Egészségügyi Dolgozó, 1983 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1983-01-01 / 1. szám

PÁRHUZAMOS ÉLETPÁLYÁK IX. Ptolemaiosz és Kopernikusz Ámbár Kopernikusz mindössze hetven évet élt (1473—1543), életrajza mégis mintegy másfél évezreddel korábban kezdődik; körül­belül a csillagász Ptolemaiosszal és Galilei 1616-os első perével ér véget, amikor a könyvét indexre­ tették. A­z ókorban sokkal többet tudtak a csil­lagokról, mint gondolnánk. Hagyján, hogy mindenféle „csillagképet” fedez­tek föl az egymáshoz közel látszó fénypon­tokban, ezeket elkereszelték Kaszásnak, Mérlegnek, Fiastyúknak, Nagymedvének, stb., és segítségükkel némiképp tájékozódni tudtak nemcsak az égbolton, hanem itt a föl­dön is. Ez végtére egyszerű népi bölcsesség. A pásztorok ráértek arra, hogy csillagfé­nyes éjszakán az égre bámészkodjanak, min­denféle figurákat lássanak, megfigyeljék ezeknek ide-oda vándorlását, sőt bizonyos jelekből jósolgassanak is. Csakhogy a mezo­potámiai, egyiptomi, kínai és más csillagász­papok ennél jóval többet tudtak, a görögök­nél pedig nem a papok, hanem valódi csilla­gászok végeztek igen pontos méréseket, s messzelátó nélkül olyan megállapításokhoz jutottak, amelyeken méltán ámuldozunk ma is. Engem már az is meglep, hogy az egymás­tól csupán fényerősségben eltérő aranypon­tocskák közt el tudták különíteni a bolygó­kat, az „álló” csillagoktól. Annál is inkább, mert az állócsillagok sem állanak, hanem egyenletes körmozgást végeznek a Foil­d kö­rül — legalábbis így látjuk. A bolygók ab­ban különböznek a csillagoktól, hogy egyen­letes körmozgás helyett furcsán bolyonganak ide-oda, azonkívül, noha csillognak, saját fényük nincs. Kihunyt égitestek, a Nap fé­nyét tükrözik vissza, ezért világítanak — né­ha fényesebben is, mint a csillagok. Az ókori csillagászt az különböztette meg a szemlélődő pásztortól, hogy a bolygók külö­nös pályáját nemcsak észrevette, hanem meg is akarta magyarázni. Különféle mérőeszkö­zöket szerkesztett, és számításokat végzett, hipotéziseket és elméleteket állított föl. Idő­számításunk előtt félezer esztendővel a görö­gök gömbölyűnek tartották a Földet, noha csak csekély hányadát is­merték, gömb alakú­nak képzelték az égboltot is, amelynek kü­lönböző rétegeiben (szféráiban) mozognak a csillagok és a bolygók. Meglepően pontos adatokhoz és valószínűnek látszó elméletek­hez jutottak. Eudoxosz hirdette talán először a geocentrikus világnézetet, vagyis azt, hogy a Föld a világmindenség közepe; kétezer év múlva ezt cáfolta meg Kopernikusz, de még sokáig nem hittek neki. Arisztotelész átvette Eudoxosz szféráit és geocentrikus fel­fogását. Hiketasz, Hérakleidész és sok más görög csillagász forgó testnek tekintette a Földet. Eratosztenész megmérte a Föld nagy­ságát, Arisztarchosz a Föld távolságát a Naptól, Hipparchosz kiszámította az év és a holdhónap hosszát a valóságtól minimális el­téréssel.­indez és még sok más csillagászati megfigyelés az időszámításunk előtti korszakra esik. Időszámításunk után 120 és 140 között Klaudiosz Ptolemaiosz ale­xandriai csillagász hatalmas könyvben fog­lalta össze az ókor csillagászati ismereteit. Alexandria milliós város volt akkor, egyete­mi jellegű kutatóintézetekkel, könyvtárral, magas kultúrával. A filozófia túl volt Arisz­totelészen, a matematika Euklidészen, az or­vostudományban Galénosz ekkor alkotta alapvető műveit, amelyek másfél évezred alatt nem porosodtak el, a csillagásztól is ha­sonlót várhatunk. Megkaptuk, Ptolemaiosz Almagesztje még Galilei idejében is hivata­los tankönyv volt. Nemcsak az ókor csillagászati ismereteinek összefoglalását adja, hanem saját epiciklu­­sos elméletét is, amivel a bolygók kettős ke­ringését magyarázza. A kettős keringés úgy értendő, hogy a bolygók nagy körpályán megkerülik a mozdulatlannak vélt Földet, ezenközben jóval kisebb sugarú körpályán is keringenek, a nagy körpályán egyenletesen haladó képzeletbeli középpont körül. A ket­tős körmozgásból adódó különös alakzat az epicikloisz. Ptolemaiosz elképzelése zseniális, noha té­ves. Ha a Föld a mindenség közepén állna, a szférákkal és epiciklusokkal a csillagok moz­gása kielégítően magyarázható volna. Az ókor tudománya a középkorban annyira feledésbe merült, hogy Ptolemaiosz könyvei­nek eredeti kézirata sem maradt fenn. Nagy szerencse, hogy a középkori hanyatlással egy­idejű az arab kultúra emelkedése. Mint any­­nyi más görög szerzőt, Ptolemaioszt is arab fordítás tartotta fenn. Furcsa címe, az „Al­mageszt” is innen ered: a görög hé megalé vagy hé megiszté szüntaxisz (A nagy össze­foglalás) az arab fordításban al-majiszi lett, ebből középkori latinra visszafordítva: Al­­magestum. Amikor a reneszánszban a tudomány ismét divatba jött, Arisztotelész „harmóniájával” összeházasítva Ptolemaiosz mozdulatlan földközéppontú epiciklustana lett a csillagá­szok vezéreszméje. K­opernikusz két évszázadában — a 15- ben, amelyikben született, s még in­kább a 16-ban, amelyikben meghalt — a középkor álomszószékságát az újkor követelődző kíváncsisága váltotta fel. Így volt ez a filozófiában, így a természettudo­mányok minden ágában, köztük a csillagá­szatban is. A gondolkodó elmék nem érték be azzal, mit mondott másfél-kétezer éve Arisz­totelész, Hippokratész, Galénosz, Ptolemaiosz. Veszélyes volt ugyan kételkedni e tekintélyek hivatalosan elismert tanaiban, de a veszélyt egyre többen vállalták, ki nyíltan, ki burkol­tan. Ami személy szerint Kopernikuszt illeti, nem volt gyáva ember, ezt bebizonyította a Német Lovagrend elleni szívós küzdelmében. Foglalkozását tekintve ugyanis Kopernikusz nem csillagász volt, hanem kanonok a ki­csiny Frombork városkában, Lengyelország északi csücskében. A kanonoki stallum ak­koriban fontos egyházi méltóság volt, hata­lommal, felelősséggel, sok munkával járt, kü­lönösen olyan kritikus helyen, mint a Balti­tenger partvidéke, ahol a lengyel fennhatósá­got hol a német, hol az orosz igényekkel szemben kellett védelmezni. Kopernikusz hí­ven eleget tett nehéz kötelességének, noha ti­tokban egészen más érdekelte: a csillagok és bolygók világa. Olasz egyetemeken nemcsak kánon­jogot tanult, hanem orvostant is, meg természettudományt, utána azonban teljesen magára és könyveire hagyatkozva folytatta csillagászati kutatását, számításait. A rendelkezésére álló könyvanyag gazdag volt, minthogy a 15. század utolsó évtizedei­ben megindult a csillagászati szakkönyvek áradata. Ezeknek egy része az iskolás tétele­seket ismételte illedelmesen, néhányan azon­ban — Peuerbach, Cusanus, Regiomontanus — új hangokat pengettek. Nincsenek ada­taink arról, írni indította Kopernikuszt kétel­kedésre, új magyarázó hipotézis felállítására. Tapasztalnia kellett, hogy a legpontosabban végzett mérések sem vezetnek kifogástalan eredményhez: a napfogyatkozás pár percet késik, a bolygók nem egészen ott vannak, ahol épp lenniük kellene... Egyre több ki­vételes körmozgáshoz kellett folyamodni, hogy a ptolemaioszi világrend valahogy a helyén maradjon. N­agy változtatásra Kopernikusz nem gon­dolt, egyházi neveltetésével és funkció­jával nem is fért volna össze, ha tel­jesen szakít a harmonikus körmozgásokkal, a mennyei szférákkal, epiciklusokkal. Érezte, hogy ha elgondolását nyíltan kifejti, abból nagy baj lesz. 1508-ban írt egy kis fejtege­tést (Commentariolus), amelyben minden lényeges új gondolata benne van, csak a bi­zonyítást kellett utóbb alaposabbá tenni. Nem merte közzé tenni, csak szűk baráti körben vitatta meg. Ma általában úgy tartják, a geocentrikus (fö­ldközéppontú) világkép helyett a helio­centrikus (napközéppontú) világképet írta le. A fogalmazás nem egészen pontos, bár a lényeget fejezi ki. A Földet mindenképp ki­billenti központi helyzetéből. A bolygók a Hold kivételével nem a Föld körül keringe­nek, hanem a Nap körül, ugyanezt teszi a Föld is. A csillagok, a Nappal együtt, csak látszólag forognak a Föld körül, igazából a Föld forog a saját tengelye körül. A Nap nem okvetlenül van az ismert csillagvilág közép­pontjában, csak valahol ennek a közelében. Élete vége felé Kopernikusz rászánta ma­gát az időközben alaposan kibővített munka közzétételére Az égi pályák körforgásairól címmel (De Revolutionibus Orbium Coeles­­tium). A könyv Nürnbergben jelent meg 1543-ban. Osiander írt hozzá előszót, egy protestáns teológus, aki a várható egyházi ellenállást akarta kivédeni azzal, hogy az új hipotézist valószínűtlen elmefuttatásnak tün­tette fel, és mivel nevét nem írta alá, azt a látszatot keltette az előszóról, hogy Koperni­kusz vallomása. A tudósnak nem volt ideje megakadályozni, vagy legalább cáfolni ezt a csalafintaságot, mert a könyv megjelenése idején meghalt. A hatás nem volt olyan­­kirobbanó, ami­lyen lehetett volna. Az egyház még nem figyelt fel arra a veszélyre, ame­lyet a Föld középponti helyzetének megta­gadása jelenthet, a csillagászok pedig nem siettek egyetérteni az új világképpel. Giorda­no Bruno, Kepler és Galilei — meg a hátbor­zongató inkvizíciós pörök — kellettek ahhoz, hogy a Föld kimozduljon a helyéből. Benedek István Bőrgyógyászati vetélkedő Nemrég az EDSZ bőrgyó­gyász szakdolgozók szakcso­portjának szakmai vetélke­dője zajlott le a Weil-terem­­ben. A vetélkedő 56 résztve­vője a bőr- és nemibeteg­­szakellátásban dolgozó asz­­szisztensnők, szakgondozó­nők és ápolónők közül kerül­tek ki. A téma a gonorrhoea kórismérése, kezelése és gon­dozása volt. Az 56 vetélkedő tesztlapot töltött ki, majd a legtöbb pontot elért első tíz versenyző szóban vetélkedett tovább. Az eredmény: 1. Ungvári­­né Móra Márta, Szolnok; 2. Dietz Ferencné, Szentendre; 3. Végh Sándorné, Budapest. Orosz Máriát (Miskolc- Diósgyőr) a zsűri dicséretben részesítette. Az első három helyezett pénzjutalomban ré­szesült. A vetélkedőt a zsűri elnö­ke, dr. Kulcsár György, az Országos Bőr- és Nemikórta­­ni Intézet osztályvezetője irányította. Csepreghyné Tóth Mária szakcsoporttitkár Dr. Papolczy Ferenc emlékére 1982. november 23-án az István Kórház szemészeti osztályán dr. Balázs Tamás főigazgató leleplezte dr. Pa­polczy Ferenc egyetemi ma­gántanárnak, a szemészeti osztály 1971-ben elhunyt főorvosának emléktábláját. A tanítványok nevében dr. Domokos Márta főorvos mondott meleg hangú be­szédet. Dr. Paspolczy Ferenc 1941 júniusában nagyszerű elő­döktől vette át az akkor tízágyas, mostoha körülmé­nyek között működő szemé­szeti osztálynak a vezetését. Az osztályt fáradságos munkával sikerült bővíteni, de a főorvos a rekonstruk­ció elkészülését, korszerű körülmények kialakulását már nem érhette meg. A sors iróniája, hogy ez a nagyszerű, életét a gyógyí­tásnak és a rosszindulatú daganatok kutatásának szentelő orvos daganatos be­tegség áldozata lett. Dr. Papolczy Ferenc azon szemorvosok közé tartozott, a­kik a tevékenységükhöz elengedhetetlennek tartják a magas szintű patológiai is­mereteket. A daganatok ko­rai felismerése, a szöveti kép differenciáldiagnózisa, a prognózis kérdésköre állt tudományos érdeklődésének középpontjában. Ezt bizo­nyítják a 30-as, 40-es évek­ben megjelent dolgozatai és patológia tárgykörű magán­tanári disszertációja is. É­ve­kig­­vezette a szemklinika kórszövettani laboratóriu­mát, de az István Kórház­ban sem szűnt meg patoló­giai érdeklődése. Minden el­távolított daganat szövetta­ni metszetét maga értékel­te, nem egyszer vitába száll­va a kórszövettani véle­ménnyel. Érdeklődésének másik ága az új műtéti megoldá­sok keresése, a szürkehá­­lyog és a kancsalság elleni műtét technikai módosítá­sa. A gondos operatőr a jobb eredmények érdekében műszereket is módosított mint pl. a szemhéj terpesz­tőt, a plasztikai csipeszt. Szerette a fiatalokat, sze­retett tanítani, az ifjabbak­­nak nemcsak szakmai, ha­nem emberi problémáival is készségesen foglalkozott. Szakmai munkája, közle­ményei nemzetközi mére­tekben is megbecsülést sze­reztek számára. Tagja volt az oxfordi és a párizsi szemorvos-társaságnak. Kandidátusi fokozatot ért el, Kiváló orvos kitüntetés­­ben részesült. Halála után felesége, dr. Polányi Magda szemész fő­orvos férje munkásságának emléket állítva, alapítványt létesített olyan fiatal orvo­sok számára, akik kiemel­kedő kutatási és gyógyítási eredményeket érnek el. Az alapítványt az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete ke­zeli és évenként meghir­deti azt a pályázatot,­­ame­lyen elsősorban fiatal or­vosok vehetnek részt, más­hol nem közölt szemészeti, ill. onkológiai munkájukkal. AZ 1982. ÉVI PÁLYÁZAT EREDMÉNYE: 20 000,— Ft­­os díjat nyertek: dr. Gott­­wald Gizella (SOTE, Ra­diológiai Klinika): Új utak a rákgyógyításban. Az adju­­váns kemoterápia, dr. Pol­gár Veronika és dr. Gábriel István (a SOTE I. sz. Sze­mészeti Klinikája): Citoge­netikai vizsgálatok a szemé­szetben. 8000,- Ft-os díjat nyer­tek: dr. Farkas Ágnes és dr. Széli Katalin (SOTE, II. sz. Szemészeti Klinika): Idült vesebeteg gyermekek szemé­szeti vizsgálatában szerzett tapasztalataink. Dr. Juhász Béla, dr. Hernádi Zoltán, dr. Tóth Zoltán és dr. Lampé László (DOTE, Nőgyógyá­szati Klinika): Az ultra­hangvizsgálat jelentősége a petafészekdaganatok diffe­­renciáldiiasznétikájában és a pe­tefészekrákos betegek kezelés alatti követésében. A nyerteseknek ezúton is gratulálunk, és további jó munkát kívánunk. Kalendárium JANUÁR 1. 125 éve született Hermann OPPEN­HEIM (1858—1919), később berlini ideggyógyász. Több neurológiai kórképet írt le (amyotonia cong., dystonia muse, deformans stb.), fejlesztette az agysebészeti diag­nosztikát. A róla elnevezett piramisreflex őrzi nevét. Tőle származik a neurosis traumatica elnevezés. Beteg­séget, reflexet és triászt neveztek el róla. JANUÁR 9. 100 éve hunyt el Filippo PACINI (1812—1883) firenzei anatómus, biológus. 23 éves diák­ként fedezte fel a róla (és Vaterról) elnevezett érző vég­készüléket az ujj bőrében, de csak 1839-ben sikerült té­telét igazolni. Mikroszkópját tökéletesítve (ferde okulá­­ris tubussal) a retinának alapos leírását adta. Csak 1849-ben jutott egyetemi katedrához Firenzében. Előbb az elektromos halakkal foglalkozott, majd a kolera kór­tanával. Legmaradandóbbak a csont és a fogak szerke­zetére vonatkozó kutatásai. JANUÁR 10. 200 éve született Ludvig Levin JACOB­SON (1783—1843) dán sebész és anatómus. 1809-ben föl­fedezte a jó szaglású (makroszomatikus) emlősök orr­­üregében a róla elnevezett organon vomeronasalét (Ja­­cobson-szerv), s ezzel elnyerte Cuvier elismerését. Szá­mos állatanatómiai megfigyelés után 1818-ban leírta a róla elnevezett ideget, majd Koppenhágában sebészi gyakorlato­t folytatott. Főként a hólyagkő eltávolítására specializálta magát: vesekőzúzót szerkesztett, s az szé­les körben elterjedt. JANUÁR 13. 75 éve született LISSÁK Kálmán (1908—1982) fiziológus, pécsi egyetemi tanár, Kossuth­­díjas. Jelentősek a szubkortikális mechanizmusoknak az agykéreg működésére, valamint az endokrin miri­gyekre kifejtett hatásaival kapcsolatos kutatásai. Ismer­tek az adrenalin, az aneurin és acetilkolin idegműkö­dési jelentőségére, valamint az anafilaxiás sokkra vo­natkozó vizsgálatai. Közreműködött P. Cannonnak az adrenalin és az idegrendszer kölcsönhatását feltáró ku­tatásaiban. 125 éve született Oskar MINKOWSKI (1858—1931) litván származású belgyógyász, boroszlói egyetemi ta­nár. Kimutatta diabétesznél az acidózist, súlyos cukor­betegek vizeletében az oxi-vajsavat. J. Meringgel együtt felfedezte, hogy a hasnyálmirigy eltávolítása diabéteszt okoz (1889), ezzel nagy lendületet adott az endokrinoló­gia kísérleti kutatásának. Kimutatta a máj szerepét a karbamid-szintézisben. A. M. E. Chauffarddal közösen leírta a kongenitalis icterus haemolyticus kórképet. Rá­mutatott arra, hogy a P. Marie által röviddel előbb (1886) ismertetett akromegália a megnagyobbodott hi­pofízis anyagcserezavarával kapcsolatos. JANUÁR 26. 150 éve született id. MURAKÖZY Ká­roly (1823—1887) gyógyszerész, a Hajdú-Bihar megyei Gyógyszerészegylet volt elnöke. Mint segéd Pesten dol­gozott, s itt szerzett 1848-ban gyógyszerészi oklevelet. Utána Debrecenben az Arany Angyal, majd a Kígyó gyógyszertárat bérelte, 1858-tól a Nap gyógyszertár tu­lajdonosa. Élénk közéleti tevékenységet fejtett ki. Cik­kei a Természettudományi Közlönyben és a Gyógysze­részi Közlönyben jelentek meg. Szintén gyógyszerész fia, ifjabb Muraközy Károly a budapesti Műegyetem ta­nársegéde volt. JANUÁR 28. 125 éve született E. DUBOIS (1858— 1940) holland orvos, antropológus. A jávai előemberrel, a Pitecanthropus erectussal kapcsolatos evolúciós elmé­let kidolgozása fűződik nevéhez. 130 éve halt meg FUCHS Vilmos (1802—1853) gyógyszerész, geológus, bányamérnök és kohász. 1826- ban Bécsben gyógyszerészi, majd doktori diplomát szer­zett. Később bányatanácsos és főkohászmester, Kossuth megbízásából lőporgyárat rendezett be, majd 1849-ben külföldre menekült. 1851-ben a szerb kormány megbíz­ta az állami bányászat megszervezésével. Belgrádban halt meg. A bécsi tudományos akadémia tagjává vá­lasztotta. GYÓG­YSZERÉSZTÖRTÉNETI ELŐADÓÜLÉS A Csongrád megyei Tanács Gyógyszertári Köz­pontja és a szegedi Móra Ferenc Múzeum október 29-én rendezte a szegedi művelődési palotában a „Csongrád megye gyógyszerészetéről (1867—1918)” című kiállítást. A Móra Ferenc kamarateremben felállított védett mű­emlékpatika iparművészeti berendezéseinek polcain ko­rabeli edényeket, eszközöket helyeztek el. A gazdag gyűjtemény több, a megye, a város gyógyszertáraiból származott. A szabadon lévő falat Csongrád megye ki­váló patikusainak arcképei, életrajzai és a szakmatör­téneti emlékei díszítették. Délután a Magyar Gyógyszerészeti Társaság és a Magyar Orvostörténelmi Társaság közös gyógysze­résztörténeti szakosztálya a múzeum dísztermében tudományos ülést tartott. Barcsay István, a Szegedi Gyógyszertári Központ főosztályvezetője „Régi Csong­­rád megyei patikák és patiku­sok" címmel ismertette a híres gyógyszerészek munkásságát. T. Knotik Márta, a Móra Múzeum munkatársa a "Szegedi gyógyszertárak archív felvételei" címmel vetített érdekes dokumentu­mokat. Rádóczy Gyula gyógyszerész, a Semmelweis Or­vostörténeti Múzeum kutatója „Szegedi gyógyszertári szükségpénzek" címmel tartott előadást. Dr. Haznagy András, a SZOTE Gyógynövény- és Drogismereti Inté­zetének docense „A magyar gyógyszerészet XX. száza­di gyarapodásának két szegedi tényezőjéről” szóló elő­adásában összefoglalta a szegedi egyetem gyógyszerész­­karának történetét. Rákos Gyula igazgató főgyógysze­rész „Csongrád megye gyógyszerészetének múltja és je­lene” címmel áttekintő előadást tartott a témáról. A jól sikerült rendezvényre az ország minden részéből érkez­tek résztvevők. Dr. H. L. egészségügyi dolgozó , 1983. JANUAR 3

Next