Egészségügyi Dolgozó, 1970 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM.­ÁRA: 1 FORINT 1970. JANUÁR 1. Az új bérintézkedésről és a szakszervezet feladatairól Újévi beszélgetés dr. Darabos Pál főtitkárral Az új esztendő küszöbén fel­kértük dr. Darabos Pál főtit­kárt, tájékoztassa olvasóinkat a központi vezetőség december 17-i ülésének főbb kérdéseiről; az egészségügyi dolgozók hely­zetéről, életük alakulásáról; szakszervezetünk teendőiről. — Az óesztendő vége a mérlegkészítés ideje, megítélése szerint, mit mutat ez a mérleg? — Véleményem szerint he­lyes, ha a fordulón nemcsak egy évre tekintünk vissza, ha­nem összegezünk is, hiszen egy-egy folyamatot vagy ten­denciát önkényes éves szaka­szokra bontani. A harmadik ötéves tervnek immár négy éve áll mögöttünk. Az ország­­gyűlés az elmúlt hetekben tár­gyalta a népgazdaság költség­­vetését, ma már nagyjából ké­pet alkothatunk a tervidőszak várható eredményeiről. Talán röviden úgy jellemezhetnénk az elmúlt évek fejlődését, hogy eredményeink és problémáink egyaránt jelentősek. A közpon­ti vezetőség ülésén megvitatott tájékoztatót és értékelést az egészségügy helyzetéről nem ismertetem, mert erről mosta­ni lapunkban Cserba László főosztályvezető szól. Azt még­is kiemelem, hogy a harmadik ötéves tervben előirányzott 7000 új kórházi ágy megvaló­sul. Úgy azonban, hogy több, a második ötéves tervből át­húzódó létesítmény kezdte meg működését a tervidőszak­ban. Örvendetes viszont, hogy a váci és a ceglédi kórházak jóval a tervezett idő előtt, már 1970-ben elkészülnek. Az egészségügyi beruházá­sok viszonylagos lemara­dása évtizedes probléma, melynek megoldását ma­gunkkal visszük az elkö­vetkező években is. Egy példa: az ötéves tervben öt új KÖJÁL és három meg­levő intézet bővítése helyett mindössze kettő valósult meg. Nem jutottunk előbbre a ren­delőintézetek, a csecsemőott­honok, az egészségügyi gyer­mekotthonok hálózatának fejlesztésében sem a kí­vánt mértékben. Ezzel szem­ben a bölcsődei előirányzatot valamivel meghaladjuk, a ter­vezett 5300-nál több gyerek részére épül bölcsőde, örven­detes, hogy a tervidőszak vé­gén csaknem ezerrel több öre­get tudnak befogadni a szo­ciális otthonok a tervezettnél, pedig az előirányzott férőhely­gyarapítás is tekintélyes. — A nehézségek ellenére ütemesen halad a II. ötéves tervben megkezdődött kórház­fejlesztés, még akkor is, ha a budapesti kórházépítések el­maradtak, az olcsó pavilonépí­tések háttérbe szorultak és nagy a hiány az elmeágyak­ban. — Hogyan segíthet a szakszervezet az egész­ségügy időszerű felada­tainak megoldásában? — A szükségletekből kell kiindulni. Az előzőekben már érintettem az egészségügyi be­ruházások problémáját. Ezzel intenzíven foglalkozik az or­szággyűlés szociális­ és egész­ségügyi bizottsága, de talán nem szerénytelenség, ha hivat­kozom arra, hogy a szakszer­vezet ismételten és nyomaté­kosan hosszabb ideje hangoz­tatja, hogy e kérdés rendezése nélkül a fejlesztési tervek alig megoldhatóak. Véleményünk szerint — és ennek megfelelő helyen hangot is adtunk —, a szükséghez képest közgazdasá­gi eszközökkel is —, vonzóvá kell tenni a nagyon igényes egészségügyi beruházásokat az építő vállalatok számára. Ma­gyarán szólva, érdekeltté kell tenni a vállalatokat ebben a vonatkozásban is. Ez termé­szetesen túlmegy szakszerve­zetünk hatókörén, de a társa­dalmi ellenőrzés és támogatás megszervezésével hasznosan segíthetjük az állami intézke­déseket.­­ A harmadik ötéves terv időszaka abból a szempontból is nagyra értékelhető, hogy ép­pen a közelmúltban meghozott párthatározat nyomán folyta­tódnak az erőfeszítések az egészségügy talán legsúlyosabb gondjának, a bér- és munka­erőhelyzet javítására. Már a terv első évében je­lentős, népgazdasági kiha­tásában mintegy 150 mil­liós bérkorrekciót hajtot­tunk végre a középfokú egészségügyi dolgozóknál. Ennek elérésében ismert szakszervezetünk szerepe csakúgy, mint a mostani — még nagyobb kihatású — bérintézkedésben, amely­nek évi költsége 190 mil­lió. A bér- és munkaerőprobléma — különösen az utóbbi időben —, az egészségügyi tárca és szakszervezetünk tevékenysé­gében központi helyre került. Az Egészségügyi Minisztérium alaposan és széles körűen fel­mérte a munkaerőmozgást. Az adatok — különösen tenden­ciájukban — megdöbbentőek. 1966-ban az egészségügyből ki­lépők száma az összes dolgo­zók 10,3 százalékát tette ki, 1968-ban 14,6 százalékát, és ez a tendencia tovább folytató­dott az idén. Ma az ápolósze­mélyzetnek­ egynegyede hiány­zik, további egynegyede szak­képzetlen, gyakorlatilag tehát a betegápoláshoz szükséges szakképzett dolgozóknak csak mintegy a fele áll a kórházak, intézmények nagy részének rendelkezésére. A minisztériu­mi vizsgálat arra is kitért, hogy hova mennek a távozók. Kitűnt, hogy 28 százalékuk az egész­ségügyben keresett könnyebb munkakört, 51 százalékuk he­lyezkedett el a népgazdaság más területén, és 21 százalékuk — átmeneti okokból — tanul­mányi, gyermekgondozási stb. — marad ki a munkából. Az Egészségügyi Minisztériummal közösen javaslatot dolgoztunk ki ennek az egész társadal­mat súlyosan érintő folyamat­nak megállítására. — Mikor lépnek élet­be az új bérintézkedések és mi várható tőlük? — Az egészségügyi dolgozók megtartásának egyik legfonto­sabb, bár nem egyedüli eszkö­ze, a bérfeszültség csökkenté­se, az egészségügyi bérek és a más népgazdasági ágak­ban érvényesülő bérezés kö­zötti különbségek fokozatos felszámolása. Ehhez számotte­vő támogatást kaptunk és ka­punk a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsától.­­ A minisztérium a szak­­szervezettel egyetértésben ki­dolgozta a március 1-én élet­belépő bérintézkedéseket. A Minisztertanács által jóváha­gyandó új bérrendszerben ápo­lási pótlékot kapnak a folya­matosan működő egészségügyi intézményekben — tehát a kórházakban, a klinikákon, a gyermekkórházakban, a tbc­­gyógyintézetekben, az ideg- és elmegyógyintézetekben, a szü­lőotthonokban, a csecsemőott­honokban, az egészségügyi gyermekotthonokban, a szociá­lis otthonokban — a betegápo­lással közvetlenül foglalkozók. Terveink szerint előrelát­hatóan a szakképzett ápo­lónők jelenlegi fizetéséhez átlagban 300 forint ápolá­si pótlék csatlakozik. Ezen belül az egyéni differen­ciálásra 200—400 forintos hatá­rok között nyílik lehetőség. A szakképesítéshez nem kötött munkakörökben foglalkoztatott tanfolyamos ápolónők, segéd­ápolónők ápolási pótléka át­lag 200 forint lesz, 150—250 fo­rintos határok között. A taka­rítónők 150 forintos pótlékot kapnak, az ingadozás 100—200 forint között lehetséges. Az egészségügyi "..dolgozók bérren­dezésére juttatott 190 millió forintból mód nyílik,­továbbá a legalacsonyabban " fizetett kisegítő munkakörben dolgo­zók bérének átlagosan körül­belül havi 100 forinttal törté­nő emelésére is.­­ A kép teljességéhez az is hozzátartozik, hogy a tavalyi és az idei 2 szá­zalékos bérfejlesztéssel szemben 1970-ben 2,5 szá­zalékkal növelhető a bér­alap. Ebből elsősorban a műtősnők és egyéb, most kimaradt ka­tegóriák javára kell bért fej­leszteni. Mód nyílik arra is, hogy az orvosok, akik egy év­tizede nem jöhettek gyakor­latilag számításba, szintén kaphassanak a soron kívü­li keretből. Az orvosegye­temek oktatói a felsőokta­tás béremeléséből részesül­nek. Változatlan gondunk azonban a járóbetegellátásban működő középkáderek, vala­mint a bölcsődei gondozónők, gyógyszerészek, orvosok bére. Az új bérintézkedésektől két­ségtelenül sokat várunk. De nyilvánvaló jelentőségük­ elle­nére sem tekinthetjük az egészségügyi dolgozók bérezé­sének kérdését ezzel lezártnak. Az egészségügy általános el­maradását a többi népgazda­sági ágakkal szemben feltétle­nül be kell hozni, és erre igen nagy figyelmet kell fordítani — többek között — a negyedik ötéves terv előkészítése so­rán is. A bérintézkedéstől remél­jük, hogy megállítja az elván­dorlást. Hozzásegíti az intéze­teket létszámuk stabilizálásá­hoz, sőt, — véleményem sze­rint ahhoz is —, hogy elve­szettnek hitt ápolónőket visz­­szanyerjenek. Bizonnyal köny­­nyebbé válik az utánpótlás is, amiben fontos szerepe lesz a szintén megvalósulás stádiu­mában levő ösztöndíj-rend­szernek. — Mi a véleménye a szakszervezet vezetőinek arról, hogy az utóbbi két évben helyenként jelen­tős összegeket megtaka­rítottak a felhasználha­tó bérekből? — Ahogyan a központi ve­zetőséget is tájékoztattam, je­lentős összegű bér maradt meg, a bérfejlesztés lehetősé­geivel se mindenütt éltek. A központi vezetőség elítélte ezt a gyakorlatot. Semmi sem indokolja, hogy ennyi gond közepette lemondjunk akárcsak egy forintról is, amely jogosan megilleti a betegellátásban dolgozó embereket. A szakszervezet feladata elő­segíteni és ellenőrizni a helyes és hatékony bérgazdálkodást. Az intézményeknek, vezetőik­nek, felügyeleti szerveiknek élniök kell a lehetőségekkel, nem szabad megismétlőd­nie annak, amit a leg­utóbbi években tapasztalunk, hogy 100 millió forintnyi bér­megtakarítás marad. Ezenkí­vül rajta kell tartani szemün­ket és kezünket a nővérottho­nok, az orvosszállók építésén, a rendkívül elmaradt munka­­védelmi helyzet fokozatos fel­számolásán, ami hosszú éveket és jelentős összegeket vesz igénybe. Folytatni kell a meg­győző munkát az orvos-egész­ségügyi dolgozók lakáshoz jut­tatásának további előmozdí­tására is. — Hogyan kívánja a szakszervezet elősegíte­ni a jobb gazdálkodást és munkaszervezést? — A gazdaságirányítás új rendszerének egyik alapvető követelménye, hogy a dolgo­kat ott intézzék, ahol a leg­jobban tájékozottak a hely­zetről. Ma már közhelynek számít, de igaz, hogy nem használjuk ki a lehetősége­ket, sok még a rejtett tarta­lék a gazdálkodásban is, a munkaszervezésben is. Szak­­szervezetünkre ezen a téren nehéz, de hálás feladat vár. Sokat segíthet ebben a társa­dalmi erők mozgósítása, a va­lóságos demokrácia megte­remtése. Ez — egyebek között — hozzájárulhat ahhoz is, hogy az egészségügyi beruhá­zások is gyorsabbak, zökke­­nőmentesebbek legyenek. A dolgozók figyelő szeme, ötle­tei, a szakszervezet kezdemé­nyezései lényegesen közelebb visznek a ténylegesen haté­kony és takarékos, önálló gaz­dálkodáshoz. Az egészségügy feladatai ál­landó változásban, mozgásban vannak, a társadalmi, gazdasá­gi, demográfiai, szociálpoliti­­kai, műszaki-technikai­ fej­lesztési tényezők hatására mó­dosulnak. A korszerű kórház­szervezés, az intenzív betegel­látás, az egyre szélesebb terü­leteken érvényesülő aneszte­­ziológiai szolgálat és egyéb korszerű törekvések, a még jó ideig fennálló létszámgon­dok, valamint az a körülmény, hogy az év végéig 30 ezer, az egészségre ártalmas mun­­körben foglalkoztatott egészségügyi dolgozó mun­kaidejét csökkentjük, központi feladattá teszi a munka jobb megszervezését, a hatékonyabb szervezeti for­mák kialakítását. Szakszerve­zetünkben ezzel a kérdéssel a közelmúltban létrehozott mun­kaszervezési bizottság foglal­kozik. A helyes elgondolások, javaslatok, kezdeményezések elterjesztése, a korszerű mun­kaformák megkedveltetése, a szakszervezeti aktivisták egyik fontos feladata. — Tennivalókban tehát nem lesz hiány — mondta befeje­zésül dr. Darabos Pál. — De ne feledjük, egy rendelkezés annyit ér, amennyit a helyi vezetők és a szakszervezeti tisztségviselők képesek valóra­­váltani belőle. Bízom benn­e, hogy a 23 ezer választott, tiszt­ségviselő és a sok ezer akti­vista felkészülten, emberséges lelkiismeretességgel szerez ér­vényt a dolgozók érdekében született — és számottevő anyagi kihatással járó — ren­­­delkezéseknek. A jövő év szép ünnepei,­ — felszabadulásunk negyedszá­zados évfordulója és a Lenin­­centenárium —, olyan légkört teremtenek, amely új lendüle­tet ad munkánkhoz. Ehhez kí­vánok szakszervezetünk elnök­sége nevében az új esztendő alkalmából valamennyi tiszt­ségviselőnek, a szakszervezet egész tagságának jó egészsé­get, sok sikert, kiegyensúlyo­zott, örömteli életet, boldog új esztendőt. Dr. M. 4. A tartalomból Gyógyszerészek Szolnok megyében • Kezdeménye­zések a fővárosban Negyedszázada történt Békés, boldog, örömteli új esztendőt kívánunk valamennyi kedves olvasónknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék