Egészségügyi Dolgozó, 1974 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-04 / 1. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének . • XVIII. ÉVF.ARA: 1 Ft. lOpro 1_ szAM. 1974. I. 4. Újévi köszöntő IRTA: DR. DARABOS PÁL FŐTITKÁR E sorokkal szakszervezetünk tagjainak, tisztségviselőinek eredményekben gazdag, boldog új esztendőt, erőt és jó egészséget kívánok az elnökség és a magam nevében. Ezek a szavak egyben a köszönet szavai is azért, amit az előző év és az előző évek során tettek. Talán szokatlan, hogy a beköszöntő először azzal a lapszámmal foglalkozik, amelynek hasábjain megjelenik. De ha történetesen a cikk írója és a lap főszerkesztője egyazon személy, talán megengedhető számára. Ebben a számban olvashatunk a Győr-Sopron megyei gyógyszerészek törekvéseiről, tömör, pársoros híradásokban a Debreceni Orvostudományi Egyetem életéről, szocialista brigádok és újítók eredményeiről, Erdős doktor, novaci körzetorvos igazán kitűnően megszervezett egészségügyi hetéről, Jónás doktor és Honorkay doktor budapesti körzeti orvosok megszívlelendő megjegyzéseiről, gondolatairól. Olvashatjuk az orvos- és gyógyszerész-történet művelőinek érdekes sorait, hírt kapunk művelt mentők vetélkedőjéről. Különösen ki kell emelni a debreceni szemészeti klinika két szocialista brigádjának emberséges munkáját, amivel bebizonyítják: ilyen területeken is van jól elhatárolható és értékelhető, a munkát javító, okos vállalásoknak lehetősége és haszna. Az ország különböző tájainak, Győr-Sopron és Hajdú-Bihar megyéknek, Zalának és Baranyának, Budapestnek jelentkezése, hangsúlyozom spontán jelentkezése, hogy beszámoljanak munkájukról legalább két következtetésre ad lehetőséget. Amikor a magyar egészségügyi dolgozókról, gyógyszerészekről, orvosokról szólunk, amikor morálisan kívánjuk megítélni őket, sosem feledkezhetünk meg azokról, akiknek munkájáról az említett közlésekben szó esik, s a hozzájuk hasonló tízezrekről, akik ugyanilyen felelősséggel keresik a jobb munka útjait, a gyógyítás javítását, az eszközöket, amelyekkel úrrá lehetnek nehézségeiken. A másik következtetés: a magyar egészségügy fejlődését, javítását szolgáló célkitűzéseinkben számíthatunk a magyar egészségügyi dolgozók tízezreire, akikben él az a törekvés, hogy többet, jobbat adjanak a rájuk bízott betegeknek, a lakosságnak. Ez a reális optimizmus vezette szakszervezetünk elnökségét, amikor az 1974. évi tennivalóit meghatározta. A szakszervezet vezetése előtt világos: a dolgozók érdekében hozott határozatok, a legjobb törekvések is csak annyit érnek, amennyi azokból a munkahelyen megvalósul. Ebben pedig nagy szerepük van a kórházak, az intézetek, a vállalatok szakszervezeti bizottságainak, tanácsainak és bizalmijainak, akik a vezetőkkel korrekten együttműködve, ha kell vitázva, következetesen képviselik dolgozótársaik érdekeit, biztosítják a törvényes jogok érvényesülését. Eredményesen hívják munkába az egészségügyi dolgozókat nemegyszer, a szinte az ereket meghaladó feladatokhoz. Ezért szögezi le a szakszervezet központi vezetőségének és elnökségének a közelmúltban elfogadott munkaterve. ..továbbra is kiemelt helyet kell biztosítani a vállalatok, szakszervezeti szervek és a működő bizottságok szervezeti erősítésének, a tisztségviselők felkészültsége és aktivitása fokozásának, tájékozottságuk biztosításának.” Szálas körben és sokrétűen folytatjuk a tisztségviselők ezreinek felkészítését feladataikra. Igyekszünk nagyobb lehetőséget teremteni a tisztségviselők és a tagság tanulására, fejlődésére szakmai téren, politikailag, és általános műveltségben. Itt említem meg, ma is érvényesnek tartva az ókori megfogalmazást, ép testben ép lélek, és figyelembe véve, hogy az egészségügyi dolgozók az évek során nem öregszenek, hanem mind fiatalabbak lesznek, többet akarunk tenni annak érdekében, hogy sportoljanak, vigyázzanak egészségükre. Mindent egybevetve: szeretnénk elérni, hogy amikor az egészségügyben dolgozóknak is több lesz a szabad idejük, felkészültek legyenek arra, hogy a szabad időt testi és lelki épülésükre okosan, kulturáltan, a szocialista típusú emberhez méltóan töltsék el. A szakszervezet 1974. évi programja fontos helyet biztosít azoknak a határozatoknak és törvényeknek a végrehajtására, amelyek nagymértékben meghatározói egész munkánknak. Gondolok itt és jól ismert voltuknál fogva csak említem az Egészségügyi Törvényt, a nőkről és az ifjússágról hozott határozatokat és a népesedéspolitikai határozatokat. Mindezek sok-sok feladatot adnak valamennyiünknek. Továbbra is keressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel javítani lehet az egészségügyi munka feltételeit és hatékonyságát. Ez évben már központi feladatunkká válik az ötödik ötéves terv előkészítése, annak érdekében, hogy kielégítő legyen az egészségügyi ellátás fejlesztése és ezen belül megfelelően javuljanak az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményei. Az egészségügy szerteágazó feladataiból a szakszervezet meg kíván ragadni néhány olyan fontos teendőt, amely széles körben kihat munkáinkra. Az elmúlt évben például az üzemegészségügy helyzetét vizsgálva, az üzemorvosi tudományos társasággal gyümölcsözően együttműködve olyan javaslatokat tettünk az Egészségügyi Minisztériumnak, amelyek — ahogy arról a legilletékesebbek szólnak — a mai feltételek között is javították vagy a jövőben javítják az ellátást és az üzemegészségügyben dolgozók helyzetét. Ilyen megfontolások alapján kívánunk néhány szakmapolitikai kérdést napirendre tűzni. A Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületével közösen megvizsgáljuk a szocialista egészségügyben annyira jelentős gondozás lehetőségeit, személyi és tárgyi feltételeit, a továbbfejlesztés módjait. Tájékozódni kívánunk arról: az országos intézetek hogyan lesznek képesek arra, hogy befolyást gyakoroljanak elsősorban a megyei kórházak munkájára. Közreműködésükkel hogyan fejleszthető az a fajta szakmai irányítás és ellenőrzés, amely az Egészségügyi Minisztériumnak az egész országra érvényes irányítását alátámasztja és amely a tanácsi hatáskörök mellett is biztosíthatja a magyar egészségügyi ellátás egységének fenntartását és továbbfejlesztését. Újra és újra tanácskozunk a magyar gyógyszerészek, gyógyszertári dolgozók reprezentánsaival. E területről is elnökségünk napirendjére kívánunk tűzni olyan szakmapolitikai témát, vagy témákat, amelyek kulcshelyzetüknél fogva megint csak kihatnak a gyógyszerellátás egészére. Végezetülemlítem, de talán valamennyi szakmapolitikai feladatunk közül is elsődleges fontosságú kérdésnek tartom a fekvő- és járóbeteg-ellátás, a kórházak és rendelőintézetek együttműködésének szabályozását, azokat a gyakorlati részletintézkedéseket, amelyekkel ez a magyar egészségügyben döntő fontosságú, évtizedes erőfeszítést igénylő feladat megvalósulhat. A kórház-rendelőintézetiegység a nem csupán kimondott, de funkcionáló egység megteremtése már átvezet érdekvédelmi feladatainkhoz, ezen belül is az egyik legégetőbbhöz: a helyes munkaerő-gazdálkodáshoz. A téma jól ismert olvasóink előtt, erről újra és újra szólni szoktunk. Itt csupán hangsúlyozni kívánom jelentőségét és meghatározó szerepét érdekvédelmi munkánkban. Úgy gondolom a bérgazdálkodással való összefüggését nem szükséges külön bizonyítani. A bérgazdálkodással kapcsolatos szakszervezeti feladatok pedig évek óta a szakszervezeti tevékenység középpontjában állnak. Itt talán azokról az új tennivalókról szólnék, amelyek örvendetesen ez évben jelentkeznek. Az ez évi tudományos kutatói, államigazgatási, tanácsi bérrendezés, az ipari soron levő vállalatok kisegítő dolgozóinak béremelése, komoly előkészítő munkát követelnek, végrehajtásához segítséget kell nyújtanunk. Ezekkel az intézkedésekkel válik teljessé valamennyi egészségügyi dolgozó számára a IV. ötéves tervben előirányzott bérpolitikai program. Ezen túlmenően a közelmúltban az Egészségügyi Minisztériummal közösen javaslatot tettünk arra, hogy az éjszakai műszakban dolgozó ápolónők béréhez eddig biztosított tíz- illetve húszszázalékos éjszakai pótlékot harminc, illetve ötven százalékra emeljék fel. A javaslat jól előkészített, reméljük ez a tervünk is megvalósul. Az 1974 első félévének egyik ugyancsak központi feladata lesz az egészségügyi dolgozók munkaidő-csökkentése átfogó tervének elkészítése és benyújtása a Minisztertanácshoz. Ismeretes, hogy ebben tevékenyen és kezdeményezően részt veszünk. Az egészségügynek az a megalapozott és jogos igénye, hogy ápolónői munkakörben a munkaidő-csökkentés csak teljes munkaerő-visszapótlással történhet, a kívántnál jobban késleltette a megvalósítás időpontját. Területünkön nagyon komoly felkészülést, körültekintő munkaszervezést és nem utolsósorban jelentős anyagi segítséget kíván az, hogy a tervtörvénynek megfelelően 1975-re befejezhető legyen az egyébként annyira és ogy jogosan várt csökkentett munkaidő bevezetése. Nincs mód arra, hogy akárcsak címszószerűen is szóljak érdekvédelmi munkánk olyan ágairól, mint a munkavédelem, a munkásellátás, az üdültetés, a gyermekekről vagy éppen az idősekről való gondoskodás. Mindez meghaladja egy köszöntő illendő méretét. Befejezésül csupán nemzetközi tevékenységünket említem meg. Ennek keretében a magyar szakszervezeti mozgalom egészével, annak részeként, eredményesen kívántuk szolgálni a népek közötti barátság elmélyítését, az enyhülés politikáját, a béke fennmaradását, ami mindannyiunknak leghőbb vágya az új esztendőben is. Idébéó, boldog új Egységes célkitűzések — főiskolai képzés A Minisztertanács decemberi ülésén megtárgyalta és határozatot hozott az egészségügyi szakdolgozók képzési rendszerének továbbfejlesztéséről. Az előkészítés során — mint hírt adtunk róla —, a képzési rendszer továbbfejlesztésének terveit megvitatta elnökségünk és központi vezetőségünk is. Megkértük dr. Lukáts Jenőt, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetőjét, tájékoztassa olvasóinkat a nagy jelentőségű rendelkezésről. — Az egészségügyi intézményekben a megelőzés, a betegellátás, a gondozás, a tudományos kutatás, az egészségügyi szolgáltatás feladataiban 80 ezer középfokú egészségügyi szakdolgozó tevékenykedik, 77 százalékuk szakképzett. A középkáderek közül mintegy 30 ezer az ápolónő, akiknek 87 százaléka okleveles. Az egészségügyi dolgozók többsége hivatásszerető, értékes szakember. Szakképzésük több mint két évtizede az egészségügyi szakiskolák kétéves nappali tagozatán és munka melletti tanfolyamokon történik. Ez a képzési forma jól megfelelt az állami egészségügyi ellátás megteremtésének és szocialista fejlesztési feladatainak. De nem illeszkedett be a magyar iskolarendszerbe és célkitűzéseiben, tanfolyamos jellegével, az oktatás tartalmával már nem elégíti ki a ma és a holnap követelményeit. Beijedik az iskolarendszerbe Az 1963-ban indult, majd 1968-ban átformált egészségügyi szakközépiskolák a képzés egyik alapvető bázisai lettek. A szakképzett állásokban az évente elhelyezkedetteknek mintegy 30—40 százalékát ez az iskola biztosítja és ezzel együtt a középiskolai végzettséget is. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1973. évi, 25. számú törvényerejű rendelete lehetővé tette az egészségügyi szakdolgozók képzésének korszerűsítését. A szakiskolák — a szakmunkásképző iskolákhoz hasonlóan — középfokú oktatási intézmények lettek. Aki itt végez, más középfokú iskolában — megfelelő tanulmányi idő beszámításával — tovább tanulhat. A két iskolatípusban — az egészségügyi szakiskolában és az egészségügyi szakközépiskolában — történő képzés tartalmát öszszehangoljuk. A két iskolatípus fokozatosan egységes szakmai, tartalmi célkitűzéssel általános ápolói és általános asszisztensi feladatokra készíti fel tanulóit. Ez az egységes szakképzés szilárd természettudományi, társadalom- és orvostudományi elméleti alapot és általános gyakorlatot ad. Erre az egységes alapra épül fel a széles körű és differenciált szakosított képzés, és a mindkettővel szoros egységben levő szervezett, és rendszeres továbbképzés. Egységes alapképzés - differenciált szakosítás Az egészségügyi szakközépiskola változatlanul a nyolc általános után közvetlenül veszi át a tanulókat. A négyéves nappali képzéssel egészségügyi szakközépiskolai érettségit és két szakterületre — általános ápolói és általános asszisztensi — befejezett szakképesítést ad. Ez a szakképesítés lehetővé teszi, hogy a végzettek munkába álljanak és az egészségügy különböző szakterületein — mintegy huszonegy területen — munka mellett, tízhónapos szakosítással, minősítő vizsga után újabb szakképesítést szerezzenek. Az egészségügyi szakiskola szintén a nyolc általános után veszi át a növendékeket. A hároméves nappali képzés során a szakközépiskolában tanított azonos szakmai ismeretek elsajátítása mellett meghatározott óraszámban — a szakmunkásképző iskolákhoz hasonlóan — közismereti tananyagot is tanulnak, így a képzés befejezésével általános ápolói és általános asszisztensi szakképesítést kapnak. Ezzel az egészségügynek mintegy tíz szakterületén munkába állhatnak és többségük munka mellett, tízhónapos szakosítás keretében, majd minősítő vizsga után újabb szakképesítést is szerezhet. Az egészségügyi szakiskolai bizonyítvány lehetővé teszi azt is, hogy a végzettek gimnáziumban vagy szakközépiskolában — a tanulmányi idő beszámításával — folytassák és fejezzék be középiskolai tanulmányukat. Mindkét formában megszerzett érettségi bizonyítvány és a kapott szakmai képesítés előkészít a szakiránynak megfelelő felsőfokú továbbtanulásra és felsőfokú oktatási intézménybe történő felvételre jogosít. A gimnáziumi, vagy más szakközépiskolai érettségivel rendelkezők, valamint a munkaviszonyban levő szakképzetlenek az egészségügyi szakiskolában, illetve munka melletti képzés során — meghatározott feltételekkel — általános ápolói, általános asszisztensi szakképesítést szerezhetnek. Az egységes szakmai célkitűzésű képzés 1975 szeptemberében kezdődik. Továbbtanulásra jogosít A képzés továbbfejlesztésében számottevő szerep jut az oktatóknak. Ezért felsőfokú szintre emeljük az egészségügyi szakoktató képzést. A felsőfokú egészségügyi szakoktatók egy része a szakiskolákban és az egészségügyi szakközépiskolákban ápolástant, egészségügyi alapismereteket és munkavédelmet oktat majd. Közülük kerülnek ki az egészségügyi intézmények oktató nővérei, oktató asszisztensei, akik az intézményekben a szakosító képzésben résztvevőket tanítják. Egészségügyi szakoktatók lesznek a kollégiumi igazgatók és nevelők is. Amennyiben felsőfokú tanulmányaikat a tudományegyetem bölcsészkarán vagy pedagógiai főiskolán tovább folytatják és sikeresen befejezik, akkor mint egészségügyi tanárok a szerzett szakoknak megfelelően taníthatnak biológiát, kémiát, fizikát stb. A klinikai, szakmai elméleti tárgyakat a jövőben is orvosok oktatják Indokolt az oktató orvosok pedagógiai-didaktikai felkészítésének fokozása. Az egészségügyi szakoktatók képzési ideje levelező tagozaton két év. Rendelet szabályozza majd, hogy milyen feltételek mellett szerezhetik, meg a jelenlegi oktatók a felsőfokú egészségügyi szakoktatói képesítést. Ez a képzés is 1975 szeptemberében kezdődik. főiskola - felsőfokú képzés Az egészségügyben néhány szakterületen bevezetjük a főiskolai, illetve felsőfokú intézeti képzést. Olyan szakemberek számára, akik az orvos irányításával és ellenőrzésével végzik munkájukat, de tevékenységük nagy önállóságot, önálló szakmai ismeretkört, metodikát, feladatkört és felelősséget jelent, így főiskolai, hároméves nappali képzés keretében történik a gyógytornász, a diétás nővér, a szélesebb értelemben vett védőnőképzés és a közegészségügyi-járványügyi ellenőrök képzése, valamint kétéves levelező tagozaton felsőfokú intézeti képzés keretében történik a mentőtisztek és az egészségügyi intézmények intézetvezető nővéreinek képzése. E szakterületeken, valamint az egészségügyi szakoktatók képzése az Orvostovábbképző Intézet keretében létesítendő Egészségügyi Főiskolai Karon történik. Az Egészségügyi Főiskolai Kar a meglevő öt központi egészségügyi szakiskola épületbázisán, az OTKI tanszékeinek, az érdekelt országos intézeteknek és néhány egyetemi tanszéknek a közreműködésével dolgozik. A hároméves nappali főiskolára évente mintegy 350—400- an, a kétéves felsőfokú intézeti levelező tagozatra 50 —60-an, illetve az egészségügyi szakoktatókkal együtt 200-an nyernek felvételt. Az Egészségügyi Főiskolai Karon a képzés 1975 szeptemberében kezdődik. Azok a védőnők, diétás nővérek, gyógytornászok, közegészségügyi - járványügyi ellenőrök, akik szakképesítésüket a jelenlegi képzési rendszer szerint szerezték meg — ha kívánják —, lehetőséget kapnak arra, hogy meghatározott feltételek mellett főiskolai képesítést szerezhessenek. —szn—