Egri Népujság, 1920 (27. évfolyam, 1-300. szám)

1920-07-15 / 160. szám

2 A Royal mozgószinházban ma este a vi­lághírű szépség Hedda Vernonnal «Szöktetés repülőgépem 5 felvonásos szerelmi dráma és a «Sors árnyékában« 3 felvonásos vígjáték kerül­nek előadásra. — Előadás este 1/49-kor. ' * * EGRI NÉPÚJSÁG. Igazságügy. A statáriális bíróság ítélkezése. A mozi, mint az igazságügy szállítója. A statáriális eljárást már régóta hirdetik újságokban, falraga­szokon, de mintha a közönség csak ijesztgetésnek tekintené a figyelmeztetést, a leggyalázatosabb bűnök egyes körökben valósággal burjánoznak. A bíróság tegnapelőtti igazságos ítélete talán majd felrázza a tévelygőket a törvények fölényes lenézéséből és ha nem is tiszteletet, de félelmet fog kelteni bennük a statárium iránt. Mint a múltkor már megírtuk, Losonci Sinkó Antal, Kormos Ferenc, Balogh Ferenc és Fehér Sándor a felnémeti úton megállították két arrafelé h­aladó kocsit és a legtipikusabb rablóvezéri fenyege­tésekkel kirabolták a tulajdonosaikat. E sikeren felbuzdulva, a Líceum előtti parkban ismét össze­gyűltek és elhatározták, hogy a Vásártér 2. szám alá be fognak törni. Itt azonban nem volt sze­rencséjük, mert a cseléd­leány hangos kiáltása elriasztotta őket, noha fel voltak szerelve zseb­lámpákkal, revolverrel, késekkel, álarccal, szem­kötővel. A kudarcukat azonban kikorrigálták, mert még azon éjjel feltörtek 7 pincét és rengeteg élelmiszert, zsírt, sonkát, lisztet harácsoltak össze. A rablott holmikat Rados Erzsébethez vitték, aki a fiatal suhancokkal szerelmi viszonyt folytatott. — Az ítélet elől, sajnos, a vezér, Losonci meg­szökött és így csak hárman vették el büntetésüket. Valamennyien 10—10 évi fegyházbüntetést kap­tak — a halálbüntetést nem­­ lehetett rájuk ki­mondani, mert még nincsenek 20 évesek. Rados Erzsébet ellen a felbujtás vádját nem lehetett kellőleg bebizonyítani, ezért ezt a vádat a bíró­ság elejtette és most orgazdaság címén folyik ellene az eljárás.­­ Az elitéltek hozzátartozóinak panaszkodásából és a kihallgatásokból megállapít­ható az, hogy ezek a gyerkőcök teljesen a mozi­előadásoknak, a detektív drámáknak köszönhetik szerencsétlenségüket. Csaknem minden detektív drámát végig néztek és az ellesett fogásokat minden betörésüknél alkalmazták is — egy jó­ideig sikerrel, míg a végén aztán belebuktak. így tűrte a rendőrség továbbra is, hogy ezek a jellemrontó filmek továbbra is »nevel­jék« a fiatal generációt. — Tudomásunk sze­rint Székesfehérvárott a színügyi bizottság már kitiltotta a Városi Mozgóból a bűnre nevelő er­kölcstelen filmeket és az erről szerkesztett határo­zatát Egernek megküldte — itt azonban ad akta­helyezték és azóta belepte a por. Talán nem lenne káros előszedni? —y— sen nem kecsegtet reménnyel, mert a szövetsé­gesek semmiesetre nem mennek bele abba, hogy a bolseviki hatalmat Európában elismerjék. A Felvidék hangulata: Sátoraljaújhelyből jelentik, hogy a Zemplénben és Beregben végre­hajtott cseh rekvirálások a lakosságot fegyveres ellentállásra tüzelték. A rekvirálók közül többen meghaltak, illetve eltűntek. A csehek erre nagy­szabású megtorló intézkedéseket foganatosítottak. A lakosság az anyaország felé menekül és sírva kérik a hatóságokat, hogy szabadítsák már meg őket a csehektől. Lázadás Kínában. Kínában újabb véres összetűzések vannak napirenden. A Pekingben tartózkodó külföldi követségek kérték a kormányt, hogy Peking körül kerüljenek minden harcot. Az amerikai követség védelmére 1200 tengerész partraszállott.­­ .. Fiume Olaszországé lesz. Giolitti Donun­­zióhoz követet küldött, aki által arról értesítette, hogy Olaszország nem tárgyal többé Jugoszláviá­val. Egyszerűen végrehajtja a londoni szerződést és megszállja Fiumét. A francia köztársasági elnök lemond. A Daily Express jelentése szerint Dechanel elnök távozásával számolnak és utódjául Foch marsallt emlegetik. ORSZÁG - VILÁG. A budapesti községi választások. A vá­lasztások végleges eredménye a következő: 173 keresztény és 70 demokrata párti. Az előkészü­letek már folynak a legközelebbi közgyűlésre. A keresztény párton kívül a Friedrich csoport önálló városi párt, illetve a demokraták demokrata párt néven fognak szerepelni. Az­ alakuló gyűlés ki fogja mondani a két­ szociális városi párt meg­alakulását. A Bethlen kabinet. Az egyik kormányzó­párt megalakulása után megalakították a 18 tagú intézőbizottságot, amely majd kinevezi a párt­elnököt. Az eddig kézen forgó kabinet lista még nem végleges és Bethlen is úgy nyilatkozott, hogy még senkivel nem­ állapodott meg arra nézve, hogy tagja lesz-e az új kabinetnek. Hindenburg merénylője, Hannoverből je­lentik, hogy a Hindenburg lakására betört egy ismeretlen ember és rárohant a­­ német fővezérre. Heves küzdelem támadt közöttük, de Hindenburg erősebbnek bizonyult, mire a merénylő rálőtt, a golyó azonban célt tévesztett és a nagy tábor­nagy sértetlen maradt. A merész tettes nyomta­lanul eltűnt, de valószínűnek tartják, hogy valami betörő társaságnak lehetett a tagja. Az orosz bolsevizmus. Krasszin orosz nép­biztos Londonba utazik, ahol az orosz kérdést véglegesen el akarja intézni és a lengyel békét is nyélbe akarja ütni. A próbálkozás természete­ ad. 8284/920. Hirdetmény. Eger város képviselőtestülete I. évi junius hó 22-én tartott közgyűlésében 8164/920. sz. a. hozott határozatával a városi szeszfőzdének felállítását határozta el. Miután a városi szeszfőzde feállitása tárgyában alkotott 1920. évi IV. t. c. 18 §-ának végrehajtása tárgyában kiadott 37200/920. sz. rendelet értelmében a felállítandó városi szeszfőzde használati­­ díját éven­ként legkésőbb augusztus hó elsejéig köteles a v. képviselőtestület megállapítani; ennélfogva a képvi­selőtestület elé teendő előterjesztés céljából felhívom, az alábbi sorrend Eger város azon termelőit, kik a városi szeszfőzőn akarják a pálinkát kifőzni, hogy a következő adatokat az alább megjelölt napokon a. v. fogyasztási adóhivatalban jelentsék be : Bejelentendő lehető pontossággal: 1. ) A tulajdonukat képező, vagy általuk birt szőlő és gyümölcsterület nagysága; 2. ) az utolsó 3 esztendő (1917., 1918., 1919. évi) szőlő és gyümölcstermés átlaga; 3. ) a folyó évben remélhető törköly mennyiség métermázsánként; 4. ) a folyó évben remélhető híg seprő mennyiség, hektoliterenként 5. ) s végül az idei gyümölcs cefre, hektoliterenként. A bejelentésre felhívottak bejelentéseiket az alábbi sorrendben és napokon teszik meg: Julius hó 15-én a Városi I., 11., III. és IV. negyed. Julius hó 16-án Maklári I. és­ II. negyed. Julius hó 17-én Hatvani I., II, III. negyed. Julius hó 18-án Hatvani IV, Cifrasánc és Felné­­tmeti negyedek. A bejelentések a hivatalos órák alatt mindennap délelőtt 8—1 óráig, a v. fogyasztási adóhivatalban teendők meg. Figyelmeztetem az érdekelteket, hogy amennyiben bejelentéseiket fentebbi, határnapon meg nem teszik, úgy az utólagos bejelentések figyelembevétetni nem fognak. Eger, 1920. julius hó 12-én. 1—1 Trak Géza s. k., h. polgármester. A Magyar Kir. Államvasutak Miskolczi Üzletvezető­ség­e, 14200/1.Pályázati­ hirdetmény! A m. kir. államvasutak külkápolnai pályaorvosi állására ezennel pályázatot hirdetünk. A pályaorvos szakasza Füzesabony (kizárólag) Ludas (kizárólag) 24 kh­t. hosszú vonalra terjed. Javadalmazása évi 1000 korona tiszteletdíj és ennek 125 °/,~a drágasági pótlék cimén, szabadjegy a pályaorvos és családtagjai részére továbbá mindazon fűtési és világítási kedvezmények, melyekben az államvasuti alkalmazottak részesülnek. Joga van továbbá a pályaorvosnak az államvasúti alkalmazottak nem kedvezményes élelmiszer ellátását igénybe venni. A pályázati kérvények oklevéllel, vagy annak másolatával, orvosi bizonyítvánnyal és működési bizonyítvánnyal felszerelve 5 nap alatt a miskolczi üzletvezetőség I. osztályához nyújtandók be. Miskolcz, 1920. július hó 1-én. Berényi s. k. 1—1 üzletvezető. (881) Nyomatott az érseki liceumi nyomdában. Legmodernebb kivitelű művészi fényképek készülnek Huszthy András ujonnan megnyílt fényképészeté­ben. Káptalan-utca 2. (Lyceum mellett.) Nyitva: d. e. 9—1 ig, d. u. 3—6-ig. i_ azonnal egy 15 holdas és egy­­ LildlHJ 3 holdas, szőlő, gyönyörű terméssel, 1 hold szőlő termés nélkül, 2 földszintes ház, nagy borpinczével és nagy kerttel, a város központján eme­letes ház három üzlethelyiséggel és 400 HL legjobb minőségű ó fehér bor. Özv. Soós Aladárné. 3—3 Eger, Baktai út 12. Legolcsóbb beszerzési forrás. Vas, Fűszer, Festék és Kencze árukban. Mindennemű pipere SZAPPANOKBAN Mohai Ágnes forrás víz lerakat. Schulcz Testvérek vas, fűszer és festék kereskedése 7—7 EGER, Húspiacz­ tér 5. Kereskedőknek fontos! Mielőtt harisnyaszükségletét fedezi okvetlen látogassa meg . AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB­ harisnya gyári­ lerakatát GUTTMANN és FEKETE cégnél Budapest, VI., Deák tér — Ankerpalota Eladás csak viszonteladóknak. Árajánlattal 7—10 készséggel szolgálunk! _______,_________:_______________________ Veszek ablak üvegeket, tükrö­ket, befőttes és uborkás üvegeket Képkereteket és üvegezést jutányosan készítek. Klein Zoltán üveges 6-7 r Tűzoltó-tér 1. A »Hangya« szövetkezet értesíti tagjait, hogy a rőfös- és divatáru osztálya megnyílt a fő­üzlet mellett és hogy ezenkívül a Hangya semmiféle más főfős- és divatüzlettel összeköttetésben nincs. 1—3 Apró hirdetések. Minden szó 1 korona. Két darab ’/« éves ártánysüldő és egy pár 37-es új magasszárú női cipő eladó. Verbőczy­ u. 4. 1—5 Eladó Vörösmarty 17. számú ház. 1—2 Árnyékszala 87. számú házam eladom. Meg­bízottam: Goldman, Szekfű-u. 4. 1—3 ISO kötet könyv, jeles íróktól, bekötve, eladó. * Szent-János-u. 10, földszint. 1—1 Farkas kutya eladó. Bartakovits-u. 37. 1—3 ban. Elegánsan bútorozott szoba kiadó. Cim a kiadó­1—1 Irodai gyakorlattal biró gyorsíró nőtisztviselőt keresünk. Ajánlatokat »gépíró« jeligére kiadóba. 2—2 Egy jókarban lévő ebédlő berendezés, egy piros plüss szalon garnitura s egyéb ingóságok eladók. Cim a kiadóban. 3—3 Széna eladó. Cim a kiadóban. 5—5 Boroshordók 800 literig minden nagyságú kap­ható. Kacsapart 10. pince. 5—5 Ház és szőlő adásvételét közvetíti Fenyő ügy­nök. Újvilág-utca 6. 20— adás-vételi iroda. Szekfü-utca 4. 21 — Az Egri Népszövetkezet egy szobából és konyhából álló lakást keres. 9— Búza, árpa, zabtermést szalmájáért beszállítom a cséplőgéphez. Dobó-utca 14. 4—10

Next