Egészségügyi Dolgozó, 1984 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-01 / 1. szám

­ Az EDSZ-elnökség üléséről Napirenden a munkahelyi demokrácia A munkahelyi demokrácia ér­vényesüléséről tárgyalt novem­ber 30-i ülésén az EDSZ elnöksé­ge. A testület Zala és Hajdú-Bi­­har megye alapszervezeteinek, valamint a Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetemnek az ez irányú munkájáról hallgatott meg tájé­koztatást. Megtárgyalta továbbá az Egészségpolitikai osztály elő­terjesztésében a szakorvosi és szakgyógyszerészi képesítés meg­szerzéséről és a képesítésről, va­lamint az orvosok, fogorvosok és a gyógyszerészek továbbképzésé­ről szóló 9/1978. (XI. 29.) EüM. sz. rendelet és végrehajtási utasítás módosításának véleményezését is. Az elnökségi ülésen részt vet­tek az érintett megyék megyebi­zottságainak titkárai, a megyei fő­orvosok, valamint a szegedi egye­tem rektora és az alapszervezeti szakszervezeti és párttitkárok. Varjú Mária, dr. Szűcs Miklós és dr. Vetró Gábor, a SZOTE Szakszervezeti Bizottságának tit­kára és az előre elkészített anya­gokhoz szóbeli kiegészítést tett. Valamennyien hangsúlyozták, hogy a munkahelyi demokrácia érvényesüléséről készített beszá­molókban a szakszervezeti tag­ság véleményét igyekeztek össze­foglalni. A vitában többen mondták el véleményüket, észrevételeiket, köztük a megyei főorvosok. Dr. Teslér Katalin, Hajdú-Bi­­har megye főorvosa arról szólt, hogy az 1049-es számú SZOT-ha­­tározat érvényesülése lassabban halad, mint azt szeretnék. Ennek ellenére vannak jó kezdeményeze­zések arra, hogy a demokrácia fó­rumrendszere jól működjék. Azt is hangsúlyozta: nem szabad fi­gyelmen kívül hagyni, hogy az egészségügy területén igen nehéz az évszázadok hagyományait le­küzdeni, megszabadulni a de­mokráciát sértő gyakorlattól. A demokrácia fórumainak mű­ködéséről többen is kifejtették a véleményüket, közöttük Zala me­gye főorvosa dr. Szilveis Rudolf is. Azzal csaknem valamennyien egyetértettek, hogy ma már min­denütt léteznek ezek a fórumok, de sok helyen még csak formális a gyakorlatuk. Hogy a demokrá­cia érvényesülésének valóságos eszközeivé válhassanak, elenged­hetetlen fontosságú az, hogy a dolgozók, a vezetők és beosztot­tak naprakészek legyenek az in­formációk birtoklásában. Sajnos sok vezető nem adja meg a szük­séges informálást a társadalmi szervezetek testületeinek, ami káros az ott dolgozó kollektívára. Ugyanakkor az is előfordul, ami­kor a szakszervezeti tisztségvise­lő nem „partnere” az állami ve­zetőnek. Az igazi munkahelyi demokrá­cia akkor válik tartalmasabbá, ha például a szakszervezeti vezetők, a bizalmiak nem csupán saját, ha­nem az általuk képviselt kollektí­va véleményét viszik a testületek elé. A vitában az is elhangzott, hogy sok esetben maga az állami vezető nem ismeri a szakszerve­zeti szervek, a bizalmiak jogo­sultságát, emiatt nem is kéri ki a véleményüket egy-egy, az egész kollektívát érintő kérdésben. Dr. Petri Gábor, a SZOTE rektora hozzászólásában kiemel­te: az egészségügy terheit nem az orvosok viselik csupán, a közép­káderek nélkül nincs egészség­ügy. Ennek megfelelően kell a munkahelyeket érintő kérdések­ben tárgyalni. Szem előtt tartva a munkahelyi demokrácia érvé­nyesülésének fórumrendszerét, el kell tudni dönteni, hogy mely té­ma melyik fórum elé kerüljön megtárgyalás céljából. Dr. Füzi István, az EDSZ főtit­kára hozzászólásában kitért a munkaügyi szabályzatok szerepé­re. Felhívta a figyelmet, hogy a szakszervezeti vezetők fontos fel­adata a szabályzatok felülvizsgá­lata, a gyakorlatot figyelembe ve­vő folyamatos módosítása. Szólt arról is, hogy az egészségügyben bevezetésre kerülő új bértarifa­rendszer érvényesülésében fon­tos a szakszervezetek tevőleges részvétele. Kiemelte a szociális tervezés fontosságát, és ezen ter­vek maradéktalan megvalósítását a munkahelyeken. A novemberi elnökségi ülésen az EDSZ Pénzügyi-számviteli és ellenőrzési osztályának előterjesz­tésében tájékoztatás hangzott el az egyetemi alapszervezetek gaz­dálkodásáról is. Végezetül meg­tárgyalták az EDSZ elnökségé­nek állásfoglalás-tervezetét a já­rások megszűnésével összefüggő szakszervezeti változásokról. Az elnökség a munkahelyi de­mokrácia érvényesüléséről, vala­mint a 9/1978. (XI. 29.) EüM. sz. rendelet végrehajtási utasításá­nak módosításáról szóló vélemé­nyezést megvitatta és elfogadta. —n— Nyilatkozat A békéért, a Mi, a Közalkalmazottak és Rokonszakmabeli Dolgozók Szakszervezetei Nemzetközi Szövetsége Bukarestben, 1983. november 2­5-ig tartott 35. vezetőségi ülésszakának résztvevői üdvözöljük azok­nak a szakszervezeti szerveze­teknek a kezdeményezéseit, amelyek számos országban el­szánt elkötelezettséggel har­colnak a békéért és a leszere­lésért. Azonosítjuk magunkat azoknak a dolgozóknak a har­cával, akiknek milliói vettek és vesznek részt a békéért fo­lyó tüntetésekben és akciók­ban. Az atomháború veszélye még sohasem volt olyan nyug­talanító, mint napjainkban. Ezt a veszélyt egyre súlyosbít­ja az USA kormányának és a NATO köreinek politikája: ezek szüntelenül fokozzák a fegyverkezési versenyt, és az erő helyzetéből igyekeznek hegemonista törekvéseiket rá­kényszeríteni a világra; egyre erősebben törekszenek a bé­kéről és a leszerelésről folyó tárgyalások befagyasztására, azzal próbálkozva, hogy a tár­gyalásokat letérítsék útjukról; szítják a feszültség tűzfészkeit bolygónk különböző terüle­­­­tein, ezzel is igazolni kívánva a fegyverkezési versenyt és bővíteni az atomfegyverbázi­sok hálózatát; rákényszerítik Európa népeire a középható­sugarú rakéták telepítését, és felháborító módon beavatkoz­nak más szuverén államok belügyeibe. Ezekkel az akciókkal és har­cokkal elválaszthatatlanul ösz­­szefüggnek a közszolgálati dolgozóknak a munkához való jogukért, bérükért, gazdasági és szociális vívmányaikért, va­lamint a közszolgálat védel­méért vívott küzdelmei. Ez utóbbiakat a kapitalista rend­szert sújtó válság mélyülése veszélyezteti. A közszolgálati dolgozók egyre nagyobb számban felis­merik, hogy a békéért vívott harc elválaszthatatlan az élet- és munkakörülményeik javítá­sáért, a közszolgálat megjaví­tásáért, munkahelyük védel­méért és általában, a társadal­mi jólétért és haladásért vívott küzdelmüktől. Mi, a Közalkalmazottak és Rokonszakmabeli Dolgozók Szakszervezetei Nemzetközi Szövetsége vezetőségének tagjai kijelentjük, hogy teljes erőnkkel részt kívánunk ven­ni ebben a hatalmas mozga­lomban. Az általunk képviselt 28 millió dolgozó nevében felhí­vunk minden közszolgálati szakszervezetet, tekintet nél­kül irányzatukra és nemzeti hovatartozásukra, tekintet nélkül országuk társadalmi és politikai rendszerére, hogy ak­tívan és együttesen vegyenek részt a meglevő atomfegyve­rek csökkentéséért és az újabb atomfegyverek és raké­ták Európában vagy a világ bármely részén való telepíté­sének megakadályozásáért. A vezetőségünk által képvi­selt 28 millió dolgozó nevében ünnepélyesen fordulunk az ENSZ közgyűléséhez és kér­jük, tegyen meg mindent azért, hogy megakadályozza újabb atomfegyverek elhelye­zését ezúttal különösen Euró­pában, és tárgyalások útján érje el a meglevő fegyverek csökkentését. leszerelésért EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ 1984. JANUÁR A szakszervezet a partnerünk Dr. Daubner Kornél, az Orszá­gos Onkológiai Intézet sebész fő­orvosa, az intézet MSZBT-tagcso­­portjának ügyvezető elnöke. □ Mikor, s hogyan került kap­csolatba a Magyar Szovjet Bará­­ti Társasággal?______________ — 1971-ben, amikor — az egyik miskolci nagyüzem javasla­tára — az MSZBT szervezete át­alakult, intézetünk is beléphetett a tagcsoportok sorába. Több, mint tíz esztendeje, pártmunka­ként bíztak meg itt az MSZBT ve­zetésével. Másfél évig a XII. ke­rületi társadalmi elnökséget is vállaltam a baráti társaságban. Ebben a körzetben 13 egészség­­ügyi intézmény van, kórházunk­ból ketten régóta bekapcsolód­tunk a Népi Ellenőrzés egészség­ügyi ellátásával kapcsolatos vizs­gálataiba. Tavaly átvettem kerü­letünkben a Népi Ellenőrzés egészségügyi munkacsoportjának vezetését is, emellett már ismét csak kórházunk MSZBT-tagcso­­portjának irányítását vállaltam. A XII. kerületi Népi Ellenőrzés­nek évtizedek óta megválasztott tagja voltam. □ Mi a feladata egy egészség­­ügyi tagcsoport ügyvezető elnö­­kének?______________________ — Az eddig jól bevált módsze­rek és új elgondolásaink szerint végezzük ezt a munkát. Kellemes dolog népek közötti barátságot létrehozni, megpróbálni megér­tetni egymással az embereket. Itt az intézeten belül a mindennapi apró tevékenységet kell összefog­ni. Az ünnepségek szervezésétől a plakátok beszerzéséig, vagy a faliújságok kialakításáig ebbe sok minden beletartozik. Az ügy­vezető elnökségbe bekerült lelkes KISZ-tagok persze ezek nagy ré­szét önállóan és jól csinálják. □ Mivel foglalkoztak legutóbb — november 18-án — az egész­ségügyi tagcsoportok elnökeinek országos értekezletén?_________ — Zömmel arról volt szó, ho­gyan lehet az egészségügy MSZBT-munkájába rétegpoliti­kát vinni, hogyan tudjuk mégin­­kább segíteni a Szovjetunió meg­ismertetését és megszerettetését. Nézetem szerint más módszerek­kel kell próbálkoznunk a diplo­mások, s másokkal a szakdolgo­zók körében. A három műszak miatt óriási gond, hogy bármi iránt is felkeltsük az egészség­­ügyi dolgozók érdeklődését. Az orvosok között szerintem inkább a személyi kapcsolatokat érdemes létrehozni, vagy elmélyíteni, mi­­­­vel gyakran dolgozunk együtt a szovjet kollégákkal. □ Említene néhány közös munkát? — Intézetünk a daganatellenes gyógyszerek KGST-centruma, így rengeteg szovjet orvossal van kapcsolatunk. (De a KGST nő­­gyógyászati szekciójának is tagjai vagyunk, magyar részről én pél­dául az emlődaganatok elleni küzdelmet képviselem.) Közös, mindkét nyelven megjelenő tan­könyveket is írtunk már szovjet onkológusokkal. Kandidátusaink a Szovjetunióba utaznak aspiran­­túrára. Ezek mind-mind szemé­lyes, élő kapcsolatok. □ Beszél Ön oroszul?_______ — Többször jártam a Szovjet­unióban, így sok mindent megér­tek és el is mondok, de nem tudok jól beszélni. Mindenesetre kong­resszusokon és tanulmányutakon személyesen is megismertem a szovjet embereket, s mindig jól éreztem magam náluk. Akik jár­tunk már kint, itthon beszámo­lunk, mit volna érdemes átvenni a szovjet kollégáinktól. Többek között eszközellátottságban van még pótolnivalónk a sebészet te­rén. Moszkvában a központi on­kológiai intézet világszínvonalú! A műszerpark, a gyógyszerek, a szervezettség igazán kiváló. Az onkológia — kísérleti elméleti jel­lege mellett — tapasztalatokra is épül. A szovjet központi intéze­tekben rövid idő alatt olyan óriási tapasztalatmennyiség gyülemlik föl, amilyennel mi itt nem rendel­kezhetünk! ... Nos, egy másik or­szág kedvező gyógyító gyakorlata talán a mi fejlődésünk irányait is befolyásolhatja.­­ Köztudott, hogy a dagana­tos betegségek gyakoriságában a második helyen szerepelnek a magyar statisztikában. Ön sze­rint javadtak nálunk a lokalizá­­lás esélyei?_________________ — Hazánkban is mind össze­tettebbé válik a daganatos bete­gek kezelése. Az egyre finomodó diagnosztika lehetővé teszi a mi­nél korábbi felismerést, s ez ered­ményesebb gyógyítást és kezelést is jelent. Ott tartunk, hogy ma már gyógyításról is tudunk be­szélni! Bár sajnos él még az a rossz gyakorlat, hogy sok orvos nem mer beszélni a beteggel a betegségéről.­­ Sok eredmény van az onko­lógiában. A chemotherápia mér­­földes léptekkel halad előre; egy­re több olyan módszer van, ami évekre, évtizedekre ad a betegek­nek életet. A sugárkezelés is vál­tozott, komputerrel tudjuk már tervezni az optimális dózist. Szer­vezettségünk javul, műtéti lehető­ségeink egyre jobbak. Gyógysze­res és hormonkezelésünk világhí­rű. Ezért lesz legközelebb Ma­gyarországon a rákellenes világ­­kongresszus! □ Hogyan tudja összeegyez­tetni a sebészeti munka és a inté­zeti MSZBT-elnökség kötelezett­­ségeit? — Felesleges is, lehetetlen is mindenért összehívni az elnök­ségi ülést.. Elég, ha csak azzal az elnökségi taggal beszélek, akire épp szükség van a tennivalókban. Mivel nekünk nincs hálózatunk, most épp az irányban tapogató­zunk, kivitelezhető-e, hogy a szakszervezet röppentse szét az MSZBT híreit is? Ha a szakszer­vezeti bizalmiak ülésén az MSZBT valamelyik vezetőségi tagja elmondhatná mit, s hogyan szeretnénk, s ezt ők továbbvin­nék, ez nagy segítséget jelentene a munkánkban. Bízom az elgon­dolás sikerében, hiszen a szak­­szervezet eddig is mindenben a partnerünk volt. Kaposy Zsuzsa Barát nélkül fél ember az ember A szokolyai születésű paraszt­fiú egyszer csak elhatározza, hogy orvos lesz. De hiába, a több­szöri próbálkozás is csődöt mon­dott. Elment hat műtősnek a Váci Kórházba, a sebészeti osztályra. Az egykori műtősfiú, Kánai László, ma az Országos Mentő­­szolgálat szakszervezeti bizottsá­gának titkára. Hosszú az út azon­ban idáig, tartsunk sorrendet. 1960-at írt akkor a naptár, ami­kor először fehérbe öltözött, fel­vette az úgynevezett bádognadrá­got és belépett a műtőbe. — Ebből az időből a legszíve­sebben a sebész főorvosra, dr. Já­­vorszky Ödönre emlékszem. Ki­váló szakmai, emberi magatartá­sára. Nem lehetett nem szeretni őt. De sajnos már nincs közöt­tünk. Meghalt. — Az ember fiatal korában nemigen foglalkozik az elmúlás gondolatával. A kórházban azonban más a helyzet. Hogyan fogadta a halál első jelenlétét? — Kilencéves voltam, amikor meghalt az édesapám, azután kö­vették őt a nagyszüleim. De ké­sőbb, amikor a kórházban kellett szembenézni a halállal, akkor sem volt könnyű. A halál gondo­latát nem lehet megszokni. A rendkívüli, a váratlan exitus ma is erősen megvisel. Öt esztendővel később, 1965- ben a műtősfiú elment mentőápo­lónak, majd mentőtiszt lett a Váci mentőállomáson. És Kánai Lász­lóból ismét feltörnek az emlékek. — Furcsa dolog a mentőzés. Egyfajta állandó készenléti álla­potot jelent. Soha nem lehet tud­ni, mikor kell életre segíteni egy emberpalántát, mikor kell a halál szorításából visszahívni valakit. Mindkettőben volt már részem. — Mennyire szereti az életet? — Mérhetetlenül. Az élet a leg­szélesebb kategória. Talán nincs is mihez hasonlítani. Az öngyilko­sok közül is csak a gyógyíthatat­lan betegeket értem meg. — Havonta 43 órát ma is mentőautóval jár, pedig 1975 óta szb-titkár. Miért mentőzik ma­napság is? — Hogy ne felejtsem el, hogy szinten tartsam a szakmámat. Időközben persze elvégeztem az egészségügyi főiskola mentőtiszti karát. S ez némileg kárpótolt azért, hogy nem járhattam az or­vosi egyetemre. — Hogyan lett a mentőtiszt­ből az Országos Mentőszolgálat szb-titkára ?__________________ — Gyakorlatilag egyik napról a másikra. De azért mégis van né­mi előzménye a dolognak. Már a váci mentőállomáson is szakszer­vezeti bizalmi voltam, később pe­dig a Pest megyei mentő­szerve­zetnél is dolgoztam szb-titkár­­ként, de nem függetlenített állo­mányban. A lényeg az, hogy mindig is közel állt hozzám a szakszervezeti munka. — Mi a szépsége ennek a fel­adatnak? — Nem akarok nagy szavakat használni, nem mondom azt, hogy megszállottság kell hozzá, mert talán elcsépelten hangzik. De ezt a munkát is csak színes­­lélekkel lehet csinálni. Az embe­reket, az életet kell itt is szeretni. A mentőzésben a betegeket szere­tem, itt a szakszervezeti bizottsá­gon az egészséges embert. Persze a szakszervezeti munka sem olyan látványos, mint a reanimá­­lás, de egy beutalót szerezni vala­kinek, vagy a segélyt oda juttatni, ahol a legnagyobb szükség van rá, úgy gondolom, az sem kevés. — Hogyan él az szb-titkár? — Miután Vácott­ lakom, on­nan is járok be. Az utazás a mun­kahelyemre napi két óra vonato­zást jelent. Ez az idő általában ol­vasással telik el. A feleségem szintén az egészségügyben dolgo­zik. Osztályvezető nővér a Váci kórház belgyógyászatán. Van két lányom. A nagyobbik, a húsz­éves, tanítóképző főiskolás, a ti­zenöt éves pedig még gimnázium­ba jár. — Jut-e idő kedvtelésekre? — Igen. Filatelista vagyok. Egy bélyeggyűjtemény olyan, mint egy szép képtár. Ezenkívül szeretek kirándulni a családom­mal, és szeretem a jó könyvet is. — Mennyire fontos az életben a barátság? Egyáltalán, van ba­rátja? — Barát nélkül az ember fél ember. Nincs sok barátom, de akik vannak, azokhoz ragaszko­dom. Elkvaterkázunk, megesik néha úgy is, hogy hajnali négy óráig. Szeretem a kisebb társa­sági együttlétet. — Van-e valami, amit a leg­szívesebben elkerülne? — Igen. A konfliktusokat. Nem szeretem az összeütközése­ket. Annál inkább viszont a har­móniát. Hajlamos is vagyok ezért a kompromisszumokra. — Szívem vágya egyszer eljut­ni Isztambulba. A feleségemmel voltam a Szovjetunióban, de sze­retnék elmenni a gyerekeimmel is, hogy én mutathassam meg ne­kik először ezt az országot. Sze­retném még, ha a lányaim rendes férjet választanának maguknak és révbe jutnának. A munkám­ban pedig az a leghőbb vágyam, hogy megőrizhessem a jó baráti kapcsolatokat, a korrekt kontak­tusokat. B. Lengyel Anna — Milyen tervei vannak? Gáspár Sándor előadása a Politikai Akadémián A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának Poli­tikai Akadémiáján december 14-én Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke előadást tartott A szakszervezetek a szo­cialista építőmunkában” címmel. Előadásában szólt arról, hogy az MSZMP a közelmúltban meg­tárgyalta a szakszervezeti mun­kát, és állást foglalt annak to­vábbfejlesztéséről. Az állásfogla­lás reálisan szól a szakszerveze­tek szerepéről, feladatáról. Hang­súlyozza azt is, hogy a szakszer­vezeti mozgalomnak olyan politi­kai, jogi és mozgalmi lehetőségei vannak, amelyek jó alapot adnak ahhoz, hogy eleget tudjon tenni a megnövekedett feladatoknak. Gáspár Sándor előadásában ki­tért a szakszervezeti mozgalom múltjára is, és hangsúlyozta, hogy jobban fel kell használni a mozgalomban a történelmi ta­pasztalatokat is. A SZOT elnöké­nek előadását a december 15-i na­pilapok közölték. Felhívás fiataloknak A jövő évben ismét megszerve­zik az immár hagyományos „Fia­talok Fórum ”-át a rehabilitációs szakemberek számára. A rendezvényt az Országos Or­vosi Rehabilitációs Intézet kultúr­termében, 1984. május 24. csütör­tök, délután 16 órakor tartják meg. A fórum célja a rehabilitáció te­rületén végzett sokrétű tevékeny­ség, és egymás munkájának jobb megismerése. Részvételi díj nincs. Bármely rehabilitációs té­makörből lehet előadást tartani, melynek maximális időtartama 5 perc, szerzője 35 éven aluli fia­tal lehet. Lehetőség lesz dia-, kes­­kenyfilm és fólia vetítésére. A legjobb előadásokat a társa­ság díjazza. A korábbi fórum résztvevői pedig meglepetésben részesülnek. Az előadások után kötetlen társasági program lesz, zenével, büfével. A jelentkezéshez a következő, adatok szükségesek: név, foglal­kozás, beosztás, munkahely neve és címe, tervezett előadás pontos címe, valamint, hogy hova kéri a résztvevő az értesítést. Előadási jelentkezések 1984. március 31-i határidővel a követ­kező címre küldendők: dr. László Gergely Magyar Rehabilitációs Társaság, Budapest, 123. 1528.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék