Egészségügyi Dolgozó, 1983 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
PÁRHUZAMOS ÉLETPÁLYÁK IX. Ptolemaiosz és Kopernikusz Ámbár Kopernikusz mindössze hetven évet élt (1473—1543), életrajza mégis mintegy másfél évezreddel korábban kezdődik; körülbelül a csillagász Ptolemaiosszal és Galilei 1616-os első perével ér véget, amikor a könyvét indexre tették. Az ókorban sokkal többet tudtak a csillagokról, mint gondolnánk. Hagyján, hogy mindenféle „csillagképet” fedeztek föl az egymáshoz közel látszó fénypontokban, ezeket elkereszelték Kaszásnak, Mérlegnek, Fiastyúknak, Nagymedvének, stb., és segítségükkel némiképp tájékozódni tudtak nemcsak az égbolton, hanem itt a földön is. Ez végtére egyszerű népi bölcsesség. A pásztorok ráértek arra, hogy csillagfényes éjszakán az égre bámészkodjanak, mindenféle figurákat lássanak, megfigyeljék ezeknek ide-oda vándorlását, sőt bizonyos jelekből jósolgassanak is. Csakhogy a mezopotámiai, egyiptomi, kínai és más csillagászpapok ennél jóval többet tudtak, a görögöknél pedig nem a papok, hanem valódi csillagászok végeztek igen pontos méréseket, s messzelátó nélkül olyan megállapításokhoz jutottak, amelyeken méltán ámuldozunk ma is. Engem már az is meglep, hogy az egymástól csupán fényerősségben eltérő aranypontocskák közt el tudták különíteni a bolygókat, az „álló” csillagoktól. Annál is inkább, mert az állócsillagok sem állanak, hanem egyenletes körmozgást végeznek a Foild körül — legalábbis így látjuk. A bolygók abban különböznek a csillagoktól, hogy egyenletes körmozgás helyett furcsán bolyonganak ide-oda, azonkívül, noha csillognak, saját fényük nincs. Kihunyt égitestek, a Nap fényét tükrözik vissza, ezért világítanak — néha fényesebben is, mint a csillagok. Az ókori csillagászt az különböztette meg a szemlélődő pásztortól, hogy a bolygók különös pályáját nemcsak észrevette, hanem meg is akarta magyarázni. Különféle mérőeszközöket szerkesztett, és számításokat végzett, hipotéziseket és elméleteket állított föl. Időszámításunk előtt félezer esztendővel a görögök gömbölyűnek tartották a Földet, noha csak csekély hányadát ismerték, gömb alakúnak képzelték az égboltot is, amelynek különböző rétegeiben (szféráiban) mozognak a csillagok és a bolygók. Meglepően pontos adatokhoz és valószínűnek látszó elméletekhez jutottak. Eudoxosz hirdette talán először a geocentrikus világnézetet, vagyis azt, hogy a Föld a világmindenség közepe; kétezer év múlva ezt cáfolta meg Kopernikusz, de még sokáig nem hittek neki. Arisztotelész átvette Eudoxosz szféráit és geocentrikus felfogását. Hiketasz, Hérakleidész és sok más görög csillagász forgó testnek tekintette a Földet. Eratosztenész megmérte a Föld nagyságát, Arisztarchosz a Föld távolságát a Naptól, Hipparchosz kiszámította az év és a holdhónap hosszát a valóságtól minimális eltéréssel.indez és még sok más csillagászati megfigyelés az időszámításunk előtti korszakra esik. Időszámításunk után 120 és 140 között Klaudiosz Ptolemaiosz alexandriai csillagász hatalmas könyvben foglalta össze az ókor csillagászati ismereteit. Alexandria milliós város volt akkor, egyetemi jellegű kutatóintézetekkel, könyvtárral, magas kultúrával. A filozófia túl volt Arisztotelészen, a matematika Euklidészen, az orvostudományban Galénosz ekkor alkotta alapvető műveit, amelyek másfél évezred alatt nem porosodtak el, a csillagásztól is hasonlót várhatunk. Megkaptuk, Ptolemaiosz Almagesztje még Galilei idejében is hivatalos tankönyv volt. Nemcsak az ókor csillagászati ismereteinek összefoglalását adja, hanem saját epiciklusos elméletét is, amivel a bolygók kettős keringését magyarázza. A kettős keringés úgy értendő, hogy a bolygók nagy körpályán megkerülik a mozdulatlannak vélt Földet, ezenközben jóval kisebb sugarú körpályán is keringenek, a nagy körpályán egyenletesen haladó képzeletbeli középpont körül. A kettős körmozgásból adódó különös alakzat az epicikloisz. Ptolemaiosz elképzelése zseniális, noha téves. Ha a Föld a mindenség közepén állna, a szférákkal és epiciklusokkal a csillagok mozgása kielégítően magyarázható volna. Az ókor tudománya a középkorban annyira feledésbe merült, hogy Ptolemaiosz könyveinek eredeti kézirata sem maradt fenn. Nagy szerencse, hogy a középkori hanyatlással egyidejű az arab kultúra emelkedése. Mint anynyi más görög szerzőt, Ptolemaioszt is arab fordítás tartotta fenn. Furcsa címe, az „Almageszt” is innen ered: a görög hé megalé vagy hé megiszté szüntaxisz (A nagy összefoglalás) az arab fordításban al-majiszi lett, ebből középkori latinra visszafordítva: Almagestum. Amikor a reneszánszban a tudomány ismét divatba jött, Arisztotelész „harmóniájával” összeházasítva Ptolemaiosz mozdulatlan földközéppontú epiciklustana lett a csillagászok vezéreszméje. Kopernikusz két évszázadában — a 15- ben, amelyikben született, s még inkább a 16-ban, amelyikben meghalt — a középkor álomszószékságát az újkor követelődző kíváncsisága váltotta fel. Így volt ez a filozófiában, így a természettudományok minden ágában, köztük a csillagászatban is. A gondolkodó elmék nem érték be azzal, mit mondott másfél-kétezer éve Arisztotelész, Hippokratész, Galénosz, Ptolemaiosz. Veszélyes volt ugyan kételkedni e tekintélyek hivatalosan elismert tanaiban, de a veszélyt egyre többen vállalták, ki nyíltan, ki burkoltan. Ami személy szerint Kopernikuszt illeti, nem volt gyáva ember, ezt bebizonyította a Német Lovagrend elleni szívós küzdelmében. Foglalkozását tekintve ugyanis Kopernikusz nem csillagász volt, hanem kanonok a kicsiny Frombork városkában, Lengyelország északi csücskében. A kanonoki stallum akkoriban fontos egyházi méltóság volt, hatalommal, felelősséggel, sok munkával járt, különösen olyan kritikus helyen, mint a Baltitenger partvidéke, ahol a lengyel fennhatóságot hol a német, hol az orosz igényekkel szemben kellett védelmezni. Kopernikusz híven eleget tett nehéz kötelességének, noha titokban egészen más érdekelte: a csillagok és bolygók világa. Olasz egyetemeken nemcsak kánonjogot tanult, hanem orvostant is, meg természettudományt, utána azonban teljesen magára és könyveire hagyatkozva folytatta csillagászati kutatását, számításait. A rendelkezésére álló könyvanyag gazdag volt, minthogy a 15. század utolsó évtizedeiben megindult a csillagászati szakkönyvek áradata. Ezeknek egy része az iskolás tételeseket ismételte illedelmesen, néhányan azonban — Peuerbach, Cusanus, Regiomontanus — új hangokat pengettek. Nincsenek adataink arról, írni indította Kopernikuszt kételkedésre, új magyarázó hipotézis felállítására. Tapasztalnia kellett, hogy a legpontosabban végzett mérések sem vezetnek kifogástalan eredményhez: a napfogyatkozás pár percet késik, a bolygók nem egészen ott vannak, ahol épp lenniük kellene... Egyre több kivételes körmozgáshoz kellett folyamodni, hogy a ptolemaioszi világrend valahogy a helyén maradjon. Nagy változtatásra Kopernikusz nem gondolt, egyházi neveltetésével és funkciójával nem is fért volna össze, ha teljesen szakít a harmonikus körmozgásokkal, a mennyei szférákkal, epiciklusokkal. Érezte, hogy ha elgondolását nyíltan kifejti, abból nagy baj lesz. 1508-ban írt egy kis fejtegetést (Commentariolus), amelyben minden lényeges új gondolata benne van, csak a bizonyítást kellett utóbb alaposabbá tenni. Nem merte közzé tenni, csak szűk baráti körben vitatta meg. Ma általában úgy tartják, a geocentrikus (földközéppontú) világkép helyett a heliocentrikus (napközéppontú) világképet írta le. A fogalmazás nem egészen pontos, bár a lényeget fejezi ki. A Földet mindenképp kibillenti központi helyzetéből. A bolygók a Hold kivételével nem a Föld körül keringenek, hanem a Nap körül, ugyanezt teszi a Föld is. A csillagok, a Nappal együtt, csak látszólag forognak a Föld körül, igazából a Föld forog a saját tengelye körül. A Nap nem okvetlenül van az ismert csillagvilág középpontjában, csak valahol ennek a közelében. Élete vége felé Kopernikusz rászánta magát az időközben alaposan kibővített munka közzétételére Az égi pályák körforgásairól címmel (De Revolutionibus Orbium Coelestium). A könyv Nürnbergben jelent meg 1543-ban. Osiander írt hozzá előszót, egy protestáns teológus, aki a várható egyházi ellenállást akarta kivédeni azzal, hogy az új hipotézist valószínűtlen elmefuttatásnak tüntette fel, és mivel nevét nem írta alá, azt a látszatot keltette az előszóról, hogy Kopernikusz vallomása. A tudósnak nem volt ideje megakadályozni, vagy legalább cáfolni ezt a csalafintaságot, mert a könyv megjelenése idején meghalt. A hatás nem volt olyankirobbanó, amilyen lehetett volna. Az egyház még nem figyelt fel arra a veszélyre, amelyet a Föld középponti helyzetének megtagadása jelenthet, a csillagászok pedig nem siettek egyetérteni az új világképpel. Giordano Bruno, Kepler és Galilei — meg a hátborzongató inkvizíciós pörök — kellettek ahhoz, hogy a Föld kimozduljon a helyéből. Benedek István Bőrgyógyászati vetélkedő Nemrég az EDSZ bőrgyógyász szakdolgozók szakcsoportjának szakmai vetélkedője zajlott le a Weil-teremben. A vetélkedő 56 résztvevője a bőr- és nemibetegszakellátásban dolgozó aszszisztensnők, szakgondozónők és ápolónők közül kerültek ki. A téma a gonorrhoea kórismérése, kezelése és gondozása volt. Az 56 vetélkedő tesztlapot töltött ki, majd a legtöbb pontot elért első tíz versenyző szóban vetélkedett tovább. Az eredmény: 1. Ungváriné Móra Márta, Szolnok; 2. Dietz Ferencné, Szentendre; 3. Végh Sándorné, Budapest. Orosz Máriát (Miskolc- Diósgyőr) a zsűri dicséretben részesítette. Az első három helyezett pénzjutalomban részesült. A vetélkedőt a zsűri elnöke, dr. Kulcsár György, az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet osztályvezetője irányította. Csepreghyné Tóth Mária szakcsoporttitkár Dr. Papolczy Ferenc emlékére 1982. november 23-án az István Kórház szemészeti osztályán dr. Balázs Tamás főigazgató leleplezte dr. Papolczy Ferenc egyetemi magántanárnak, a szemészeti osztály 1971-ben elhunyt főorvosának emléktábláját. A tanítványok nevében dr. Domokos Márta főorvos mondott meleg hangú beszédet. Dr. Paspolczy Ferenc 1941 júniusában nagyszerű elődöktől vette át az akkor tízágyas, mostoha körülmények között működő szemészeti osztálynak a vezetését. Az osztályt fáradságos munkával sikerült bővíteni, de a főorvos a rekonstrukció elkészülését, korszerű körülmények kialakulását már nem érhette meg. A sors iróniája, hogy ez a nagyszerű, életét a gyógyításnak és a rosszindulatú daganatok kutatásának szentelő orvos daganatos betegség áldozata lett. Dr. Papolczy Ferenc azon szemorvosok közé tartozott, akik a tevékenységükhöz elengedhetetlennek tartják a magas szintű patológiai ismereteket. A daganatok korai felismerése, a szöveti kép differenciáldiagnózisa, a prognózis kérdésköre állt tudományos érdeklődésének középpontjában. Ezt bizonyítják a 30-as, 40-es években megjelent dolgozatai és patológia tárgykörű magántanári disszertációja is. Évekigvezette a szemklinika kórszövettani laboratóriumát, de az István Kórházban sem szűnt meg patológiai érdeklődése. Minden eltávolított daganat szövettani metszetét maga értékelte, nem egyszer vitába szállva a kórszövettani véleménnyel. Érdeklődésének másik ága az új műtéti megoldások keresése, a szürkehályog és a kancsalság elleni műtét technikai módosítása. A gondos operatőr a jobb eredmények érdekében műszereket is módosított mint pl. a szemhéj terpesztőt, a plasztikai csipeszt. Szerette a fiatalokat, szeretett tanítani, az ifjabbaknak nemcsak szakmai, hanem emberi problémáival is készségesen foglalkozott. Szakmai munkája, közleményei nemzetközi méretekben is megbecsülést szereztek számára. Tagja volt az oxfordi és a párizsi szemorvos-társaságnak. Kandidátusi fokozatot ért el, Kiváló orvos kitüntetésben részesült. Halála után felesége, dr. Polányi Magda szemész főorvos férje munkásságának emléket állítva, alapítványt létesített olyan fiatal orvosok számára, akik kiemelkedő kutatási és gyógyítási eredményeket érnek el. Az alapítványt az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete kezeli és évenként meghirdeti azt a pályázatot,amelyen elsősorban fiatal orvosok vehetnek részt, máshol nem közölt szemészeti, ill. onkológiai munkájukkal. AZ 1982. ÉVI PÁLYÁZAT EREDMÉNYE: 20 000,— Ftos díjat nyertek: dr. Gottwald Gizella (SOTE, Radiológiai Klinika): Új utak a rákgyógyításban. Az adjuváns kemoterápia, dr. Polgár Veronika és dr. Gábriel István (a SOTE I. sz. Szemészeti Klinikája): Citogenetikai vizsgálatok a szemészetben. 8000,- Ft-os díjat nyertek: dr. Farkas Ágnes és dr. Széli Katalin (SOTE, II. sz. Szemészeti Klinika): Idült vesebeteg gyermekek szemészeti vizsgálatában szerzett tapasztalataink. Dr. Juhász Béla, dr. Hernádi Zoltán, dr. Tóth Zoltán és dr. Lampé László (DOTE, Nőgyógyászati Klinika): Az ultrahangvizsgálat jelentősége a petafészekdaganatok differenciáldiiasznétikájában és a petefészekrákos betegek kezelés alatti követésében. A nyerteseknek ezúton is gratulálunk, és további jó munkát kívánunk. Kalendárium JANUÁR 1. 125 éve született Hermann OPPENHEIM (1858—1919), később berlini ideggyógyász. Több neurológiai kórképet írt le (amyotonia cong., dystonia muse, deformans stb.), fejlesztette az agysebészeti diagnosztikát. A róla elnevezett piramisreflex őrzi nevét. Tőle származik a neurosis traumatica elnevezés. Betegséget, reflexet és triászt neveztek el róla. JANUÁR 9. 100 éve hunyt el Filippo PACINI (1812—1883) firenzei anatómus, biológus. 23 éves diákként fedezte fel a róla (és Vaterról) elnevezett érző végkészüléket az ujj bőrében, de csak 1839-ben sikerült tételét igazolni. Mikroszkópját tökéletesítve (ferde okuláris tubussal) a retinának alapos leírását adta. Csak 1849-ben jutott egyetemi katedrához Firenzében. Előbb az elektromos halakkal foglalkozott, majd a kolera kórtanával. Legmaradandóbbak a csont és a fogak szerkezetére vonatkozó kutatásai. JANUÁR 10. 200 éve született Ludvig Levin JACOBSON (1783—1843) dán sebész és anatómus. 1809-ben fölfedezte a jó szaglású (makroszomatikus) emlősök orrüregében a róla elnevezett organon vomeronasalét (Jacobson-szerv), s ezzel elnyerte Cuvier elismerését. Számos állatanatómiai megfigyelés után 1818-ban leírta a róla elnevezett ideget, majd Koppenhágában sebészi gyakorlatot folytatott. Főként a hólyagkő eltávolítására specializálta magát: vesekőzúzót szerkesztett, s az széles körben elterjedt. JANUÁR 13. 75 éve született LISSÁK Kálmán (1908—1982) fiziológus, pécsi egyetemi tanár, Kossuthdíjas. Jelentősek a szubkortikális mechanizmusoknak az agykéreg működésére, valamint az endokrin mirigyekre kifejtett hatásaival kapcsolatos kutatásai. Ismertek az adrenalin, az aneurin és acetilkolin idegműködési jelentőségére, valamint az anafilaxiás sokkra vonatkozó vizsgálatai. Közreműködött P. Cannonnak az adrenalin és az idegrendszer kölcsönhatását feltáró kutatásaiban. 125 éve született Oskar MINKOWSKI (1858—1931) litván származású belgyógyász, boroszlói egyetemi tanár. Kimutatta diabétesznél az acidózist, súlyos cukorbetegek vizeletében az oxi-vajsavat. J. Meringgel együtt felfedezte, hogy a hasnyálmirigy eltávolítása diabéteszt okoz (1889), ezzel nagy lendületet adott az endokrinológia kísérleti kutatásának. Kimutatta a máj szerepét a karbamid-szintézisben. A. M. E. Chauffarddal közösen leírta a kongenitalis icterus haemolyticus kórképet. Rámutatott arra, hogy a P. Marie által röviddel előbb (1886) ismertetett akromegália a megnagyobbodott hipofízis anyagcserezavarával kapcsolatos. JANUÁR 26. 150 éve született id. MURAKÖZY Károly (1823—1887) gyógyszerész, a Hajdú-Bihar megyei Gyógyszerészegylet volt elnöke. Mint segéd Pesten dolgozott, s itt szerzett 1848-ban gyógyszerészi oklevelet. Utána Debrecenben az Arany Angyal, majd a Kígyó gyógyszertárat bérelte, 1858-tól a Nap gyógyszertár tulajdonosa. Élénk közéleti tevékenységet fejtett ki. Cikkei a Természettudományi Közlönyben és a Gyógyszerészi Közlönyben jelentek meg. Szintén gyógyszerész fia, ifjabb Muraközy Károly a budapesti Műegyetem tanársegéde volt. JANUÁR 28. 125 éve született E. DUBOIS (1858— 1940) holland orvos, antropológus. A jávai előemberrel, a Pitecanthropus erectussal kapcsolatos evolúciós elmélet kidolgozása fűződik nevéhez. 130 éve halt meg FUCHS Vilmos (1802—1853) gyógyszerész, geológus, bányamérnök és kohász. 1826- ban Bécsben gyógyszerészi, majd doktori diplomát szerzett. Később bányatanácsos és főkohászmester, Kossuth megbízásából lőporgyárat rendezett be, majd 1849-ben külföldre menekült. 1851-ben a szerb kormány megbízta az állami bányászat megszervezésével. Belgrádban halt meg. A bécsi tudományos akadémia tagjává választotta. GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI ELŐADÓÜLÉS A Csongrád megyei Tanács Gyógyszertári Központja és a szegedi Móra Ferenc Múzeum október 29-én rendezte a szegedi művelődési palotában a „Csongrád megye gyógyszerészetéről (1867—1918)” című kiállítást. A Móra Ferenc kamarateremben felállított védett műemlékpatika iparművészeti berendezéseinek polcain korabeli edényeket, eszközöket helyeztek el. A gazdag gyűjtemény több, a megye, a város gyógyszertáraiból származott. A szabadon lévő falat Csongrád megye kiváló patikusainak arcképei, életrajzai és a szakmatörténeti emlékei díszítették. Délután a Magyar Gyógyszerészeti Társaság és a Magyar Orvostörténelmi Társaság közös gyógyszerésztörténeti szakosztálya a múzeum dísztermében tudományos ülést tartott. Barcsay István, a Szegedi Gyógyszertári Központ főosztályvezetője „Régi Csongrád megyei patikák és patikusok" címmel ismertette a híres gyógyszerészek munkásságát. T. Knotik Márta, a Móra Múzeum munkatársa a "Szegedi gyógyszertárak archív felvételei" címmel vetített érdekes dokumentumokat. Rádóczy Gyula gyógyszerész, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kutatója „Szegedi gyógyszertári szükségpénzek" címmel tartott előadást. Dr. Haznagy András, a SZOTE Gyógynövény- és Drogismereti Intézetének docense „A magyar gyógyszerészet XX. századi gyarapodásának két szegedi tényezőjéről” szóló előadásában összefoglalta a szegedi egyetem gyógyszerészkarának történetét. Rákos Gyula igazgató főgyógyszerész „Csongrád megye gyógyszerészetének múltja és jelene” címmel áttekintő előadást tartott a témáról. A jól sikerült rendezvényre az ország minden részéből érkeztek résztvevők. Dr. H. L. egészségügyi dolgozó , 1983. JANUAR 3