Egészségügyi Dolgozó, 1974 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1974-09-02 / 9. szám

A Kereskedelmi Kamara impozáns tanácsterme mo­dern Bábelhez hasonlított 1974. augusztus 26-án este: angol, orosz, francia, spa­nyol, japán szavak kevered­tek a magyarral, svéddel, gö­röggel. Régi barátok üdvö­zölték egymást, kontinensek válaszfalait ostromolta az új kapcsolatokat teremtő, hul­lámzó, ünnepélyes sötét ru­hába öltözött tömeg. Fél hatkor közel ötszáz megjelentet szólított a csen­gő: dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, a Magyar Orvostörténelmi Társaság elnöke meleg sza­vakkal köszöntötte a meg­jelent vendégeket. Sorra a szónoki emelvényre léptek az európai, észak- és dél­amerikai, a távolkeleti or­vostörténészek, hogy tolmá­csolják nemzeti társaságaik üdvözletét és jókívánságait. A Nemzeti Orvostörténel­­mi Társaság XXIV. kong­resszusa Magyarországon is felkeltette az érdeklődést. A társaság — az S. I. H. M. francia kezdeményezésre alakult 1920-ban. Kétéven­ként más-más országban tartja kongresszusait. A rendezés jogát az az ország kapja, ahol kiváló eredmé­nyeket mutatnak fel az or­vostörténeti kutatásokban. Az utóbbi években Bázel­ben, Sienában és Bukarest­ben rendeztek kongresszust. A szekcióülések szüneté­ben néhány résztvevővel be­szélgettünk. Dr. Pedro Quintero Garcia Venezuelá­ból régi ismerőse az orvos­történészeknek. A rokon­szenves, középkorú orvos a venezuelai egészségügyi mi­nisztérium nyugdíjas bizott­ságának elnöke. A dél-ame­rikai ország néhány egész­ségügyi jellemzőjéről szólt. — A 14 millió lakosú Ve­nezuelában egy orvoshoz 5000 lélek tartozik. Kevés az or­vos, s ez indokolja a képzés hirtelen nagy lendületét: 9 egyetemen és 20 felcserkép­zőben oktatják a jövő gyó­gyító nemzedékét. Az okta­tással párhuzamosan — kü­lönösen az utóbbi két évti­zedben — erősödött az or­vostörténeti kutatómunka. A társaság 50 aktív és közel háromszáz levelező tagot tart nyilván. — Mi az ön szűkebb ku­tatási területe? — A történelem és az or­vostudomány kapcsolata. Ez az oka, hogy az A szekció­ban elhangzott előadásom­nak „A venezuelai orvosok kultúrája a múlt évszázad­ban” címet adtam. Ismerem a magyar törté­nelmet is, a nép sok évszá­zados harcát a szabadságért. Itt-tartózkodásomat is fel­használom arra, hogy még sokoldalúbb információt szerezzek, elmélyítsem kap­csolataimat a magyar orvos­történészekkel. — Milyen benyomást tett önre a budapesti kongresz­­szus? — Nemcsak a körültekin­tő rendezés, a különprogra­­mok is dicséretesek, jól se­gítik az ország és egymás megismerését. A kötetlen beszélgetéseken maradandó kapcsolatokat teremthettünk egymással. Jurij Pavlovics Liszicin­­nek, az Össz-szövetségi Or­vostörténeti Intézet igazga­tójának tekintélye van a nemzetközi társaságban. A Szovjetunió nemzeti törté­nelmi társaságaiban 1500 orvos és gyógyszerész tevé­kenykedik. Évente több tu­cat végzős medikus kap kedvet, hogy tovább művel­je az egyetemen önálló tan­tárgyként hallgatott orvos­történelmi ismereteit. — Professzor úr! Miben látja a budapesti kongresz­­szus jelentőségét? — Elsősorban abban, hogy kitűnő lehetőséget nyújt kapcsolatteremtésre, forma­litástól mentes eszmecse­rékre. Másodszor abban, hogy a világból idesereglett kutatókkal kidolgozhatjuk a legfontosabb kutatási irá­nyok komplex programját. A szekcióüléseken kiválóan ötvözhető az orvostörténe­lem a filozófiával, a társada­lomtudományokkal, a szo­ciológiával és a művészetek­kel. Fo­ntos, hogy ne szub­jektív — történelem a tör­ténelemért — jellegű legyen a kutatás, hanem korszerű eszközöket alkalmazzon, fi­gyelembe véve a technikai forradalmat, a társtudo­mányokat, integrálódjon. Amikor közelebb hoz ben­nünket a múlt alaposabb megismeréséhez , egyút­tal prognosztizáljon. Bizo­nyos, hogy a budapesti kongresszus betölti ezt a funkciót. ★ Ohya professzor Japán ötödik nagyvárosából, Kyo­­tóból érkezett. A kitűnő bőr­gyógyász a tetoválás orvosi­művészi történetéről tartott érdeklődést kiváltó előadást. A hajlott korú tudós neve az­zal is ismerté vált, hogy ő alkotta meg a szakszótárak egész sorát: a francia—ja­pánt, az olasz—japánt, az orosz—japánt és a spanyol— japánt. Lelkes kutatója ha­zája nagy hagyományú or­vostörténelmének. — Örömmel jöttem Buda­pestre. Ott voltam a bázeli, a sienaii és a bukaresti kong­resszuson is. A magyar ren­dezés, az érzékkel összeállí­tott színes program, a meleg vendégszeretet — amiről ed­dig csak hírből hallottam — szép emlékekkel gazdagított. Sok új tudományos ismeret­tel tértek haza. A négy szekcióban 312 előadás hangzott el. Az A szekció az orvosi szemlélet fejlődését tárgyalta a XVIII. századtól a XX. század ele­jéig; a B szekcióban az or­vostörténeti­ kapcsolatok ala­kulásáról számoltak be az előadók. Rendkívül érdekes volt a C szekcióban az or­vostudomány, illetve más tudományágak és a művésze­tek kölcsönhatása. A D szek­cióban a gyógyszerészet­i és pszichiátriatörténeti, vala­mint a népi gyógyászattal kapcsolatos referátumok hangzottak el. ★ Dr. Schultheisz Emil egész­ségügyi minisztert, a kong­resszus fővédnökét a margit­szigeti Nagyszállóban rende­zett fogadáson kértük fel egy rövid interjúra: — Miben foglalható össze a Nemzetközi Orvostörténel­mi Társaság XXIV. kong­resszusának jelentősége? — Elsőnek abban, hogy több mint ötven esztendő — a társaság fennállása — óta Magyarország­­először kapta meg a rendezés jogát. Ez azt jelenti, hogy nemzetközi ran­got vívott ki gyógyító- és ku­tatómunkánk, hogy történész orvosaink lelkes odaadása — a haladó hagyományok tisz­telete és ápolása — szerte a világon elismerést szerzett. Külön örülünk annak, hogy Budapesten üdvözölhetjük a világ orvostörténészeinek legjobbjait. A megjelentek száma és tudományos rangja önmagáért beszél. A kong­resszustól várható, hogy ha­zánkban a hagyományápolás még nagyobb lendületet vesz, s a legújabb kutatások ösz­tönzik majd orvostörténé­szeinket újabb eredmények elérésére. Kiss Emil Orvostörténészek Budapesten ÉVSZÁZADOK BÚVÁRAI Dr. Sonkoly Kálmán Az ispotálytól az intenzív-terápiás osztályig (A békéscsabai kórház története — részletek) A BÉKÉSCSABAI KÓRHÁZ ÚJJÁÉPÍTÉS ELŐTT ÁLL: EJ, KORSZERŰ, KB. 1000 ÁGYAS INTÉZET KÖRVONA­LAI BONTAKOZNAK KI. ÚGY ÉRZEM, ÉRDEMES ÁT­TEKINTENI, HONNAN IS INDULTUNK EL. A legrégibb feljegyzés sze­rint 1831-ben a jelenlegi kórház területén kolerate­metőt létesítettek. Az építés ma is sok csontmaradványt hoz napvilágra. A kórház előtörténetéről a legtöbb adatot dr. Bende Al­bert városi tisztiorvosnak 1885-ben kézzel írott „B.­­Csaba városa kórházának és szegények ápoló intézetének történeti vázlata” című ta­nulmányából nyerhetjük. 1843-ban egy evangélikus egyházi gyűlésen többen fel­szólaltak a roskadozó kol­dusok házának, átalakítása érdekében. Ebbe a házba nemcsak kolausokat fogad­tak be, hanem ápolásra szo­ruló betegeket is. A gyűlés dr. Réthy Pál városi tiszti­orvost bízta meg, hogy „egy szegény beteg miképpeni el­látásáról” szóló tervet dol­gozzon ki. Ez a terv el is készült és „Szegényeket ápo­ló és kórintézet felállításá­ról" címmel 1847-ben jelent meg. A kórház létesítésének gondolata pártolókra akadt. A gyűjtés 1856-ban 2471 Ft 61 krajcárt hozott, amelyet a városi elöljáróság vett át. Először egy ideiglenes kór­ház nyílt egy volt csőszház­ban. Az első beteget 1864- ben vették fel ide. A követ­kező évben a városi tanács az ideiglenes kórház állan­dósítását határozta el. 1865- ben az adományok már 9080 Ft 60 krajcárt tettek ki. A kórház részére dr. Réthy Pál alapszabályt dolgozott ki, amelyet a megyei elöljáró­ság 1866-ban jóváhagyott. A kórházi pénzalap 1870-ig 13105 Ft 29 krajcárra nö­vekszik. A régi kórházépület om­ladozott, ezért a város 1880- ban új kórház felállítását határozza el. Tervezésével és az építkezés vezetésével Sztraka Ernő városi mérnö­köt bízták meg. Az új kór­ház a hozzátartozó mellék­­épületekkel 1881-ben készült el. Egy fő- és egy mellék­­épületből állt. A főépület a betegek befogadására szol­gált. A városi sétakert (a mai liget) felé néző homlok­zatának hossza 35,5 méter, szélessége 9,5 méter volt. Ezen üvegezett folyosójú fő­épület négy nagyobb és négy kisebb kórtermet foglalt ma­gában, ezenkívül irodát, für­dőszobát, konyhát, kamrát és pincét. A kórtermekben 26 ágy volt. A sebészeti mű­szereket az irodában tartot­ták. A kórházhoz tartozó ki­sebb épületben — amely a főépülettel egy vonalban volt és 15,2 m hosszú, 5,7 m széles — két elkülönítő szobát alakítottak ki az el­mebetegségben szenvedők ideiglenes elhelyezésére. Ugyanitt volt a boncterem és a hullakamra. Volt még egy jégverem és egy kút. A „szegénygyámolda” a kórházi telek keleti oldalán 60 méter hosszú, 8 méter széles épületből állott, és magába foglalt nyolc nagy termet, egy szobát, két ki­sebb és egy nagyobb kamrát és egy pincét. A főépület 90 egyén kényelmes befogadá­sára volt alkalmas. A belső térség kert volt, díszfacsoportokkal, szőlőve­nyigékkel és gyümölcsfák­kal. Az 1881-ben elkészült kór­házi főépület ma is megvan, benne jelenleg a gazdasági hivatal, a konyha és a mo­soda van elhelyezve. A sze­gényház épülete már nincs meg. A kórház és a szegények háza ügyeit a városi ható­ság irányította. Az orvosi teendőket dr. Réthy Pál, dr. Bende Albert városi tiszti- és dr. Reisz Miksa tiszteletbeli városi orvosok­ra bízták. Ez utóbbi egyben kórházi műtőorvos is volt. Az orvosok szolgálatukért fi­zetést nem kaptak. A gaz­dasági ügyeket Michnay Já­nos gondnok irányította 200 Ft fizetésért. A kórházi be­tegeket és a szegénygyámol­da lakóit egyetlen ápolónő 180 Ft fizetésért ápolta, gon­dozta. Egy szakácsnőt tar­tottak, s adagonként fizet­ték. A gyógyszereket a hely­beli gyógyszertárból hozat­ták. A helybeli és idegen va­gyontalan betegeket ingyen ápolták, a vagyonnal bírók mérsékelt díjat fizettek, na­pi 60 krajcárt. Az elmebe­tegeket csak addig ápolták, amíg valamelyik országos „tébolydában” elhelyezést nem nyertek. A szegényház­ban megbetegedettek ugyan­csak a kórházban nyertek gyógykezelést. 1864—1885-ig összesen 2980 beteget vettek fel. Ezek kö­zül meggyógyult 2680, meg­halt 300, de ezekből 88-at részben haldokolva, részben holtan hoztak be. A férfi­beteg 872-vel volt több, mint a nő. A legtöbb beteg 20— 30 éves volt. Foglalkozás szerint cseléd a legtöbb: 898, napszámos 678, kislány 279, cipész 216, földműves 56. A betegségekről dr. Bende Albert ezt jegyezte fel: bu­jakórban szenvedők 533 szá­mot tesznek ki, ezután a váltóláz 507, rüh 182, gü­­mőkór 133 beteggel és így lejjebb. Nevezetesebb sebé­szi műtétet számos egyénen vittek véghez éspedig 7 eset­ben alszárcsonkítás, 20 c­ombcsonkítás, 7 karcsonkí­tás, 6 esetben kéz- és láb­ujjak csonkítása, 2 hüvelyk­­kiízesítés, 1 húgycsődabancz műtété, 1 balkülfül varrat, 1 felhasított hasbelek vissza­helyezése, 2 zsírdag, 2 ajk­rák műtété, 68 esetben has­víz csapolás, dob és egyéb tályogok felnyitása, csont­töréseknél alkalmazott szi­lárd kötések végeztettek. A műtétek után utólagosan be­állott betegségek folytán csupán két esetben volt ha­lálozás.” Néhány szót a korabeli pénzügyi helyzetről. A kór­ház tőkepénze 1885 elején 13 649 Ft és 29 krajcár volt. A bevétel 1884-ben 1108 Ft 83 kr, a kiadás 855 Ft 71 kr. A város kórházi ellátása hű tükörképe a feudális viszo­nyoknak. Ebben az időben a nagybirtokosok és a tehe­tősebb polgárok háziorvost tartottak, nem igényeltek kórházi ellátást, amire az orvostudomány akkori szín­vonalának megfelelően nem is volt nagyon nagy szük­ség. Az orvosok inkább bel­gyógyászati jellegű tevé­kenységet folytattak, ezt a háznál is elvégezhették. A nagyobb felszerelést (műtő, műszerek, intézeti kezelés) igénylő sebészet hazánkban csak a század második fe­lében kezdett kialakulni. Kalendárium Szeptember 7. 110 éve született Schaffer Károly (1864—1939) ideg- és elmeorvos, agykutató, a budapesti elme- és idegklinika igazgatóprofesszora. Agyszövettani vizsgálatai nemzetkö­zi hírűek. Különösen a neuronok kórszövettanával, az örökletes idegbetegségek kórtanával, a veszettség és hát­gerincsorvadás szövettani jegyeivel foglalkozott. A hazai ideggyógyászati oktatást neurológiai-szövettani alapra helyezte. Szeptember 8. 80 éve halt meg Hermann von Helmholtz (1821—1894) német orvos, fiziológus és fizikus, bonni, heidelbergi, majd berlini egyetemi tanár. Az energiamegmaradás el­vének egyik leírója, fejlesztette az izomélettant, szem­tükröt szerkesztett, tisztázta a szem élettani, ill. fizikai működését, valamint a hang érzékelésének fiziológiáját, jelentős elektrofizikai kutatásokat végzett. Szeptember 10. 350 éve született Thomas Sydenham (1624—1689) an­gol orvos, aki empirikus módszerével, alapos megfigye­léseivel és a spekulációval szembeni szkeptikus állás­pontjával nagy hatással volt kortársaira és az utókor­ra: az „angol Hippokratészt” tisztelik benne. Több kór­képet — reumatizmus, köszvény, hisztéria, vitustánc stb. — alaposan leírt, elkülönítette a skarláttól a kanyarót, kidolgozta a pontos kortörténetírás metodikáját. „Ge­nius epidemicus”-elmélete nem bizonyult helytállónak, de sok hasznos szempontra hívta fel a figyelmet. Szeptember 13. 40 éve halt meg Farkas Géza (1872—1934) fiziológus, előbb az állatorvosi főiskolán az élettan és szövettan ta­nára, majd a budapesti egyetemen az élettan professzo­ra. Főként az érzékelés élettanával foglalkozott. Szeptember 18. 200 éve halt meg Johann Friedrich Meckel (1714— 1774) német anatómus, botanikus és szülész, a Meckel­­orvosdinasztia megalapítója, berlini egyetemi tanár. Fon­tos bonctani megállapításokat tett a ganglionokról, az n.­trigeminus működéséről, a szívtágulásról, a nyirok­erekről stb. Szeptember 21. 70 éve született Wald Béla (1904—1960) röntgenológus, az Országos Onkológiai Intézet megalapítója és igazga­tója, az onkológiai gondozóhálózat kiépítője. A röntgen­­sugárzás biológiai hatásával foglalkozott. Szeptember 21. 100 éve született Nikolaj Alexandrovics Szemasko (1874—1949) orosz orvos, a szovjet egészségügy megszer­vezője. 1905-ben emigrációba kényszerült, 1918-tól a moszkvai szovjet egészségügyi osztály vezetője, 1922-től a moszkvai egyetem társadalomegészségügyi intézetének vezetője, a szovjet Nagy Orvosi Enciklopédia főszerkesz­tője, a szocialista egészségügy alapelveinek kidolgozója. Szeptember 21. 105 éve született Ernyey József (1869—1945) gyógysze­rész, történész, múzeológus, polihisztor, a Természettu­dományi Múzeum első főigazgatója. Szeptember 24. 70 éve halt meg Niels Ryberg Finsen (1860—1904) dán orvos, a fénykezelés kezdeményezője. 1896-ban Koppen­hágában fényterápiás intézetet létesített, fölismerte a rövidhullámok gyógyító hatását, nagy teljesítményű elektromos ívlámpát alkalmazott a terápiában (Finsen­­lámpa), eredményesen gyógyította a lupus vulgarist. 1903-ban Nobel-díjat kapott. Tudja-e? Ér­dekli-e? Kérdés-felelet játék : Három Nobel-díjas orvos, aki szeptemberben mondott búcsút az életnek: a) az elektrokardiográfia feltalálója, b) a „fényvadász”­­nak nevezett dán orvos, c) az a nagy humanista orvos és zenetu­dós, aki Lambarénében kórházat alapított. Kik ők, és valamennyien orvosi Nobel-díjat kaptak-e? 2. Pontosan kilenc évvel korábban, mint az előbbi kérdésben említett „fényvadász” meghalt (azaz ugyancsak szeptember 24-én de 1895-ben), született a szívkatéterezés klinikai eljárásának kidol­gozója. A neve? 3. A „Macskazene” című operettet az idő tájt mutatták be Sze­geden, amikor az akkor még ott dolgozó Szent-Györgyi Albert — többek között a C-vitamin felfedezéséért — Nobel-díjat kapott. Az esemény tiszteletére a szerzők beiktatták az operettbe a C-vitamin dalt, amelynek refrénje így kezdődik: „Paprika, te vagy a C-vita­­min. Nagy hiba, hogy jobban csíp, mint a dzsin. Jaj cica, ha evvel még megitat, nincs vita, hogy tőlem megkapja a Nobel-díjat.” Kila az operett szerzői, és mi köze Szent-Györgyi Albertnek a szeptem­berhez? 4. Ki ne hallott volna még a ma is gyakran emlegetett Coné­­módszerrel, amelynek lényege az autoszuggesztió, vagyis a tünetek­nek az akarat kitartó koncentrálásával való legyőzése. A gyógymód — amelyet a francia Emile Coué 1910-ben dolgozott ki — egy idő­ben világszerte divatos volt, legalábbis a laikusok körében, hisz or­vosi szempontból nem sok vizet zavart. Meg tudná mondani, hogy maga Coué orvos volt-e vagy nem? 5. Bizonyára olvasóink közül is sokan kedvelik a nescafe-nek (vagy magyarosan neszkafénak) nevezett, gyorsan oldódó kávésűrít­ményt. E kávékészítmény névadója egy svájci gyógyszerész. Mi volt a neve? G. Vajda Péter orvos akart lenni, de a kolerajárvány kapcsán kitört diákzendülés szervezésének gyanúja miatt eltávolították a pesti egyetemről, így író és költő lett. Ő indította meg az első ma­gyar ismeretterjesztő folyóiratot, a Garasos Tárt, ő volt a próza­­vers első magyar művelője, a Természettudományi Társulat első tit­kára. Melyik nagy magyar költő rokona volt, és melyik nagy ma­gyar költő írt verset a halálára? EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ VÁLASZOK 1. a) Einthoven (1927. szept. 28.), b) Finsen (1904. szept. 24.), e) Schweitzer (1965. szept. 4.). Ketten orvosi Nobel-díjat kaptak, Schweitzer Nobel-békedíjat. 2. Coumard. 3. Az operett zenéjét Eisemann Mihály szerezte, a librettó írói: K. Halász Gyula és Kristóf Károly. (Később átdolgozták a művet, és Pesten is bemutatták Handabanda címmel.) Szent-Györgyi Albert szeptemberben született (1893. szept. 16.). 4. Nem orvos volt, hanem gyógyszerész, de hipnózissal és szug­­gesztióval is foglalkozott. 5. Henri Nestlé (1814—1890). Ő alapította a svájci Nestlé-vállalatot, amely az első nescafét forgalomba hozta. A kávé porításának mód­szerét is e vállalat kutatói dolgozták rá. G. Vajda János rokona volt. A „Vajda Péter halálára” című ver­set Petőfi írta. A vers a függetlenség bajnokának nevezi a jobbágy­családból származott Vajda Pétert, aki a plebejus demokrácia egyik előfutára volt. (hun) HELYESBÍTŐ KIEGÉSZÍTÉS: A múlt hónapban, a Tudja-e? Érdekli-e? népszerű rovatunk 6. kérdésére Lóránd Nándor gyógyszerész-történész a következő helyesbítő kiegé­szítést adta: „A szóban forgó jeles kecskeméti gyógyszerész neve nem József, hanem Katona Zsigmondi volt. József fia is gyógyszerész volt Kecskeméten és a Helvécia szőlőszövetke­zet igazgatójaként kiemelkedő pomológiai munkát végzett" 1974. IX. 2.5

Next