Egészségügyi Dolgozó, 1985 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA XXIX. évfolyam 1. szám 1985. január Ára: 4 Ft Békés, boldog új esztendőt kívánunk! FARSANG CSABA: ,, Ellenségeskedés helyett együttműködést „A békéhez nem vezet út, a béke maga az út” (A. G. Musty) Az év elején az emberek boldog új évet kívánnak egymásnak. A boldog jel­zőhöz az utóbbi években egyre fonto­sabbnak, létfontosságúnak érezzük hoz­zátenni, hogy békés boldog új esztendőt, hiszen a fokozódó nemzetközi feszültség és a hidegháborús légkör újabb világhá­ború kitörésével fenyeget. Ez az új világ­háború azonban sokkal pusztítóbb hatá­sú lehet, mint az összes eddigi, hiszen az egész világot, az egész emberiséget, az emberi faj létét fenyegeti. Jelenleg a nukleáris hatalmak fegyvertárában több mint 50 ezer atomrobbanófej halmozó­dott fel, s ezek száma egyre gyarapod­ik. Robbanóerejük­­egymillió hirosimai atombomba erejét is meghaladja. Az emberiség — történelme során el­ső alkalommal — válaszút elé került: vagy élvezi, békés célokra fordítja a technikai haladás eredményeit, s ener­giájában egyre szegényebbé váló vilá­gunkban értelmesen használja fel az atomenergiát, vagy eddig soha nem lá­tott pusztító mértékű nukleáris háború­ban semmisíti meg önmagát. A béke mindnyájunknak a szó szoros értelmé­ben vett létérdeke, olyan fontos szá­munkra, mint az oxigén, a víz és a táp­lálék; az életet, a jövőt jelenti. Orvosi terminológiával élve azt is mondhatjuk, hogy az atomháború az egész emberiség utolsó, legnagyobb járványa lenne. Ez a felismerés vezette a világhírű kardioló­gus orvosprofesszorokat, Bernhard Lownt és Jevgenyij Csazovot, amikor 1981-ben együttes erőfeszítéssel elindí­tották az Orvosok a Nukleáris Háború Megelőzéséért (IPPNW) nemzetközi mozgalmat. A nemzetközi sajtóban úgy kommen­tálják, hogy a nukleáris háború elleni harcban az orvosok átvették a stafétabo­tot a fizikusoktól. Állíthatjuk, hogy az atomrobbanás okozta szörnyű károsodá­sok ismeretében az orvosok eme felisme­rése szükségszerű volt. Orvosi esküjük­ből egyenesen következik elkötelezett­ségük a nukleáris háború megelőzésé­ért. E tekintetben a világ mintegy négy­millió orvosa közös nyelvet beszél. Nekik kell elmagyarázni azt a szinte felfoghatatlan méretű tömeges halált, szenvedést és környezetpusztítást, amit a nukleáris háború okozhat. Világossá kell tenni, hogy gyermeteg elképzelés az atombombák ellen védekezni a sugárzás biológiai hatását csak minimálisan csök­kentő, házlagosan épített óvóhelyekkel. Nem lehet elrettentőbb lázálom egy hi­vatásszerető orvos előtt, mint megélni azt, hogy tehetetlenül áll a haldoklók, az égés, robbanás, sugárártalom okozta kí­nokban szenvedők között. Tehetetlenül, mert hiányoznak a gyógyítás alapvető feltételei, a kórházak, gyógyszerek, köt­szerek, s mert tudja azt, hogy a késői károsodások újabb halálos betegségek, nemzedékekre öröklődő nyomorúság csíráit hordozzák magukban. A megelőzés érdekében nemzetközi összefogás szükséges. A nemzetközi or­vosmozgalom első kongresszusán, Air­­lie-ben (USA) 11 ország orvosképviselői találkoztak. A mozgalom rendkívüli gyorsasággal fejlődött. 1982-ben az angliai Cambridge-ben már 31 ország 150 orvosa, 1983-ban a hollandiai Amszterdamban 43 ország ötvenezer orvosa képviseletében 312 küldött vett részt, 1984-ben a finnországi Helsinki­ben pedig 54 országot 448 orvos képvi­selt. Az orvosmozgalom kongresszusainak fő témái közé tartozott az atomháború­val kapcsolatos bizonyos nézetek vizsgá­lata, kritikája; egyesek ugyanis lehetsé­gesnek tartják a rövid, illetve hosszú tá­vú túlélést, a biztonságos területek léte­zését, azt, hogy az emberek az atomhá­borúban képesek lesznek ésszerű elha­tározásokra. Katonai stratégák némelyi­ke lehetségesnek tartja (tartotta) a korlá­tozott atomháborút és annak megnyer­­hetőségét is. A becslések szerint egy gyorsan kiter­jedő nukleáris háborúban lehetséges a felhalmozott atomtöltetek 10-20 százalé­kának a felrobbanása.(több tölteté azért nem, mert már nem lesz, aki felrobbant­sa). Az atomrobbanások mechanikai ha­tásának következtében 750 millió ember azonnal meghal, 1,1 milliárd ember a robbanás mechanikai, hő- és sugárhatá­sa következtében rövid időn belül, újabb 1,1 milliárd ember pedig néhány héten belül pusztul el. Az atomháború tehát az emberiség 30-50 százalékának a pusztu­lását okozná rövid időn belül, a feltétele­zések szerint elsősorban Európában és Észak-Amerikában. Az atomrobbanás ellen közvetlen védelmet nyújtó óvóhely a nagy tömegek számára nem építhető ki, ez csak néhány kiváltságos ember­nek nyújthat menedéket. Mi történik azokkal, akik mégis a köz­vetlen túlélők közé tartoznak? Túlnyomó többségük a déli féltekén, Ázsia és Ame­rika kevéssé lakott területein él. Az atomháborút közvetlen túlélőknek szem­be kell nézniök azokkal a következmé­nyekkel, melyeket leginkább „kőkor­szaki állapotok’’-hoz hasonlíthatunk. A nukleáris robbanások nemcsak az em­beriség jelentős részét pusztítanák már el hanem jóvátehetetlen károkat okoz­nának a bioszférában is. Az atomhábo­rú okozta károsodások ugyanis nemcsak a háború által közvetlenül sújtott terüle­teket érintik, hanem kiterjednének egész Földünkre, hatásukat ott is érvé­nyesítenék. A robbanások és a tűzvészek követ­keztében a levegőbe, a sztratoszféra nagy magasságaiba kerülő por és a még apróbb részecskék, a füst részecskéi gá­tolnák, hogy a napsugárzás elérje a Föld felszínét. A Nap fény- és hősugárzása a felszínen a jelenleginek csupán 5-10 szá­zalékára csökkenne, s következmény­képpen a földfelszín hőmérséklete az egyenlítőn is — 20 ° C-ra hűlne le. A rob­banások következtében és a tűzvészek hatására megolvadna a sarki és a hegyek­ben levő jégtakaró egy része. A lezú­duló csapadék okozta áradások pusztítá­sainak helyét jégtakaró borítaná több évig. Ezeket az együttes hatásokat „nuk­leáris tél” fogalommal illetik, s ez már 1000 atombomba felrobbanása követ­keztében is létrejöhetne. A túlélő embe­riségnek a nukleáris tél körülményei kö­zött kellene szembenéznie a létfeltételek minimumával. A legveszélyesebb illúzió az, hogy az emberiség hosszú ideig együtt élhet az atomfegyverekkel. Nemrégen A. Myrdal, aki hosszú időt töltött fegyver­korlátozási tárgyalásokon, azt mondotta: „. . . ha a világ a jelenlegi folyamatot (ti. a fegyverkezési hajszát) folytatja, akkor nem érjük meg a 2000. évet”, így a továbbélésnek csak egyetlen módja le­hetséges: nekünk kell elpusztítani az atomfegyvereket, mielőtt azok bennün­ket pusztítanának el. Vannak, akik azt állítják, hogy jó, ha vannak atomfegyverek, mert védik a bé­két, ugyanis az atomháborútól való féle­lem tartja vissza az atomhatalmakat a nukleáris fegyverek használatától. Ezt nevezik az „elrettentés” politikájának. De kérdezhetjük: ehhez az elrettentés­hez szükséges-e a jelenlegi nukleáris ar­zenál? A jelenlegi mennyiséggel minden embert tizenötször el tudnának pusztíta­ni a felhalmozott atomfegyverek. A fegyverkezési hajsza orvosi szem­pontból is rendkívül káros, mert a fegy­vereket emberek kezelik, akik tévedhet­nek, s ennek következtében hibás dönté­seket hozhatnak. Másrészt rendkívül káros a fokozódó fegyverkezés azért is, mert óriási ener­giát, anyagot, pénzt és embereket von el más, produktív területekről, így többek között az orvosi kutatás, a gyógyító­megelőző munka fontos területeiről. A világ országai 1984-ben mintegy 800 milliárd dollárt költöttek fegyverkezés­re. Az atomfegyverek rendkívül drágák. Egy nukleáris fegyverekkel ellátott atom-tengeralattjáró árából 160 millió gyermek egyévi iskoláztatási költségeit lehetne fedezni! A fegyverkezésre fordí­tott évi kiadások négy órára eső része egyenlő az Egészségügyi Világszervezet teljes évi költségvetésével, a két napra eső hányad magtakarításából 750 mil­lió gyermek teljes értékű védőoltását le­hetne elvégezni. Húsznapi fegyverkezési költségből tíz éven át a Föld minden la­kója számára egészséges ivóvizet lehet­ne előállítani. Jelenleg az emberiség 45 százaléka nem fogyaszt megfelelő ivóvi­zet, s percenként több százan halnak meg ennek következtében, vagy éhínség miatt. A fegyverkezési hajsza, a minden percben kirobbantható háború általi fe­nyegetettség érzése ma még kiszámítha­tatlan hatást gyakorol a gyermekek pszi­chés fejlődésére. A háborús pszichózis hatásai megnyilvánulnak a generációs ellentétek fokozódásában, az elidegene­dés, a csak mának élés tendenciájának fokozódásában, s hosszú távon táptalajt jelentenek különféle zavaros eszmék el­terjedése számára is. A jelen helyzetben pesszimistának lenni annyit jelent, mint belenyugodni a megváltoztathatatlanba, az emberiség végpusztulásával fenyegető nukleáris háború elkerülhetetlenségébe. S ez a be­lenyugvás nagyon veszélyes. Veszélyes, azért, mert nem állít akadályt a hábo­rús készülődés útjába, s így a nukleáris katasztrófa bekövetkezésének esélyeit javítja, másrészt azért is, mert pszichés hatásai révén károsan befolyásolja azok tevékenységét, akik az emberiség­be vetett hitük alapján meg vannak győződve arról, hogy az atomháború el­kerülhető, s hogy ennek érdekében min­dent meg kell tennünk. Az orvosmozgalom hazánkban is gyorsan kibontakozott. 1982-ben a Ma­gyar Tudományos Akadémián tartott el­ső nagygyűlésen több százan vettek részt, s biztosították támogatásukról a hazai mozgalmat. 1983-ban megalakult az Orvosmozgalom Intéző Bizottsága, s szervező munkájának eredményekép­pen eddig már közel 20 ezer orvos, fog­orvos, gyógyszerész és egészségügyi dol­gozó írta alá a nemzetközi orvosmozga­lomnak a fegyverkezési hajsza megféke­zése érdekében kibocsátott felhívását. A magyar orvosmozgalomhoz több mint ezren aktívan csatlakoztak, s szakmai, tudományos és anyagi támogatást is nyújtottak. Országszerte tartottak meg­mozdulásokat, konferenciákat, melyek közül is kiemelkedő jelentőségű volt a Magyar Pszichiátriai Társaság hábo­rús pszichózisok témájában tartott kon­ferenciája. Értékes hazai kutatások foly­nak a háborús fenyegetettség gyerme­kek pszichés fejlődésére gyakorolt hatá­sáról. Mozgalmunk szót kap a Magyar Tudományos Akadémia és a MOTESZ, illetve társaságai rendezvényein. A moz­galom céljainak elősegítésére 1985-re pályázatot hirdettünk. Részt vehettünk az egészségügyi dolgozók helyzetéről Csopakon rendezett nemzetközi konfe­rencián. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a nemzetközi orvosmozgalom úgy határozott, hogy a magyar orvosmoz­galmat kéri fel az IPPNW V. nemzet­közi kongresszusának megszervezésére és megtartására 1985-ben, Budapesten. A kongresszus jelszava: Ellenségeske­dés helyett együttműködés. A hazai orvosmozgalom az első pilla­nattól fogva nemcsak az orvosokat, fog­orvosokat és gyógyszerészeket, hanem az egészségügyi szakdolgozókat is hív­ta soraiba. Hisszük, hogy a tömegek mozgalmának óriási jelentősége van abban, hogy megakadályozzuk az em­beriség pusztulását eredményező nuk­leáris háborút. A világ négymillió orvo­sával s több száz millió egészségügyi dolgozójával együtt óriási erőt jelen­tünk az atomháború elleni küzdelem­ben. Közösen küzdünk azért, hogy valódi leszerelés valódi fegyverzetcsökkentés legyen s hogy az emberiség ősidőktől fogva kinyilvánított, az utóbbi időben ki­mondhatatlanul felerősödött békevágya végre valóra váljon. 1985. BUDAPEST ÜLÉSEZETT A SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSA Napirenden az 1985. évi népgazdasági terv December 14-én Gáspár Sán­dor elnökletével ülésezett a Szak­­szervezetek Országos Tanácsa. A testület Bukta Lászlónak, a SZOT titkárának előterjesztésé­ben megvitatta az 1985. évi nép­­gazdasági tervet, és megtárgyalta a tervvel kapcsolatos szakszerve­zeti feladatokat. Részt vett és fel­szólalt a tanácskozáson Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes. — Hagyomány szakszervezeti mozgalmunkban, hogy minden év végén áttekintjük az adott év gazdálkodásának várható ered­ményeit, szólunk gondjainkról és véleményét mondunk a követke­ző év tervcélkitűzéseiről — kezd­te előadását Bukta László, a SZOT titkára. — Az 1984. évi terv teljesítésé­ről nem hálátlan feladat beszélni. Az MSZMP Központi Bizottsága a közelmúltban összegezte az ez évi eredményeket. Annak nyo­mán, valamint a már megismert előzetes adatokra támaszkodva a SZOT elnöksége is kedvezőnek ítéli a gazdaságban tapasztalha­tó megélénkülést, a gazdaságfej­lesztés 1984-re tervezett fő elő­irányzatainak sikeres teljesítését — folytatta a SZOT titkára. Ezt követően elemezte az 1979 óta folytatott gazdaságpolitikát, amelynek eredményeként javult külgazdasági egyensúlyunk, sta­bilizálódott az ország fizetőképes­sége. Ezeket az eredményeket mindenek előtt dolgozó népünk helytállásának köszönhetjük. Né­pünk felelőssége látszik a pár­tunk közelgő XIII. kongresszusá­ra és felszabadulásunk 40. évfor­dulója tiszteletére kibontakozott szocialista munkaversenyben is — mondotta az előadó. Hangsú­lyozta, hogy nemcsak a közvetlen termelésben dolgozók helytállá­sát tapasztalhatjuk, hanem a nép­gazdaság egyéb ágazataiban, így az egészségügyben dolgozókét is, akik többségükben ellenszolgál­tatást nem várva, odaadással­­vég­zik gyógyító munkájukat. A SZOT titkára az 1985-ös terv célkitűzéseiről szólva hangsú­lyozta, hogy az előirányzatok olyan gazdaságpolitikai törekvé­seket alapoznak meg, amelyek joggal tarthatnak igényt a dolgo­zó nép támogatására. Mint mon­dotta, a terv szerint az 1985-ös évben meggyorsul a nemzeti jö­vedelem növekedése, ami lehető­vé teszi, hogy az elmúlt évekhez képest kedvezőbb bérpolitikát folytassunk, kedvezőbb lehetősé­get teremtsünk életszínvonal-po­litikánk számára is. A szociálpo­litikai kérdésekről szólva a SZOT titkára elmondta, hogy annak fő fejlesztési irányvonalaival a SZOT elnöksége egyetért, külö­nösen az idős korúakkal, a pálya­kezdő fiatalokkal, a gyermekes családokkal kapcsolatos célkitű­zések megvalósítását támogatja. Bukta László végezetül a mun­kaverseny eredményeiről szólt, és kérte a tanácsülés résztvevőit a tervvel kapcsolatos vélemények elmondására. A­ vitában felszólalt dr. Füzi István, szakszervezetünk főtitká­ra is. Egyebek között a következő­ket mondotta: — Bukta László szóbeli előter­jesztésével egyetértek, s ehhez kapcsolódóan tolmácsolom szak­mánk véleményét — kezdte fel­szólalását a főtitkár, majd így folytatta: — Az 1985. évi népgazdasági tervet társadalompolitikai, gazda­ságpolitikai céljaink megvalósulá­sa szempontjából nagyon lénye­ges dokumentumnak tekinthet­jük, hiszen a VI. ötéves terv záró éve számadás a tervciklusban foglalt feladatok végrehajtásáról, és egyúttal a VII. ötéves terv ké­szítésének bázisa is. Szakszerve­zetünk egyetért az 1985. évi terv irányelveivel, gazdaságpoliti­kánk tervezett fő célkitűzéseivel, amelyek a gazdasági egyensúly megőrzésére, külső és belső oszt­hatatlanságának biztosítására (Folytatás a 2. oldalon.) Az ülés résztvevői

Next