Látlelet, 1991 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
LLATLELET Szakmai érdekképviseletek megmérettetése Képesek-e igazi megújulásra? MÉRGES SAROK Titkoljuk a jót? • Hogyan alakul - fejlődik avagy sorvad - érdek-képviseleti rendszerünk? - Erre mindenképpen történeti folyamatában kell, s lehet valamelyest is pontos választ adnunk, hiszen a jelenleg működő - vagy zavarokkal küzdő - érdekképviseleti rendszerünk ellentmondásait sem érthetjük meg a folyamatok történeti oksági láncolatából kiszakítva - válaszol dr. Weber Attila politológus. - A 80-as években, de talán már 1968-tól, ha nem is a nyilvánosság előtt, működtek az érdekek ütköztető s egyeztető mechanizmusai. • A különböző lobbykról, a sokat emlegetett szocialista lobbytrítusról van szó? - Kétségtelen, arról is, hiszen így jöttek létre a termelőszövetkezeti területi tanácsok, s az országos tanács, aztán a Szövosz, az OKISZ, a Kiosz, a Kisosz. Csakhamar sajátos funkcióval jelentkezett a MTESZ, majd a Kereskedelmi Kamara és a Gazdasági Kamara is. • Ez az utóbbi olyan „szocialista GYOSZ”-ként működött? Nem egészen, vagy éppenséggel nem! A tulajdonviszonyok ellentmondásossága folytán - miután az állami, ama „össznépi” tulajdon mindenkié volt, ebből eredően senkié - inkább a menedzserek szervezetévé vált. A mai VOSZ, a Vállalkozók Országos Szövetsége is ennek egyik tagozataként kezdett szerveződni. Igaz ugyan, ezek a szerveződések jobbára termelési ágazatonként alakultak, és lényeges szerepük volt az egyes ágazatok - ágazati érdekek szerinti - lobbyzásában, viszont már ekkor megfigyelhető, hogy saját érdekérvényesítésük alátámasztására, igazolására jelentős tömegbázisra telepítés szándékával fölvállalták az ágazat dolgozóinak érdekvédelmét vagy éppenséggel a képviseletét is. Ezért fura módon nem vált ugyan ketté, hanem igenigen szövevényesen kettőssé vált szerepük. Jó példája ennek a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége, amelynek élén a főtitkár, az akkori nómenklatúra szerint miniszterhelyettesi szintű munkakört töltött be. Ugyanakkor ez a MTESZ tárta először a közvélemény elé a drámai igazságot: a mérnökök hazai szégyenteljes bérezése már nemcsak következménye, hanem egyik lényeges determinálója is egész műszaki elmaradottságunknak, az innovációs folyamatok megrekesztésének, a mérnökképzésben egyszerre van jelen a pazarló túlképzés és az alulképzés. • A 70-es években az elmélet, a politológiai kutatás is felfigyelt a korporációs törekvések jelentőségére vagy éppen szükségére. Igen, volt ennek kívülről érkező indítéka, a magyarországi, lassan kifejlődő korporatív törekvések pedig, még az akkori egypártrendszeren belül is kezdték működtetni a maguk szervezeteit, olykor intézményeit. Újra meg újra fölmerült a kérdés: a társadalom érdektagoltságát hogyan lehetne szervezni, intézményi formákban is - széles körben - leképezni? Már ekkor felvetődött - ama 1985-ös utolsó kényszerválasztás előtt -, hogy a területi elv s az országos lista szerint választott képviselőház mellett, előbb-utóbb, de mindenképpen szükség lenne egy korporációs elv szerint működő felsőházra, mely a törvényhozás s a legfőbb néphatalmi testület egyik házaként folytatná az érdekegyeztetést. Ez időben bontakoztak ki azok a törekvések is, hogy a különböző érdek-képviseleti szervezetek, egyesületek működésük törvényességi felügyeletét ki akarták vonni az egyes tárcák, sőt a Minisztertanács hatásköréből is, tolták volna egyre feljebb, az akkori Elnöki Tanácshoz vagy akár a parlamenthez. • Hogyan reagált erre akkor a kormány? Eleinte úgy tűnt, mintha a Grósz-kormány „vevő” lett volna egy ilyesfajta megoldásra. A kormányelnök ugyanis ekkor még azzal számolt, hogy fenntartható lesz az egypártrendszer, s ezen belül kell valamiféle pluralizmusszerűséget kialakítani, fórumot találni a különböző érdekek megjelenítésének, képviseletének és egyeztetésének. De már akkor is kiviláglott, hogy nemcsak a Lázár-, hanem a Grósz-kormány is a leghatározottabban elutasította a civil társadalom nem termelési ágazatonként létrejövő, szerveződő érdekvédelmi és érdek-képviseleti törekvéseit, így ekkor, vagy talán már valamivel korábban is a Hazafias Népfront védernyője alatt kezdtek szerveződni ezek az érdekvédők, a Nagycsalládosok Szövetsége, a Nyugdíjasok Szövetsége, így szervezkedtek a környezetvédők. Itt bontotta zászlaját a Duna Kör. Egymást követték az úgynevezett Belgrád rakparti esték, pezsdült a klubmozgalom. Itt ringott a bölcsője a Nyilvánosság Klubjának. Ezek már a civil társadalomnak a nem termelő s nem ágazati szférák szerinti, mindenképpen állampolgári szerveződésű mozgalmai voltak. Ki akartak küzdeni egy népképviseleti-egyesületi törvényerejű rendeletet, de az 1985 és 1988 közötti politikai vezetés mereven elutasította ezeket a törekvéseket! Tulajdonképpen a Németh-kormány idejében erősödött az Országos Érdekegyeztető Tanács szerepe. Jogszabályokban dokumentáltatott működésének szükségessége, módja, sőt még üléseinek helyszíne is, a Parlament épületét jelölve meg, s láthatóan építeni igyekezett a kormány az Érdekegyeztető Tanács munkájára. Lényegi változás volt, hogy a civil társadalom különböző szervezeteinek is keresték e fórumon belüli helyét, szerepét. Ekkor már jelentkeztek olyan szervezetek is, mint például a Lakásbérlők Egyesülete. De teljes mértékben legitimáltatott például a szakkollégiumi mozgalom, mely tulajdonképpen később egy politikai pártnak lett szülője. Aztán sorra jelentkeztek s érdekeik kifejezésének teret követeltek a különböző klubmozgalmak. Mindennek a gyűjtőmedencéje akkor a Hazafias Népfront volt. Olyan szerveződés indult tehát, amely különösképpen az eljövendő, demokratikus helyhatósági választásokon közvetíteni tudta volna a különböző helyi, területi, csoport- és szakmai érdekeket. • Aztán ezek a széles bázisú önszerveződések, a civil társadalomra olyannyira jellemző kezdeményezések, mozgalmak miért sorvadtak el? Ezt a szerveződést, ezt a belső fejlődésű, valóban alulról építkező érdek-képviseleti törekvést kapta derékba, úgyszólván szelte ketté az, hogy az új egyesülési törvény, ha nem is kizárólagosan, de csaknem teljes súlyával a pártfejlődést preferálta, s úgyszólván lelökte, lesöpörte a porondról a civil társadalom belső, szerves önfejlődésének törekvéseit. Mesterségesen gyorsítottá, felpörgetetté vált a pártszerveződés, s meg is fogalmazódott az elv. Minden érdek szükségképpen pártérdekek formájában kell hogy testet öltsön! Ami nem fogalmazódik meg pártérdekek formájában, az valójában nincs is! Jellemző, hogy még a létező, az új megpróbáltatásokat is túlélő érdekvédelmi és érdek-képviseleti csoportosulások, szervezetek is a választásokon - még a helyhatósági választásokon is! - csak úgy tudtak valamelyest eséllyel indulni, ha pártformát vettek fel. (Nemzedékek Pártja, majd Nyugdíjasok Pártja, Vállalkozók Pártja stb.) • Ez ama „politika elsődlegességének” valamiféle kelet-európai „pártpolitikák elsődlegességének” tételévé módosított elve? Hogyan igazolhatta ezt az élet? Nem igazolta! A politológusok ma már mind többször „lebegő többpártrendszer”-ként jellemzik állapotunkat. Ennek az így kialakult, majdhogynem mesterségesen kialakított és felülről építkező struktúrának, a az így működtetett politikai mechanizmusnak a kritikáját a helyhatósági választások tapasztalata, azután pedig a taxisok sztrájkja jelezte. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak azon az emlékezetes vasárnapi délutáni, majd esti ülésén, amikor egymás mellett ültek s együtt küzdöttek a máskor egymással rivalizáló szakszervezetek és a különböző - hasonlóképpen egymással vetélkedő vagy kemény harcokat vívó - munkástanácsok küldöttei, továbbá a vállalkozók érdekvédő és érdek-képviseleti szerveinek szakemberei, világosan kiderült: nem egy szűk szakma napi, kicsinyes sérelméről van szó, hanem az egész lefojtott érdek-képviseleti probléma tört fel elemi erővel! Hiszen még a törvényjavaslatok társadalmi vitáiról is kimondatott ekkorra már: feleslegesek, semmi szükség rájuk! Ebben az új helyzetben viszont - s ezt is látnunk kell, ennek felelősségét is érezni kell, mert enélkül csak légvárakat építhetünk újra - a szakmai érdekképviseleteknek is vizsgázniuk kell. Az idő most méri meg őket! Az újak ki tudnak-e lépni alig néhány tízezres taglétszámú, szűk körükből, a tradicionálisak pedig képesek-e igazi megújulásra, sok-sok bürokratikus, fontoskodó vonásuk levetésére? • Mi várható a jövőben? Nem vagyok jós, de még csak a politika aktív alakítója, irányítója sem! Politológus vagyok. Azt azonban látom, hogy például a Magyarországi Szociáldemokrata Párt is „újragondolta” a szakszervezetekhez való viszonyát. Ezekben a napokban - olvasom az újságokban - aktív politikusok s politikai szerveződéseknek vezetői is fölvetették újra: e megváltozott viszonyaink közepette szükség lenne a képviselőház mellett a törvényhozó testületnek egy másik kamarájára is, egy másik házára, mely az érdekképviseletnek s az érdekegyeztetéseknek lenne hivatott, tekintélyes fóruma. (császtvay) Kedves Igazgatónő! Egy félreértésekről terhes délelőttről mesélek Önnek... A történet akkor kezdődött, amikor e lap főszerkesztője megkért, hogy a Nyugdíjas Egészségügyi Dolgozók Újvár Utcai Otthonában keressem fel az Ön egyik korábban kitüntetett munkatársát s készítsek vele interjút. Kedvem volt a dologhoz. Egyrészt, mert szeretek portrét írni, másrészt pedig a Magyar Nők Lapja munkatársaként nemrégiben jártam egy borzalmas állapotú szociális otthonban. Kíváncsi voltam, hogy az egészségügy milyen színvonalú otthont ad a nyugdíjasainak... Tény, hogy az Újvár utca nincs a város szívében, ám a remek közlekedés jóvoltából - ez gondolom, hasznos a lakóknak és az otthon dolgozóinak egyaránt-fél óra alatt megérkeztünk. A kertben földbe gyökerezett a lábunk. Nem ilyen otthonokhoz szoktunk riporteri munkánk során! Az udvar tágas, az épület frissen festett (legalábbis annak látszik), tiszta, gondozott, az ápolt kertben fenyőfák! - Ha ezen a ködös, csúnya téli napon ilyen a kert, milyen lehet tavasszal, nyáron? - nyugtázta elismerően fotós kolléganőm. Lelkesedésünk kissé lelohadt, mikor megtudtuk, hogy pontos érkezésünk, s az előzetes megbeszélés ellenére riportalanyunk hivatalos ügyben elment, és valószínűleg csak kora délután jön vissza. „Potyautakhoz” nem vagyunk szokva, de hát az ilyesmi együtt jár(hat) az újságírói munkával... Nem is erről kívánok Önnek írni... - Ha elment a riportalany, legalább ismerkedjünk meg az otthon lakóival! Kérdezzük meg őket, hogy érzik magukat e csudaszép helyen - vélekedtünk. - Végre valami szépről, jóról is írhatok - gondoltam magamban, s már az sem bántott, hogy beszélgetőpartnerem cserbenhagyott.. . Kértük a portást, vezessen Önhöz. - Házon kívül van - hangzott a felelet. - Akkor a helyetteséhez... - Szintén. - Akkor a főnővérhez. - Rögtön... Csodálkozásunk az épületben tovább fokozódott. Annak ellenére, hogy építkezés, átalakítás nyomait láttuk, s többféle építőipari szakma mestere is tevékenykedett, benn a hallban és folyosókon ragyogott a tisztaság. Virágok, térítők, tiszta ablakok, függönyök. Míg a főnővért vártuk, beszélgetésbe elegyedtem a társalgóban üldögélő idős lakókkal. Kivétel nélkül jót mondtak az otthonról! Megtudtam, hogy a nővérek készségesek, kedvesek, mindig teljesítik a lakók kívánságait. Megtudtam, hogy a főnővér benn lakik az épületben, s a nap bármely szakában az itt élők rendelkezésére áll. Elmondták, hogy hetente jár fodrász a nyugdíjasotthonba, hauerok fest, s hogy a legidősebb női lakó (kilencvenen felül) még világosszőke... Arról is tájékoztattak, hogy az idős egészségügyi dolgozók a nyugdíjukból fizetik az ittlakás (szerintem elképesztően alacsony!) költségeit, a fennmaradó összeget pedig tetszés szerint költik el, s a vásárolni szándékozókat az otthon mikrobuszával viszik le a városba. A hallban üldögélők között a legfiatalabb lakó alig múlt ötvenkilenc éves. A szép arcú, szőke özvegyasszony laborasszisztensként dolgozott. Combnyaktörése után mozgása bizonytalanná vált, így számára áldás ez a nyugdíjasotthon. Kedvesen megmutatta a szobáját is. Kétágyas, ízlésesen berendezett helyiségben rend, tisztaság, rengeteg könyv, emlék, csecsebecse fogadott. A falon képek, hímzések, szobatársáról egy csodálatos fiatalkori festmény... Ámulatunk egyre nőtt... Egy másik néni is barátságosan invitált a szobájába. -Jöjjön aranyoska, én már tizenkét esztendeje élek itt. Nézze, milyen remekül berendezkedtem! Kedves igazgatónő! Mindezt látva, hallva egyre nagyobb elismeréssel és megbecsüléssel gondoltam Önre. - Lám, nemcsak Svájcban és Franciaországban vannak gyönyörű otthonaik az öregeknek, nemcsak a veteránotthonokban tudunk méltó környezetet nyújtani. Lám, egy nyugdíjasotthonban is lehet méltósággal megöregedni, ember módra élni - morfondíroztam magamban. De nem sok időm volt az örömteli gondolatokra, mert egy határozott léptű, fehér köpenyes hölgy közölte velem és kolléganőmmel, hogy azonnal hagyjuk abba a kérdezősködést, ne mászkáljunk a lakók szobáiba, sőt ne is beszélgessünk a lakókkal! Erre ugyanis csak az Ön engedélyével lehet(ne) lehetőségünk. Megdöbbentem. Kedves Igazgatónő! Ha mondjuk az otthon anyagi természetű ügyeiről, költségvetési titkairól faggatom valamelyik beosztottját, még meg is értem e határozott fellépést. De a csudába is! Én az itt élő idős emberekkel beszélgettem életükről, szokásaikról, gondjaikról! Szerettem volna meglátogatni a legidősebb lakót! Szerettem volna alaposan megnézni a tizenkét esztendeje itt élő néni szépséges szobáját! Szerettem volna hallani az életükről, arról, hogyan kerültek ide... De nem lehetett. A határozott fehér köpenyes hölgy s a később előkerülő főnővér nem engedte. Pedig az itt élő idős egészségügyi dolgozók - tudomásom szerint - szabad magyar állampolgárok, nem állnak az Önök gondnoksága alatt...! Ha egyiküket meghívjuk egy közeli preszszóba s ott beszélgetünk...? Kedves igazgatónő! Félre ne értsen! Beosztottai nem voltak velünk durvák, agresszívek, inkább kértek, mint követeltek. Beszélgetésünkkor úgy láttam, félnek, szoronganak attól, hogy hibát követnek el, szoronganak attól, hogy mi lesz ebből?? Megsajnáltam őket... Mivel nem vagyok a „kidobnak az ajtón, bemászom az ablakon” típusú újságíró, így a vita nem fajult el. Értetlenkedve ugyan, de fotós kolléganőmmel tudomásul vettük, hogy ezt a gyönyörű otthont az Ön engedélye nélkül még dicsérni sem szabad! Hadd mondjam el, hogy nem értek egyet Önnel! Nem értek egyet azzal, hogy az Újvár utcai otthonban „titokban” dolgoznak kiválóan, s a házat örömmel dicsérő újságírót elriasztják. A jó bornak is kell a cégér! Akkor is, ha sok rossz szándékú újságíróval találkozott már s hasznosabbnak véli az óvatosságot. Megjegyzem: én is hallottam förtelmes műhibákról, visszaélésekről, melyet az egészségügyben követtek el, mégis megyek orvoshoz... Kedves igazgatónő! E félreértésekről terhes délelőtt után beszéltünk telefonon. Megtudtam, hogy mennyi a gondjuk, szaladgálnivalójuk év végén, megtudtam, hogy huszonnégy esztendeje vezeti az otthont. Éreztem a hangjából, hogy színes-lélekkel teszi a dolgát, s rendkívül fontos Önnek, hogy jól menjenek a dolgok... Hallottam Öntől egy kiváló kezdeményezésükről, a panziós ellátásról. Nyugodtan üdülhetünk, hisz idős szüleinket, rokonainkat bizonyos időre elhelyezhetjük e gyönyörű otthon egy- és kétágyas szobáiban, meglehetősen olcsón. E remek ötletnek sem ártana a nyilvánosság! Beszélgetésünkből talán leszűrte, hogy nem rossz szándék vezérelt engem az Újvár utcába e borongós téli délelőttön, én pedig megbizonyosodhattam arról, hogy Ön mindent megtesz a jelenlegi színvonal megőrzéséért. Kedves igazgatónő! Gratulálok a munkájához! V. Kulcsár Ildikó Rendszerváltás A nyugdíjasotthon legfiatalabb lakója, néhány éve még laboraszszisztensként dolgozott. (Fotó: Nádor Ilona) Az Egészségügyben Dolgozók Szabadidő Egyesületének közleményei Tudatjuk minden kultúra- és sportkedvelő egészségügyi dolgozóval, hogy a központi támogatások megvonása ellenére, tavaly is megrendeztük a nagy hagyományú, országos és megyei rendezvényeinket. Az egészségügyi dolgozók bebizonyították, hogy a nehéz években is ragaszkodnak kulturális értékeikhez és közös sportolásukhoz, ha kell, anyagi áldozatot is vállalnak. * A rendezvényekről és a helyezésekről a Látlelet februári számában részletesen tudósítunk. Addig is „közhírre tesszük” mindazok nevét, akik fáradságot s időt nem kímélő, öntevékeny szervezőmunkával biztosították az értékek megmentését ebben a kritikus esztendőben, amikor szakszervezeteink szövetsége már nem támogatta rendezvényeinket, az Egészségügyben Dolgozók Szabadidő Egyesülete pedig még csupán szerveződött: dr. Sahin-Tóth István (Kalocsa, kórház), Temesváry Mihály (Cegléd, kórház), dr. Farkas István (Győr, megyei kórház), Klenk József (Fogtechnikai Vállalat), Kosarasné Bódéi Éva (Pest Megyei Flór Ferenc Kórház). Köszönet és megbecsülés a rendezőknek! 1991. JANUÁR