Egészségügyi Dolgozó, 1975 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-06 / 1. szám

Kántor Andor: Tél ARMING ÉVEN ÁT A­mikor elbúcsúztunk az óesztendőtől és köszöntöttük az újat, egyúttal hazánk felszabadulásának 30. évébe léptünk. Egy egész emberöltő telt el azóta, hogy az Orvo­sok Lapja első évfolyamának első száma eze­ket a sorokat hozta: „Újra éled az ország, lassan ocsúdnak az emberek abból az erköl­csi ájultságból és anyagi nyomorúságból, amelybe a fasizmus döntötte őket. Újra kez­dődik a rendszeres munka. Az orvosoké is.’’ Hadd mondjam el a fiataloknak, amit az idősek sohasem felejtenek el: milyen volt a kezdet, az útnak indulás, milyen tragikusan nehéz, majdhogy az emberi erőt meghaladó feladatokra kellett vállalkoznia egy egész országnak ahhoz, hogy fennmaradjon, hogy új, gazdagabb életet építsen fel. A valamivel több, mint tízezer orvosból — ennyien voltak az 1940-es esztendők elején — 2500 katonai szolgálatra vonult be, 2000 or­vost deportáltak és 900-at munkaszolgálatra vittek. Közülük sokan sajnos soha nem tér­tek vissza, ötszázan — különböző okok miatt — elhagyták az országot. A harci események következtében a kórházi ágyaknak mintegy fele — alig 23 ezer — volt csak használható. Az 1200 gyógyszertér közül alig 800 működött, a gyógyszerellátás hiányos, a készletek és az utánpótlás elégtelen volt. Járványos mérete­ket öltött a kiütéses tífusz néhány nagy vidé­ki városban. Budapesten 1945 nyarán a fe­nyegető hastífuszjárványt a tavasszal meg­kezdett és kötelező védőoltásokkal sikerült csak megakadályozni. De sikerült! TV N­agy eredmények és nagy tévedések kísér­­ték a szocialista egészségügy megterem­tésének útját, amíg eljutottunk az új egész­ségügyi törvényig, a népbiztosításig. Ott, ahol azelőtt hasonlóról álmodni sem mertek, kór­házak, rendelők épültek vidéken. Két generá­­ciónyi orvos, egészségügyi dolgozó kapott dip­lomát, s új gyógyító és társadalmi szemléle­tet. Széles körű tudásuk, áldozatos tevékeny­ségük eredménye is, hogy a gümőkór ma már hazánkban nem népbetegség, és évtize­dekkel kitolódott az emberi életkor. Szakszervezeti mozgalmunk együtt szüle­tett a felszabadulással. A jóakaratú, a népért tenni akaró orvosok tömörültek a Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetébe, melynek elnöke, Weil Emil a munkásmozgalom ki­emelkedő harcosa volt. A Bangha Béla utcá­ban, az orvosok szakszervezetével egyidőben és egy helyiségben alakult meg az Egészség­nél Alkalmazottak Szabad Szakszervezete is. A két szervezet a kezdettől szorosan együtt­működött Hivatalosan 1948-ban egyesült, valójában a szervezeti egység már a közös üzemi bizottságokban megvolt. Trammiinc év alatt a hat kongresszus moz­­galmunknak hat állomása volt. Végigla­pozva jegyzőkönyveit nyomon követhető, hogy igyekeztünk betölteni kettős érdekvé­delmi feladatunkat: felléptünk a lakosság, a szervezett munkások egészségvédelméért, a magasabb szintű gyógyításért, ugyanakkor szorgalmaztuk — mint en­ek elengedhetet­len feltételét — az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását. E kettős felelősség a felszabadulás pillanatától meghatározója munkánknak. Amikor a szak­­szervezet mozgósított a járvány, elhárítására, a helyreállított intézmények működtetésére, a tömborvosi rendszer bevezetésére, egyúttal igyekezett tagságáról is gondoskodni. A szak­­szervezet kivívta, hogy az orvosok a fizikai munkásokkal azonos élelmiszer-pótjegyet kap­janak, segítette elhelyezkedésüket, eljárt la­kásügyekben. Az egészségügyi alkalmazottak programjában a béremelésen kívül az ápoló­nők az asszisztensek képzése, iskolai tanter­vének kidolgozása szerepelt. Hibát akkor követünk el, ha egyik ,vagy­­ másik feladat időlegesen háttérbe szorul. Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy az utóbbi évtizedben következetesebbek­ voltunk a helyes arányok kialakításában. Általában elfogadtattuk érveinket, melyek szerint min­den lépés, intézkedés, amely az orvosok és más egészségügyi dolgozók érdekében születik, egyúttal a betegellátás érdekeit is szolgálja. Mert vajon nem az egészségügy súlyos mun­kaerőgondján enyhített az 1971-es általános béremelés, illetve az azt megelőző évben az ágy melletti pótlék bevezetése? ! Megint nem csak egyszerűen újabb bérkövetelés volt, amikor 1972-ben megállapítottuk, hogy az ál­talános bérrendezés után támadt feszültséget és a még fennálló bérelmaradást rendezni kell. Szóvá tettük, hogy a szakigazgatásban dolgozó megyei, járási főorvosok vagy a tu­dományos kutatóorvosok helyzetén is változ­tatni kell. Hasonlóan felléptünk a gyógyszer­tári dolgozók jobb életfeltételeiért. Javasla­tunkra emelték fel az éjszakai műszakban dolgozó ápolónők eddig 10—20 százalékos pótlékát 30—50 százalékra. Pozitív hatását itt-ott már az ellátásban érezzük: többen vál­lalkoznak erre a nem könnyű feladatra. So­kat segítenek az ápolásban, a gondozásban, a kórházaik higiénéjének fenntartásában a nyugdíjasok, akiknek teljes nyugdíjuk érin­tetlenül hagyásával aktívabb tevékenységre nyílt lehetőségük, amely nemcsak pótolja nyugdíju­­kat, de sokat segít az ellátás szín­vonalának megtartásában is. Most például, az influenzajárvány alatt az engedélyezett éves óraszámon felül vállalhatnak munkát a kór­házakban. Többen az esztendőben két jelentős intéz­­kedés valósul meg. A középkáderképzés reformja, illetve a főiskolai oktatás beindu­lása és a nagyon várt csökkentett munkaidő bevezetése. Mindkét új intéz­kedés változatlanul kettős célt szolgál. Az orvostudomány fejlődése igé­nyelte az egészségügyi szakdolgozók maga­sabb képzettségét, ami egyben növeli társa­dalmi megbecsülésüket is. A munkaidő-csök­kentés bevezetése — reméljük, vonzóbbá te­szi az egészségügyi pályát — megállítja az ápolónők elvándorlását és ha körültekintő a felkészülés és a végrehajtás, nem a túlórá­kat, hanem a dolgozók szabad idejét gyarapít­ja majd. És még valami, ami évekre feladatokat ad számunkra: az egészségügy integrációja első­rendű érdeke az egés­zségügyi ellátás továb­bi fejlődésének, s ha úgy tetszik, eminens érde­ke az egészségügyi dolgozóknak is. Ezzel szűnhet meg a hátrányos megkülönböztetés a járóbeteg-ellátás területén és a kórházban dolgozó orvosok között. Mód nyílik a rend­szeres és tartalmas továbbképzésre, a szo­ros — a betegek érdekeit szem előtt tartó — kapcsolatokra. Az elmúlt három évtizedben megváltozott a szakszervezet munkájának tartalma, változ­tak eszközei is. A felszabadulás után a tör­ténelmi helyzet adta a feladatokat. Egészség­­ügyi Minisztérium nem volt, az orvosszak­szervezet irányító szerepet töltött be az egész­ségpolitikában, az orvostudományi életben. A Magyar Tudományos Akadémia újjászervező­dése, a minisztérium létrejötte lehetővé tette, hogy szakszervezetünk végre sajátos mozgal­mi feladataihoz jusson. Az utóbbi években megváltozott és megnövekedett hatásköre újabb lehetőségeket adott és ad munkájához. E­­zek az új lehetőségek köteleznek, de kö­­­telez az évforduló és alapos számvetésre késztet a szakszervezeti mozgalom minden szintjén az ez évben sorra kerülő választás, szakszervezetünk VII. kongresszusa. Számot kell vetnünk eredményeinkkel és további ten­ni­valóinkkal. Ha valamikor, most még fo­­­kozottabban segíteni kell a mozgalomnak a gondos, ésszerű gazdálkodást, a takarékosság lehetséges és legcélravezetőbb formáit. Mind­ezzel együtt biztosítanunk kell az egészség­­ügyi dolgozók törvénybe iktatott, jogainak teljes érvényesülését. Terveket kell kidolgoz­nunk a további öt évre, hogy­ a szakszervezeti tisztségre megválasztottak ezrei helytállhas­­sanak, megfeleljenek a beléjük helyezett bi­zalomnak. Ezúton is megköszönöm áldozatos, eredményes munkájukat és szakszervezetünk valamennyi tagjával együtt most őszinte szívvel kívánok nekik boldog új esztendőt, eredményes munkát és jó egészséget. Dr. Darabos Pál Világ proletárjait egyesüljetek! Ki Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének !„_■ XIX. EVF. ARA: 1 FI “­P14 1. SZÁM 1975. I. c. Új esztendő az egészségügyben Dr. Schultheisz Emil miniszter nyilatkozata Szép hagyomány, hogy az új esztendő küszöbén vissza­tekintünk a megtett útra, és előre nézünk a várható feladatokra. Felkértük dr. Schultheisz Emil minisztert, tájékoztassa olvasóinkat 1975 legfőbb tárjairól, teendőiről. — A negyedik ötéves terv a kórházi hálózat bővítését, az ellátásszínvonal emelését, az intézmények technikai felszerelésének növelését je­lezte. Miniszter elvtárs vé­leménye szerint mit értünk el? — Tényekkel válaszolok. A negyedik ötéves tervidő­szakban felépült a pécsi és a debreceni orvostudományi egyetem elméleti tömbje. Aj­kán 560 ágyas, Kiskunhala­son 607-es, Nagykanizsán 450 ágyas kórház, Budapes­ten új szemészeti klinika. A meglévő kórházak mellett 18 pavilon épült, 14 szakorvosi rendelőintézet, 4 szociális otthon, 3 mentőállomás léte­sült. A jelentősebb beruhá­zások k­özül 1975-ben, előre­­láthatóan befejeződik az Or­szágos Kardiológiai Intézet, a nagyatádi 500 ágyas és a kisvárdai 352 ágyas kórház, valamint a miskolci 386 ágyas gyermekkórházi rész­leg építése. Karcagon 150, Za­laegerszegen 160, Szegeden 150 ággyal bővül a kórház be­fogadóiképessége. Az orvosi gép- és műszerellátottság feszültségeinek enyhítésére 50 milió forint póthitelt használnnk fel 1974-ben. A népesedéspolitikai határozat adta feladatok megvalósítá­sára tervkereteket csoporto­sítottak át, illetve külön ke­retet biztosítottak elsősorban az újszülött, a szülészeti részlegek fejlesztésére, gép-, műszerellátottságuk javításá­ra, bölcsődefejlesztésre.­­ Az MSZMP Központi Bizottságának decemberi ülése megerősítette, hogy minden erőt a negyedik öt­éves terv befejezésére kell összpontosítani. De 1975 nemcsak a negyedik befeje­zése, hanem az ötödik ötéves terv előkészítésének időszaka is. Milyen többletfeladatokat ad ez? — Részletesen és véglege­sen kidolgozzuk az egészség­ügy ötödik ötéves tervét. Az év második felében a terv­­javaslat a Minisztertanács elé kerül, majd az év vége felé az országgyűlés elé, jó­váhagyásra. Ezután készül­nek maju e, a végleges he­lyi tervek. Ezzel a munkával függenek össze a rövidesen megjelenő szakmai irányel­vek, amelyek tartalmazzák a minisztérium szakterületei­nek és feladatainak az ötö­­d... ötéves tervidőszakra vo­natkozó programját. — Milyen követelmények­kel jár a Központi Bizottság­nak a takarékosságra való felhívása? — A negyedik ötéves terv eredményei az egészségügyi és szociális ellátás területén jelentősek lesznek, az álta­lános költségemelkedés, a tervezés hiányosságai azon­ban lemaradásokat is okoz­hatnak. A takarékosság ránk is vonatkozik. De a kívána­lom alapvetően különbözik a sok évtizedes ilyen gya­korlattól. 1975-ben az egész­ségügy beruházási kerete nem csökken, sőt a költség­­vetés 9,2 százalékkal nő. A várható áremelkedés ben­nünket sem kímél, póthitelre pedig az intézmények nem számíthatnak, ezért az adott összegeket messzemenően át­gondoltan, felelősen kell fel­használni. Nem kívánjuk a takarékosságot az ellátás, a gy­ógyítás rovására érvénye­síteni. Megköveteljük azon­ban az ésszerű gazdálkodást . Miniszter elvtárs véle­ménye szerint vannak-e bel­ső tartalékok? — Tudom, hogy erre az ál­talános, igenlő válasz nem lesz elég meggyőző. Konkré­tan: szinte intézményenként változik a belső erőforrás mértéke. A jó vezető tudja, hogy vannak úgynevezett üresjáratok, felesleges kiadá­sok, finanszírozások. Ezeknek megszüntetése növeli a lehe­tőségeket. Jobban, okosab­ban kell gazdálkodni, nem egyszerűen a pénzt elvonni, ez könnyű lenne, gondosan elemezni kell az egyes funk­ciókat, és ebből kövekeztetni a tanulságokra. Itt van szük­ség a sokat emlegetett tuda­tos munkaszervezésre, az egyes munkafolyamatok új­ra végiggondolására. Az ésszerű takarékosság megkívánja azt is, hogy a negyedik ötéves terv folya­matban levő, megkezdett és befejezhető beruházásait 1975-ben feltétlen befejezzék. Eléggé elterjedt, hogy a be­ruházók vagy az építtetők igen aktívak, ha új létesít­ményért harcolnak. Az enge­(Folytatás a 3. oldalon) Kinek az érdeke? A központi vezetőség vitája az integrációs programtervezetről 3. oldal DR. VEKERDI LÁSZLÓ A második Semmelweis és kora 4. oldal DR. N­ÁRDI ISTVÁN Négyszemközt 1. oldal Újabb hozzászólások a Meditációhoz 7. oldal DR. MAGYAR IMRE Negyven év 5. oldal KISS EMIL Válasz a felhívásra 9. oldal MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT, SIKERES MUNKÁT, JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNUNK!

Next