Egészségügyi Dolgozó, 1986 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1986-07-01 / 7. szám
1986. JÚLIUS EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ Ismét a bérgazdálkodásról Az alapszervezetek bérgazdálkodása Borsod megyében Szakszervezetünk IX. kongresszusa kiemelt figyelmet szentelt az ágazat bér- és munkaerőgazdálkodásának. A szakszervezeti tagság, a tisztségviselők feszült várakozása nemcsak az egyik legklasszikusabb érdekvédelmi munkának szólt, hanem annak is, hogy az elmúlt évek során az egészségügyi dolgozók bére igen jelentős lemaradást mutatott más ágazatokhoz képest, így tehát bőven van tennivalónk a hátrányok leküzdésére. Tudjuk, hogy az átfogó központi bérintézkedés sürgető feladat , döntő és érdemi lépés csak ettől várható viszont addig is tenni kell valamit, hiszen jelenlegi munkaerő-ellátottságunk és bérezésünk rendkívül nagy gondokat, komoly feszültségeket okoz. Az elmúlt évek intézkedései kényszerítik az intézeteket az eredményesebb gazdálkodásra, ugyanakkor a döntési szintek átrendeződésével a hangsúly az alapszervezetek testületi munkájára került. Évente legalább három alkalommal szerepel a testület előtt bérgazdálkodási téma, amely komoly előkészítő, végrehajtó és ellenőrző tevékenységet igényel mind a tisztségviselők, mind a tagság részéről. Megyénkben — az ország más egészségügyi intézményeihez hasonlóan — elvileg mindenki egyetért a feladatarányos létszám és a teljesítmény szerinti bérezés megvalósításával, de a gyakorlatban igen lassan haladunk előre. A megyei egészségügyi osztály a megyebizottsággal közös állásfoglalásban foglalkozott létszámgazdálkodási kérdésekkel, ajánlásban megfogalmazva a létszámcsökkentést — eddig kevés sikerrel. Az 55/1985. PM számú rendelet egyértelművé teszi az egészségügyi intézmények önálló bérgazdálkodását, kötöttségeket old, s lehetőséget teremt arra, hogy mérlegeljük a szakmai célok gazdasági kihatásait. Az elmúlt fél év során azonban bebizonyosodott, hogy az egységes pénzalapkezelés a gyakorlatban elsődlegesen a működtetést, a fenntartást szolgálja, plusz források feltárására vajmi kevés lehetőség kínálkozik. Az önállóság csaknem jelképes akkor, ha a VII. ötéves tervidőszakra szóló 1 százalékos tervezési tartalék mellett a tanácsok a működési, fenntartási és fejlesztési feladatok biztonságos ellátása érdekében gazdálkodási tartalékot is terveznek. Kétségtelen, hogy nem mondható eredményesnek megyei és intézeti szinten sem a munkaerő- és létszámgazdálkodásunk, hiszen dinamikus a beáramlás ágazatunkba, ugyanakkor nagy a fluktuáció, igen jelentős a hiányszakmák aránya, emellett a területi aránytalanságok is szóba kerülnek. Helyenként ez torz bérezést szül, azaz elszakad a teljesítmény, a kvalifikált munka a bérezéstől, mivel alapvetően a munkaerőpiac kereslet-kínálat törvénye a meghatározó. A bértömeg-gazdálkodás megyénkben sem vált általánossá és főleg hatékonnyá. Kevés az igazán jó kezdeményezés. Nincs hasznosítható tapasztalat a többletmunka és -teljesítmény elismerésének megvalósítására. Az osztályos bérkeretgazdálkodás vállalása például a miskolci Semmelweis Kórházban nem kis kockázatot jelentett az elmúlt 3 év során. Egy dolog azonban bizonyossá vált: a TAKEH nem tudja nyújtani azt a szolgáltatást, ami a biztonságos és naprakész „tiszta” bérgazdálkodást támasztaná alá. Ugyanakkor az intézmény eredményes gazdálkodása — azon túl, hogy 1985-ben elnyerte a Kiváló Intézmény elismerő címet — egyéb hathatós támogatásra nem talál. . . Megyebizottságunk áprilisi testületi ülésén tárgyalta az 1985. évi bérmaradvány és bérfelhasználás, valamint az 1986. évi bérfejlesztés megyei tapasztalatait. Gondjaink között kell megemlíteni (tudva azt, hogy ez nemcsak nálunk jellemző), hogy a jelenlegi tanácsi beszámolási rendszer megyei szinten az egészségügyi és szociális ágazatra vonatkozóan nem nyújt teljes körű információt, csak az önállóan gazdálkodó intézményekről, illetve a Gyógyszertári Központról van adatunk, azaz az ágazatban dolgozók 82 százalékáról. Az úgynevezett össztanácsi gazdálkodás nem biztosítja, hogy a 149 helyi tanács által foglalkoztatott dolgozók bérezéséről közvetlen információt nyerjünk. Csak az alapszervezetek által nyert adatokra szorítkozhatunk. Ez a számviteli, könyvviteli rendszer hibája, mivelhogy költség és nem kiadás szemléletű. Biztatónak látszik, hogy a 19/1980. PM. sz. rendelet korszerűsítése folyamatban van. Ez jelentős segítséget nyújthat az alapellátásban dolgozó egészségügyiek hatékonyabb érdekvédelmének is. Az értékelés során megállapítottuk, hogy a bérfelhasználás 99 százalékos míg az átlagosan foglalkoztatott létszám az engedélyezettnek 92 százalékát teszi ki. A különbség több, mint ezer tartósan vagy átmenetileg üres állást jelent. A bérmaradvány okaként is ezt kell elsőnek említeni a betegség miatti távollét mellett. A bérmaradvány összege az előző évihez hasonlóan a bérelőirányzat 1,1 százalékát teszi ki. Javulás tehát nem volt, noha tudjuk, hogy a bérmaradvány nem a dolgozók érdekeit szolgálja. A bérfejlesztési keretek felosztása testületi ülésen történt, melyet megelőzött az előző évi bérgazdálkodás áttekintése. Az intézetvezetés támaszkodott a szakszervezeti fórumok véleményére. A legtöbb helyen figyelembe vették a megyei egészségügyi osztály és a megyebizottság közös ajánlását a bérfejlesztésre vonatkozóan. Ezen túlmenően a szakszervezeti tisztségviselők figyelmét időben felhívtuk az előkészítő és elemző munka fontosságára, valamint a jogszabály módosítására is. A megyében végül is 5,8 százalékos bérfejlesztés valósult meg 1986-ban, mivel a megyei tanács és a helyi tanácsok is többletjuttatást biztosítottak. Az intézetek is mozgósították saját erőforrásaikat. A megye egészségügyi és szociális intézményei, szolgálatai mint önálló bérgazdák a helyi sajátosságoknak megfelelően éltek jogaikkal. A bértömeg-gazdálkodás kezdeti lépéseit megtették. Sikeres bértömeg-gazdálkodást azonban csak reális létszám-meghatározás alapozhat meg. Létszámmegszüntetésről, átcsoportosításról igen nehezen döntenek. A bérgazdálkodással kapcsolatosan egyre több az elemző munka, de az úgynevezett jutalom 1 százalékát csak öt intézmény használta fel bérfejlesztésre. Bár az alapellátás, a terület érdekképviselete, érdekvédelme bérkérdésekben nem mindenben megfelelő, az viszont megnyugtató, hogy tájékozódásunk alapján a dolgozók nem kerültek hátrányba az anyagi elismerés terén. Mivel az intézetek önállóak, így a tervezés és végrehajtás gyakorlata más és más. Egy dolog azonban közös: a hiányszakmákban kiemelt bérezést biztosítanak. Általános szempont volt még a differenciált elosztás, a kiemelkedő szakmai munka elismerése, a nehéz fizikai munka megfelelő díjazása és a nyugdíjkorhatáros dolgozók béremelése is. Miért fontos és aktuális most hangsúlyozni az alapszervezetek testületi munkájának szerepét, felelősségét a bérgazdálkodásban? Elsősorban azért, mert 1986. június 30-a volt a határideje a VII. ötéves tervre szóló munkaügyi szabályzatok elkészítésének (komplex munkavédelmi és környezetvédelmi terv, munkaügyi szabályzat és mellékletei, szociális terv és annak részeként a közművelődési program). Ezenkívül júniusban tárgyalta az alapszervezetek többsége bizalmi testületi ülésen a munkaügyi szabályzatok végrehajtását, és megkötötte a következő öt évre szólót. Annak pedig része kell legyen az intézményi bér- és munkaerő-gazdálkodási terv is. Nem mindegy, hogy milyen az előkészítő munka, érvényesül-e a testület egyetértési joga, illetve minden egyes szakszervezeti tag véleményezési jogköre az őket legközvetlenebbül érintő kérdésekben. Mindenképpen indokolt lenne egy központi irányelv a bértömeggazdálkodásra, azzal együtt, hogy tudjuk, a gyakorlati megvalósulás az intézményekben dől el. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az alapszervezetek vezető testületei mihez adják az egyetértésüket a dolgozók nevében. A hatékonyabb bérgazdálkodás eredményesebb szakszervezeti részvételt is követel. Dr. Bereczki Edit Borsod megyei megyebizottsági titkár @iWÄi©n« OCi^PEiTÉItC ,' 1 A túlmunkadíj számításáról: Az egészségügyi intézetekben a túlórák számításánál 1980. április hó 1-jéig az 1/1980 (II. 10.) EüM számú rendelet 21. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a havi munkaidőkereten felül teljesített órákat kellett — pótlék nélküli — túlóradíjjal elszámolni. 1980. április 1-jét követően az egészségügyben is pótlékolt túlmunkadíj jár a szakdolgozók és a fizikai dolgozók részére. A túlórák pótlékolásától kezdődően a naponta kötelezően teljesítendő (az előre elkészített munkaidő-beosztás szerint, esetleg naponta különböző mértékű), munkaidőn felüli órák minősülnek túlmunkának, amelyekért elsősorban pótlékolt túlmunkadíjat kell kifizetni az egészségügyi szakdolgozók, fizikai dolgozók részére 1/1980. (II. 10.) EüM számú rendelet 8. § (2) bek. 17/1979. (XII. 28.) MÜM számú rendelet 29. §. (2) bekezdés. Az utóbbi időben több levélben is érdeklődnek a munkaszüneti napon végzett munka díjazásáról: az általános szabályok szerint a dolgozónak a munkaszüneti napon nem kell munkát végeznie, és a havidíjas dolgozó munkabére a munkaszüneti nap díjazását is tartalmazza. (Mt. 41. § (2) bek., 17/1979. (XII. 28.) MÜM számú rendelet 39. § (1) bekezdése. Munkaszüneti napon a dolgozó rendszeresen csak a megszakítás nélkül üzemelő (folytonos) és a rendeltetése folytán e napokon is működő vállalatoknál, illetve ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatható. A munkaszüneti napon az előzőek miatt az előzetesen elkészített munkarend szerint munkavégzésre beosztott havidíjas, túlmunkadíjra jogosult dolgozót (pl. portást, ápolónőt) a havi munkabéren felül a munkaszüneti napon teljesített munkaórákra járó munkabér illeti meg a havi munkabéren felül. (Túlmunkadíjra nem jogosultaknál az 1/1980. (II. 10.) EüM számú rendelet 13. §-a szerint kell eljárni.) A munkarend szerinti beosztás és a munkakör jellege határozza meg, hogy a dolgozónak a munkaszüneti napon kel-e munkát végeznie vagy sem, így például: a) Az 1986. augusztus 20-a, szerda munkaszüneti nap, amikor is a bérszámfejtés dolgozójának nem kell munkát végeznie, a havi munkabérét megkapja, mintha az augusztus 18—24 közötti időszakban a heti 42 órás munkaidőt ledolgozta volna. b) A belgyógyászati osztály egyik ápolónőjének az említett héten a munkaidő-beosztás szerint augusztus 18—22-ig kellene dolgoznia, heti szabadnapját és heti pihenőnapját 23-24-én szombaton és vasárnap kapja meg. Mivel a munkakör jellege miatt nem engedhető meg, hogy augusztus 20-án ne dolgozzék, ezért a havi munkabérén felül az augusztus 20-án elrendelt és teljesített órákra eső „sima” óradíjat is ki kell fizetni részére. Ezen felül semmire nem jogosult, ugyanúgy mint például az ugyanakkor műszakban levő portás. c) A belgyógyászati osztály másik ápolónőjének a munkaidőbeosztás szerint heti szabadnapja vagy heti pihenőnapja esik augusztus 20-ára, és ezért ezen a napon nem dolgozik. Havi munkabérét megkapja, mivel a heti 40 órás munkaidőt a hét többi napján ledolgozta. Ha ilyen munkaidő-beosztás ellenére váratlanul szükség van arra, hogy a dolgozót munkára berendeljék, akkor havi munkabérén felül a teljesített órákra 100 százalékos pótlékolt óradíjat kell részére kifizetni vagy e helyett szabad időt kell biztosítani a 17/1979. (XII. 28.) MüM számú rendelet 40. §-a szerint. A b) és c) pontokban említett esetben tehát a díjazás tekintetében elsődleges szerepe a munkaidő-beosztásnak van. Ennek öszszeállításánál nem kizárt, hogy a dolgozó a heti 40 órás munkaidő helyett csak 32 órában köteles ténylegesen munkát végezni. Például: augusztus 18—22-ig, beosztás szerinti munkanapja, 23-24. heti szabad- és pihenőnapja, de augusztus 20-án nem kell munkát végeznie, mert nincs szükség rá. Ilyen esetben a dolgozó havi munkabérére jogosult. Ez a megoldás a folyamatosan üzemelő intézetek 3 műszakos munkahelyein logikátlannak tűnik, de nem írható elő, hogy az „ágymellettieknél” a heti szabadnapnak vagy a heti pihenőnapnak a munkaszüneti napra kell esnie. Még akkor sem, ha a munkáltató számára ez lenne a leggazdaságosabb, ugyanakkor a dolgozókat ez a megoldás hátrányosan érintené. P. J.-né, Marcali: A Munka Törvénykönyve értelmében a dolgozónak minden munkaviszonyben töltött naptári évben 15 munkanap alapszabadság és minden munkaviszonyban töltött három év után egy, de évenként legfeljebb kilenc munkanap pótszabadság jár. Az MT. V. 49. § (2) bekezdése szerint évenként három munkanap pótszabadság illeti meg a vezető állású dolgozót. Az MT. 51. § (1) bekezdése kimondja, hogy az alapszabadságon felül a dolgozót a többféle pótszabadság egymás mellett is megilleti — kivétel az MT. V. 49. § (2) bekezdése szerinti vezetői pótszabadság. Ezzel kapcsolatban ugyanis az MT. V. 51. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „a vezető állású dolgozónak a munkaviszonya és a munkaköre alapján járó pótszabadságot évi 9 munkanap mértékig össze kell számítani”. A fentiekből következik, hogy — 32 évi munkaviszonya alapján — nem jár az alap és a munkaviszonyban töltött idő alapján megállapított pótszabadságon felül az évi 3 munkanap munkaköri (vezetői) szabadság. Mikroszámítógépes rendszer a gyógyszeres terápiában Az Országos Korányi Tbc- és Pulmonológiai Intézet kardiológiai osztályán olyan mikroszámítógépes rendszert alakítottak ki, amely alkalmas a gyógyszeres kezelés optimális megállapítására és a gyógyszerek diagnózishoz adaptált adagolására. A gyógyszer vérkoncentrációja az addig elért vérszintadatok birtokában a vér gyógyszer szintjét számítja ki. A program párbeszédes üzemmódban működik és az egészségügyi ellátás különböző szintjeinek lehetőségeit is figyelembe veszi. Az évek óta eredményesen működő számítógépes programrendszert a leggyakrabban használt gyógyszerek alkalmazására dolgozták ki, felhasználása azonban tovább bővíthető. (Cardiologia Hungarica 1985.4.) Dr. Deákné dr. Poller Enikő 1938-1986 Ismét egy alkotó élete teljében levő munkatárs távozott el az egészségügyi dolgozók táborából. Dr. Deákné dr. Pohly Enikő, az Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Karának megalakulása óta volt munkatársa. Mint főiskolai adjunktus az egészségügyi tanárok, szakoktatók, védőnők, dietetikusok százait készítette fel nemes hivatásukra. Az oktatáselmélet és a beteg ember pszichológiájának volt szakértője, oktatója és kutatója. Számos cikk, felsőoktatási jegyzet jelzi szakmai működésének eredményeit. Munkatársai éppúgy szerették, mint hallgatói, növendékei. Mindig becsülettel végezte nevelő-oktató, egészségnevelő munkáját. Eredményes tevékenységéért Kiváló Munkáért, Kiváló Egészségnevelő Munkáért, Kiváló Vöröskeresztes Munkáért, Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetésben részesült. Tanítványainak, munkatársainak, barátainak, hozzátartozóinak és tisztelőinek nagy serege kísérte utolsó útjára. Példamutató életútját az egészségügyi dolgozók széles tábora megőrzi emlékezetében. ORVOSTOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR Fotókkal az atomhalál ellen Kamarakiállítás Kölnben Mutasd meg a könyveidet — megmondom ki vagy. Többnyire beválik a szólás. Ha dr. Makói Zita főorvosnő dolgozószobájába úgy csöppenek, hogy lakójáról semmit sem tudok, elég nehezen jöhettem volna rá: az MN 1. Sz. Katonai Klinika gyermekosztályának vezető főorvosánál vagyok vendég. A szülészeti, perinatológiai, immunbiológiai, szakirodalom mellett — azonos arányban — a polcokon az esztétikával, a művészettörténettel, a filozófiával foglalkozó magyar és idegen nyelvű könyvek sorakoznak. — Újsághírből tudom: Ön „A magyar orvosmozgalom a nukleáris háború megelőzéséért” címmel meghirdetett fotópályázat zsűrijében volt. Miért esett épp Önre a választás? — Orvostársaim között sokan vannak, akik kikapcsolódásként, hobbiból művészkednek — mondja a főorvosnő. Önkifejezésül grafikát készítenek, festenek vagy zenélnek, esetleg éppen fotóznak. Ám a zsűriben való részvételt elsősorban nem ennek köszönhetem . . . — Hanem annak, hogy Ön a mozgalom egyik magyarországi résztvevője? — Igen. A háborús katasztrófa megelőzésére 1980-ban indult a nemzetközi orvosmozgalom. Évenként egyszer a tagországok valamelyikében kongresszust tartunk, s tavaly Budapest volt a helyszín. A mozgalomban én az esztétikai, művészeti testületben vállaltam társadalmi, szervezői munkát. Célunk, hogy a művészet speciális eszköze segítéségével felkeltsük az emberek figyelmét, érzelmeit, tenniakarását egy olyan katasztrófa elkerülésére, amely az általunk is őrzött emberi életet fenyegeti. — És mindezt hogy valósítják meg? — A béke megőrzését, a nukleáris háború elkerülésének óhaját tűztük ki témájául a gyerekrajzpályázatok, a grafikai- és plakátkiállítások témájául. Figyelemmel kísérjük, mikor és hol kínálkozik újabb alkalom arra, hogy mozgalmunk céljait megismertessük az emberekkel. A fotópályázatra negyvenhét kép érkezett. A huszonkét szerző benyújtott munkái közül a tíz legjobbat ítéltük érdemesnek arra, hogy a májusban Kölnben megrendezett idei nemzetközi orvoskongresszuson bemutassuk. — Milyen fogadtatásra találtak? — A kiállítás kedvező visszhangra, elismerésre lelt. Tervezzük, hogy a későbbiekben bemutatjuk a hazai orvosmozgalom rendezvényein is, sőt az 1987-ben esedékes moszkvai konferenciának kísérőprogramjaként nemzetközi fotópályázatként is . — Elveik, céljaik megvalósításáért tehát számos műfajt, eszközt mozgósítanak. — Az egyik legfőbb eszközünk a tömegkommunikáció. Az orvosok szavára, tetteire általában odafigyelnek az emberek. Az orvos ma is modell a társadalomban. Szem előtt van, köztiszteletnek örvend, ha hivatása magaslatán áll, s így befolyása jóval erősebb az átlagosnál. Ezért is fontos, hogy a nukleáris háború elkerülésére irányuló orvosi kezdeményezéseinkről, gondolatokról tudjanak az emberek. (kárpáti) 7 Meghalt Ligeti Viktor Május 5-én váratlanul elhunyt Ligeti Viktor, a Magyar Gyógyszerészeti Társaság jogelődjének, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Gyógyszerészi Csoportjának volt elnöke, kiváló és érdemes gyógyszerész, nyugalmazott patikavezető, a Fővárosi Tanács Gyógyszertári Központ Galenusi Laboratóriumának volt vezetője, az asszisztensképző iskola volt tanára. Halálával küzdelmes, tartalmas életpálya zárult le. Bezdánban született 1912-ben. Mint a zombori gimnázium diákját bátor kiállásai miatt a jugoszláv jobboldali rendszer üldözte. Egyetemista korában a jugoszláv katonai rezsim büntető szolgálatra hívta be. A Bácskába bevonult magyar honvédség mint polgári személyt vitette el, és csak véletlen folytán sikerült megmenekülnie. Szálasiék idején ismét szöknie kellett a csendőri előállítás miatt. 1944 augusztusában jött Budapestre, és a felszabadulástól 1985-ben történt nyugdíjazásáig gyógyszertárvezetőként, illetve a Galenusi laboratóriumban dolgozott. Megszervezte a gyógyszertechnológiának, a szakgyógyszerészeknek a képzését. Egyik szervezője és előadója volt a laboránsképző tanfolyamnak. Kémiát, drogismeretet és növénytant adott elő az Iparcikk-kereskedelmi iskolában. Folyamatosan tartott előadásokat a Gyógyszertudományi Társaságban. A Gyógyszertárak Nemzeti Vállalatának, majd a Fővárosi Tanács Gyógyszertári Központjának szakvéleményezője, több újítás szerzője volt. Tehetséges festőművészként tartották számon. Már egyetemista korában, 1932-ben kitűnt egy analitikai kézikönyv megírásával, 1934-ben gyógyszerészeti kémiai, 1935-ben pedig élelmiszer-vizsgálati jegyzetet írt. A Gyógyszerész című lapban folyamatosan jelentek meg cikkei. További művei: Kémiai alapismeretek (laboránsok számára), Gyógyszerész-technikusok kézikönyve (növénytani alapismeretek, drogismeret), Egészségügyi szakiskolák tankönyve, Növénytani alapismeretek és drogismeret (drogista tanulók részére). Mint az Egészségügyi Minisztérium Tudományos Tanácsának tagja közreműködött az V. Magyar gyógyszerkönyv szerkesztésében, dolgozott a galenusi és drogismereti albizottságban, és tagja volt a IV. Formulae normales (1954) szerkesztőbizottságának is. Halálával értékes tagját veszítette el a gyógyszerész-társadalom. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Dr. Hegedűs Lajos