Egészségügyi Dolgozó, 1975 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1975-04-09 / 4. szám

DR. ERDÉLYI LÁSZLÓ Stendhal regényhőse, Fab­rizio del Dongo nem vette észre, hogy a Waterlooi csata zűrzavarába keveredett. Sokan vannak, akik ilyen észrevétlen módon élik át a nagy történelmi sorsforduló­kat. Dr. Erdélyi László, a Korvin Ottó Kórház sebész főorvosa nem tartozik ezek közé: az ő 1945 körüli élmé­nyei nagyon is mozgalmasan alakultak. — Hol élte át a felszaba­dulást? — teszem fel az el­ső kérdést, de Erdélyi Lász­ló visszakérdez: — Április 4-ére vagy a sa­ját felszabadulásomra gon­dol? Én ugyanis 1944. au­gusztusában szabadultam ki a fasiszták fogságából: a bo­ri táborból körülbelül ötve­­nedmagammal megszöktem. Néhány hónappal korábban vittek Jugoszláviába, amikor Jászberényben is vonatra rakták a politikai megbízha­tatlanokat és a faji üldözöt­teket. A németek a bori réz- és aranybányáktól Belgrádig akartak vasutat építtetni. Az építkezésnél dolgoztam, ma­gam is munkaszolgálatos­ként, mint orvos. Amikor a szovjet csapatok elérték Romániát, a fasisz­ták kiürítették Bort, és el­indították Magyarország fe­lé a foglyokat. Én korábban a Szovjetunióban már átél­tem egy visszavonulást, és tudtam, hogy csak véletlenül lehet életben maradni... így tehát átszöktünk a par­tizánokhoz. Akkor még nem ismertem a fegyveres ellen­állás különféle csoportjait, és Mihajlovic tábornok király­párti csetnikjei közé kerül­tem. Egy hét kellett a hely­zet tisztázásához, azután to­vábbszöktem a Tito vezette kommunista partizánokhoz. Amikor ott megtudták, hogy orvos vagyok — pláne, hogy sebész —, orvosi munkát kaptam. A harcok­ban tehát fegyveresként nem vettem részt. Igaz, hogy gép­-? pisztolyt adtak, sőt lovat is — ezen inkább a sebesülte­ket szállíttattam, mert nem­ szerettem lovagolni —, de fő tevékenységem a 25. szerb di­vízió 14. századának orvo­si munkája lett. Előfordult, hogy műtét közben berohantak az orvo­si sátorba: „Riadó!” Ilyenkor villámgyorsan befejeztem az operációt, és vonultunk to­vább. Három hónap múlva áthelyeztek az ezred kórhá­zába. Itt nagyobb helyiséget kaptam, és több beosztottam volt, például fülész és nő­gyógyász. Persze ők nem ere­deti foglalkozásukat művel­ték, hanem manuális szak­emberként segítettek a főleg traumatológiai munka ellá­tásában. A higiénés viszonyok bi­zony nem voltak jók, így történhetett meg, hogy janu­árban hastífuszt kaptam. Ezt még kihordtam lábon, de egy következményes polineuri­tisz mozgásképtelenné tett. Kezdetben járni sem tudtam, végtagfájdalmaim soká meg­maradtak, így Budapest és az ország felszabadulását kórházban értem meg. Az előbbiről a londoni rádió magyar adásából, az utóbbi­ról pedig a jugoszláviai új­ságokból értesültem. Erdélyi László 1945. nya­rán érkezett vissza Magyar­­országra. Már korábban is kapcsolatban állt Ságvári Endre körével, így termé­szetszerűen csatlakozott a kommunista párthoz. Foly­tatta sebészi munkáját: kez­detben a Vas utcai Vöröske­resztes hadikórházban dol­gozott, ennek megszűnése után régi munkahelyén, a Szabolcs utcai gyógyintézet­ben. — Legfontosabb pártmun­kánk a falujárás volt — em­lékezik Erdélyi főorvos.­­ Orvosok, ápolónők, és kór­házi műszaki dolgozók ki­utaztak egy-egy községbe és segítettek a helybelieknek. Általában csak a vizsgála­tokra futotta a lehetősége­inkből, de egy-egy alkalom­mal sor kerülhetett gyógyí­tásra, kórházi felvételre is. A gyógyító munkában 1949. után néhány év szü­net következett: Erdélyi László szakszervezeti tiszt­ségviselőként szolgálta az egészségügyet. 1953-ban tért vissza a sebészethez. A IV. Sebészeti Klinikán főleg mellkas-sebészettel foglalko­zott — közben egy évre meg­járta Koreát is —, majd 1961-ben a Korvin Ottó Kórház sebész főorvosa lett. Amióta itt dolgozik, sike­rült magasabb szintre emel­ni az aneszteziológiai mun­kát. Néhány éve önálló aneszteziológiai és intenzív terápiás osztály is létesült. Ő kezdeményezte a perifériás érsebészet, itteni bevezetését.­­Tudományos érdeklődéstől leg a Vastagbél sebészetire irányul. Az évek során ter­mészetesen sok száz általá­nos sebészeti műtétet vég­zett. A legbüszkébb talán mégis a fiatal sebészek fel­nevelésére: arra, hogy mun­katársai nemcsak jó szakem­berek, hanem hat beosztott orvosa közül öt az itteni mű­ködése idején lépett be a pártba. Nem szakadt el a szak­­szervezeti mozgalomtól: több mint két évtizede tagja a központi vezetőségnek és az elnökségnek. A vitákban őszinte bírálattal, „­kivédhe­tetlen” érvekkel segíti az egészségügyi ellátás előreha­ladását, a dolgozók érdekei­nek védelmét. Hazánk felszabadulásának 30-ik évfordulóján az Elnö­ki Tanács a Munka Érdem­rend arany fokozatával tün­­tette ki. (harmat) adó, főelőadó, csoportvezető. Innen tér vissza az egyetem­re, ahol az évtizedek alatt nemcsak ipari tanulók nem­zedékeit tanítja a szakmára de elbírálja alkalmasságu­kat, segíti kiválasztásukat, ellenőrzi műhelytanulmá­nyaikat, elhelyezi őket és nyomon követi szakmai és politikai fejlődésüket. 1957-től az egyetem párt­vezetőségének tagja, párttit­kár, pártbizottsági tag, 1972- ben a műszaki főosztály ta­nácsadójaként megy nyug­állományba. Aki 53 évig hivatásában dolgozott nem tud teljesen kikapcsolódni. Alapszerveze­tében ma is pártbizalmi. Másfél évtizede munkásőr, törzsfelcser. Az Egészségügyi Gazdasági Szemle szerkesztő bizottságának tagja. Gratulálunk megérdemelt újabb kitüntetéséhez, a Munka Érdemrend ezüst fo­kozatához. (1. é.) SAUER GYŐZŐ Apja szabó volt, a világhá­ború áldozata lett. A vissza­vonuló sebesültektől tudta meg, mi történt a harctéren. Ez és az ellenforradalmi rendszer nyomorúságos évei vitték a szocialisták közé, itt lett eszperantista, természet­­barát és az alkoholellenes munkásszövetségnek — majd központi vezetőségének — tagja. 1920-ban műszerészinas­ként került a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol tizenöt esztendőn át főbizal­miként toborozta a tagokat a szakszervezetbe. 1925-től tag­ja a Szociáldemokrata Párt­nak. A húszas évek végén hároméves szakszervezeti szemináriumon Keleti Már­ton és Braun Soma tanította. A két párt egyesítése érdeké­ben kifejtett tevékenységé­ért a Magyar Népköztársaság Érdemérem arany fokozatá­val tüntették ki. A felszabadulás után az egyetem rektora és a dékánok által aláírt „Dicsérő oklevél” tanúsítja, hogy „ ... a nyo­morúságos viszonyok között az éhségtől, szomjúságtól és hidegtől elgyengítve, akna- és gyalogsági tűzben, bom­bák hullása közt testi épsé­gét és életét többször kocká­ra tette azért, hogy az egye­tem gyógyító tevékenysége folytatható legyen, hogy az egyetemi vagyont tűz, víz, hó, jég, rablók meg ne rongál­ják, el ne pusztítsák. Az elő­írt mértéken felül hősi lélek­kel teljesítette emberszerető, értékvédő és építő kötelessé­gét.’’ 1944—45-ben szervezi — az orvosok szakszervezetével párhuzamosan — az egész­ségügyi alkalmazottak szak­­szervezetét, melynek első el­nöke, majd országgyűlési képviselő. Előbb a Kútvölgyi úti Kór­ház, majd a Tűzoltó utcai Fehérkereszt gazdasági igaz­gatója. Szervez, felszerel, megteremti a gyógyítás felté­teleit. Később az Egészség­­ügyi Minisztériumban élő- Munkatársaink kitüntetése Sok éves odaadó, hűséges és kimagasló mozgal­mi munkájuk elismeréseként felszabadulásunk 30. évfordulója alkalmából a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki: dr. Darabos Pált, szak­­szervezetünk főtitkárát; dr. Erdélyi László főor­vost, szakszervezetünk elnökségének tagját; Mes­­kó Károlyt, szakszervezetünk alelnökét; dr. Szabó Ferencnét, a szakmapolitikai és művelődési osz­tály helyettes vezetőjét. A Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntet­ték ki Gosztola Sándornét, a kispesti szakorvosi rendelőintézet szakszervezeti tanácsának titká­rát; Sauer Győzőt, a Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetem műszaki főosztályának nyugdíjas tanácsadóját; Thurn Irént, a szakszervezet nyug­díjas pénzügyi és gazdasági osztály vezetőjét, a központi számvizsgáló bizottság tagját. A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta meg Geszti Károlyné gyógyszertárvezető, a köz­ponti vezetőség tagja. Gratulálunk munkatársaink kitüntetéséhez. Kitüntetések április 4-e alkalmából Az Elnöki Tanács hazánk felszabadulásának 30. évfor­dulója alkalmából kiemelkedő érdemeik elismeréseként A Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntette ki dr. Noszk­ay Aurél­­ állami díj-, nyugalmazott főorvost, szakszervezetünk -­­elnökségének tagja! & dr. Simonovits Istvánt, az­ orvostudo­­a Semmelwei­fe Orvostudományi fegye-Kimagasló munkásságáért hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából az Elnöki Tanács a Munka Érdem­rend arany fokozatával tüntette ki: dr. Aczél György mi­niszterhelyettest, dr. Bakács Tibor egyetemi tanárt, dr. Ba­­rankay Bertalan kórházigazgatót (Ajka), dr. Barta Ottó egyetemi tanárt (POTE), dr. Eckhardt Sándor igazgató főor­vost (Onkológiai Intézet), dr. Galambos József főorvost (Szövetség utcai kórház), dr. Guba Ferenc egyetemi tanárt (SZOTE), dr. Heckenast Ottó igazgató főorvost (Központi Ál­lami Kórház), dr. Jahn Ferencnét, dr. Karmazsin László egye­temi tanárt (DOTE), Kiss Károlynét, az Egészségügyi Minisz­térium nyugdíjas osztályvezetőjét, dr. Király Edit főorvost (Eger), dr. Novák Ernő igazgatóhelyettest (OVSZ), dr. Pat­kós Imre főorvost (Győr), dr. Péntek József megyei főorvost (Fejér megye), Szabó Pál gyógyszertári központ igazgatót (Baranya), dr. Szász György egyetemi tanárt (SOTE), dr. Székely Ottó igazgatóhelyettest (Országos Traumatológiai Intézet), dr. Tóth Béla főigazgatót (OKI), dr. Zsebők Zoltán egyetemi tanárt (SOTE). A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta: dr. Balla Sándorné személyzeti főelőadó (Korányi TBC­ és Palm. In­­tézet), Berki Dezső nyugdíjas ügyintéző (ORMI), dr. Fáik Judit főorvoshelyettes (Csecsemőotthonok Módszertani In­­tézete), dr. Falubiró Vilmosné osztályvezető (Egészségügyi Minisztérium), dr. Farkas Pál igazgatóhelyettes, (SZOÉI) dr. Fehér János adjunktus (SOTE), dr. Füsti Molnár Sán­dor osztályvezető helyettes (EFK), Kovács Gyuláné főelőadó (Egészségügyi Minisztérium), Pető Gyuláné főelőadó (Egész­ségügyi Minisztérium), Lukácsi László osztályvezető (OMSZ), dr. Romhányi Róbert főorvos (Orvosszakértő Intézet), dr. Ró­zsa Imre adjunktus (OTKI), dr. Solt Katalin tudományos főmunkatárs (OKI), dr. Szabó Gyula tudományos osztály­­vezető (Országos Idegsebészet), dr. Szabó Károly intézeti igazgató (Szombathelyi Szociális Intézetek Központja), Szántha János tudományos ügyintéző (OÉTI), dr. Szondii Mária igazgató főorvos (Egészségügyi Gyermekotthonok Országos Módszertani Intézete), Tamásovics Gézáné főelőadó (Egészségügyi Minisztérium), dr. Tarnóczy Mária osztályve­zető főorvos (ORFI), Vajda Gyula osztályvezető (Egészség­­ügyi Minisztérium). Az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend bronz fokozatát adományozta Almási Mihály szakmunkásnak (Fodor-szakis­kola), Balogh Albertné oktatónak (OTKI-szakiskola), Ba­logh Miklós műszaki ügyintézőnek (Fogtechnikai Vállalat), Bánvölgyi Ferencné ápolónőnek (SOTE), Bori János nyom­dásznak (Vakok Szövetsége), Budai János szakmunkásnak (Gyógyászati Segédeszközök Gyára), dr. Farkas Gyula ad­junktusnak (POTE), Fonyódi Konrádné kórházvezető ápoló­nőnek (Mátraháza, TBC-szanatórium), Füvessy Imre gyár­­errszg»vez°tőnek (HUMÁN), Józsa József­né szakmunkásnak (SOTE), Lázár Jánosné osztályvezető főnővérnek (Szabad­­sárhegyi Gyermekszanat­óriu­m), Zs. Nagy Imréné személy­zet­­vezetőnek (GYÖGYÉRT), Nyilas József szakmunkásnak (DOTE), dr. Rév Judit tudományos főmunkatársnak (Orszá­gos Kardiológiai Intézet), Sarlós Ferencné laboratóriumi asszisztensnek (Sugárbiológiai Kutatóintézet), Sárospataki Alajosné előadónak (Egészségügyi Minisztérium), Szeder Károly raktárvezetőnek (Röntgen- és Kórháztechnikai Vál­lalat), Újvári József osztályvezető helyettesnek (Egészség­­ügyi Minisztérium). Munkásságuk elismeréséül nyugdíjba vonulásuk alkal­mából: az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokoza­tával tüntette ki dr. Lehoczky Győzőt, az Országos Onkoló­giai Intézet osztályvezető főorvosát; a Munka Érdemrend ezüst fokozatával dr. Bán Ibolyát, az OTKI adjunktusát; a Munka Érdemrend bronz fokozatával Kiss Nándorné szak­munkást, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem dolgo­zóját. THURN IRÉN Sokak szemében a pénz­ügyi szakember főleg arra való, hogy gúzsba kösse a szí­nes, kockázatot vállaló veze­tő kezét, szegényítse fantázi­áját, visszahúzza az úgyne­vezett objektív lehetőségek talajára. Ilyen értelemben „szabálytalan” pénzügyi és gazdasági osztályvezetője volt több mint két évtizedig szakszervezetünknek a ma már nyugdíjas, de még min­dig fiatalosan nyugtalan munkatársunk, Thurn Irén. Szigorú fegyelmet követelt mindenkitől a közösségi va­gyon védelmében, de nem fe­tisizálta a számokat: tekint­sünk mögéjük — kérte —, gondolkodjunk tovább! Is­merjük fel a kulturális neve­­lőmunka gyengeségét abban, hogy a szakszervezeti bizott­ságok aránytalanul keveset fordítanak a könyvtárfejlesz­tésre, ismeretterjesztésre és egyéb művelődési lehetősé­gekre. Ne elégedjünk meg a szervezettségi statisztika im­ponáló adataival, mert bő­ven van mögöttük elmaradás is. Ki hallott olyat, hogy egy pénzügyi vezető „költekező”? Ha lehetőség adódott a szo­ciális segélyek felemelésére, üdülőbővítésre, a nyugdíja­sok fokozottabb támogatásá­ra, Thurn Irén — okosan, megfontoltan — mindig bő­kezűvé vált. Jó szakember, de nem szakbarbár. Sokoldalúan mű­velt, idegen nyelveket beszél, irodalmat, zenét szerető em­ber. Nemegyszer tanácsára veszünk kézbe egy-egy szép könyvet, megyünk el szín­házba, hangversenyre. A munkásmozgalom nevel­te érdeklődővé és az eszmé­hez hűségessé. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején belépett az Ipari és Kereske­delmi Tisztviselők Országos Szövetségébe, amelyet az el­lenforradalom betiltott. Az 1926-os május elseje a ma­gántisztviselők szervezetében találja. Annak tagja maradt 1950-ig, amikor szakszerveze­tünk főkönyvelője, majd gaz­dasági és pénzügyi osztályve­zetője lett. Sok mindenen kívül jel­lemző rá a szívből jövő se­­gítőkészség.Megalapozott vé­leményével ma is segíti mun­kánkat, tagja a központi számvizsgáló bizottságnak és lapunk szerkesztő bizottságá­nak. Szüntelenül figyeli: eléggé érzékenyen reagál-e a lap arra, ami a tagságot fog­lalkoztatja, elég jó propa­gandistái vagyunk-e a moz­galom eredményeinek. Valaha az ifjúmunkások és a fiatal baloldali értelmi­ségiek félig illegális találko­zóhelye volt Szigetmonostor, a Szentendrei-szigetnek ez a kis települése. A hétvégeken Duna-parti sátrakban, tábor­tűz mellett szenvedélyesen vitatták meg a világ esemé­nyeit, csak itt tudták igazán élvezni a szabadságot, az együttlét örömeit. Apró fa­házak vannak ma a telepen. Negyvenöt esztendeje itt gyűjt erőt, pihen, olvas Thurn Irén is, más sokat küzdött emberek között. Felszabadulásunk harmin­cadik évfordulója alkalmából kapta a magas elismerést, a Munka Érdemrend ezüst fo­kozatát. (székely) GESZTI KÁROLYNÉ Legszűkebbre fogott élet­­rajzi adatai: gyógyszerész, 1945 óta szakszervezeti tag, éveken át bizalmi. Kerületi főgyógyszerész. Szakszerveze­tünk központi vezetőségének tagja. Budapest tizenegy gyógyszerismertető gyógy­szerészének egyikeként a II. és a XVII. kerület tartozik hozzá. A Gyógyszerészet szerkesztő bizottságának, a helyi népfrontnak és a keretében működő or­­vosklubnak vezetőségi tagja, a Vöröskereszt gyógyszeré­szeti szervezetének elnöke. Szakvizsgái: szervező és far­makológus. Nagybátyja, dr. Andriska Viktor orvos­­gyógyszerész, a közegészség­tan tanáraként ismert, fivé­re, bátyja, férje is gyógysze­részek. ★ Gyógyszertárban kezdett. Vezetett gyógyszerészeti osz­tályt, volt SZTK-relaxátor. Az államosítás után főelő­adóként tizenkét brigádot irányítva megteremtette a leltárak reális értékelhetősé­gének körülményeit. Szerve­zett, ellenőrzött. 1954-ben Budapest egyik legforgalmasabb gyógyszer­­tárának a Margit-híd mel­letti 204-esnek lett a vezető­je. Az akkor 18 ezer vényt készítő patika ma 50—60 ez­ret ad ki havonta. Két mű­szakban 8-tól 21 óráig tart nyitva és állandóan ügyele­tes. Az ilyen gyógyszertárak nagy gondjai őket sem kímé­lik, nem könnyű állandó lét­számhiánnyal küzdve bizto­sítani az összehangolt beosz­tást. Ha van túlórakeret, nincs, aki vállalja, annyi feladatot ad az egymás he­lyettesítése. A kerület farmakológusa. A rendelőintézet igazgató főorvosának meghívására minden orvosi értekezleten részt vesz. A körzeti és gyer­mekorvosoknak, a szakorvo­soknak, a GANZ-gyár üze­mi szakrendelőjében a főor­vosoknak és az üzemorvo­soknak ismerteti az újonnan megjelent gyógyszereket, ha­tásmechanizmusukat, javal­latukat, az inkompatibilitást, adagolásukat, s esetenként válaszol gyakorlati kérdése­ikre. A kerületben 137 orvos működik, kilenc gyógyszer­tárvezetővel tájékoztatja őket és a járóbetegintézmé­nyeket a gyógyszerekkel kap­csolatos tudnivalókról. A baj az, hogy a betegek nem elég tájékozottak, nem tud­ják például, hogy a külföldi gyógyszerek közül melyik és hol kapható. Egész Buda­pest területén hiányos az ilyen informálás. — Kevés az asszisztens, ezért nem tudunk a gyógy­szertárban rövid időre vál­lalni mindent. Ha nincs la­­boráló, magam is beállok a túra mellé. A hosszú sorban álló betegek nem is sejtik, mennyire igényes munka fo­lyik odabenn. Például, hogy 500 db Pilula tonisans ötféle munkával készül: a legügye­sebb asszisztensnél­ is két órába telik amíg elkészíti, s csak azután dobozol, ragaszt, adminisztrál. S ez csak egyetlen gyógyszerforma! A jó minőség és a létszámhi­ány következménye a vára­kozás, a sorbanállások — mondja. Három évfolyamot taní­tott az asszisztensképzőben. Nem egy tanítványa — ta­nácsára — gyógyszerészként jött vissza a patikába. Sür­geti az asszisztensek főisko­lai képzését, a szakszervezet központi vezetőségében is tá­mogatni fogja azért, hogy a differenciálódó gyógyszeré­szet még képzettebb szak­embereket kapjon. Elismerik. Ezt bizonyítja legújabb kitüntetése, a Mun­ka Érdemrend bronz fokoza­ta is. (láng) EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ­K 1975. IV. 9. t.

Next