Látlelet, 1998 (42. évfolyam, 1-3. szám)
1998 / 1. szám
• Nem szerette igazán a házi, vagy akkor még körzeti orvosi munkáját, hogy otthagyta? Nagyon is szerettem, de valahogy mindig úgy értek a kihívások, hogy úgy éreztem, ezeket a változtatásokat nem személyes ambíciókból teszem, hanem olyan feladatvállalásoknak tekintettem, amiket meg kell tennem. • Ez azt jelentené, hogy Önben valakik mindig láthattak valamit és úgy érezhették, hogy alkalmas egy-egy olyan feladat megoldására, amire elődei nem voltak elég alkalmasak? Ön egyike lenne azoknak az embereknek, akikről messziről látszik, hogy vezetőnek születtek? - Ne vegye szerénytelenségnek, hogy úgy gondolom, vannak emberek, akik valóban alkalmasak ilyen tiszt betöltésére. Azt is őszintén remélem, hogy azok, akik felkértek ilyen feladatokra, látták bennem azokat a képességeket, amelyek bizonyos vezetői álláshelyekhez szükségesek. De nemcsak ilyen sodródásokról van szó, hanem ebben személyes döntéseimnek is benne kellett lenni. De félreértés ne legyen, nem arról van szó, hogy bárhová is “jelentkeztem” volna. A feladatok mindig jól eltaláltak, eltalálnak. Nyilván valahol ott van az emberben egy megmérettetési vágy, amikor nem tud egy feladat elől kitérni. • Kislétai működése előtt hol találnánk meg a nyomát? - Martfűn voltam három évig. Ebből effektíve a körzetben nem sokat töltöttem, mert a kórházban dolgoztam, osztályos orvosként, készülve a szakvizsgákra. Utána Máriapócson voltam körülbelül hét évig - ez volt életem talán legszebb időszaka. Ezalatt már a megyei kórházban töltöttem egy évet a bel- és gyermekgyógyászatban. Ezzel egyidőben csináltam sok más dolgot is. Közben öt évig megbízás alapján igazgattam a Kislétai Gyermekotthont, majd 1985-től főállásban már csak ez maradt. • Úgy tűnik, hogy a hely szelleme Máriapócson nem igazán érintette meg, mert a megyei közgyűlésben a szocialista frakció tagjaként szolgálja a “köz javát”. A világról nem így gondolkodom. Vannak intim ügyek, amelyek tipikusan csak rám tartoznak, és vannak közéleti szereplések, amelyek kapcsán kötődnie kell az embernek valamilyen irányvonalhoz. Sosem titkoltam, hogy baloldali érzelmű vagyok, de életemben még semmilyen pártnak nem voltam tagja. Egyébként pedig úgy érzem, nagyon jó helyen, megfelelő és nagyon tisztességes emberek között ülök. Az egészségpolitika terén pedig, amivel az elmúlt hét évben foglalkoztam a megyei közgyűlésben, azt hiszem, nincsenek olyan változások, amelyek arra késztettek volna, hogy változtassak a meggyőződésemen. 1985-ben kezdtem el társadalmi orvostant tanulni, népegészségügyi problémákkal foglalkozni és tanulni, szakvizsgáztam is ebből és később különböző menedzserképzőkben, majd közgazdasági egyetemen folytattam ezeket a tanulmányokat. • Nem tudom, hogy a kislétai eredményei, esetleg a közben megszerzett többlettudása, vagy talán a megyei közgyűlésben megízlelt “közszereplése” hozta-e azt, hogy a múlt év vége felé úgy érezhette, nagyobb feladat ellátása sem okozna Önnek gondot? Voltak olyan kósza hírek, amelyek szerint attól sem tartózkodott volna, hogy esetleg a Jósa András Megyei Kórház főigazgatói székét foglalja el. | I '*** - Nem hiszem, hogy Kislétáról léptem volna tovább, hogy ott már nincs mit csinálni. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy már tényleg kevesebb energiámat, illetve az időközben megszerzett tudásomból, tapasztalatomból kevesebbet tudtam kamatoztatni. Ott időközben egy olyan vezetői stáb alakult ki és olyan módon működik, hogy szinte önjáró, ráadásul a szakmai programok nagy részét befejeztük, illetve közösen elindítottuk. Számos olyan szakmai programban vettem részt közben, amik lényegesen szélesebb kört érinthetnek, mint a kislétai intézet. Ilyen például a kórházvezetést támogató információs rendszer kiépítése. Emellett a hárommegyés világbanki konzorcium létrejötte és az egészségügyi struktúra átalakításának programja. Ezeknek kapcsán és a megyei közgyűlésben viselt tisztségem kapcsán olyan mélységű bekapcsolódásom volt a megyei és nagyobb országos programokba, ami elindított bennem egy olyan folyamatot, hogy ezeket jó lenne megvalósítani. • Azzal, hogy úgy érezte, ehhez már csak egy megfelelő méretű intézményre lenne szüksége? - Folyamatosan igyekezetünk olyan támogató struktúrákat kialakítani, hogy azokat a kollégákat, akik ezt megérezték és szerettek volna ezért tenni, segítsük. Így kerültem képbe a Szatmár-Beregi Kórház ügyében is. Egyrészt elnöke voltam (vagyok) az Egészségügyi Bizottságnak, másrészt Bakai Zoltán személyesen kért a kórház programjának segítésére, amikor a közismert válsághelyzet két éve kialakult a térségben. Ugyanakkor az előbb említett szakmai programok is erről szóltak. Ami a Jósa András Kórház főigazgatói álláshelyére vonatkozó híreszteléseket illeti, ezeket nem is értem. Ilyenfajta ambícióm sohasem volt. • Akkor miért terjedhetett olyan hír, hogy amikor a megyei kórház átvilágítása zajlott, akkor talán nem jött volna Önnek sem roszszul, ha a végeredménye egy vezetőváltás? - Soha nem gondoltam arra, hogy ott én legyek a főigazgató. Úgy gondoltam, az a feladatom, hogy egy nehezebb gazdálkodási helyzetben segíteni kell azt az intézményt, ami a megyei önkormányzathoz tartozik. Ezért támogattam ezt a programot és az eredmények igazoltak is bennünket. Helyes irány volt egy átvilágítással kezdeni, feltárni a hiányosságokat, meghatározni egy stratégiát, egy fejlesztési tervet és egy controlling funkcióra egy belső érdekeltségi rendszert ráépítve egy költségfigyelést és egy hatékonyabb költséggazdálkodást lehet megvalósítani az osztályok javára. Ez be is következett. • Ez a körülmények ismeretében nagyon jól sikeredett, hiszen a megyei kórház azon kevés kórház közé tartozik, ahol nincsenek csődhelyzetek, mondhatni példaértékű gazdálkodást folytat. A Megyei Közgyűlés és az Egészségügyi Bizottság ezt a munkát, a menedzsment munkáját, elismerte. • Ma milyen viszonyban van a Jósa András Kórház vezetőjével, vezetőivel? - Abszolút korrekt, jó munkakapcsolatban. • A jövőben feltehetően még szorosabb lesz a kapcsolatuk, mint a két legnagyobb kórház vezetőinek. Ráadásul megtartotta közgyűlési funkcióját is. Ha nem is célozta meg a Jósa András Kórház főigazgatói székét, időközben Bakai Zoltán halálával megüresedett a Szatmár-Beregi Kórház vezetői álláshelye. Érdekes módon Ön korábban mégis úgy nyilatkozott, hogy akkor és még azt követően egy jó ideig, eszébe sem jutott, hogy oda pályázzon. Ez már csak azért is érdekes, mert mint most is kiderült, Önnek minden lényeges információ rendelkezésére állt az intézményről. Sőt, együtt dolgozták ki a korábbi főigazgatóval a kórház programját. Én pedig valamikor októberben hallottam, hogy Ön is pályázik. Mégis mi miatt döntött a pályázat mellett, ha előzőleg nem akart pályázni? - A kórház életében és programjaiban való részvételem korábban kezdődött. Információimat, kapcsolatrendszeremet, a megbízatásomból fakadó erőmet megpróbáltam arra összpontosítani, hogy segítsem a kórházfúziót. Közösen dolgoztunk tehát ezen a téren. • Ha már itt tartunk, Ön mikortól tudta, hogy mekkora baj van a kórházban amiről csak Bakai Zoltán halála után beszéltek nyíltan a megyei közgyűlésben? - A fenntartó ezt már korábban is tudta. Természetesen Bakai Zoltán betegsége alatt is súlyosbodott a helyzet, de ez már egy korábbi folyamat volt. Akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni azzal a gondolattal, hogy amit elkezdtünk közösen, talán nekem kellene folytatnom, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a megbízott főigazgató, dr. Kovács Árpád nem kívánja tovább folytatni ezt a munkát. A pályázati feltételeket persze már korábban kiírtuk és még akkor egészen másképpen gondolkodtam és gondolkodtunk. • De nem azt akarja mondani, hogy szeptember közepén még nem gondolt arra, hogy személyében egy megfelelő ember lenne a főigazgatói pozícióra? - De azt mondom. • Miért? Lettek volna esetleg más jelöltjeik? - így van. Voltak. Szeptember 5-én úgy vittük be a pályázati feltételeket, hogy volt mellette egy másik előterjesztés, gyakorlatilag egy jelöltre szabva, aki viszont visszalépett. • Azaz, támogatott volna egy másik személyt? - így volt. • És csak ezután vetődött fel Önben, hogy azt az emlegetett rengeteg tapasztalatot és tudást hasznosíthatná, mint a Szatmár-Beregi Kórház főigazgatója? - Ez pontosan így volt, és ezért stimmel az októberi dátum is. Októberben valóban kaptam néhány felkérést, bíztatást szakmai berkekből. • Ezt követően Ön, aki pontosan ismeri a megyei közgyűlés döntését, mechanizmusát, tapogatózott-e politikai körökben, hogy milyen esélye lenne? - Természetesen nagyon sok mindenkinek kikértem a véleményét döntésem előtt de legelőször szakmai berkekben. • Az egy más kérdés hogy a döntéshez talán a szakmának van a legkevesebb köze. Ennek ellenére ezt követően a legtermészetesebb volt, hogy a saját frakciómat is megkérdeztem. Tőlük megkaptam a támogatást. Ezen túl még az érintett települések önkormányzatánál is, a kórházban is és szakmai körökben is tájékozódtam. Nyilvánvalóan csak úgy lehet egy ilyen feladatot ellátni, ha támogatják az embert. Nem gondolom, hogy a saját képességeim elegendők ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas feladatot meg lehessen valósítani. • Ezek szerint az meg sem fordult a fejében, hogy majd az a vád éri, nincs klinikai gyakorlata, és ráadásul megvádolhatják azzal is, hogy kihasználja a szocialista kormány hatalmi idejét és megszerez magának egy főigazgatói állást? - Ami az első kérdést illeti - hogy nincs klinikai gyakorlatom -, attól azért nem tartottam, mert ma a kórházvezetésről másként kell gondolkodni és jómagam is már régen másképpen gondolkodom. Ez egy külön szakma és nem feltétlenül az fémjelzi a jó kórházigazgatót, hogy neki mennyi klinikai gyakorlata van. Egy konszolidált kórház esetében a szakmai irányítás, egy kellő képességű vezetővel, minden további nélkül megvalósítható, nagyon sikeres és eredményes lehet. • De ez nem egy konszolidált kórház. Pontosan így van, itt válságmenedzselésre kellett készülni. Ma már tudjuk, a világban és Magyarországon is, nem az az elsődleges tendencia, hogy a szakma gyakorlott képviselői közül választanak első számú vezetőket, hanem alapvetően menedzsereket keresnek. A kórház egy nagyüzem. Gazdasági, pénzügyi szempontból feltétlenül egy vállalathoz hasonlít. Specifikuma, hogy mindezt a beteg emberek javára kell tennie. Még a kritizálók közül is volt olyan, aki azt kifogásolta, hogy a pályázati feltételek közül miért lett kihúzva, hogy jogász is pályázhasson. Arra is vannak példák, hogy ténylegesen jogász lett az első számú kórházvezető. A megyében is van sikeres kórházigazgató, aki nem orvos. Az országban is többen vannak, akik más irányú képzettséggel rendelkeznek. • És ami a “hatalomból való” állásmegszerzést illeti? - Ilyen meg sem fogalmazódott. Amikor a frakció is mérlegelte, hogy támogatja-e a pályázatomat, akkor is szakmai szempontból tette ezt. Amikor azt kérdezte, hogy számolgattam-e, milyen támogatottságom lehet, akkor úgy éreztem, ezt nem kell tennem. A döntés nem ettől függött, hanem attól, hogy van-e szakmai támogatottságom. Jómagam elköteleztem-e magam a feladat mellett, és van-e lehetőség arra, hogy megvalósítsuk ezt a programot. • Azt mondják, elég mély csend követte az Ön első vezetői értekezletét, amikor ismertette a kórház főorvosi kara előtt a programját. - Nem tudom, milyen mély csendről lenne szó. Munkaértekezlet volt. Pályázótársam, a kórház egyik főorvosasszonya, szót kért és kapott, megbeszéltük nyíltan további hozzáállásunkat a kórházhoz és egymáshoz. • Azt is mondják - és tovább már nem vájkálok -, hogy éppen a hiányos klinikai tapasztalatai miatt többeket úgy küldött el év vége felé szabadságra, hogy később kiderült mégiscsak jobb lenne, ha bent lennének, mert zavarok lehetnek a betegellátásban. - Fogalmam sincs, hogy miről kérdez, mert ilyen dolog nem történt. Az ünnepekre való felkészülés kapcsán kétségkívül, az én vezetői szokásaimnak megfelelően a főorvosi kartól tájékozódtam arról, hogy milyen szokásrend szerint szoktak hosszú ünnepek alatt betegellátást biztosítani. Ezt követően tettem intézkedéseket arra, hogy karácsony és újév között hogyan működjön folyamatosan a betegellátás. Pontosan az ellenkezője történt a dolognak. Olyan volt, hogy nem engedtem el mindenkit szabadságra. Ebben a kórházban a nagyon szűkös személyi feltételek miatt néhány nagyon fontos intézkedést nem tudtak az elődök megtenni. Például, hogy ügyeleti idő alatt működjön a röntgen és a laboratórium. Erre tettem most kísérletet, és megszerveztük. Találtunk megoldást, nem is volt semmilyen fennakadás. • Megtalálta-e már az orvosigazgatóját? Nem tudom, hogy miért kellene keresnem a orvosigazgatót akkor, amikor a szervezet átalakítása sem történt meg. Nem titkoltam ezt, és a beiktatáskor is elmondtam, hogy néhány szervezeti változtatásra szükség lesz, amit január hónapban fogok megtenni. Ezt ezen a héten el is kezdtük. Nem fogok függetlenített orvosigazgatóval dolgozni, ez a kórház nem akkora léptékű, hogy ilyen anyagi körülmények között elbírjuk. A főorvos kollégák, vezetőtársak ezzel teljes mértékben egyetértettek. • Úgy tűnik lesz néhány komoly változtatás az előző gyakorlathoz képest. Kell is, hogy változzon. Arról van szó, hogy egy nehézkesen működő szervezetet rugalmasabbá kell tenni. Számtalan feladat van ezeken kívül, de ez a sarokköve a dolognak. Nincs a kórháznak elfogadott szervezeti működési szabályzata. Ez azért nagyon fontos, mert emellett nincs egy szervezeti forma felállítva, ami a zavartalan működés alapfeltétele lenne. Már ez önmagában elég indok a változtatásokra és nem arról van szó, hogy határozott szándékom lenne bizonyos személyek ki(le)cserélése. • Miközben gondolom, nem tagadja, hogy lesznek ilyen intézkedései is? Mert, mint ahogy mondta, nemcsak a kórház kialakításában és működésében lehetnek fontos ismeretei, hanem valószínűleg a személyes feltételekben ismeri azt a részt is, ahol változtatásokat akar végrehajtani. Természetesen ezt nem tagadom. Legmélyebben valószínűleg a gazdasági háttérszolgáltatásba kell belenyúlni. Fúziót követően nem történt meg a szervezetnek az olyan fajta átalakítása, ami egy két telephelyes kórházra nyújtana egy zavartalan működési rendet. Ezen kívül is számos hiányosság van. Azon túlmenően, hogy rossz a kórház financiális helyzete, belső problémák is vannak, oly mélységben, hogy ezek mellett nem lehet elmenni. • Nem érzi, hogy ezek a tervezett változások bizonyos fokú félelmet kelthetnek a kórház dolgozók körében? Ezek a változások, úgy tűnik, elég jelentősek lehetnek személyi ügyekben. Nem tart attól, hogy éppen ezért sokan esetleg nem merik őszintén elmondani véleményüket, mert nem tudhatják, hogy azután őket nem érinthetik-e majd az Ön változtatási, átszervezési szándékai? - Azt gondolom, már olyan a légkör, amiben el merik mondani a véleményüket. Egyébként pedig nem hiszem, hogy túl sok embernek kellene félnie a változtatásoktól. Néhányuknak nyilvánvalóan lehet bizonytalanságérzete. De ilyenkor nem egyes emberek érdekei a fontosak, hanem az összkórházi érdek a meghatározó. Azt hiszem, ha összhatásában nézve jó irányú változásokat fognak tapasztalni, akkor ezeket megértik és támogatni fogják. • Milyen körre terjed majd ki a személyi változtatás és hány embert érint majd? Elsősorban vezetői körre irányuló feladatátcsoportosítást, felelősségmeghatározást fog jelenteni. Nem tömegeset tehát. Szó nincs elbocsátási hullámról vagy nagyobb létszámleépítésről. • Ha jól emlékszem, amikor átvette az intézményt, akkor körülbelül 60 millió forint hiányról volt szó, és ráadásul egy körülbelül 3 milliárdos beruházás előtt, alatt volt a kórház. Önmagában mind a kettő embert próbáló feladat. (folytatás a túloldalon.) Vadásztrófea • Nem tudom, eddig hányszor változtatott állást, de abban csaknem biztos vagyok, hogy a mostani állásváltoztatása és szakmai előrelépése lehetett az eddigi legzajosabb. Számított erre? - Nem sokszor voltam hasonló szituációban, persze ilyen méretűben még soha. Meg kell mondjam, nem is számítottam ilyen támadásokra. • Összefoglalná röviden, hogy valójában kicsoda is dr. Vadász Mária? - A kevés állásom közül két terület volt, amit igazán fontosnak tartok. Az egyik a háziorvosi munkakör, amiben szintén vezető állásban dolgoztam, a másik pedig az ezt megelőző munkaköröm Kislétán, a Gyermekotthon. LÁTLELET 1997. 12.- 1998. 1. szám TALLÓZÓ: FEHÉRGYARMATI KÓRHÁZÜGY