Egészségügyi Dolgozó, 1988 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
2 EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ 1988. JANUÁR A környezetvédelem alapvető érdekvédelmi feladat (Folytatás az 1. oldalról) levegőminta-vételek, a felszíni vizsgálatok azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy nagyon sok tennivaló hárul az egészségügyre a környezetvédelemben. A legutóbbi vizsgálatok például arra intenek, hogy a balaton-felvidéki vizekben növekszik a nitráttartalom. Ezért az elsősorban veszélyeztetett községekben megszervezték a csecsemők számára az ivóvízszállítást, ez azonban igen költséges megoldás. Veszélyes üzem Ezt követően Főcze Lajos, a SZOT titkára kért szót. Elismerően szólt arról, hogy a szakszervezet központi vezetősége napirendre tűzte a környezetvédelem helyzetét, és a hozzá fűződő ágazati feladatokat. Az egészségügyi tárca gondjainak megoldásához jelentősen hozzájárulhat az itt megfogalmazott vélemények, javaslatok végrehajtásával a szakszervezeti tagság. — A környezetvédelem — politika — mondotta. — Politizálni kell vele, hiszen embert, nemzetet, gazdaságot véd és segít minden ide vonatkozó rendelet végrehajtása. Az egészségmegőrzés pedig — szoros összefüggésben a környezevédelemmel — embervédelem. Az ENSZ legutóbbi közgyűlésén is megfogalmazódtak ezek a célok, és hangot kapott az a vélemény is, miszerint a globális célok és a környezetvédelmi célkitűzések összeegyeztethetők. Hazai viszonyokra adaptálva: a kormány kibontakozási programja és a környezetvédelmi feladatok végrehajtása összekapcsolható. Arra azonban minden ágazatnak figyelnie kell, hogy a stabilizációs szakaszban a létérdeket szolgáló gyors döntések és beruházások ne károsítsák a környezetet. Ez állandó figyelmet követel, annak ellenére, hogy a jövőben az igényeket rangsorolni kell. Mi a feladata az egészségügynek és a szakszervezetnek? Főcze Lajos arra intett, hogy az ágazati intézmények veszélyes üzemek a környezetre nézve, miközben az egészségügy a környezetvédelemért munkálkodva alakít, formál és ellenőriz is egyben. A szakszervezet egyik feladata közismerten a munkavédelem. A környezet- és munkavédelem szorosan összefügg, de a környezetvédelemben a munkavédelemhez képest több a munka, a feladat. Az érdekképviselet, az érdekvédelem, a szemléletformálás — mint megannyi szakszervezeti feladat — most jól épülhet be a környezetvédelmi törvény végrehajtásának feladatkörébe. Az állami intézmények segítése, ellenőrzése, e törvénynek a megvalósítása a szakszervezet számára is széles körű program. Ezt követően dr. Pápay Dénes válaszolt az elhangzottakra, majd dr. Gulyás Judit arra kérte a központi vezetőséget, hogy emeljék határozattá az elhangzott javaslatokat. Dr. Szabó Zoltán elnök szavazásra szólította fel a központi vezetőséget, amely egyhangúlag elfogadta az írásos és szóbeli előterjesztésben foglaltakat, valamint a vitában elhangzottakat. Új tagdíjrendszer A központi vezetőség második napirendi pontjaként Vass Tiborné, a szakszervezet központi vezetőségének titkára adta elő az 1988. január 1-jével bevezetésre kerülő tagdíjrendszerre vonatkozó előterjesztést. Mint elmondotta, az előző kongresszusi ciklus időszakában — 1985 végén, 1986 elején — fogalmazódott meg egy korszerűbb, és ezáltal egyszerűbb tagdíjrendszer bevezetésének igénye a szakszervezeti tagság körében, amely a Magyar Szakszervezetek XXV. kongresszusa határozatában öltött konkrét formát, ezzel megjelölve a soron következő időszak erre vonatkozó feladatait. — Ágazatunk szakszervezeti tagsága kiemelkedő aktivitással vett részt az új tagdíjrendszer bevezetésével kapcsolatos társadalmi vitában, amely 1986 őszén kezdődött, és első szakasza 1987 márciusában zárult — mondotta Vass Tiborné. — A második szakaszra ez év őszén került sor, ugyanis a szakszervezeti tagdíjrendszer korszerűsítésével egyidejűleg folyt az adórendszer reformjának előkészítése, melyet az Országgyűlés 1987. szeptemberi ülésén foglalt törvénybe." Mindkét szakaszban sok írásos anyagot, szóbeli véleményt, jelzést kaptunk, amelyek a dolgok természeténél fogva nem lehettek minden kérdésben egységesek, mivel egyes dolgozói rétegek érdeke, bizonyos kérdésekben, eltérő lehet. Ezért egyedi vélemények is felvetődtek. Ezek elsősorban a tagdíj alapjául szolgáló egyes jövedelemelemek meghatározására (ügyeleti díj, túlóra), a bérjegyzéken történő tagdíjfizetési módra (levonás vagy készpénz), a tagdíjigazolás módjára (bélyeg vagy bélyegző) vonatkoztak. — Érkeztek olyan észrevételek is, amelyek megkérdőjelezték a „társadalmi vitát”, a rendszer közérthetőségét, illetve — a tagdíjrendszerhez közvetve kapcsolódó — olyan javaslatokat is felvetettek, amelyek az apparátus létszámcsökkentésére, a működési, bérköltségek csökkentésére vonatkoztak. (Ezeknek a véleményeknek sokszínűségét, eltérőségét, de egyben szintézisét is, legmarkánsabban az Orvosegyetem című lap 1987. november 23-i számában közölt alapszervezeti állásfoglalás tükrözi.) — A vélemények sok esetben a megfelelő információ, illetve — egyes szinteken — a tájékoztatás hiánya, vagy annak nem megfelelő volta miatt bizonytalanságokat tükröztek. Nemcsak valós, hanem vélt problémákat tartalmaztak, ezért a továbbiakban ahhoz kívánunk segítséget nyújtani, hogy a határozat egyes elemeit, legvitatottabb pontjait egységesen lehessen értelmezni. Ahhoz, hogy a tagság által megfogalmazott célokat biztosítani tudjuk, a tagdíjrendszert úgy kell megváltoztatni, hogy hosszú távon biztosítsa a szakszervezetek önálló gazdálkodását, anyagi függetlenségét; a fokozatosan bővülő szolgáltatások, támogatások fedezetét biztosítsa; ne okozzon többletkiadást a tagok számára; csökkenjen és egyszerűsödjön az ezzel együtt járó adminisztráció; erősödjön a bizalmiak munkájának politikai, tartalmi oldala. Meggyőző munkával — Ezen követelményeknek kizárólag együttesen tesz eleget a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény, illetve a SZOT Plénum 1987. november 27-i, az új tagdíjrendszerre vonatkozó határozata úgy, hogy közben nem növeli a tagság tényleges tagdíjterhét, ugyanakkor a szakszervezet bevételei növekednek. Ez paradoxonnak tűnik, de csak látszólag ellentmondásos, hiszen könnyen belátható, hogy — a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény alapján — az adóalapot az összjövedelemből levont, kifizetett szakszervezeti tagdíj, és az alkalmazotti kedvezmény után fennmaradó összeg tartalmazza. Tehát a kifizetett szakszervezeti tagdíj adómentes, amelynek összegét ha levonjuk az összkeresetből, akkor ezzel csökken az adóköteles jövedelem. Az adókedvezmény összegéről az állam a szakszervezeti mozgalom javára lemond, s miközben a tagság tényleges tagdíjterhei nem növekednek, a szakszervezeti mozgalom bevétele nő. Azt a kedvezményt, hogy a kifizetett tagdíj ne számítson adóalapnak, csak havi tagdíjfizetéssel — a bérjegyzéken történő tagdíjfizetési móddal — lehet biztosítani, ugyanis mind az illetményszámfejtés, adóelőleg-levonás, mind a tagdíjfizetés havi elszámolású rendszerben történik. Több helyen problémaként merült fel az úgynevezett „levonásos rendszer” bevezetése — helyette a készpénzfizetést javasolták —, de technikailag nem lehet megoldani az adókedvezmény biztosítását, illetve a „vegyes” (készpénzben, illetve bérjegyzéken történő) fizetési mód nem biztosítja a rendszer zártságát, ellenőrizhetőségét. A bérjegyzék útján történő fizetési mód nem sérti az önkéntesség elvét, mivel a dolgozó önként vállalt aláírással történő hozzájárulását bármikor visszavonhatja. Az eddigi gyakorlat sem az önbevalláson (önkéntességen) alapult, ugyanis a tagdíjfizetést szintén aláírással kellett igazolni, évenként, a tényleges kereseti adatok alapján megállapított tagdíjbesorolás szerint. Azt, hogy a tagok felismerjék, hogy a tagdíjuk levonásához való hozzájárulás a saját és a mozgalom érdekeit egyaránt szolgálja, csak meggyőző munkával lehet és kell elérni. Korszerű szervezet A tagdíjrendszerrel kapcsolatos elképzelések egységes értelmezése azért rendkívül fontos, mert egyik — majdnem kizárólagos — eszköze az anyagi lehetőségeink szinten tartására, kismértékű növelésére, amellyel biztosítani tudjuk a szakszervezeti mozgalom érdekvédelmi, érdekképviseleti, illetve szociálpolitikai tevékenységének pénzügyi fedezetét. Ma már nem elég a tagdíjbevételt felosztva, csupán keretgazdálkodást folytatni, hanem legalapvetőbb követelmény a tagság vagyonával való tudatos, komplex és felelősségteljes gazdálkodás, hiszen a „tagdíjforint ”-nak nemcsak pénzügyi, hanem politikai értelmezése, értéke is van. Ennek érdekében a szakszervezeti munkát ésszerűsíteni kell, felül kell vizsgálni a jelenlegi tevékenységünket, a szakszervezeti mozgalmat a jelenlegi társadalmi környezetbe kell illeszteni, ennek alapján kell újra meghatározni a feladatokat, kialakítani az annak megfelelő mozgásformát biztosító szervezetet, illetve a személyi feltételeket. Alapvető, hogy a döntések elsősorban ott szülessenek, ahol a közvetlen érdekeltség meghúzódik, s a döntéshez szükséges információ rendelkezésre áll. Ennek érdekében kell felülvizsgálni és szükség esetén újból meghatározni az apparátusok működési, fenntartási és bérköltségeit, az alaprészesedés arányát, amellyel jelentős megtakarítás érhető el. Ehhez biztosítani kell a nyíltabb tevékenységet, melyhez kérjük minden szakszervezeti tag, alapszervezet, bizalmi testület, területi szerv támogatását, hiszen a soron következő időszak társadalmi, politikai feladatait csak egységesebb szervezettel, következetesebb munkával lehet elvégezni. Az ezt követően kibontakozó vitában elsőként dr. Farsang Csaba szólalt fel. Utalt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem szakszervezeti bizottságának titkárától a szakszervezet elnökségéhez eljuttatott levélben foglaltakra, amelyet — mint Vass Tiborné válaszából kiderült " jól ismert" a szakszervezet elnöksége. A szakszervezet főtitkára, dr. Füzi István a levél megérkezését követően személyesen konzultált a SOTE szb-titkárával, és megvitatták a tisztázatlan kérdéseket. Ezt követően dr. Szabó Zoltán elnök szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot, amit a központi vezetőség egyhangúlag elfogadott. Önálló bérgazdálkodás Az elhangzottakra dr. Füzi István válaszolt, majd javaslatára a központi vezetőség nyilatkozatban fordult az intézmények vezetőihez, szakszervezeti bizottságaihoz és a felügyeletet gyakorló tanácsokhoz, hangsúlyozva: a kormány döntése alapján az egészségügy teljes bértömegére megkapja a bérbruttósítást, amelynek végrehajtásáért a megyei tanácsok felelősek. Ám a bruttósítást az intézményekben önállóan, saját hatáskörben, felelősséggel kell elvégezni. A bruttósítás kiterjed tehát a főállások alapbérére, pótlékaira, változó bérelemekre, ügyeleti díjra, túlórára, műszakpótlékra, a nem főállású munkaviszonyú dolgozók munkabérére, másodállásokra, mellékfoglalkozásokra, részállásokra, nyugdíjasok bérének bruttósítására. Az intézményeknek elsősorban a teljesítménytől függő, változó bérelemek bruttósításánál kell körültekintően eljárniuk. Döntéseiket megalapozott számításokkal kell alátámasztani. Ehhez komplex vizsgálatok szükségesek, hogy az egyes keresetelemek milyen hatást gyakorolnak egymásra. Vonatkozik ez elsősorban az ügyeleti díjakra, a műszakpótlékra, melyek nettó értékének megőrzése a százalékos mértékben történő meghatározás esetén sokkal inkább biztosítható. Ez a változat — bár bonyolultabb és több számítást igényel — időállóbb és jobban biztosítja a kvalifikáltabb, magasabb bérű dolgozók ügyeleti díjának nettó értékét, illetve szinten tartását. Egyértelmű, hogy az ellátás biztosításához szükséges állásokra, óraszámokra, munkaerőre vonatkozó bruttósítás fedezetét a felügyeleti szerveknek biztosítaniuk kell. Mindez nagy horderejű, felelősségteljes feladat, amelyben az intézmények továbbra is számíthatnak a szakszervezet támogatására, annál is inkább, mert bérének bruttósítását személy szerint mindenkivel meg kell beszélni. Ezzel egy időben elkészíteni a munkaügyi szabályzatok módosítását, és az új bérszabályzatot megkötni a módosított munkaszerződéseket is. A továbbiakban utal a nyilatkozat az 1988 évi 4 százalékos bérfejlesztésre, rögzítve: a szakszervezet nem ért egyet azzal a gyakorlattal, hogy ezt csak júliusban végezzék el. Végül nyomatékkal aláhúzza: a fő cél, hogy azonos teljesítmény esetén az egészségügyi dolgozók keresetének nettó értékét megőrizzék. Erre a lehetőségek adottak. Dr. Füzi István Dr. Szabó Zoltán szavazásra szólítja fel a központi vezetőséget A KV-ülés résztvevői FOTÓ: HORVÁTH GÁBOR Dr. György László Kánai László, az OMSZ szb-titkára Dr. Márton Zoltán Vass Tiborné Bruttósítás Ezután a Népszava december 8-i, „A bruttósítás bűvkörében” című cikkében szóvá tett gondok, valamint az Országgyűlésen felszólaló dr. Péterfy Réka észrevételei alapján a központi vezetőség napirenden kívül foglalkozott a bruttósítás körül kialakult bizonytalansággal. Több felszólaló kifogásolta, hogy az egészségügyre jellemző ügyelet-, helyettesítés-, túlóradíjak alkotta változó bér fedezete nem megnyugtató, egyik-másik megyében a szükséges összegnek csupán töredéke áll rendelkezésre. Van ahol öt-, van, ahol nyolcmillió forint díja van. Ugyancsak fedezeti hiányhoz vezetnek az összegkerekítések. Az Országos Mentőszolgálatnál a számított összegnek egyelőre csak a fele látszik biztosítottnak, ami a részállásban dolgozók nélkülözhetetlen foglalkoztatását veszélyezteti. Miskolcon emiatt már kilépésre is sor került.