Egészségügyi Dolgozó, 1980 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-02 / 1. szám
Idegrostok egy izomban. (Fotomikrográf) DÖNTÖTT A KORMÁNY: a hepatitisz foglalkozási betegség A Minisztertanács 1979. december 27-i ülése több társadalombiztosítási kérdésben hozott határozatot. Ezek között elismerte, hogy a hepatitisz baleseti ellátásra és egyben munkáltatói kártérítésre jogosító foglalkozási betegség az egészségügy minden munkahelyén. Ezzel régi jogos sérelmet orvosoltak. Szakszervezetünk kongresszusai felhívták már a figyelmet arra, hogy a fertőző májgyulladásban megbetegedettek között az egészségügyi dolgozók aránya három-hatszorosa az ugyanazon korosztályba tartozó lakosságcsoporténak, és ennek ellenére csak a fertőző osztályokon és fertőző betegeket gyógyító intézményekben ismerték el kártalanításra jogosító munkakörrel kapcsolatos megbetegedésnek. Szakszervezetünk következetesen fellépett annak érdekében, hogy érvényt szerezzen a helyzetfelismerésnek. A bíróság egyes esetekben eddig is megítélte a munkajogi, munkáltatói kártérítést, ehhez azonban az kellett, hogy a dolgozó beperelje munkaadóját. A fertőző májgyulladás foglalkozási betegségként való elismerése valamennyi egészségügyi munkahelyen elsősorban a kártérítés, a táppénz és az átlagkereset közötti különbözet megtérítése szempontjából jelentős, és egyben elismerése hivatásunk veszélyeinek. Aki kártérítésre szorul, az már beteg. De a bajt megelőzni munkavédelmi intézkedésekkel, korszerűbb munkakörülmények megteremtésével, fegyelmezettebb és körültekintőbb munkával ez a még előttünk álló, nem csekély feladat. Nem tudom, hány ezren voltak szolgálatban szilveszterkor a koccintás pillanatában az intézetekben, a mentőknél. Bizonyára sokan. Közülük most négyet kérdezünk. Az osztályvezető főorvos a László Kórház sebészeti osztályáról: — Sokféle ünnep van és sokféle ünneplés. Érzelmeinket az befolyásolja, hogy milyen hétköznapok előzték meg őket, és hogy a „jeles napok” milyen szerepet töltenek be életünkben. Kolozsvárott születtem, az egyetemet Budapesten végeztem.Több mint húsz esztendeig dolgoztam Hedri Endre professzor mellett, akitől a mesterségen kívül életre szóló útravalót kaptam emberségből, barátságból és orvosi erkölcsből. Magam huszonöt éven át oktattam medikusokat. Ha a jól fel-, készült, kiváló képességű fiatal sebész barátaimra gondolok, megnyugtat a tudat: jó kezekben van a kés. — Irigyelt szakma a köztudatban a sebészé. — Gyönyörűséges és iszonytató. Gyönyörűséges, mert a görcsökben fetrengő, félholt ember néhány nap múlva talán saját lábán hagyja el a kórházat. — Gondolom, örömet másban is lel? »— Elsősorban a családomban, három gyermekemben és négy unokámban. És örömet jelent, ha lemezeimmel és könyveimmel foglalkozhatok. Egyszóval: életprogramom még — remélem — sok-sok évre van. Halk szavú, rebbenő szemű fiatalasszony Mihalik Lászlóné, Magdi nővér. — Az ünnep, az új év általában a gyermekkort juttatja az ember eszébe. Én Szabolcs megyéből származom. Hirdetésre, toborzásra jöttem a fővárosba segédápolónőnek. 1966-ban elvégeztem a szakiskolát, és a II. számú belklinikán kezdtem dolgozni, majd a színészotthonba mentem. Egy kicsit fáj, hogy sok helyen nem az embert, hanem csak a munkaerőt keresik és várják. A fiatalok számára talán ezért átmeneti megoldás ez a szakma. Megunták a kimerítő munkát, a több műszakos beosztást, az idősebb nővérek pedig a kedvezőtlen körülményeket elégelik meg. Én itt jól érzem magam. Nézzen körül! A felújítás óta ÚJÉVI BISZKimíg alig talál ma Magyarországon a miénknél korszerűbb sebészetet. Ez persze önmagában még nem elég a munkához. Dolgozni csak úgy lehet, ha emberi kapcsolatok is segítik életünket. A mi viharos mindennapjainkat itt nyugodtan, jó közérzettel tudom elviselni. Az emberi hangot mindennél fontosabbnak tartom, amit nem pótolja se pénz, se más. Nyolc esztendeig laktam az anyósomnál. Férjem mozdonyvezető volt. Szakmánkból adódóan keveset találkoztunk. Életem legnagyobb élménye, amikor szövetkezeti lakáshoz jutottunk. De ide már csak ketten költöztünk: tizenegy éves fiam és én. Ezért talán megérti, ha nincsenek nagy vágyaim. Révész Erzsébet fiatal, vidám, csinos. — Mátészalkán egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem. Itt Pesten felvételiztem az egyetemre, és amikor nem sikerült, azt hittem, vége a világnak. Nem sokáig búslakodtam. Ez az első munkahelyem és a második szilveszterem a fővárosban. — Könnyű volt beilleszkedni? — Hazudnék, ha igennel válaszolnék. Nálunk jól képzett nővérek vannak. Az ország egyetlen olyan sebészeti osztálya a miénk, ahol szakszerűen ellátják a — szerencsére igen ritka — gázgangrénás betegeket. Ha valaki előbbre akar jutni, bizonyítania kell. S ez sok munkát és nem kevés kudarcot is jelent, de megéri. Én boldog vagyok: január elsejétől műtőben dolgozhatok, szeptembertől műtősnői tanfolyamra fogok járni. Életem nagy vágya teljesül ezzel. — A vidék után egy I6 éves lánynak bizonyára életformaváltást is jelentett a főváros. — Valóban. Nővérszálláson élek, sokáig elszórtam a pénzt, s ettem a zsíroskenyeret. Aztán megtanultam beosztani. Ma már tudom, mi mennyibe kerül, a magam ura vagyok. Szeretem a szép ruhát, sokat költök öltözködésre, de félre is teszek: lakásra gyűjtök. A szüleim munkásemberek, a húgomról és az öcsémről kell gondoskodniuk. S hogy mit tervezek az új évre? Szép emberi kapcsolatokat. Több szabad időt, akkor tudok kézimunkázni, olvasgatni, készülni a továbbtanulásra. A nyáron Lengyelországba szeretnék utazni. Soknak találja? Kamaszos alkatú, de amikor megszólal, rögtön határozott sebész dr. Keleti György: — Az új esztendőtől békét várok. Nemcsak magamban és a világban, hanem az osztályon is. Megérti, ha mindennél jobban a nyugalomért áhítozom? Az egyetemen paradicsomi nyugalom uralkodott. KTSZ-titkár voltam. Most gyakran van hiányérzetem amiatt, hogy közérdekű jelenségekre figyelő, tevékeny alkatom ellenére kiesem a „közéletből”. Pedig az a fajta ember vagyok, aki nem tud csak szó nélkül elmenni a dolgok mellett. Elvégeztem a marxizmus egyetemének filozófiai szakosítóját, szakszervezeti szemináriumot vezetek a kórházban. Egyébként minden energiámat szakmai fejlődésemre fordítom. A hasi sebészeten, az endoszkópos vizsgálatban vannak terveim. Ezekről jövő ilyenkor talán már többet mondhatok. — Mit csinál szabad idejében? — Havi 12—14 ügyelet mellett abból, sajnos, nagyon kevés van. Ha tehetem, a családommal töltöm. A feleségem röntgen asszisztens. Nincs nagyobb örömünk, mint négyéves Artúr fiunkkal eljutnunk a Közlekedési Múzeumba, vagy a MOM-ba, a cserépvásárra. A nyárra nagy nyugat-európai körutat tervezünk ... Négy ember — négy élet. A tervek sem egyformák. Kívántuk, hogy ezek az elérhetetlennek igazán nem tűnő vágyak teljesüljenek: a főorvosnak egészséget, hogy dolgozhasson. Magdi nővérnek mugalmaz Erzsi nővérnek emberi kapcsolatokat, a fiatal sebésznek békét. ds ez utóbbit kívánjuk magunknak és mindannyiunknak. Várhalmi Judit DR. MEDVE LÁSZLÓ Számvetés, feladatok Év végén, az emberek, intézményeik, szervezetek számadásit készítenek, hogy meghatározhassák az új esztendő feladatait. Az egészségügyi dolgozók több mint 200 ezres táborának számvetését megkönnyíti az, hogy egyrészt az év őszén az országgyűlés értékelte az egészségügyi törvény végrehajtásának tapasztalatait, másrészt a Politikai Bizottság szeptember 11-i ülésén határozatot hozott az egészségügyi ellátás helyzetéről és fejlesztésének fő feladatairól. Az állásfoglalás egyebek mellett hangsúlyozza: „A lakosság egészségügyi ellátása a társadalom egészére közvetlenül ható, a lakosság helyzetét, hangulatát jelentősen befolyásoló politikai tényező.” Az a körülmény pedig, hogy 1979 nemzetközi gyermekév volt, az ellátás olyan fontos területei iránt is felkeltette a társadalom érdeklődését, mint az iskolaegészségügy, a pályaválasztás. Emellett a gyermekek ellátásában elért eredményeinkről nem egyszer nemzetközi fórumokon is elismeréssel szólhattak. Általánosan érezhető, hogy a XI. kongreszszus óta megnőtt a társadalom érdeklődése és seegítőkészsége az egészségügy és problémái iránt. Az egészségügyi dolgozók azzal a jó érzéssel zárhatták az évet, hogy fáradhatatlan munkájukért elismerést kaptak, hiszen a Politikai Bizottság határozatban mondta ki, hogy „az egészségügyi dolgozók áldozatkész munkával, hivatástudattal tesznek eleget kötelezettségeiknek. A gyógyító munka színvonala emelkedett, javult a lakosság egészségi állapota”. Valóban a felszabadulás utáni fejlődésünk eredményeként olyan lehetőségek vannak az állampolgárok egészségügyi ellátására, mint történelmünk folyamán sohasem. 1979-ben is jelentősen bővült intézményhálózatunk, újabb eredmények születtek az V. ötéves terv fejlesztési, szakmai, szervezési céljainak megvalósításában, így a kiemelt célprogramokban is. Az év folyamán elvégzett nyitott szívműtétek száma megközelítette az 1000-et, több mint 1000 pacemaker-beültetés történt, 40 körülire emelkedett a veseátültetések száma. Jelentős az előrehaladás az endoprotézis alkalmazásában, az év folyamán kb. 450 beültetésre került sor. De nemcsak a legsúlyosabb betegek ellátásában javultak lehetőségeink, nagyon sok intézményben és szolgálatnál vezettek be új diagnosztikai és gyógyítási eljárást. Befejeződött a perinatális intenzív központok hálózatának kiépítése, hatékonyabban működtek az anya- és gyermekvédelem intézményei. A közegészségügyi-járványügyi hálózat korszerű műszerekkel gazdagodott. Új tudományos eredmények születtek, sok területen nyílt mód az orvostudomány eredményeinek szélesebb körű alkalmazására. A gyógyító-megelőző ellátás integrációja után első évben dolgoztak egységes szervezetben az időseket gondozó intézetek és szolgálatok, s ez sok helyen máris érezhetően javította az ellátást. Növekedett ebben a társadalom részvállalása is. Javult a fogyatékosokkal való foglalkozás lehetősége, például az alagi központi intézet megnyitásával. A legszigorúbb szemmel is jóleső érzés megállapítani, hogy a nehezedő körülmények között a társadalom, a tudomány, az egészségügyi ellátás 1979-ben is elősegítette humánus céljaink megvalósítását. Mindennek eredménye megmutatkozik a lakosság egészségi állapotának általános javulásában. Változatlanul gond azonban a középkorú férfiak halálozásának növekedése; ebben jelentős szerepük van a szív-érrendszeri megbetegedéseknek. Itt is csak a megelőzés fejlesztésével juthatunk előre, ehhez azonban szükséges nemcsak az orvostudomány, hanem a szociológia kutató, feltáró munkája is. A halálokok között második helyen szereplő daganatos megbetegedések leküzdésében is egyre több a biztató eredmény. Az 1979. évi szűrővizsgálatok is azt bizonyítják, hogy sok területen megvan a mód a daganatok korai felkutatására. Sok más területen azonban a fejlődéshez kevés az egészségügy munkája, a társadalom közreműködése szükséges. Így pl. a balesetek, az alkoholizmus okozta betegségek, a koraszülések megelőzéséhez, a foglalkozási rehabilitációban való előrehaladáshoz stb. Az eredmények, a fejlődés ellenére az igények gyorsabban nőnek, mint a lehetőségek. Vannak közöttük nem elsődlegesek, ezért rangsorolni kell a feladatokat. S ebben nagy a felelősség, indokolt sokszor a vita is. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy a Politikai Bizottság véleményt mondott egészségpolitikánkról, amikor megállapította, hogy „támogatja az egészségügy fejlesztésének fő feladataira vonatkozó javaslatokat mint a további munka irányvonalát”. Követelményként fogalmazódott meg a pártdokumentumban is az ellátás szervezettségének javítása, a hatékonyabb, a szocialista erkölcs követelményei szerinti munkavégzés, ami egybeesik az egészségügyi dolgozók túlnyomó többségének törekvéseivel. A népgazdaság jelenlegi helyzetében ez különösen fontos, hiszen a szervezettebb, fegyelmezettebb gyógyító-megelőző munka emelője, ösztönzője a sajátos gazdaságossági-hatékonysági céljaink megvalósításának. A mai helyzetben is módunk van arra, hogy pozitív cselekvési programot alakítsunk ki. Felelősségteljesebb munkára ösztönöz a vezető testületek azon állásfoglalása, hogy gazdasági nehézségeink között sem csökkenhet az egészségügyi ellátás színvonala és ha néhány évig esetleg lassúbb lesz is a fejlődés, a haladásról, a szakmai célok megvalósításáról nem mondunk le. Alapvető feladataink közül a kiemelt célprogramok mellett már 1980-ban előre kell lépnünk a gondozás és a szűrés munkamódszereinek kidolgozásában. Ez magában foglalja az alapellátás tökéletesítését, mely nélkül a szűrővizsgálattal felkutatott betegek gondozása nem oldható meg. Ma is több millió gyermek és felnőtt előzetes, időszakos, célzott szűrővizsgálata történik évente, de nincs megoldva az alapellátás tájékoztatása ezeknek eredményeiről, s így sokszor nem történik meg a továbbvizsgálás, a gyógyítás, a rehabilitáció. Itt is sok még a tennivaló, hogy az integráció folyamatában előbbre lépjünk. Nemcsak a járóbeteg-ellátásban lehet hatékonyabban dolgozni a meglevő körülmények között, hanem a kórházakban is. A röntgen, laboratórium, diagnosztikus részlegek értékes eszközeinek egyműszakos működtetése és hét végi leállása miatt a betegek sokszor napokig csak várakoznak. 1980-ban nemcsak töprengeni kell ezen, hanem a társadalmi és egyéni érdekek figyelembevételével cselekedni. Azok az orvosok ma az egészségügy előrevivői, akik képesek megszervezni e feladatok megoldásához szükséges összehangolt, olykor nagy erőfeszítéseket és áldozatokat igénylő csoportmunkát. Sokszor ugyanolyan feltételek mellett is nagy különbségek vannak az ellátás színvonalában, a betegek elégedettségében. Belső tartalékunk van tehát az egészségügyi dolgozók szakmai felkészültségének növelésében, a munkahelyi légkör javításában, a gyógyítás szubjektív tényezőiben. Az orvos-beteg kapcsolat elősegítheti vagy gátolhatja az orvosi tevékenységet, a gyógyulást. A magántulajdonon alapuló társadalomban az orvos alá- vagy fölérendeltje a betegnek, de mindkét viszony zavarja az orvos— beteg kapcsolatot. Társadalmunkban nem így van ez, de maradványaival gyakran találkozhatunk még Egyes orvosok ezért nem tudnak a gyógyításra, a munka megszervezésére összpontosítani. Teendőink vannak a vezetők és beosztottak, a dolgozók egymás közötti, az egészségügyiek és a betegek kapcsolatainak javításában. Bővíteni kell azokat a kezdeményezéseket, melyekkel elérhető, hogy területünkön is nagyobb becsülete legyen az áldozatos munkának, s visszaszorítsuk a munkanélküli jövedelmet élvezőket. Javító szándékkal sok szó esett ezekről a kérdésekről az egészségügyi pártalapszervezetek beszámoló taggyűlésein, a különféle szintű szakszervezeti tanácskozásokon. Most az MSZMP XII. kongresszusára készülve a kongresszusi irányelvek oly szép programot fogalmaznak meg az egészségügy számára, melyben kifejeződik szocialista társadalmunk humanizmusa, s számunkra pedig megtisztelő feladat a végrehajtása.