Egészségügyi Dolgozó, 1985 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1985-03-01 / 3. szám
1985. MÁRCIUS EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ Ki árt magának tudatosan? „Tisztelt Kolléganő, Kolléga úr!” „Amiért Önt személyesen megkeressük, az a dohányzás visszaszorításának közös ügye. Tisztelettel felkérjük Önt, működjék közre az Országos Egészségnevelési Intézettel egy széleskörű kampány kibontakoztatásában, eredményes megszervezésében. A gond társadalmi méretű, hiszen az elmúlt két évtized alatt a cigarettafogyasztás 15 milliárdról 27 milliárdra nőtt éves átlagban, ugyanakkor vele párhuzamosan a szívinfarktusos esetek száma 6919-ről 25 727-re emelkedett! ” Külföldi példák bizonyítják, hogy azokban az országokban, ahol az orvosok egységesen felléptek a dohányzás ellen, széles körben és nagy mértékben csökkent a dohányzás, és javultak az egészségi mutatók. Úgy érezzük, hogy az első társadalmi méretű lépést e kérdésben Magyarországon is nekünk, orvosoknak kell megtennünk, mind szakmai tevékenységünk során, mind példamutató magatartásunkkal. ” * A fenti idézetek bizonyára már sok orvos számára hangzanak ismerősen. Valószínű, hisz abból a levélből származnak, amelyet a múlt évi „nem dohányzó nap” óta — folyamatosan — minden magyar orvos címére kézbesített a posta, és amelyet — élen dr. Hutás Imre államtitkárral — hat nagy tekintélyű, vezető orvos írt alá. — Kissé közelebbről: mi is az az elvárás, amit „példamutató magatartásként” fogalmaztak meg a felhívás szerzői? — kérdeztük a levél egyik aláíróját, dr. Kelemen Sándor professzort. — Abból az alapigazságból indultunk ki, hogy dohányzó orvos szájából hitelét veszti minden cigarettára vonatkozó intelem! Tudomásul kell vennünk, hogy az orvos — hivatása mellett és folytán — egyben reflektorfényben élő, véleményformáló közéleti személyiség is. Megkülönböztetett helyzete — természetszerűleg — kötelmeket is hordoz. Élete, életmódja, viselkedése ugyanis nemcsak a rendelőben, de a magánéletben is példa az emberek előtt. Munkáját hivatásnak tekintő orvos tehát az utcán — esetleg a színház előcsarnokában — sem dohányozhat! — Véleménye szerint lehet-e eredményes a lakosság körében folyó felvilágosító-nevelő munka, amíg sok a dohányzó orvos? — Erre a kérdésre — sajnos — egyértelmű nemmel kell válaszolnom! Indoklása pedig egyenesen következik az előbb elmondottakból . ..! Ugyanis az emberek így gondolkodnak: ha valóban ártana, az okozott károsodások legjobb ismerője, a gyógyító sem élne vele. Elfogadható, logikus okfejtés! Mert ugyan ki árt saját magának, készakarva?! Szóval az orvosok példamutatása, alapvető feltétele az egész dohányzásellenes küzdelemnek! Persze, a dohányosok hosszú sor egyéb „ideológiával” is magyarázzák, védik ártalmas szokásukat, ám ez cseppet sem csökkenti a gyógyítók felelősségét! — Eddig csak az orvosokról beszéltünk. Gondolom, a probléma szempontjából a többi egészségügyi dolgozó szerepe sem közömbös ... — Valóban nem! Éppen ezért az ilyen munkakörök betöltésére szívesen választanánk nemdohányzókat, ha volna rá lehetőség. De, mint közismert, ez is „hiányszakma” ... És bizonyos mértékig őket is meg lehet érteni! Az ápolónőkre rengeteg feladat hárul. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy feszített tempójú szakmai tevékenységük során kiszolgáltatott, elesett emberekkel kell foglalkozniuk! Ha az „Ép testben ép lélek” mondás nem is okvetlenül igaz, a fordítottja igen gyakori jelenség. Ha a test tartósan beteg, a lélek is előbb-utóbb hozzá „torzul”. — A többé-kevésbé beteg lelkű emberekkel pedig igen nehéz bánni! Az ilyenek, sokszor a legnyilvánvalóbb jóindulatot, segítőkészséget sem feltétlenül hálásan fogadják. Alkalmasint inkább kötekedve, gáncsoskodással. .. — Az ápolók emiatt aztán gyakran kerülnek felindult lelkiállapotba, és a feszültségek levezetése végett, valamilyen pótcselekvéshez folyamodnak. Ilyen a dohányzás is . . . Hangsúlyozom, itt nem az ártalmas „pótcselekvő” magatartásformák elfogadásáról, pusztán megértő közelítéséről van szó! Az egészségnevelésben minden egészségügyi dolgozó részvételére szükség van, ezért — véleményem szerint — az ápolószemélyzet dohányzását a jó orvos-nővér kapcsolat, az orvos tekintélye, jó példája kedvezően befolyásolhatja. — Nyilvánvaló, hogy az egészségügy — egyedül — nem birkózhat meg ezzel a társadalmi méretű gonddal... Kiket kellene elsők közt megnyerni az ügy számára? — A legfőbb érték, az egészség megőrzése, védelme valóban széles körű összefogást igényel. Nem egyedül enyém a felismerés, hogy „az egészség otthon kezdődik”! Elsősorban tehát a társadalom legkisebb sejtje, a család éljen egészségesen. A gyermek először szüleitől tanulja meg becsülni az egészség értékét. Fontossági sorrendben azután a pedagógusokat említeném, akik oktató-nevelő munkájukkal egészen a felnőtté válásig végigkísérik a gyermekeket, fiatalokat. A pedagógusok sokat tehetnek a fiatalok érdekében, ha munkájuk fontos részének tekintik az egészséges életre való nevelést, ha közreműködnek az egészséges életmód feltételeinek kialakításában is. — Az ifjúsági szervezetek munkájában még igen sok, kiaknázatlan tartalék rejlik. — Ez így igaz. Persze, tisztában vagyunk azzal — a felhívásba is ezért foglaltuk —, hogy a dohányzásellenes küzdelem sakktábláján mindenképpen miénk, az orvosoké a nyitó lépés! Albrecht Gyula Szenvedélyes dohányos dallos gyula rajza * Jaroszlávi pillanatképek A közelmúltban ünnepelte megalapításának 40. évfordulóját a jaroszlávi orvostudományi egyetem. Az intézményt a második világháború legnehezebb évében a legsúlyosabb harcok közepette 1944. december 3-án alapították. A közvetlen előzmény az volt, hogy a minszki orvostudományi egyetemet 1943-ban ide evakuálták. Később az egyetem ugyan visszatelepült, de egy része Jaroszlávban maradt, és az igényeknek megfelelően egy új egyetem megalapozója lett, a 36,4 ezer négyzetkilométeren fekvő, közel másfél millió lakost számláló megyében. — Az elmúlt négy évtized során 13 155 orvost képeztünk intézetünkben, akiknek többsége megyénkben telepedett le — mondja dr. Novikov Jurij Vaszilij rektor, majd így folytatja az ismertetést: a megyénkben dolgozó orvosok 82 százaléka nálunk végzett. Jelenleg az egyetem öt karán 3865 hallgató tanul. Jaroszlávi látogatásom alatt vendéglátóim módot adtak az egyetem megtekintésére. Nem kis büszkeséggel mutatták meg a több ezer kötetes könyvtárat, ahol a régmúlt orvostörténetétől kezdve napjaink legkorszerűbb orvostudományi eredményeinek publikációi is megtalálhatók. Az egyetem KOMSZOMOL szervezetének jóvoltából élénk a klubélet. A szakmai szakkörök mellett komolyzenei műsorokat, diákszínházat is rendeznek. Zenekarukra méltán büszke nemcsak a város, de Jaroszláv megye is. Egyébként a város hat felsőfokú intézetének tanulói is az orvostudományi egyetem klubjait látogatják. Az egyetem épülete mellett nemrég adták át az új kollégiumot. — Nagyon örültünk a létesítménynek, hiszen átadásával 560 hallgatónk igazán korszerű körülmények között élhet, tanulhat, művelődhet. A kollégiumban 120 családos fiatal is él. Eddig, a régi épületben csupán hatvan házaspárt tudtunk elhelyezni, a többiek külön-külön laktak. El lehet képzelni, hogy hány, de hány reklamáció, jogos felháborodás került az asztalomra. Végre megoldódott ez a gondunk is. — A fiatalok elmondták, hogy jövőre új sportcsarnokkal gazdagodik az egyetem. — Valóban. A sportlétesítményben négy nagy terem áll majd a sportolni vágyók rendelkezésére. Mondják is a város vezetői: „persze, hogy nem marad ki az egyetem életéből a sport, hiszen a rektor országos birkózó mester”. — Na, ezt csak a vicc kedvéért mondom. Meggyőződhetett, hogy a sport nem szorítja háttérbe az egyéb szabadidős elfoglaltságokat, és rendezvényeinket a város többi egyetemistája és főiskolása is látogathatja. Az egyetemen találkoztam a megye egészségügyi vezetőjével is (nálunk a megyei főorvosnak megfelelő a beosztása). Megtudván, hogy Magyarországrólérkeztem, szívesen kapcsolódott be ő is a beszélgetésbe. — Ma már elégedetten nyugtázhatjuk: nincsenek fehér foltok az egészségügy területén a megyében. 109 egészségügyi intézményünk, kórházunk, rendelőintézetünk van. 18 ezer kórházi ágy áll a betegek rendelkezésére. S hogy tovább untassam a számokkal, 4000 orvos és 11 ezer szakdolgozó dolgozik a megyénkben. Az itt lévő egyetemnek, képzésnek és továbbképzésnek köszönhetően megszűntek a hiányzó orvosi szakmák is. * A XI. században Jaroszláv fejedelem alapította a várost, ami hamarosan — köszönhetően a területét átszelő Volga folyónak is — komoly fejlődésnek indult. A XVI. században, ugyan csak néhány hónapig, de ez a város volt Oroszország fővárosa. Minden lehetőség adott volt erre, hiszen az akkori időknek megfelelő iparral, közművesítéssel rendelkezett. 1756-ban cári parancs rendelkezett arról, hogy a városban színház is építtessék. Az akkor létesült Fedor színház ma is híven őrzi a történelmi hagyományokat. A 975 éves Jaroszláv ma a megye ipari, kulturális és oktatási centruma. A kor feladatainak eleget téve, a régi és az új egyensúlyát tartva, féltve őrzi történelmi hagyományait, a négyszáznál több műemlék épületet, hogy azokban az utánunk következő nemzedékek is gyönyörködhessenek. — Nógrádi — A jaroszlávi építészettörténeti múzeumot egy XVII. századi templomépületben helyezték el Népesedési gondok — társadalmi gyógymódok A hosszú távú népesedéspolitikai koncepcióról rendeztek ankétot a közelmúltban a Magyar Sajtó Házában a Központi Statisztikai Hivatal, az Országos Tervhivatal, a Népesedéstudományi Kutató Intézet és az Egészségügyi Minisztérium vezető szakembereinek részvételével. A téma igen sokakat vonzott, annak ellenére, hogy a társadalmi vita már befejeződött és az irányelvek jogszabályi rangra emelkedtek. A felkért főhatóságok és intézmények szívesen tettek eleget a felkérésnek, azt remélve, hogy újabb észrevételekkel, javaslatokkal egészíthetik ki a dokumentum mellékleteit, ekként is elősegítve, hogy valóra váltása a közmegegyezés jegyében mehessen végbe. Hazánkban jelenleg demográfiai apály tapasztalható, holott az ötvenes évek nemzedéke még jócskán szülőképes korban van, ám nem vállalja a követendő példaként emlegetett háromgyermekes családmodell megvalósítását. Tetézi a gondokat, hogy sok helyütt már a második gyermek világrajövetelét sem tartják kívánatosnak. S ennek okai eléggé egyértelműek. Az alapvető problémát a szakemberek, de nemcsak ők, hanem az ankét résztvevői is abban látták, hogy az utóbbi időben meggyengültek a család mint társadalmi, együttélési közösség funkciói; általában véve is igen szkeptikusan ítélik meg jelenét és jövőjét. Soha ilyen kevés házasság, soha ilyen sok bontóper — fogalmazta meg sommás véleményét az egyik szakember, hozzátéve: elgondolkoztató, hogy minden 100 házasságból 40 végződik válással, s ami teljesen új, hogy egyre kevesebben választanak maguknak második férjet, feleséget. A népesség gyarapodása tehát szorosan összefügg a család társadalmi megítélésével, s előrelépésre igazán csak akkor számíthatunk, ha ismét megerősödnek korábbi funkciói, illetve megteremtődnek a zavartalanabb működéshez szükséges feltételek. Ennek kapcsán természetesen sok szó esett az életszínvonal alakulásáról, s arról, hogy milyen esélyei vannak a pályakezdő fiataloknak az otthonteremtésre, a zökkenőmentes családi életvitel anyagi hátterének biztosítására. De hát miért kell a gyerek? Pontosabban miért baj az, ha a népesség lélekszáma ennyivel, vagy mondjuk, annyival csökken? Nem mindegy, hogy 10,5 avagy éppen 10 millióan vagyunk ? — vetették fel az érdeklődők, amire az a válasz érkezett, hogy ha ezt a kérdést csupán statisztikai szempontból vizsgáljuk, tényleg közömbös a pár százezres eltérés. Ettől hazánk nemzetközi tekintélye sem nem növekszik, sem nem csökken. Az elgondolkodtató inkább a kirajzolódó tendencia: a természetes fogyás ugyanis immár meghaladja a természetes szaporulatot. Évente mintegy 150 ezren, s legtöbben a munkaképes korú, 30-60 éves férfiak közül halnak meg hazánkban. S ezt a fokozottabb morbiditást semmi sem indokolja. Az egyes korosztályok között megbomlik az elfogadottnak tekinthető rend, nincs meg a kellő átmenet a felnövekvő és a visszavonulásra készülő nemzedék között. Arról is sok szó esett, hogy miként fordíthatók meg ezek a kedvezőtlen folyamatok, hogyan tudnánk elejét venni a további negatív következményeknek?! Az egészségügyi ágazat képviselője mindenekelőtt a közelmúlt eredményeire utalt, remélve, hogy az elkövetkezendő időben is sikerül majd megtalálni a megfelelő hatékonyságú ellenszereket, gyógymódokat. Példaként a tbc, illetve a rák elleni erőfeszítéseket hozta fel, amelyek köztudomásúlag nem maradtak hatástalanok. Főként a terhesgondozói szolgálat tevékenységének színvonalát tartotta emelendőnek, hozzáfűzve, hogy ez nem csupán anyagiak függvénye. Legalább ennyire múlik azon is, hogy a leendő anyák mennyire veszik komolyan új szerepüket, azaz: elkövetnek-e mindent, hogy gyermekük megszülessen? Egy adatot említett, mely — enyhén szólva — rávilágít a gondok fajsúlyára. A létrejött terhességeknek csupán ötven százalékából lesz gyerek. És ez az arány akkor is felettébb kedvezőtlen, ha egy része nem más, mint a természet tiltakozása, nem alkalmas az anyaságra. Érintette a csecsemőhalandóság problematikáját is, rámutatva, hogy a számok — sajnos — megint emelkedést prognosztizálnak. Ezért is tulajdonított nagy jelentőséget az új, korszerű diagnosztikai műszereknek. A család funkcióinak megszilárdítása, az erre való törekvés bizonyítékaként bejelentették: idén március 1-től az országban öt helyen megalakulnak a családvédelmi központok: Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megyében, valamint Budapesten a VI. és a X. kerületben. Az új, kísérleti jellegű intézményhálózattól azt várják, hogy alkalmassá váljon a család összetett vizsgálatára, problémáinak egységes kezelésére. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezentúl nem külön foglalkoznak a különféle gondokkal küzdő családtagokkal, hanem együtt kívánják ezeket megoldani. A hozzászólók azt sem rejtették véka alá, hogy bár a hosszú távú koncepció igen sokrétű és alapos munka, mégis, mintha túlságosan is a jövőtől várná a megoldásokat. Márpedig az emberek most szeretnék világra hozni és felnevelni gyermekeiket. S. L. , Tauffer Vilmos és a bábaképzés Tauffer Vilmos 1851. július 2-án született Kolozsvárott. Alsó- és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, az egyetemet Bécsben és Pesten járta, diplomáját 1874-ben szerezte. Ezután gyakornok volt a budapesti szülészeti klinikán, ahol Kézmárszky professzor igen elismerően nyilatkozott róla. 1876—78-ig tanársegéd Freiburgban Hegar mellett, majd aktívan bekapcsolódott a hazai klinikai kutatásba és oktatásba. 1881-ben létrehozták a II. sz. szülészeti klinikát. Az orvosi testület javaslatára — kiemelkedő és példamutató munkája alapján — Tauffer Vilmost egyetemi tanárrá nevezték ki a tanszékre. Közel négy évtizedes tanári működése alatt jelentős érdemeket szerzett a korszerű szülészeti és nőgyógyászati műtétek, a császármetszés, a sugaras méhrákkezelés, méhrákműtétek meghonosításában. Elsőnek végzett hazánkban sérült húgycső varrást. Az operatív nőgyógyászat megteremtőjének mondható. Tanári, tudományos és közéleti elfoglaltsága mellett sok időt szentelt a bábanövendékek elméleti és gyakorlati oktatására. Tisztában volt az országos szintű elmaradottsággal. Egyik jelentésében olvasható: „szomorú, de való, hogy a cédulás bábák és a kuruzslók az ország összes szülésének több mint a felét tartják kezükben és hogy ezeknél a szülés körül való segédkezés ma épp oly primitív, mint akár 200 évvel ezelőtt”. Akkoriban a „cédulás bábák” képesítésüket a megyei tisztiorvossal való beszélgetés során nyerték, és erről cédulát kaptak. Másutt még ilyenek sem voltak, csak tapasztaltabb asszonyok mentek el a szülő nőhöz segíteni. Tauffer a születésekről gyűjtött adatait 1899-ben összegezte, és benyújtotta az Országos Közegészségügyi Tanácsnak. Ebben többek között kimutatta, hogy egy év alatt körülbelül 6 millió lakos nélkülözte a szakszerű segítséget a szülés nehéz óráiban. Mindez a tanult bábák hiányára vezethető vissza, tehát meggyőződése volt, hogy a bábaképzés ügyét kell gyökeresen megváltoztatni. Számolt a lehetőségekkel, és tudta azt, hogy nem lehet rövid idő alatt diplomás bábákat követelni. Először meg kell elégedni azzal, hogy a „cédulás bábák” kellő képesítést nyerjenek. Ezért Tauffer indítványozta a 8 hetes bábaképző tanfolyam bevezetését, illetve áthidaló megoldásként javasolta, hogy az ország bábaképző intézeteiben, valamint a nagyobb kórházakban az igazgató háromhónapos gyakorlati oktatásban részesítse a már praktizáló bábákat. Rámutatott a fizetés alacsony voltára is, ami arra ösztönözte a bábákat, hogy a városokban helyezkedjenek el. Ez viszont egy idő után tömörüléssel járt, és fokozta a megélhetésért való küzdelmet. Javasolta továbbá, hogy a bábaképzés az egészségügyi főhatóság hatáskörébe tartozzék. Ezzel egy emberöltővel megelőzte korát. Tauffer Vilmos 1902-ben kiadta a „A bábaügyi országos rendelkezésről” szóló tanulmányát. Ebből megtudható, hogy javaslatait mindenütt megértéssel fogadták, a főorvosok ellenőrzik a bábák munkáját, a községek gondoskodnak a fizetések emeléséről, az Országos Társadalombiztosítás pedig betegség és öregség esetén a bábákat segélyben részesíti. A helyzet tehát fokozatosan javult, és 1908-tól megkezdődhetett — bár még kis számban — az okleveles szülésznők működése. Az országot tíz szülészkerületre osztották fel, a főorvosok pedig a bábákkal szoros kapcsolatot tartottak fenn. 1933-ban jelentést adott ki az elért eredményekről „Az új szülészeti rendtartás törvénytervezésének előtanulmánya és anyagának ismertetése” címen. Ebből kiderült, hogy a bábák képzése és továbbképzése folyamatos lett, megjelent az új bábatankönyv, valamint a tanyavilágban sikerült több bábaállást szervezni, és a bábák fizetését megjavítani. Tauffer bízott a jövőben. Ez tűnik ki egyik írásából is: „a nagy szociális átalakulás meghozza az anyagi javak igazságosabb megosztását. Reméljük, hogy nincs már messze a kor, s ha elérkezik, érdemes lesz a szegényeknek is élni”. . A közelmúltban emlékeztünk halálának 50. évfordulójára. Dr. Soproni László