Egészségügyi Dolgozó, 1988 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

2 EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ 1988. JANUÁR A környezetvédelem alapvető érdekvédelmi feladat (Folytatás az 1. oldalról) levegőminta-vételek, a felszíni vizsgálatok azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy nagyon sok tennivaló hárul az egészségügyre a környezetvédelemben. A leg­utóbbi vizsgálatok például arra intenek, hogy a balaton-felvidéki vizekben növekszik a nitráttarta­lom. Ezért az elsősorban veszé­lyeztetett községekben megszer­vezték a csecsemők számára az ivóvízszállítást, ez azonban igen költséges megoldás. Veszélyes üzem Ezt követően Főcze Lajos, a SZOT titkára kért szót. Elismerő­en szólt arról, hogy a szakszerve­zet központi vezetősége napirend­re tűzte a környezetvédelem hely­zetét, és a hozzá fűződő ágazati feladatokat. Az egészségügyi tár­ca gondjainak megoldásához jel­­entősen hozzájárulhat az itt meg­fogalmazott vélemények, javasla­tok végrehajtásával a szakszerve­zeti tagság. — A környezetvédelem — po­litika — mondotta. — Politizálni kell vele, hiszen embert, nemze­tet, gazdaságot véd és segít min­den ide vonatkozó rendelet végre­hajtása. Az egészségmegőrzés pe­dig — szoros összefüggésben a környezevédelemmel — embervé­delem. Az ENSZ legutóbbi köz­gyűlésén is megfogalmazódtak ezek a célok, és hangot kapott az a vélemény is, miszerint a globá­lis célok és a környezetvédelmi célkitűzések összeegyeztethetők. Hazai viszonyokra adaptálva: a kormány kibontakozási prog­ramja és a környezetvédelmi fel­adatok végrehajtása összekap­csolható. Arra azonban minden ágazatnak figyelnie kell, hogy a stabilizációs szakaszban a létérde­ket szolgáló gyors döntések és be­ruházások ne károsítsák a kör­nyezetet. Ez állandó figyelmet kö­vetel, annak ellenére, hogy a jö­vőben az igényeket rangsorolni kell. Mi a feladata az egészségügy­nek és a szakszervezetnek? Főcze Lajos arra intett, hogy az ágazati intézmények veszélyes üzemek a környezetre nézve, miközben az egészségügy a környezetvédele­mért munkálkodva alakít, formál és ellenőriz is egyben. A szakszer­vezet egyik feladata közismerten a munkavédelem. A környezet- és munkavédelem szorosan össze­függ, de a környezetvédelemben a munkavédelemhez képest több a munka, a feladat. Az érdekkép­viselet, az érdekvédelem, a szem­léletformálás — mint megannyi szakszervezeti feladat — most jól épülhet be a környezetvédelmi törvény végrehajtásának feladat­körébe. Az állami intézmények segítése, ellenőrzése, e törvény­nek a megvalósítása a szakszer­vezet számára is széles körű prog­ram. Ezt követően dr. Pápay Dénes válaszolt az elhangzottakra, majd dr. Gulyás Judit arra kérte a köz­ponti vezetőséget, hogy emeljék határozattá az elhangzott javasla­tokat. Dr. Szabó Zoltán elnök szava­zásra szólította fel a központi ve­zetőséget, amely egyhangúlag el­fogadta az írásos és szóbeli előter­jesztésben foglaltakat, valamint a vitában elhangzottakat. Új tagdíjrendszer A központi vezetőség második napirendi pontjaként Vass Tibor­né, a szakszervezet központi veze­tőségének titkára adta elő az 1988. január 1-jével bevezetésre kerülő tagdíjrendszerre vonatko­zó előterjesztést. Mint elmondot­ta, az előző kongresszusi ciklus időszakában — 1985 végén, 1986 elején — fogalmazódott meg egy korszerűbb, és ezáltal egyszerűbb tagdíjrendszer bevezetésének igé­nye a szakszervezeti tagság köré­ben, amely a Magyar Szakszerve­zetek XXV. kongresszusa határo­zatában öltött konkrét formát, ez­zel megjelölve a soron következő időszak erre vonatkozó feladatait. — Ágazatunk szakszervezeti tagsága kiemelkedő aktivitással vett részt az új tagdíjrendszer be­vezetésével kapcsolatos­ társadal­mi vitában, amely 1986 őszén kez­dődött, és első szakasza 1987 már­ciusában zárult — mondotta Vass Tiborné. — A második szakaszra ez év őszén került sor, ugyanis a szakszervezeti tagdíjrendszer kor­szerűsítésével egyidejűleg folyt az adórendszer reformjának előké­szítése, melyet az Országgyűlés 1987. szeptemberi ülésén foglalt törvénybe.­­" Mindkét szakaszban sok írásos anyagot, szóbeli véle­ményt, jelzést kaptunk, amelyek a dolgok természeténél fogva nem lehettek minden kérdésben egységesek, mivel egyes dolgozói rétegek érdeke, bizonyos kérdé­sekben, eltérő lehet. Ezért egyedi vélemények is felvetődtek. Ezek elsősorban a tagdíj alapjául szol­gáló egyes jövedelemelemek meghatározására (ügyeleti díj, túlóra), a bérjegyzéken történő tagdíjfizetési módra (levonás vagy készpénz), a tagdíjigazolás módjára (bélyeg vagy bélyegző) vonatkoztak. — Érkeztek olyan észrevételek is, amelyek megkérdőjelezték a „társadalmi vitát”, a rendszer közérthetőségét, illetve — a tag­­díjrendszerhez közvetve kapcso­lódó — olyan javaslatokat is fel­vetettek, amelyek az apparátus létszámcsökkentésére, a működé­si, bérköltségek csökkentésére vonatkoztak. (Ezeknek a vélemé­nyeknek sokszínűségét, eltérősé­gét, de egyben szintézisét is, leg­markánsabban az Orvosegyetem című lap 1987. november 23-i szá­mában közölt alapszervezeti ál­lásfoglalás tükrözi.) — A vélemények sok esetben a megfelelő információ, illetve — egyes szinteken — a tájékoztatás hiánya, vagy annak nem megfele­lő volta miatt bizonytalanságokat tükröztek. Nemcsak valós, hanem vélt problémákat tartalmaztak, ezért a továbbiakban ahhoz kívá­nunk segítséget nyújtani, hogy a határozat egyes elemeit, legvita­tottabb pontjait egységesen lehes­sen értelmezni.­­ Ahhoz, hogy a tagság által megfogalmazott célokat biztosíta­ni tudjuk, a tagdíjrendszert úgy kell megváltoztatni, hogy hosszú távon biztosítsa a szakszerveze­tek önálló gazdálkodását, anya­gi függetlenségét; a fokozatosan bővülő szolgáltatások, támogatá­sok fedezetét biztosítsa; ne okoz­zon többletkiadást a tagok szá­mára; csökkenjen és egyszerű­södjön az ezzel együtt járó admi­nisztráció; erősödjön a bizalmi­ak munkájának politikai, tartal­mi oldala. Meggyőző munkával — Ezen követelményeknek ki­zárólag együttesen tesz eleget a magánszemélyek jövedelemadó­járól szóló 1987. évi VI. törvény, illetve a SZOT Plénum 1987. no­vember 27-i, az új tagdíjrendszer­re vonatkozó határozata úgy, hogy közben nem növeli a tagság tényleges tagdíjterhét, ugyanak­kor a szakszervezet bevételei nö­vekednek. Ez paradoxonnak tű­nik, de csak látszólag ellentmon­dásos, hiszen könnyen belátható, hogy — a magánszemélyek jöve­delemadójáról szóló törvény alap­ján — az adóalapot az összjövede­lemből levont, kifizetett szakszer­vezeti tagdíj, és az alkalmazotti kedvezmény után fennmaradó összeg tartalmazza. Tehát a kifi­zetett szakszervezeti tagdíj adó­mentes, amelynek összegét ha le­vonjuk az összkeresetből, akkor ezzel csökken az adóköteles jöve­delem. Az adókedvezmény össze­géről az állam a szakszervezeti mozgalom javára lemond, s mi­­közben a tagság tényleges tagdíj­­terhei nem növekednek, a szak­­szervezeti mozgalom bevétele nő. Azt a kedvezményt, hogy a kifi­zetett tagdíj ne számítson adó­alapnak, csak havi tagdíjfizetés­sel — a bérjegyzéken történő tag­­díjfizetési móddal — lehet biztosí­tani, ugyanis mind az illetmény­számfejtés, adóelőleg-levonás, mind a tagdíjfizetés havi elszá­molású rendszerben történik. Több helyen problémaként me­rült fel az úgynevezett „levonásos rendszer” bevezetése — helyette a készpénzfizetést javasolták —, de technikailag nem lehet megol­dani az adókedvezmény biztosítá­sát, illetve a „vegyes” (készpénz­ben, illetve bérjegyzéken történő) fizetési mód nem biztosítja a rendszer zártságát, ellenőrizhető­ségét. A bérjegyzék útján történő fizetési mód nem sérti az önkén­tesség elvét, mivel a dolgozó ön­ként vállalt aláírással történő hoz­zájárulását bármikor visszavon­hatja. Az eddigi gyakorlat sem az önbevalláson (önkéntességen) alapult, ugyanis a tagdíjfizetést szintén aláírással kellett igazolni, évenként, a tényleges kereseti adatok alapján megállapított tag­díjbesorolás szerint. Azt, hogy a tagok felismerjék, hogy a tagdíjuk levonásához való hozzájárulás a saját és a mozga­lom érdekeit egyaránt szolgálja, csak meggyőző munkával lehet és kell elérni. Korszerű szervezet A tagdíjrendszerrel kapcsolatos elképzelések egységes értelmezé­se azért rendkívül fontos, mert egyik — majdnem kizárólagos — eszköze az anyagi lehetőségeink szinten tartására, kismértékű nö­velésére, amellyel biztosítani tud­juk a szakszervezeti mozgalom érdekvédelmi, érdekképviseleti, illetve szociálpolitikai tevékenysé­gének pénzügyi fedezetét. Ma már nem elég a tagdíjbevé­telt felosztva, csupán keretgaz­dálkodást folytatni, hanem leg­alapvetőbb követelmény a tagság vagyonával való tudatos, komp­lex és felelősségteljes gazdálko­dás, hiszen a „tagdíjforint ”-nak nemcsak pénzügyi, hanem politi­kai értelmezése, értéke is van. En­nek érdekében a szakszervezeti munkát ésszerűsíteni kell, felül kell vizsgálni a jelenlegi tevé­kenységünket, a szakszervezeti mozgalmat a jelenlegi társadal­mi környezetbe kell illeszteni, en­nek alapján kell újra meghatároz­ni a feladatokat, kialakítani az an­nak megfelelő mozgásformát biz­tosító szervezetet, illetve a szemé­lyi feltételeket. Alapvető, hogy a döntések első­sorban ott szülessenek, ahol a közvetlen érdekeltség meghúzó­dik, s a döntéshez szükséges in­formáció rendelkezésre áll. En­nek érdekében kell felülvizsgálni és szükség esetén újból meghatá­rozni az apparátusok működési, fenntartási és bérköltségeit, az alaprészesedés arányát, amellyel jelentős megtakarítás érhető el. Ehhez biztosítani kell a nyíltabb tevékenységet, melyhez kérjük minden szakszervezeti tag, alap­szervezet, bizalmi testület, terüle­ti szerv támogatását, hiszen a so­ron következő időszak társadalmi, politikai feladatait csak egysége­sebb szervezettel, következete­sebb munkával lehet elvégezni. Az ezt követően kibontakozó vi­tában elsőként dr. Farsang Csa­ba szólalt fel. Utalt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem szak­­szervezeti bizottságának titkárá­tól a szakszervezet elnökségéhez eljuttatott levélben foglaltakra, amelyet — mint Vass Tiborné vá­laszából kiderült " jól ismert" a szakszervezet elnöksége. A szak­­szervezet főtitkára, dr. Füzi Ist­ván a levél megérkezését követő­en személyesen konzultált a SO­TE szb-titkárával, és megvitatták a tisztázatlan kérdéseket. Ezt követően dr. Szabó Zoltán elnök szavazásra bocsátotta a ha­tározati javaslatot, amit a közpon­ti vezetőség egyhangúlag elfoga­dott. Önálló bérgazdálkodás Az elhangzottakra dr. Füzi Ist­ván válaszolt, majd javaslatára a központi vezetőség nyilatkozat­ban fordult az intézmények veze­tőihez, szakszervezeti bizottságai­hoz és a felügyeletet gyakorló ta­nácsokhoz, hangsúlyozva: a kor­mány döntése alapján az egész­ségügy teljes bértömegére meg­kapja a bérbruttósítást, amelynek végrehajtásáért a megyei taná­csok felelősek. Ám a bruttósítást az intézményekben önállóan, sa­ját hatáskörben, felelősséggel kell elvégezni. A bruttósítás kiter­jed tehát a főállások alapbérére, pótlékaira, változó bérelemekre, ügyeleti díjra, túlórára, műszak­­pótlékra, a nem főállású munka­viszonyú dolgozók munkabérére, másodállásokra, mellékfoglalko­zásokra, részállásokra, nyugdí­jasok bérének bruttósítására. Az intézményeknek elsősorban a teljesítménytől függő, változó bérelemek bruttósításánál kell körültekintően eljárniuk. Dönté­seiket megalapozott számítások­kal kell alátámasztani. Ehhez komplex vizsgálatok szükségesek, hogy az egyes keresetelemek mi­lyen hatást gyakorolnak egymás­ra. Vonatkozik ez elsősorban az ügyeleti díjakra, a műszakpót­lékra, melyek nettó értékének megőrzése a százalékos mérték­ben történő meghatározás esetén sokkal inkább biztosítható. Ez a változat —­ bár bonyolultabb és több számítást igényel — időál­lóbb és jobban biztosítja a kvalifi­káltabb, magasabb bérű dolgo­zók ügyeleti díjának nettó értékét, illetve szinten tartását. Egyértelmű, hogy az ellátás biztosításához szükséges állások­ra, óraszámokra, munkaerőre vo­natkozó bruttósítás fedezetét a felügyeleti szerveknek biztosíta­niuk kell. Mindez nagy hordere­jű, felelősségteljes feladat, amely­ben az intézmények továbbra is számíthatnak a szakszervezet tá­mogatására, annál is inkább, mert bérének bruttósítását sze­mély szerint mindenkivel meg kell beszélni. Ezzel egy időben el­készíteni a munkaügyi szabály­zatok módosítását, és az új bér­szabályzatot megkötni a módosí­tott munkaszerződéseket is. A továbbiakban utal a nyilatko­zat az 1988 évi 4 százalékos bér­­fejlesztésre, rögzítve: a szakszer­vezet nem ért egyet azzal a gya­korlattal, hogy ezt csak júliusban végezzék el. Végül nyomatékkal aláhúzza: a fő cél, hogy azonos teljesítmény esetén az egészség­­ügyi dolgozók keresetének nettó értékét megőrizzék. Erre a lehető­ségek adottak. Dr. Füzi István Dr. Szabó Zoltán szavazásra szó­lítja fel a központi vezetőséget A KV-ülés résztvevői FOTÓ: HORVÁTH GÁBOR Dr. György László Kánai László, az OMSZ szb-titkára Dr. Márton Zoltán Vass Tiborné Bruttósítás Ezután a Népszava december 8-i, „A bruttósítás bűvkörében” című cikkében szóvá tett gondok, valamint az Országgyűlésen fel­szólaló dr. Péterfy Réka észrevé­telei alapján a központi vezetőség napirenden kívül foglalkozott a bruttósítás körül kialakult bi­zonytalansággal. Több felszólaló kifogásolta, hogy az egészségügy­re jellemző ügyelet-, helyettesí­tés-, túlóradíjak alkotta változó bér fedezete nem megnyugtató, egyik-másik megyében a szüksé­ges összegnek csupán töredéke áll rendelkezésre. Van ahol öt-, van, ahol nyolcmillió forint díja van. Ugyancsak fedezeti hiány­hoz vezetnek az összegkerekíté­sek. Az Országos Mentőszolgálat­nál a számított összegnek egyelő­re csak a fele látszik biztosított­nak, ami a részállásban dolgozók nélkülözhetetlen foglalkoztatását veszélyezteti. Miskolcon emiatt már kilépésre is sor került.

Next