Egészségügyi Dolgozó, 1987 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
1987. JANUÁR EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ Ketten az iskola-egészségügyről Dr. Ágfalvi Rózsának, az Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatóhelyettesének a szerkesztésében új, Iskola-egészségügyi kézikönyv jelent meg a Medicina Könyvkiadó gondozásában. „Elődje”, a dr. Károssy—Pfeiffer—Melly-féle kötetre — noha rég elévült már — ma is sokan gondolnak szívesen. Ahogyan dr. Pintér Attila, az Egészségügyi Minisztérium nő-, gyermek- és ifjúságvédelmi osztályának vezetője fogalmazott: Hiányzott már a kiadvány — Évek óta, pontosan 1975-től érezhetően hiányzott már ez a kiadvány. A 21/1975-ös számú egészségügyi minisztériumi utasítás ugyanis 11 esztendővel ezelőtt újjáformálta az iskola-egészségügy rendszerét. Ezt megelőzően is létezett ugyan iskolaorvosi hálózat, de ez országosan körülbelül 110 főfoglalkozású iskolaorvost jelentett csupán. Nos, ez az utasítás mondta ki, hogy minden általános iskolának ki kell jelölni az iskolás korúakat ellátó orvosát. A körzeti orvosoknak, illetve gyermekgyógyászoknak azóta munkaköri kötelességük a kijelölt iskola diákjait ellátni, míg a régi hálózat munkatársai automatikusan a középiskolások egészségügyi feladataira hivatottak. Új fogalom szerint őket azóta ifjúsági orvosoknak nevezzük. — Mit vár ma az egészségügy az iskolaorvosi hálózattól? — Megelőző munkát! A serdü- iskorúakat „kézben tartó” ifjúsági orvosoknak koordinatív szerepet is be kell tölteniük, hiszen a középiskolások egyszerre több helyütt is jogosultak egészségügyi ellátásra és jó tudni, hol, milyen kezelésben részesülnek a diákok. — Összességében hány orvos gondoskodik ma az iskolásokról? — Általános iskolában 1700 körzeti orvos és 1300 körzeti gyermekorvos tevékenykedik; a középiskolásokat jelenleg 137 főállású és 180 mellékfoglalkozású ifjúsági orvos látja el. Első számú segítőik, a védőnők munkája is itt említendő. — A gyakorlatban vajon mennyire veszik komolyan az ő szerepüket ? — Mondhatni, évekig nem mentek jól a dolgok, hiszen ezzel az intézkedéssel az orvosokat valósággal kényszerítettük az iskolába . . . Módszertani segítséggel és komoly főorvosi ellenőrzéssel végül is sikerült rendszeressé tenni az orvosok iskolai megjelenését. Megszokták, sokan meg is szerették ezt a munkát. 1 millió 300 ezer általános iskolás közül körülbelül 700 ezret vizsgálnak meg egy tanév alatt, s közülük tavaly 92 ezret utaltak valamilyen szakorvosi vizsgálatra. Ez sajnos több, mint a 10 százalékuk. A gyermekek milyen időközönként kerülnek az orvoshoz? ■ — Az óvodások évente kétszer. Általános iskolában az elsős, ötödikes és hetedikes középiskolában az elsős és harmadikos tanulókat kell évről évre vizsgálni, bár statisztikai jelentést csak az 5 évesekről, az első és hetedik osztályosokról és a középiskola harmadik évébe járókról kell készíteni. — A vizsgálatokról készült statisztikák mire irányítják a figyelmet? — 51-féle, tipikusnak tartott betegséget kutatnak az orvosok. Kétségtelenül vannak közöttük olyanok, amelyek észlelhetően az iskolás évek alatt szaporodnak. Ilyen például a kamaszkori gerincferdülés, gyakori a kövérség, a magas vérnyomás. Nem növekszik a cukorbeteg gyermekek aránya, de fontos, hogy a betegekről tudjanak az iskolaorvosok! A számok ugyanakkor néha becsapósak. A statisztika szerint például csökkent a neurotikus zavarok előfordulása, holott arról van szó, hogy ezeket a magatartászavarok, a vegetatív problémák vagy más esetek rubrikáiba sorolták. Többek között ezért is jó, hogy ez a kézikönyv végre napvilágot látott, így azonos megítélés szerint dolgozhatnak az orvosok. Tudják majd, hol, mit lehet alapul venni, s mihez kell viszonyítani. Persze nemcsak az érintett kollégáknak ajánlhatjuk gyakorlati segítségül, javasoltuk a kötet beszerzését a tanácsok, az iskolai könyvtárak és a pedagógusok részére is. Számos olyan ismeretet tartalmaz, amire az orvos mellett szüksége lehet a tanárnak is. — Csupa hasznos dolgot adott a könyv. Mégis hadd kérdezzem meg, nincs-e valamiféle gyengéje ? Mire alkalmas a gyermek? — A szerkesztés 1984 áprilisában zárult, így az új oktatási törvényt követően a művelődési jogszabályok hatályukat vesztették. Hiányosságnak tartom, hogy az új oktatási törvény nem említi konkrétan az egészségügyre vonatkozó, s a gyermekek egészségi állapotát érintő megállapításokat. Ezért sokszor zavarok keletkeztek az ellátásban. A pedagógusok, az iskolavezetés, a tanórák védelme címén olykor nem engedik vizsgálatra s nem kísérik el a gyerekeket. Mielőbb rendezni kívánjuk ezt a problémát. Bebizonyítottuk, hogy szükséges és hasznos az iskolaorvosok tevékenysége. — A tanterv feszes — mondják a tanárok. — Ahol az orvos és az igazgató viszonya jó, ott segítik az iskolaorvosi munkát. Rendelő ugyan nincs mindenütt, de a személyi feltételek százszázalékosak. Inkább minőségi változtatásokra lesz szükség. Gyakoribbá kellene tenni például a szemészeti vizsgálatokat. Alaposabban kellene foglalkozni a középső csoportos óvodásokkal. Ez esetben egy év állna rendelkezésre, hogy a pedagógiailag rendezhető (manualitási, beszéd- vagy figyelem-összpontosítási) készségeket fejlesszük. Nagy baj, ha csak hatéves korban derül ki, hogy a gyermek még nem iskolaérett .. . Már a felső tagozat kezdetén kellene megmondani a gyermekeknek: mire alkalmas és mire nem. Olyan szakma választására kellene orientálni őket már ekkor, amely testi felépítésüknek, egészségi állapotuknak, képességeiknek és adottságaiknak leginkább megfelelő. — Mit tart Ön a legfontosabb teendőnek az iskola-egészségügyben? — Magasabb szinten, alaposabban kell elvégezni a kötelezően előírt szűrővizsgálatokat. Fontos figyelemmel kísérni azokat a gyerekeket, akiknél rendellenességet találtak. Tovább kell erősíteni a pedagógusok és az orvosok jó kapcsolatát. Kívánatos, hogy mind több lehetőséget kapjon az orvos az egészségnevelés folytatásához az iskolákban. Ebben az ifjúsági vöröskereszt vagy akár az úttörőmozgalom is segítséget nyújthatna. — Szabó László, a Művelődésügyi Minisztérium főtanácsosa mit vall ugyanezen kérdésekről? — Úgy gondolom, a kézikönyv végső soron a gyermekek érdekét szolgálja. A cél: az egészség megőrzése, a fizikai és szellemi teherbíró képesség növelése. Nem rendelet, nem jogszabály ez a könyv, inkább amolyan eligazító. Immár van mihez viszonyítani orvosnak és pedagógusnak. Mondhatjuk, hogy a három-tizennyolc éves lakosság csaknem 100 százaléka oktatási intézményekben tölti a nappalok jelentős hányadát. Tisztán kell látnunk, milyen hatással van a gyerekekre ez a 8-10 órás bezártság, a terhelés. S vizsgálni szükséges a tanulmányi eredménytelenség mögötti okokat is. Céltudatos teammunka kell ahhoz, hogy az orvos „segítsen” taníthatóvá tenni a gyerekeket, a gyerekeknek pedig segítsen elviselni az ezzel kapcsolatos megpróbáltatásokat . . . Bőséges szakirodalom — Önök hogyan vélekednek az egészségügyi ellátás mai színvonaláról? — Kétségtelenül javult és jórészt kialakult az orvos-pedagógus együttműködés is. Ahol konfliktus és ellátatlanság tapasztalható, meggyőződésünk, hogy ott nem ismerik még kellően a feladatot. Talán ehhez nyújt most segítséget a kézikönyv. Persze nem polihisztor pedagógusokat, vagy pedagógus-orvosokat akar „képezni”, hanem bőséges szakirodalmat kíván ajánlani. Egységes iskolaorvosi szemléletet tükröz. Nem hisszük, hogy tökéletes, de reméljük, hogy kapós lesz, s a kötetre vonatkozó kritikák nyomán korszerűsíthetjük a következő kiadást. — Mindkét tárca jól tudja, hogy az egészségnevelésre való készség önmagában nem megoldás. De fontos, hogy a meglévő körülmények között törekedjünk az egészségesebb gyermekek nevelésére. — Ön szerint az iskolaorvosok munkájának van presztízse hazánkban? — A nem kevesebb mint 2,2 millió három—tizennyolc éves gyermek egészsége közügy. Ha nem is mutatnak még eszményi és egységes képet az eddigi iskolaorvosi tapasztalatok, azt már jól tudjuk, hogy mit kell tennünk ezen a területen. Az a véleményem, hogy sem kívülről, sem „felülről” nem adhatunk elismertséget egyetlen iskolaorvosnak sem. Nekik saját munkájukkal kell megteremteniük a maguk tekintélyét. Kaposy Zsuzsa A gyógyszertári központok gazdálkodásáról A szakszervezet egészségpolitikai munkacsoportja a közelmúltban tanácskozást tartott a gyógyszertári központok igazgatóinak és szbtitkárainak részvételével. Tárgyalásra került a munkaerő- és bérpolitikai középtávú terv, a vállalati és egyéni érdekeltségi rendszer, a szakemberképzés helyzete, valamint a kórházi ellátás decentralizációja. A jelenlévők közül többen megállapították, hogy a gyógyszertári központok tevékenységének minőségét, tervezési lehetőségeiket alapvetően a munkaerőellátottság helyzete, báziskeresetszínvonaluk, gyógyszertáraik száma és állaga, raktározási lehetőségeik, területük infrastruktúrája, a szakemberek helyi presztízse határozza meg. Tehát azonos tevékenységi körük ellenére a különböző feltételek miatt nem egységesek munkaerő- és bérpolitikai lehetőségeik. A szabályozórendszerben elfoglalt helyzetük viszont egységes: közszolgáltató jövedelemszabályozási kategóriába sorolták a központokat, ami számukra kedvező. Ha viszont összehasonlítást teszünk a népgazdaság más ágazataival, akkor a kedvező helyzet csak látszólagos, ugyanis a jövedelem megtermelése egyre nagyobb akadályokba ütközik. A jelenlegi térítési díj a lakosságnak relatív megtakarítást tesz lehetővé, viszont sajnálatos módon elfedi a lakosságnak nyújtott jelentős anyagi támogatást. A munkaerő-ellátottság nemcsak a keresetszínvonallal, hanem a képzési rendszerrel is összefügg — mondotta dr. Váradi József, a gyógyszerészek rétegbizottságának elnöke. A képzésnél a biológiai és orvostudományi ismereteket kell előtérbe helyezni, illetve azokat bővíteni, ami a nyolc féléves elméleti képzést kilencre növelné, a gyakorlati idő pedig továbbra is fél év maradna. A végzett szakemberek közül igen sokan az iparban helyezkednek el, ezért az ágazatok között ésszerű munkaerő-megosztást kell előtérbe helyezni. A gazdasági bizottság döntése, valamint az Egészségügyi Minisztérium körlevele alapján megkezdődött a kórházi gyógyszerellátás decentralizálása. A tervek szerint a gyógyszertári központok feladata lesz a kijelölt intézmények ellátása, ami jelentős feladatnövekedéssel jár (létszám, raktározás, szállítás, ellenőrzés, stb.). A tanácskozás résztvevői megállapították, hogy a decentralizálás szélesíti az információcserét az intézetek és a gyógyszertári központok között, és feltehetőleg javulni fog az intézeti gyógyszergazdálkodás. Dr. S. L. Képek a gyulai pulmonológiai osztályról Ha az épületek mesélni tudnának, tanulságos történeteket hallhatnánk a gyulai József szanatóriumról. Lassan 80 éve, 1907 októberében nyitották meg az intézetet, amely az országban másodikként volt hivatott megfékezni a tuberkulózist. Magyar betegség, morbus hungaricus. Évente 50-60 ezer áldozatot szedett, zömmel a legszegényebb, rossz lakásviszonyok közt élő, gyengén táplált emberek közül. Valójában csak a felszabadulás után sikerült viszszaszorítani, majd minimális szintre csökkenteni a pusztító kórt. Sajnos a tüdőgyógyász orvosok mégsem maradtak munka nélkül, hiszen megjelentek más betegségek, az asztma, az idült hörgőhurut, a különböző rosszindulatú daganatok, amelyek komoly erőpróbát jelentenek az egészségügy számára. Elődeink munkájára emlékezve nem lehet meghatódottság nélkül gondolni arra a gigászi erőfeszítésre, amellyel a gyulai szanatóriumot létrehozták — mondja dr. Kási Gyula igazgató főorvos, az intézmény vezetője. A Falusi borbélyoknál kirakott perselyektől a királyi adományig minden eszközt felhasználtak, minden követ megmozgattak. A Fekete-Körös partján, gyönyörű ősparkban épült fel a szanatórium, amely akkor világszínvonalú volt. Nem az épület tehet róla, hogy időközben nagyot haladt a világ, s mi ugyancsak lemaradtunk. Több évtizedes mulasztásokat kellene behozni, és az egyre romló anyagi feltételek néha már kilátástalanná teszik munkánkat. Olyan gondjaink vannak például, hogy beázik a tető! Télen hófödte fenyők, tavasszal virágzó tulipánfa, nyáron és őszszel a terebélyes gesztenyesor jelent gyönyörűséget a szemnek, ad megnyugvást, csendet, segít a gyógyulásban. — Valóban festői a környezetünk, bár évek óta hiába próbálkozom, hogy egy díszkutat vagy egy szép szobrot szerezzek a parkba. Nyaranta művésztelepet szervezünk, de bizony egy szobor nem olyan olcsó mulatság, hogy csak úgy oda lehetne ajándékozni. Felcsillant a remény, amikor a közelmúltban Gyulán rábukkantak Erzsébet királynő egyik mellszobrára. Kértem, adják nekünk. Még „politikus” dolognak is tartanám, hiszen hogy nézne ki a közterületen, mondjuk Ady mellett? Bármilyen idilli is a környezet, a beteg sorsa mégis a kórtermekben dől el. — A gümőkór visszaszorításával párhuzamosan egyre inkább a tüdő specifikus megbetegedései kerültek előtérbe. Az idült hörghurut ma már szinte népbetegségnek mondható. Környezeti ártalmak, elsősorban a dohányzás számlájára írható a térhódítása. A másik elterjedt betegség, az asthma bronchiale felderítését és gyógyítását is vállalni tudja a pulmonológiai hálózat. Pillanatnyilag Békés megyében kevés az ilyen esetünk, talán mert ez nem iparosodott vidék, viszonylag jó a levegő. De az alapellátás során azt hiszem még nagyon sok beteget kellene a hálózat szakrendelőibe utalni. Kettőszázhatvan ágyon évente három és fél ezer beteget gyógyítanak a gyulai szanatóriumban. Ha az országos statisztikákhoz viszonyítjuk, ez a jobbak közé tartozik, ám a főorvos nem örül az efféle megmérettetésnek. Érzésem szerint sokan eltúlozzák az átlag ápolási napok leszorítását. A betegnek az a jó, ha hoszú időre megoldódnak a gondjai, és nem kell hazatérte után pár hét múlva ismét befeküdni valamilyen gyógyintézetbe. A beteg érdeke! A gyógyítás hatékonysága mindenekfelett. Milyen személyi és tárgyi feltételek segítik a munkát? — Tíz kilométerre vagyunk a várostól, és ez itt már pusztaságnak számít. Jóval nehezebb orvost, ápolót találni. Hiába kapnánk több orvosi státust, nem tudjuk betölteni a helyeket. Korábban egyetemi oktatás is folyt nálunk, a tüdőgyógyászat gyakorlati részét tanítottuk, sikerült is fiatalabb kollégákat hozzánk csalogatni. Mióta megszűnt az oktatás, friss diplomás orvos ide be nem tette a lábát. Nővéreket még ennél is nehezebb találni. Amikor a gümőkór miatt fertőző részlegnek számítottunk, tizennyolc évnél fiatalabbak nem jöhettek hozzánk dolgozni. Éppen a végzős nővérek maradtak távol tőlünk. Most a koruk miatt jöhetnének, ám az egészségügyi szakközépiskolák oktatási rendjéből kimaradt a tüdőgyógyászat. Próbáljuk ösztöndíjjal hozzánk édesgetni a tanulókat, nem sok eredménnyel. Legutóbb Békés megyében 40 nővér tette le az esküt, és közülük csak egy jött hozzánk. Pénz, pénz, pénz és annak az ésszerű felhasználása. Sok minden múlik az anyagiakon. Tisztelem becsülöm az egészségügy integrációs törekvéseit, amikor például a kórház és a rendelőintézet összhangjáról van szó. De ha bennünket, mondjuk, a bérgazdálkodást illetően „hozzácsapnak” a kórházhoz, ugyan ki fog itt, az Isten háta mögött, kedvezőtlen körülmények között dolgozni, ha nem tudom tisztességesen megfizetni? Mint kis intézmény, akár modellként is el tudnánk képzelni, hogy az adott anyagi eszközökkel önállóan gazdálkodjunk. Meggyőződésem, hogy nemcsak a lemaradásaink pótlását, de a mostani szint megtartását sem lehet másképpen megoldani. Végigjárjuk az intézetet, bekukkantunk a kórtermekbe. A főorvos megmutatja birodalmát. — Tizenöt évvel ezelőtt, amikor Gyulára kerültem, még EKG- készülék sem volt — mondja. — Ma a rutinvizsgálatok közé tartozik a szív elektormos áramának értékelése. Röntgenkészülékeink is megfelelőek, e nélkül tüdőkórház elképzelhetetlen. Minden más műszerünk felújításra vár. Legbüszkébbek vagyunk a videotechnikával felszerelt televíziós láncra. Mutogatjuk is mindenkinek, ám aki fejlettebb országokból jön, a szeme sem rebben, ha ilyent lát. Valahogy olyan ez, mint a szerecsen, aki először lát gramofont, és el sem tudja képzelni hogy neki ilyen is lehet. A két világháború között apácák látták el a betegeket. A hajdani paplakban most tornaterem van. — Gyógytornászunk is van, hiszen a tüdőbetegeknek fontos a helyes légzés elsajátítása. Ezt a tornatermet akkor rendezték be, amikor felcsillant a remény, hogy intézetünk kardiológiai betegek rehabilitációját és végzi majd. Amolyan „kis Balatonfüredet” ígértek a feletteseink, ahol a szívós tüdőbántalmakban szenvedők találnak gyógyulást. A reálisan megvalósítható terveket először „távlati” célkitűzések váltották fel, amelyekből semmi sem lett, s elmaradtak még az eredeti elképzelések is. Közel a gyulai végvárhoz, van egy tüdőszanatórium, amely idén lesz 80 éves. Kemény harcot, tisztes helytállást vállalnak az ott tevékenykedő egészségügyi dolgozók, akik remélik, majd csak jobb idők köszönhetünk rájuk. Andódy Tibor Végvár a tuberkulózis elleni küzdelemben Vizit. FOTÓ: BÉLA OTTÓ Légzésfunkció-vizsgálat 13 Születésének hetvenötödik évfordulóján emlékeztünk dr. Darabos Pálra, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete központi vezetősége volt főtitkárára, a magyar és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom kiemelkedő személyiségére. 1911. november 27-én Budapesten született. 1935-ben Szegeden végezte el az orvostudományi egyetemet. Orvosi pályáját Budapesten a Bródy gyermekkórházban kezdte, ott volt a kornak megfelelően segédorvos, alorvos. 1943-ban mint munkaszolgálatos orvos dolgozott Kolozsváron, onnan deportálták 1944-ben Németországba. 1945 júliusában betegen tért vissza a felszabadult Magyarországra. Felgyógyulása után a Nemzeti Segély szakorvosaként kezdte munkáját. 1946-tól MABISOTI intézmények gyermekgyógyász szakorvosaként dolgozott 1949 végéig. 1945 szeptemberében már ott volt a Magyar Orvosok Szabad Szakszervezete tagjainak a sorában, 1946-ban lépett be a pártba. Orvosi munkája mellett társadalmi feladatokat vállalt. A szakszervezet V. kerületi csoportjának volt a káderese, munkahelyén, a Csepeli Rendelő Intézetben pedig az üzemi bizottság elnökeként tevékenykedett. Emellett részt vett a falujáró mozgalomban is. 1949 decemberétől a szakszervezet központi apparátusa propagandaosztályán politikai munkatárs. 1950-től a szakszervezet lapját, az Egészségügyi Dolgozót szerkesztette. 1957 szeptemberében beválasztották a szakszervezet központi vezetőségének és az elnökség tagjainak a sorába. 1957 decemberétől részt vett az orvosszakosztály létrehozásában és a szakosztály titkáraként tevékenykedett 1963-ig. Ekkor választották meg a központi vezetőség titkárának, majd 1964-ben főtitkárnak. Tagja volt a SZOT-nak és a SZOT elnökségének is. E tisztségekben 1975-ig, nyugdíjba vonulásáig tevékenykedett. Nyugdíjasként 1980-ig a központi vezetőség elnöke volt. 1968-tól aktív részvevője volt a nemzetközi szakszervezeti mozgalomnak. A Közalkalmazottak és Rokonszakmák Nemzetközi Szövetsége egészségügyi bizottsága elnökeként a különböző országok egészségügyi helyzetének fejlesztéséért, demokratizálásának, az egészségügyi dolgozók munka- és életfeltételeinek a javításáért szállt síkra. Évtizedeken keresztül odaadó munkása volt az egészségügynek, a szakszervezeti mozgalomnak. Életútján politikai munkája, közéleti tevékenysége elismeréseként számos kitüntetésben részesült. Akik ismerték és együtt dolgoztak vele, tisztelettel gondolnak rá. Dr. Darabos Pál születésének 75. évfordulóján kegyelettel helyezték el a megemlékezés virágait a Farkasréti temetőben a SZOT, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete és az Egészségügyi Minisztérium képviselői. Koncsek Aranka Koszorúzás dr. Darabos Pál sírjánál