Látlelet, 1991 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1991-01-01 / 1. szám

L­LATLELET Szakmai érdekképviseletek megmérettetése Képesek-e igazi megújulásra? MÉRGES SAROK Titkoljuk a jót? • Hogyan alakul - fejlődik avagy sorvad - érdek-képviseleti rendszerünk? - Erre mindenképpen törté­neti folyamatában kell, s lehet valamelyest is pontos választ ad­nunk, hiszen a jelenleg működő - vagy zavarokkal küzdő - érdek­­képviseleti rendszerünk ellent­mondásait sem érthetjük meg a folyamatok történeti­ oksági lán­colatából kiszakítva - válaszol dr. Weber Attila politológus. - A 80-as években, de talán már 1968-tól, ha nem is a nyilvánosság előtt, működtek az érdekek üt­köztető s egyeztető mechanizmu­sai. • A különböző lobbykról, a sokat emlegetett szocialista lob­­bytrítusról­ van szó? - Kétségtelen, arról is, hiszen így jöttek létre a termelőszövet­kezeti területi tanácsok, s az or­szágos tanács, aztán a Szövosz, az OKISZ, a Kiosz, a Kisosz. Csak­hamar sajátos funkcióval jelent­kezett a MTESZ, majd a Keres­kedelmi Kamara és a Gazdasági Kamara is. • Ez az utóbbi olyan „szocia­lista GYOSZ”-ként működött?­­ Nem egészen, vagy éppen­séggel nem! A tulajdonviszonyok ellentmondásossága folytán - mi­után az állami, ama „össznépi” tulajdon mindenkié volt, ebből eredően senkié - inkább a me­nedzserek szervezetévé vált. A mai VOSZ, a Vállalkozók Orszá­gos Szövetsége is ennek egyik tagozataként kezdett szerveződ­ni. Igaz ugyan, ezek a szervező­dések jobbára termelési ágaza­tonként alakultak, és lényeges szerepük volt az egyes ágazatok - ágazati érdekek szerinti - lobby­zásában, viszont már ekkor meg­figyelhető, hogy saját érdekérvé­nyesítésük alátámasztására, iga­zolására jelentős tömegbázisra telepítés szándékával fölvállalták az ágazat dolgozóinak érdekvé­delmét vagy éppenséggel a képvi­seletét is. Ezért fura módon nem vált ugyan ketté, hanem igen­igen szövevényesen kettőssé vált szerepük. Jó példája ennek a Mű­szaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége, amely­nek élén a főtitkár, az akkori nómenklatúra szerint miniszter­helyettesi szintű munkakört töl­tött be. Ugyanakkor ez a MTESZ tárta először a közvélemény elé a drámai igazságot: a mérnökök hazai szégyenteljes bérezése már nemcsak következménye, hanem egyik lényeges determinálója is egész műszaki elmaradottsá­gunknak, az innovációs folyama­tok megrekesztésének, a mér­nökképzésben egyszerre van je­len a pazarló túlképzés és az alul­képzés. • A 70-es években az elmélet, a politológiai kutatás is felfigyelt a korporációs törekvések jelentősé­gére vagy éppen szükségére.­­ Igen, volt ennek kívülről ér­kező indítéka, a magyarországi, lassan kifejlődő korporatív tö­rekvések pedig, még az akkori egypártrendszeren belül is kezd­ték működtetni a maguk szerve­zeteit, olykor intézményeit. Újra meg újra fölmerült a kérdés: a társadalom érdektagoltságát ho­gyan lehetne szervezni, intézmé­nyi formákban is - széles körben - leképezni? Már ekkor felvető­dött - ama 1985-ös utolsó kény­szerválasztás előtt -, hogy a terü­leti elv s az országos lista szerint választott képviselőház mellett, előbb-utóbb, de mindenképpen szükség lenne egy korporációs elv szerint működő felsőházra, mely a törvényhozás s a legfőbb néphatalmi testület egyik háza­ként folytatná az érdekegyezte­tést. Ez időben bontakoztak ki azok a törekvések is, hogy a kü­lönböző érdek-képviseleti szer­vezetek, egyesületek működésük törvényességi­­ felügyeletét ki akarták vonni az egyes tárcák, sőt a Minisztertanács hatásköréből is, tolták volna egyre feljebb, az akkori Elnöki Tanácshoz vagy akár a parlamenthez. • Hogyan reagált erre akkor a kormány?­­ Eleinte úgy tűnt, mintha a Grósz-kormány „vevő” lett volna egy ilyesfajta megoldásra. A kor­mányelnök ugyanis ekkor még azzal számolt, hogy fenntartható lesz az egypártrendszer, s ezen belül kell valamiféle pluralizmus­szerűséget kialakítani, fórumot találni a különböző érdekek meg­jelenítésének, képviseletének és egyeztetésének. De már akkor is kiviláglott, hogy nemcsak a Lá­zár-, hanem a Grósz-kormány is a leghatározottabban elutasította a civil társadalom nem termelési ágazatonként létrejövő, szerve­ződő érdekvédelmi és érdek-kép­viseleti törekvéseit, így ekkor, vagy talán már valamivel koráb­ban is a Hazafias Népfront véder­­nyője alatt kezdtek szerveződni ezek az érdekvédők, a Nagycsal­ládosok Szövetsége, a Nyugdíja­sok Szövetsége, így szervezked­tek a környezetvédők. Itt bon­totta zászlaját a Duna Kör. Egy­mást követték az úgynevezett Belgrád rakparti esték, pezsdült a klubmozgalom. Itt ringott a bölcsője a Nyilvánosság Klubjá­nak. Ezek már a civil társadalom­nak a nem termelő s nem ágazati szférák szerinti, mindenképpen állampolgári szerveződésű moz­galmai voltak. Ki akartak küz­deni egy népképviseleti-egyesü­leti törvényerejű rendeletet, de az 1985 és 1988 közötti politikai vezetés mereven elutasította eze­ket a törekvéseket! Tulajdonkép­pen a Németh-kormány idejében erősödött az Országos Érdek­egyeztető Tanács szerepe. Jog­szabályokban dokumentáltatott működésének szükségessége, módja, sőt még üléseinek hely­színe is, a Parlament épületét jelölve meg, s láthatóan építeni igyekezett a kormány az Érdek­egyeztető Tanács munkájára. Lé­nyegi változás volt, hogy a civil társadalom különböző szerveze­teinek is keresték e fórumon be­lüli helyét, szerepét. Ekkor már jelentkeztek olyan szervezetek is, mint például a Lakásbérlők Egyesülete. De teljes mértékben legitimáltatott például a szakkol­légiumi mozgalom, mely tulaj­donképpen később egy politikai pártnak lett szülője. Aztán sorra jelentkeztek s érdekeik kifejezé­sének teret követeltek a külön­böző klubmozgalmak. Minden­nek a gyűjtőmedencéje akkor a Hazafias Népfront volt. Olyan szerveződés indult tehát, amely különösképpen az eljövendő, de­mokratikus helyhatósági válasz­tásokon közvetíteni tudta volna a különböző helyi, területi, cso­port- és szakmai érdekeket. • Aztán ezek a széles bázisú önszerveződések, a civil társada­lomra olyannyira jellemző kezde­ményezések, mozgalmak miért sorvadtak el?­­ Ezt a szerveződést, ezt a belső fejlődésű, valóban alul­ról építkező érdek-képviseleti tö­rekvést kapta derékba, úgyszól­ván szelte ketté az, hogy az új egyesülési törvény, ha nem is ki­zárólagosan, de csaknem teljes súlyával a pártfejlődést prefe­rálta, s úgyszólván lelökte, le­söpörte a porondról a civil társa­dalom belső, szerves önfejlődé­sének törekvéseit. Mestersége­sen gyorsítottá, felpörgetetté vált a pártszerveződés, s meg is fogal­mazódott az elv. Minden érdek szükségképpen pártérdekek for­májában kell hogy testet öltsön! Ami nem fogalmazódik meg pártérdekek formájában, az va­lójában nincs is! Jellemző, hogy még a létező, az új megpróbál­tatásokat is túlélő érdekvédelmi és érdek-képviseleti csoportosu­lások, szervezetek is a választá­sokon - még a helyhatósági vá­lasztásokon is! - csak úgy tud­tak valamelyest eséllyel indulni, ha pártformát vettek fel. (Nem­zedékek Pártja, majd Nyugdíja­sok Pártja, Vállalkozók Pártja stb.) • Ez ama „politika elsődle­gességének” valamiféle kelet-eu­rópai „pártpolitikák elsődleges­ségének” tételévé módosított el­ve? Hogyan igazolhatta ezt az élet?­­ Nem igazolta! A politoló­gusok ma már mind többször „lebegő többpártrendszer”-ként jellemzik állapotunkat. Ennek az így kialakult, majdhogynem mesterségesen kialakított és fe­lülről építkező struktúrának, a az így működtetett politikai me­chanizmusnak a kritikáját a hely­­hatósági választások tapaszta­lata, azután pedig a taxisok sztrájkja jelezte. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak azon az emlékezetes vasárnapi dél­utáni, majd esti ülésén, amikor egymás mellett ültek s együtt küzdöttek a máskor egymással rivalizáló szakszervezetek és a különböző - hasonlóképpen egy­mással vetélkedő vagy kemény harcokat vívó - munkástanácsok küldöttei, továbbá a vállalko­zók érdekvédő és érdek-képvise­leti szerveinek szakemberei, vi­lágosan kiderült: nem egy szűk szakma napi, kicsinyes sérelmé­ről van szó, hanem az egész le­fojtott érdek-képviseleti prob­léma tört fel elem­i erővel! Hiszen még a törvényjavaslatok társa­dalmi vitáiról is kimondatott ek­korra már: feleslegesek, semmi szükség rájuk! Ebben az új hely­zetben viszont - s ezt is látnunk kell, ennek felelősségét is érez­ni kell, mert enélkül csak légvá­rakat építhetünk újra - a szak­mai érdekképviseleteknek is vizs­gázniuk kell. Az idő most méri meg őket! Az újak ki tudnak-e lépni alig néhány tízezres tag­létszámú, szűk körükből, a tradi­cionálisak pedig képesek-e iga­zi megújulásra, sok-sok bürokra­tikus, fontoskodó vonásuk leve­­tésére? • Mi várható a jövőben?­­ Nem vagyok jós, de még csak a politika aktív alakítója, irá­nyítója sem! Politológus vagyok. Azt azonban látom, hogy pél­dául a Magyarországi Szociál­demokrata Párt is „újragondol­ta” a szakszervezetekhez való viszonyát. Ezekben a napokban - olvasom az újságokban - ak­tív politikusok s politikai szerve­ződéseknek vezetői is fölve­tették újra: e megváltozott vi­szonyaink közepette szükség len­ne a képviselőház mellett a tör­vényhozó testületnek egy má­sik kamarájára is, egy másik há­zára, mely az érdekképviselet­nek s az érdekegyeztetéseknek lenne hivatott, tekintélyes fóru­ma. (császtvay) Kedves Igazgatónő! Egy félreértésekről terhes dél­­előttről mesélek Önnek... A történet akkor kezdődött, amikor e lap főszerkesztője meg­kért, hogy a Nyugdíjas Egészség­­ügyi Dolgozók Újvár Utcai Ott­honában keressem fel az Ön egyik korábban kitüntetett mun­katársát s készítsek vele interjút. Kedvem volt a dologhoz. Egy­részt, mert szeretek portrét írni, másrészt pedig a Magyar Nők Lapja munkatársaként nemrégi­ben jártam egy borzalmas álla­potú szociális otthonban. Kíván­csi voltam, hogy az egészségügy milyen színvonalú otthont ad a nyugdíjasainak... Tény, hogy az Újvár utca nincs a város szívében, ám a remek közlekedés jóvoltából - ez gon­dolom, hasznos a lakóknak és az otthon dolgozóinak egyaránt-fél óra alatt megérkeztünk. A kert­ben földbe gyökerezett a lábunk. Nem ilyen otthonokhoz szoktunk riporteri munkánk során! Az ud­var tágas, az épület frissen festett (legalábbis annak látszik), tiszta, gondozott, az ápolt kertben fe­nyőfák! - Ha ezen a ködös, csú­nya téli napon ilyen a kert, milyen lehet tavasszal, nyáron? - nyug­tázta elismerően fotós kolléga­nőm. Lelkesedésünk kissé lelo­hadt, mikor megtudtuk, hogy pontos érkezésünk, s az előzetes megbeszélés ellenére riportala­nyunk hivatalos ügyben elment, és valószínűleg csak kora délután jön vissza. „Potyautakhoz” nem vagyunk szokva, de hát az ilyesmi együtt jár(hat) az újságírói mun­kával... Nem is erről kívánok Önnek írni... - Ha elment a ri­portalany, legalább ismerkedjünk meg az otthon lakóival! Kérdez­zük meg őket, hogy érzik magu­kat e csudaszép helyen - véleked­tünk. - Végre valami szépről, jó­ról is írhatok - gondoltam ma­gamban, s már az sem bántott, hogy beszélgetőpartnerem cser­benhagyott.. . Kértük a portást, vezessen Ön­höz. - Házon kívül van - hang­zott a felelet. - Akkor a helyette­séhez... - Szintén. - Akkor a főnővérhez. - Rögtön... Csodál­kozásunk az épületben tovább fokozódott. Annak ellenére, hogy építkezés, átalakítás nyo­mait láttuk, s többféle építőipari szakma mestere is tevékenyke­dett, benn a hallban és folyosó­kon ragyogott a tisztaság. Virá­gok, térítők, tiszta ablakok, füg­gönyök. Míg a főnővért vártuk, beszél­getésbe elegyedtem a társalgó­ban üldögélő idős lakókkal. Ki­vétel nélkül jót mondtak az ott­honról! Megtudtam, hogy a nő­vérek készségesek, kedvesek, mindig teljesítik a lakók kívánsá­gait. Megtudtam, hogy a főnővér benn lakik az épületben, s a nap bármely szakában az itt élők rendelkezésére áll. Elmondták, hogy hetente jár fodrász a nyug­díjasotthonba, hauerok fest, s hogy a legidősebb női lakó (ki­­lencvenen felül) még világossző­ke... Arról is tájékoztattak, hogy az idős egészségügyi dolgozók a nyugdíjukból fizetik az ittlakás (szerintem elképesztően ala­csony!) költségeit, a fennmaradó összeget pedig tetszés szerint köl­tik el, s a vásárolni szándékozó­kat az otthon mikrobuszával vi­szik le a városba. A hallban üldö­­gélők között a legfiatalabb lakó alig múlt ötvenkilenc éves. A szép arcú, szőke özvegyasszony laborasszisztensként dolgozott. Combnyaktörése után mozgása bizonytalanná vált, így számára áldás ez a nyugdíjasotthon. Ked­vesen megmutatta a szobáját is. Kétágyas, ízlésesen berendezett helyiségben rend, tisztaság, ren­geteg könyv, emlék, csecsebecse fogadott. A falon képek, hímzé­sek, szobatársáról egy csodálatos fiatalkori festmény... Ámula­tunk egyre nőtt... Egy másik néni is barátságosan invitált a szobájába. -Jöjjön aranyoska, én már tizenkét esztendeje élek itt. Nézze, milyen remekül berendez­kedtem! Kedves igazgatónő! Mindezt látva, hallva egyre nagyobb elis­meréssel és megbecsüléssel gon­doltam Önre. - Lám, nemcsak Svájcban és Franciaországban vannak gyönyörű otthonaik az öregeknek, nemcsak a veteránott­honokban tudunk méltó környe­zetet nyújtani. Lám, egy nyugdí­jasotthonban is lehet méltósággal megöregedni, ember módra élni - morfondíroztam magamban. De nem sok időm volt az örömteli gondolatokra, mert egy határo­zott léptű, fehér köpenyes hölgy közölte velem és kolléganőmmel, hogy azonnal hagyjuk abba a kér­­dezősködést, ne mászkáljunk a la­kók szobáiba, sőt ne is beszélges­sünk a lakókkal! Erre ugyanis csak az Ön engedélyével lehet(ne) lehetőségünk. Megdöbbentem. Kedves Igazgatónő! Ha mondjuk az otthon anyagi természetű ügyeiről, költségvetési titkairól faggatom valamelyik beosztottját, még meg is értem e határozott fellépést. De a csudába is! Én az itt élő idős emberekkel beszélgettem életükről, szokásaikról, gondjaik­ról! Szerettem volna meglátogatni a legidősebb lakót! Szerettem volna alaposan megnézni a tizen­két esztendeje itt élő néni szépsé­ges szobáját! Szerettem volna hal­lani az életükről, arról, hogyan kerültek ide... De nem lehetett. A határozott fehér köpenyes hölgy s a később előkerülő főnővér nem engedte. Pedig az itt élő idős egészségügyi dolgozók - tudomá­som szerint - szabad magyar ál­lampolgárok, nem állnak az Önök gondnoksága alatt...! Ha egyikü­ket meghívjuk egy közeli presz­­szóba s ott beszélgetünk...? Kedves igazgatónő! Félre ne értsen! Beosztottai nem voltak ve­lünk durvák, agresszívek, inkább kértek, mint követeltek. Beszél­getésünkkor úgy láttam, félnek, szoronganak attól, hogy hibát kö­vetnek el, szoronganak attól, hogy mi lesz ebből?? Megsajnál­tam őket... Mivel nem vagyok a „kidobnak az ajtón, bemászom az ablakon” típusú újságíró, így a vita nem fajult el. Értetlenkedve ugyan, de fotós kolléganőmmel tudomásul vettük, hogy ezt a gyö­nyörű otthont az Ön engedélye nélkül még dicsérni sem szabad! Hadd mondjam el, hogy nem ér­tek egyet Önnel! Nem értek egyet azzal, hogy az Újvár utcai otthon­ban „titokban” dolgoznak kiváló­an, s a házat örömmel dicsérő újságírót elriasztják. A jó bornak is kell a cégér! Akkor is, ha sok rossz szándékú újságíróval talál­kozott már s hasznosabbnak véli az óvatosságot. Megjegyzem: én is hallottam förtelmes műhibák­ról, visszaélésekről, melyet az egészségügyben követtek el, még­is megyek orvoshoz... Kedves igazgatónő! E félreér­tésekről terhes délelőtt után be­széltünk telefonon. Megtudtam, hogy mennyi a gondjuk, szalad­­gálnivalójuk év végén, megtud­tam, hogy huszonnégy esztendeje vezeti az otthont. Éreztem a hang­jából, hogy színes-lélekkel teszi a dolgát, s rendkívül fontos Önnek, hogy jól menjenek a dolgok... Hallottam Öntől egy kiváló kez­deményezésükről, a panziós ellá­tásról. Nyugodtan üdülhetünk, hisz idős szüleinket, rokonainkat bizonyos időre elhelyezhetjük e gyönyörű otthon egy- és kétágyas szobáiban, meglehetősen olcsón. E remek ötletnek sem ártana a nyilvánosság! Beszélgetésünkből talán leszűrte, hogy nem rossz szándék vezérelt engem az Újvár utcába e borongós téli délelőttön, én pedig megbizonyosodhattam arról, hogy Ön mindent megtesz a jelenlegi színvonal megőrzéséért. Kedves igazgatónő! Gratulálok a munkájához! V. Kulcsár Ildikó Rendszerváltás A nyugdíjasotthon legfiatalabb lakója, néhány éve még laborasz­­szisztensként dolgozott. (Fotó: Nádor Ilona) Az Egészségügyben Dolgozók Szabadidő Egyesületének közleményei Tudatjuk minden kultúra- és sportkedvelő egészségügyi dolgozó­val, hogy a központi támogatások megvonása ellenére, tavaly is megrendeztük a nagy hagyományú, országos és megyei rendezvé­nyeinket. Az egészségügyi dolgozók bebizonyították, hogy a nehéz években is ragaszkodnak kulturális értékeikhez és közös sportolá­sukhoz, ha kell, anyagi áldozatot is vállalnak. * A rendezvényekről és a helyezésekről a Látlelet februári számá­ban részletesen tudósítunk. Addig is „közhírre tesszük” mindazok nevét, akik fáradságot s időt nem kímélő, öntevékeny szervező­­munkával biztosították az értékek megmentését ebben a kritikus esztendőben, amikor szakszervezeteink szövetsége már nem támo­gatta rendezvényeinket, az Egészségügyben Dolgozók Szabadidő Egyesülete pedig még csupán szerveződött: dr. Sahin-Tóth István (Kalocsa, kórház), Temesváry Mihály (Cegléd, kórház), dr. Farkas István (Győr, megyei kórház), Klenk József (Fogtechnikai Válla­lat), Kosarasné Bódéi Éva (Pest Megyei Flór Ferenc Kórház). Köszönet és megbecsülés a rendezőknek! 1991. JANUÁR

Next