ágyas Tolna megyei kór­házhoz tartozó gyógyszertár segíti majd a bonyhádi és a pincehelyi járási kórház gyógyszerellátását is. — Orvos—beteg találkozót rendeztek Egerben az Élel­miszeripari Dolgozók Szak­­szervezetének kezdeménye­zésére. A találkozón, amelyen mintegy negyvenen vettek részt, megvitattak sok, a be­tegellátással kapcsolatos prob­lémát. A dolgozók bizalmából Ünnepélyes keretek között búcsúzott el a Korányi kór­ház szakszervezeti bizottsága és a kórház munkatársai „legöregebb" szakszervezeti bizalmijuktól, Németh Vincéné varrónőtől, nyugdíjba vonulása alkalmából. A legöregebb szó nem Horváth Vincéné magas korát jelenti, harlam azt, hogy több mint három évtizeden át dolgozott ugyanazon a munkahelyen és több mint két évtizede volt szakszervezeti bizalmi. A szakszervezeti bizottság és a kórház ezetősége ezúton is azt kívánja■ élvezze sokáig nyugdíját erőben, egészségben, és segítse továbbra is a szakszervezeti munkát.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék