Egri Egyházmegyei Közlöny, 1871 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1871-05-16 / 10. szám
10. szám. Harmadik évfolyam. Eger, 1871. Május 16. eredmény. — Vegyesek. EGRI EGYHÁZMEGYEI KÖZLÖNY. Megjelenik : Az előfizetési díj és a lapot érdeklő minden közlemény e czim alatt: Előfizetés : minden hó 1-én és „Az Egri Egyházmegyei Közlöny szerkesztőségének Egerben, az érseki Egész évre 2 írt. 16-án egy irén. finöveldében küldendők. Fél évre 1 írt. Tartalom : A káplánok képeztetése plébánosaik által. — Templomszentelés és bérmálás Gyöngyösön. — A magyarországi latin és görög szertartású katholikus egyház önkormányzatának szervezete. — Egyházmegyénk és hitélete köréből. — Irodalom. — Pályázati A káplánok képeztetése plébánosaik által. Hiszszük, hogy a jelzett tétel fontosságát senki sem vonhatja kétségbe, s ennek megbeszélése, bátor nem újság, megtüretik e lapok keretében. Az Isten szíve szerénti papok, kik áthatva hivatásuk magasztossága és komolyságától, teljesen a lelkek üdvének élnek, e hivatásra hosszú időközön át képeztetnek ugyan a papnöveldékben , ez azonban nem elégséges, legyenek bár az előkészítő iskolák a lehető legtökéletesebbek. Nem vonjuk kétségbe, hogy az intézetből kikerültek jó papok akarnak lenni és komoly törekvésük magukat folyton tökéletesíteni ; ám a jó akaratnak mindenható vezetőre vagyon szüksége. Mily szerencse a fiatal papra, ha fölszenteltetése után oly házat talál, mely reá nézve a valódi papi élet és működés iskolája ! És föltéve, hogy az intézetből kikerült fiatal ember szilárd erkölcsi és értelmi képzettséggel ékeskedik : ekkor is szükséges a támasz, a folytonos előbbrehaladás , mert a közbeszéd szerint is „non progredi regredi“ s a visszamenés bukás. És hol nyerje további képződését, ha nem azon férfiú oldalánál, kinek tekintélye és vezérlete alá rendeltetik fölszenteltetése után? Nyert légyen a fiatal ember előkészítő évei alatt bármily kitűnő értelmi képzést : mindez csak kezdet, melyet folytatni kell ; mert különben nem csak azon ismeretek fognak elmaradni, melyeket még nélkülöz, de napról napra azok is elpárolognak, melyeket azelőtt magáévá tett. És mert nem tudja, mit mint papnak szükségképen tudni kell ; és mert azokra, miket azelőtt tanult, csak homályosan emlékszik : oly praxis-félét fog elsajátítani, mely röviden lelkészed rationalismusnak nevezhető. És nem lehet-e ettől méltán félni akkor, ha a fiatal pap mindjárt lelkészkedése küszöbén netalán ily praxissal találkoznék? Fogja-e törekvéseinek komoly tárgyát képezni a szellemi továbbképzés, ha elöljárójában nem találja fel a mintaképet, mely szerént igazodhassék, mely a tanulmányokra hathatósan ösztönözze? Annyi bizonyos, hogy az első évek, melyeket az ifjú pap a lelkészi pályán eltölt, a legnagyobb befolyásiak szoktak lenni egész pályájára. Ha mindjárt kezdetben hozzászokik az igazi papi élet-és működéshez, ez a legszebb reményekre jogosít; míg ellenkezőleg szomorú jóslat a jövőre, ha pályája küszöbén oly maximákat sajátít el, melyek legkevésbbé egyeznek az egyház maximáival, ha a tanuló szoba szűk, ízetlen kezd lenni unalmas lelkének ! A lelkipásztori pályára is alkalmazható a latin szólam : „dimidium studit, bene qui coepit, habet!“ és tény, hogy a rész kezdetet ritkán követte, habár késői, jórafordulás. Megbecsülhetlen szerencse tehát az ifjú papra, ha mint káplán oly férfiú mellé kerül, ki napsugárként jótékonyan, erősítőleg tud és akar hatni tapasztalatlan, istápolást igénylő lelkére. Itt természetesen oly káplánra gondolunk, akiben minden jóra és szépre megvan a kellő fogékonyság. A következendőket Dupanloup Bódog Orleans híres püspökének „A nevelés“ czímű munkája után adjuk. Talán méltó lesz figyelemre e pár sor, már csak a tekintély miatt is, melyre támaszkodunk. Mindenekelőtt az a kérdés : kötelessége-e a plébánosnak káplánjára képzőleg hatni ? Dupanloup így felel : Kétségkívül nagy értékű, ha a lelki elüljáró, a plébános serény munkatársat talál. Ez azonban nem minden. A lelki elöljárónak tekintélye van munkatársa fölött, hogy segítségével a reá bízott művet végrehajthassa, s innét kötelessége, hogy munkálkodása segédeszközét képezze. Egyike lenne a legnagyobb illusióknak be nem látni, hogy a plébánosnak kötelessége a fiatal munkatársakat, kik reá bizvák, tekintélye és ve