Látlelet, 1998 (42. évfolyam, 1-3. szám)

1998 / 1. szám

­ • Nem szerette igazán a házi, vagy akkor még körzeti orvosi munkáját, hogy otthagyta?­­ Nagyon is szerettem, de valahogy mindig úgy értek a kihívások, hogy úgy éreztem, ezeket a változtatásokat nem személyes ambíciókból teszem, hanem olyan feladatvállalásoknak tekin­tettem, amiket meg kell tennem. • Ez azt jelentené, hogy Önben valakik mindig láthattak valamit és úgy érezhették, hogy alkalmas egy-egy olyan feladat megol­dására, amire elődei nem voltak elég alkal­masak? Ön egyike lenne azoknak az embe­reknek, akikről messziről látszik, hogy veze­tőnek születtek? - Ne vegye szerénytelenségnek, hogy úgy gondolom, vannak emberek, akik valóban alkal­masak ilyen tiszt betöltésére. Azt is őszintén remélem, hogy azok, akik felkértek ilyen felada­tokra, látták bennem azokat a képességeket, amelyek bizonyos vezetői álláshelyekhez szük­ségesek. De nemcsak ilyen sodródásokról van szó, hanem ebben személyes döntéseimnek is benne kellett lenni. De félreértés ne legyen, nem arról van szó, hogy bárhová is “jelentkeztem” volna. A feladatok mindig jól eltaláltak, eltalál­nak. Nyilván valahol ott van az emberben egy megmérettetési vágy, amikor nem tud egy fel­adat elől kitérni. • Kislétai működése előtt hol találnánk meg a nyomát? - Martfűn voltam három évig. Ebből effek­tíve a körzetben nem sokat töltöttem, mert a kórházban dolgoztam, osztályos orvosként, ké­szülve a szakvizsgákra. Utána Máriapócson voltam körülbelül hét évig - ez volt életem talán legszebb időszaka. Ezalatt már a megyei kór­házban töltöttem egy évet a bel- és gyermekgyó­gyászatban. Ezzel egyidőben csináltam sok más dolgot is. Közben öt évig megbízás alapján igazgattam a Kislétai Gyermekotthont, majd 1985-től főállásban már csak ez maradt. • Úgy tűnik, hogy a hely szelleme Mária­pócson nem igazán érintette meg, mert a me­gyei közgyűlésben a szocialista frakció tagja­ként szolgálja a “köz javát”.­­ A világról nem így gondolkodom. Vannak intim ügyek, amelyek tipikusan csak rám tartoz­nak, és vannak közéleti szereplések, amelyek kapcsán kötődnie kell az embernek valamilyen irányvonalhoz. Sosem titkoltam, hogy baloldali érzelmű vagyok, de életemben még semmilyen pártnak nem voltam tagja. Egyébként pedig úgy érzem, nagyon jó helyen, megfelelő és nagyon tisztességes emberek között ülök. Az egészség­­politika terén pedig, amivel az elmúlt hét évben foglalkoztam a megyei közgyűlésben, azt hi­szem, nincsenek olyan változások, amelyek arra késztettek volna, hogy változtassak a meggyő­ződésemen. 1985-ben kezdtem el társadalmi orvostant tanulni, népegészségügyi problémákkal foglal­kozni és tanulni, szakvizsgáztam is ebből és később különböző menedzserképzőkben, majd közgazdasági egyetemen folytattam ezeket a tanulmányokat. • Nem tudom, hogy a kislétai eredményei, esetleg a közben megszerzett többlettudása, vagy talán a megyei közgyűlésben megízlelt “közszereplése” hozta-e azt, hogy a múlt év vége felé úgy érezhette, nagyobb feladat el­látása sem okozna Önnek gondot? Voltak olyan kósza hírek, amelyek szerint attól sem tartózkodott volna, hogy esetleg a Jósa And­rás Megyei Kórház főigazgatói székét foglalja el. | I '*** - Nem hiszem, hogy Kislétáról léptem volna tovább, hogy ott már nincs mit csinálni. Ugyan­akkor úgy gondolom, hogy már tényleg keve­sebb energiámat, illetve az időközben meg­szerzett tudásomból, tapasztalatomból keveseb­bet tudtam kamatoztatni. Ott időközben egy olyan vezetői stáb alakult ki és olyan módon működik, hogy szinte önjáró, ráadásul a szak­mai programok nagy részét befejeztük, illetve közösen elindítottuk. Számos olyan szakmai programban vettem részt közben, amik lényegesen szélesebb kört érinthetnek, mint a kislétai intézet. Ilyen például a kórházvezetést támogató információs rendszer kiépítése. Emellett a hárommegyés világbanki konzorcium létrejötte és az egészségügyi struk­túra átalakításának programja. Ezeknek kapcsán és a megyei közgyűlésben viselt tisztségem kap­csán olyan mélységű bekapcsolódásom volt a megyei és nagyobb országos programokba, ami elindított bennem egy olyan folyamatot, hogy ezeket jó lenne megvalósítani. • Azzal, hogy úgy érezte, ehhez már csak egy megfelelő méretű intézményre lenne szüksége? - Folyamatosan igyekezetünk olyan támo­gató struktúrákat kialakítani, hogy azokat a kol­légákat, akik ezt megérezték és szerettek volna ezért tenni, segítsük. Így kerültem képbe a Szat­­már-Beregi Kórház ügyében is. Egyrészt elnöke voltam (vagyok) az Egészségügyi Bizottságnak, másrészt Bakai Zoltán személyesen kért a kór­ház programjának segítésére, amikor a közis­mert válsághelyzet két éve kialakult a térségben. Ugyanakkor az előbb említett szakmai prog­ramok is erről szóltak. Ami a Jósa András Kórház főigazgatói ál­láshelyére vonatkozó híreszteléseket illeti, eze­ket nem is értem. Ilyenfajta ambícióm sohasem volt. • Akkor miért terjedhetett olyan hír, hogy amikor a megyei kórház átvilágítása zajlott, akkor talán nem jött volna Önnek sem rosz­­szul, ha a végeredménye egy vezetőváltás? - Soha nem gondoltam arra, hogy ott én le­gyek a főigazgató. Úgy gondoltam, az a felada­tom, hogy egy nehezebb gazdálkodási helyzet­ben segíteni kell azt az intézményt, ami a me­gyei önkormányzathoz tartozik. Ezért támogat­tam ezt a programot és az eredmények igazoltak is bennünket. Helyes irány volt egy átvilágítás­sal kezdeni, feltárni a hiányosságokat, meghatá­rozni egy stratégiát, egy fejlesztési tervet és egy controlling funkcióra egy belső érdekeltségi rendszert ráépítve egy költségfigyelést és egy hatékonyabb költséggazdálkodást lehet meg­valósítani az osztályok javára. Ez be is követke­zett. • Ez a körülmények ismeretében nagyon jól sikeredett, hiszen a megyei kórház azon kevés kórház közé tartozik, ahol nincsenek csődhelyzetek, mondhatni példaértékű gaz­dálkodást folytat.­­ A Megyei Közgyűlés és az Egészségügyi Bizottság ezt a munkát, a menedzsment mun­káját, elismerte. • Ma milyen viszonyban van a Jósa And­rás Kórház vezetőjével, vezetőivel? - Abszolút korrekt, jó munkakapcsolatban. • A jövőben feltehetően még szorosabb lesz a kapcsolatuk, mint a két legnagyobb kórház vezetőinek. Ráadásul megtartotta közgyűlési funkcióját is. Ha nem is célozta meg a Jósa András Kórház főigazgatói szé­két, időközben Bakai Zoltán halálával meg­üresedett a Szatmár-Beregi Kórház vezetői álláshelye. Érdekes módon Ön korábban mégis úgy nyilatkozott, hogy akkor és még azt követően egy jó ideig, eszébe sem jutott, hogy oda pályázzon. Ez már csak azért is érdekes, mert mint most is kiderült, Önnek minden lényeges információ rendelkezésére állt az intézményről. Sőt, együtt dolgozták ki a korábbi főigazgatóval a kórház program­ját. Én pedig valamikor októberben hallot­tam, hogy Ön is pályázik. Mégis mi miatt döntött a pályázat mellett, ha előzőleg nem akart pályázni? - A kórház életében és programjaiban való részvételem korábban kezdődött. Információi­mat, kapcsolatrendszeremet, a megbízatásomból fakadó erőmet megpróbáltam arra összpontosí­tani, hogy segítsem a kórházfúziót. Közösen dolgoztunk tehát ezen a téren. • Ha már itt tartunk, Ön mikortól tudta, hogy mekkora baj van a kórházban amiről csak Bakai Zoltán halála után beszéltek nyíl­tan a megyei közgyűlésben? - A fenntartó ezt már korábban is tudta. Természetesen Bakai Zoltán betegsége alatt is súlyosbodott a helyzet, de ez már egy korábbi folyamat volt. Akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni azzal a gondolattal, hogy amit el­kezdtünk közösen, talán nekem kellene folytat­nom, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a megbí­zott főigazgató, dr. Kovács Árpád nem kívánja tovább folytatni ezt a munkát. A pályázati felté­teleket persze már korábban kiírtuk és még ak­kor egészen másképpen gondolkodtam és gon­dolkodtunk. • De nem azt akarja mondani, hogy szep­tember közepén még nem gondolt arra, hogy személyében egy megfelelő ember lenne a fő­igazgatói pozícióra? - De azt mondom. • Miért? Lettek volna esetleg más jelölt­jeik? - így van. Voltak. Szeptember 5-én úgy vit­tük be a pályázati feltételeket, hogy volt mel­lette egy másik előterjesztés, gyakorlatilag egy jelöltre szabva, aki viszont visszalépett. • Azaz, támogatott volna egy másik sze­mélyt? - így volt. • És csak ezután vetődött fel Önben, hogy azt az emlegetett rengeteg tapasztalatot és tudást hasznosíthatná, mint a Szatmár-Be­regi Kórház főigazgatója? - Ez pontosan így volt, és ezért stimmel az októberi dátum is. Októberben valóban kaptam néhány felkérést, bíztatást szakmai berkekből. • Ezt követően Ön, aki pontosan ismeri a megyei közgyűlés döntését, mechanizmusát, tapogatózott-e politikai körökben, hogy mi­lyen esélye lenne? - Természetesen nagyon sok mindenkinek kikértem a véleményét döntésem előtt de leg­először szakmai berkekben. • Az egy más kérdés hogy a döntéshez ta­lán a szakmának van a legkevesebb köze.­­ Ennek ellenére ezt követően a legtermésze­tesebb volt, hogy a saját frakciómat is megkér­deztem. Tőlük megkaptam a támogatást. Ezen túl még az érintett települések önkormányzatá­nál is, a kórházban is és szakmai körökben is tá­jékozódtam. Nyilvánvalóan csak úgy lehet egy ilyen feladatot ellátni, ha támogatják az embert. Nem gondolom, hogy a saját képességeim ele­gendők ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas felada­tot meg lehessen valósítani. • Ezek szerint az meg sem fordult a fejé­ben, hogy majd az a vád éri, nincs klinikai gyakorlata, és ráadásul megvádolhatják azzal is, hogy kihasználja a szocialista kormány ha­talmi idejét és megszerez magának egy fő­igazgatói állást? - Ami az első kérdést illeti - hogy nincs kli­nikai gyakorlatom -, attól azért nem tartottam, mert ma a kórházvezetésről másként kell gon­dolkodni és jómagam is már régen másképpen gondolkodom. Ez egy külön szakma és nem fel­tétlenül az fémjelzi a jó kórházigazgatót, hogy neki mennyi klinikai gyakorlata van. Egy kon­szolidált kórház esetében a szakmai irányítás, egy kellő képességű vezetővel, minden további nélkül megvalósítható, nagyon sikeres és ered­ményes lehet. • De ez nem egy konszolidált kórház.­­ Pontosan így van, itt válságmenedzselésre kellett készülni. Ma már tudjuk, a világban és Magyarországon is, nem az az elsődleges ten­dencia, hogy a szakma gyakorlott képviselői kö­zül választanak első számú vezetőket, hanem alapvetően menedzsereket keresnek. A kórház egy nagyüzem. Gazdasági, pénzügyi szempont­ból feltétlenül egy vállalathoz hasonlít. Speci­fikuma, hogy mindezt a beteg emberek javára kell tennie. Még a kritizálók közül is volt olyan, aki azt kifogásolta, hogy a pályázati feltételek közül miért lett kihúzva, hogy jogász is pályáz­hasson. Arra is vannak példák, hogy ténylege­sen jogász lett az első számú kórházvezető. A megyében is van sikeres kórházigazgató, aki nem orvos. Az országban is többen vannak, akik más irányú képzettséggel rendelkeznek. • És ami a “hatalomból való” állásmeg­szerzést illeti? - Ilyen meg sem fogalmazódott. Amikor a frakció is mérlegelte, hogy támogatja-e a pá­lyázatomat, akkor is szakmai szempontból tette ezt. Amikor azt kérdezte, hogy számolgattam-e, milyen támogatottságom lehet, akkor úgy érez­tem, ezt nem kell tennem. A döntés nem ettől függött, hanem attól, hogy van-e szakmai támo­gatottságom. Jómagam elköteleztem-e magam a feladat mellett, és van-e lehetőség arra, hogy megvalósítsuk ezt a programot. • Azt mondják, elég mély csend követte az Ön első vezetői értekezletét, amikor ismertet­te a kórház főorvosi kara előtt a programját. - Nem tudom, milyen mély csendről lenne szó. Munkaértekezlet volt. Pályázótársam, a kórház egyik főorvosasszonya, szót kért és ka­pott, megbeszéltük nyíltan további hozzáállá­sunkat a kórházhoz és egymáshoz. • Azt is mondják - és tovább már nem váj­­kálok -, hogy éppen a hiányos klinikai tapasz­talatai miatt többeket úgy küldött el év vége felé szabadságra, hogy később kiderült még­iscsak jobb lenne, ha bent lennének, mert za­varok lehetnek a betegellátásban. - Fogalmam sincs, hogy miről kérdez, mert ilyen dolog nem történt. Az ünnepekre való fel­készülés kapcsán kétségkívül, az én vezetői szo­kásaimnak megfelelően a főorvosi kartól tájéko­zódtam arról, hogy milyen szokásrend szerint szoktak hosszú ünnepek alatt betegellátást biz­tosítani. Ezt követően tettem intézkedéseket ar­ra, hogy karácsony és újév között hogyan mű­ködjön folyamatosan a betegellátás. Pontosan az ellenkezője történt a dolognak. Olyan volt, hogy nem engedtem el mindenkit szabadságra. Ebben a kórházban a nagyon szűkös személyi feltéte­lek miatt néhány nagyon fontos intézkedést nem tudtak az elődök megtenni. Például, hogy ügye­leti idő alatt működjön a röntgen és a laboratóri­um. Erre tettem most kísérletet, és megszervez­tük. Találtunk megoldást, nem is volt semmi­lyen fennakadás. • Megtalálta-e már az orvosigazgatóját?­­ Nem tudom, hogy miért kellene keresnem a orvosigazgatót akkor, amikor a szervezet át­alakítása sem történt meg. Nem titkoltam ezt, és a beiktatáskor is elmondtam, hogy néhány szer­vezeti változtatásra szükség lesz, amit január hónapban fogok megtenni. Ezt ezen a héten el is kezdtük. Nem fogok függetlenített orvosigazga­tóval dolgozni, ez a kórház nem akkora léptékű, hogy ilyen anyagi körülmények között elbírjuk. A főorvos kollégák, vezetőtársak ezzel teljes mértékben egyetértettek. • Úgy tűnik lesz néhány komoly változta­tás az előző gyakorlathoz képest.­­ Kell is, hogy változzon. Arról van szó, hogy egy nehézkesen működő szervezetet rugal­masabbá kell tenni. Számtalan feladat van eze­ken kívül, de ez a sarokköve a dolognak. Nincs a kórháznak elfogadott szervezeti működési sza­bályzata. Ez azért nagyon fontos, mert emellett nincs egy szervezeti forma felállítva, ami a za­vartalan működés alapfeltétele lenne. Már ez önmagában elég indok a változtatásokra és nem arról van szó, hogy határozott szándékom lenne bizonyos személyek ki(le)cserélése. • Miközben gondolom, nem tagadja, hogy lesznek ilyen intézkedései is? Mert, mint ahogy mondta, nemcsak a kórház kialakítá­sában és működésében lehetnek fontos isme­retei, hanem valószínűleg a személyes felté­telekben ismeri azt a részt is, ahol változtatá­sokat akar végrehajtani.­­ Természetesen ezt nem tagadom. Legmé­lyebben valószínűleg a gazdasági háttérszolgál­tatásba kell belenyúlni. Fúziót követően nem történt meg a szervezetnek az olyan fajta átala­kítása, ami egy két telephelyes kórházra nyújta­na egy zavartalan működési rendet. Ezen kívül is számos hiányosság van. Azon túlmenően, hogy rossz a kórház financiális helyzete, belső problémák is vannak, oly mélységben, hogy ezek mellett nem lehet elmenni. • Nem érzi, hogy ezek a tervezett változá­sok bizonyos fokú félelmet kelthetnek a kór­ház dolgozók körében? Ezek a változások, úgy tűnik, elég jelentősek lehetnek személyi ügyekben. Nem tart attól, hogy éppen ezért sokan esetleg nem merik őszintén elmondani véleményüket, mert nem tudhatják, hogy az­után őket nem érinthetik-e majd az Ön vál­toztatási, átszervezési szándékai? - Azt gondolom, már olyan a légkör, amiben el merik mondani a véleményüket. Egyébként pedig nem hiszem, hogy túl sok embernek kel­lene félnie a változtatásoktól. Néhányuknak nyilvánvalóan lehet bizonytalanságérzete. De ilyenkor nem egyes emberek érdekei a fontosak, hanem az összkórházi érdek a meghatározó. Azt hiszem, ha összhatásában nézve jó irányú vál­tozásokat fognak tapasztalni, akkor ezeket meg­értik és támogatni fogják. • Milyen körre terjed majd ki a személyi változtatás és hány embert érint majd?­­ Elsősorban vezetői körre irányuló feladat­átcsoportosítást, felelősségmeghatározást fog jelenteni. Nem tömegeset tehát. Szó nincs elbo­csátási hullámról vagy nagyobb létszámleépí­tésről. • Ha jól emlékszem, amikor átvette az in­tézményt, akkor körülbelül 60 millió forint hiányról volt szó, és ráadásul egy körülbelül 3 milliárdos beruházás előtt, alatt volt a kór­ház. Önmagában mind a kettő embert pró­báló feladat. (folytatás a túloldalon.) Vadásztrófea • Nem tudom, eddig hányszor változtatott állást, de abban csaknem biztos vagyok, hogy a mostani állásváltoztatása és szakmai előrelépése lehetett az eddigi legzajo­sabb. Számított erre? - Nem sokszor voltam hasonló szituációban, persze ilyen méretűben még soha. Meg kell mondjam, nem is számítottam ilyen támadásokra. • Összefoglalná röviden, hogy valójában kicsoda is dr. Vadász Mária? - A kevés állásom közül két terület volt, amit igazán fontosnak tartok. Az egyik a háziorvosi munkakör, amiben szintén vezető­ állásban dolgoztam, a másik pedig az ezt megelőző­ munkaköröm Kislétán, a Gyermekotthon. LÁTLELET 1997. 12.- 1998. 1. szám TALLÓZÓ: FEHÉRGYARMATI KÓRHÁZÜGY

Next