Egri Népujság, 1920 (27. évfolyam, 1-300. szám)
1920-01-29 / 23. szám
S5SCIU Cent.: E. 37./1920. gaaaMB Einn Minlim Mrow^aw ímiimn—————— Eger 1920. január 29. Csütörtök Előfizetési dijak: egész évre 120 K. — Fél évre 60 K. —Megyed évre 30 K. — Egy hóra 10 K. — Egy számára 40 fillér. POLITIKAI NAPILA Felelős szerkesztő: Barsg Károly dr.( Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefonszám 11. Megesküdtünk. Holló szárnyaival — mint ezer év óta annyiszor — ismét felettünk lebeg a zord enyészet. Európa urai a világbéke Hephaistosai a hatalom és durva erőszak pörölyével kegyetlen csapást mértek az ezeréves magyar államot s annak területi egységét szimbolizáló szent koronára. A csapás súlya alatt darabokra tört az évezredes struktúra, mely pedig a szenvedés, a küzdelem milliónyi mozaikjából épült fel. A széthullott gyöngyszemeket irigy kapzsisággal rabolták el könnyű zsákmányra éhes szomszédaink. Mi pedig itt állunk elhagyottan, árván, összeroncsolva, kifosztva mindenünkből, körülvéve teljes pusztulásunkra leső dögkeselyűkkel, fejünk felett a gyász lobogóival, ajkunkon a fájdalom vonaglásával, szemünkben a csüggeteg reménység bágyadt fényével. Metsző fájdalom marcangolja szívünket. Hát ezért szenvedtük keresztül öt év emberfeletti megpróbáltatásait? Ezért ömlött patakokban szeretteink, magyar testvéreink vére !? Ezért nyögik még most is a Doberdő sziklái a magyar fajt?! Ezért lettek magyar vértől pirossá a Piave hullámai?! Ezért a sok tömegsír, rokkantak bénasága, vaksága, ártatlan gyermekek árvasága, szerető hitvesek özvegysége? A sivár jövő felett kínzó sejtelmekkel tépelődik agyunk. Gyötrő kétkedéssel, vak reménységgel várjuk, ha virrad-e már, ha derül-e már csillag a haza gyászos egén. Ajkunkat zokogva hagyja el a fohász: »6 népek Istene küldj egy reménysugárt!» De félre a csüggedéssel! Merítsünk erőt elrabolhatatlan kincsünkből, ezer éves történetünkből. Vad tatár csordák dúlták fel hazánkat. Városainkat, falvainkat felperzselték s a magyar üldözött vadként bolyongott az erdőkben. Férfiakat, nőket, gyermekeket rabláncra fűztek, aggokat leöldöstek. Nemzeti nagy létünk temetője lett Mohács. Százötven évig lengett a félhold Buda bástyáin és szolgálta a magyar a pogányt. Bécs ármánya leverte dicső szabadságharcunkat. Kegyetlen elnyomatás volt a részünk, amikor bűn volt a magyar szó. Mind a maihoz hasonló reménytelen helyzetek. De az idők, a népek éktelen viharában ránk takarta az Úr az ő szent palástját és tombolt a vihar, de csak fejünk felett.« Ne csüggedjünk hát! Csak az veszett el, miről a nemzet maga lemondott. De mi nem mondunk le a szent korona egyetlenegy elrablott gyöngyszeméről sem, mert ez öngyilkosság volna, ez pusztulásunkat jelentené. Magyar hazánknak élnie kell, mert e nemzetet milliónyi magyar hős vérével váltotta meg az életre. A magyar nemzet életéhez való görcsös ragaszkodásunk — mely ha megszűnne egész lényünket áthatva áldozatot nem ismerő tettekre serkenteni, úgy a gyermek apját, az unoka nagyapját fogja megátkozni, ki számára hitvány életét féltve gyalázatos gyávaságból csak rabláncot, csak a szégyentől keserű rabkenyeret hagyott — ajkunkra varázsolta a szent esküvést. Megesküdtünk ; az Isten szent nevére, hogy «imádott hazánknak vérünk hullásával szerzett és megvédett szent földjéből egy talpalattnyi területről se mondunk le.« Megesküdtünk, hogy «törik-szakad kiküzdjük az élethez való jogunkat.» Egyben pedig szent kötelességévé tettük annak, ki Eger városát a nemzetgyűlésen képviselni fogja, hogy «elsősorban a Hungária irredenta képviselőjének, a mi idegen igában görnyedő testvéreink képviselőjének tekintse magát. Most, hogy a választást megejtettük, a legnagyobb örömünkre és megelégedésünkre dr. Nagy Jánosnak szól e mandátum. Erős hittel hisszük, egyéniségét, munkásságát ismerve, bizton reméljük, hogy e szent missiót, elszakított véreink képviseletét, a hozzá egyedül méltó törhetetlen munkakedvvel, gyötrődő testvéreink iránt érzett ki nem alvó szeretettel fogja végrehajtani. Átok arra, ki esküjét megszegi! Átok arra, ki hazáját nem védelmezi! Vagy nem átkozott-e az, ki nem hajlandó az édesanyját megvédeni, ha ellene gyilkos kéz emelkedik fel? Már pedig — mint Gárdonyi mondja — «nagy és szent dolog a hazát védeni, épp olyan, mint mikor az édesanyját édi az ember. Az anyaszeretet, a hazaszeretet egy.» Nemcsak mi egriek, Dobó dicsőségének letéteményesei, hanem a nekünk hagyott terület minden magyarja — azok helyett is, kik tőlünk elszakítottak — talpra állott s felajánlotta életét és vérét, hogy a rajtunk esett gyalázatot lemossuk. S a tiltakozás komor pillanatában, amikor még a háború igazi vesztesei, az összetörtek, a rokkantak is nyílt levélben követelték Apponyitól, «hogy bár jöjjön pokoli szenvedés s ha kell boruljon lángba az egész világ újra, jöjjön bár, hogy az utolsó bajtársukat a mankójukkal tegyék hősi sírba», de a békeitélet az ő nevükben alá ne írassák, ismét nagynak, nemesnek bizonyult a magyar. S ha annyi energiát fogunk tanúsítani a kivitelben, mint amennyi hazafiság nyilványult életünk és vérünk felajánlásában, akkor «Magyarországot még a poklok kapui sem fogják megdönteni.» Wallandt Ernő. Magyar est. A magyar nemzet ezer éves dicsőségéhez és szomorú jelenéhez méltó ünnepélyes komoly keretekben tartotta meg a Két Nemzeti egyesülés pártjának propaganda bizottsága tegnap este műsoros estélyét. A Himnusz lélekemelő dallamának elhangzása után dr. Tordai Ányos adta elő ez alkalomra írt prológusát. A formában s gyönyörű gondolatokban egyaránt kiváló szavával a legszebb levelet fűzte ahhoz a hervadhatatlan babérkoszorúhoz, melyet szebbnél-szebb alkotásaival már eddig is font a magyar irodalom számára. Erkel Ferenc: Hunyady László opera nyitányát adta elő azután a műkedvelők zenekara Huszthy Zoltán vezénylésével. A műnek klasszikus szépségeit a legnagyobb gyönyörrel élveztük a kiváló előadás során. A zenekarnak minden egyes tagja vérbeli zenész. Joggal reméljük ennek következtében, hogy a tagok állandó és szorgalmas munkája városunk zenekultúrájának terjesztésében a legelső tényezővé teszi a zenekart. — A magyar népdalok igazi szépsége iránti feltétlen meggyőződésünket Szabó Béláné úrasszony énekével ez alkalommal is beigazolva láttuk. Tiszta csengésű, nagy terjedelmű finoman iskolázott meleg hangja, a legnagyobb gyönyörre hangolta a közönséget, mely tetszésének többszöri óriási tapsviharban adott őszinte kifejezést. Ábrányi Emil: Erős hit című költeményét Szétsényi Márta urleány adta elő. Kiváló szavaló képességét már ismeri az egri közönség, de oly lélekből fakadó hittel, oly átérzéssel, oly tiszta meggyőződéssel s végül oly általános sikerrel mint ez alkalommal, még soha sem szavalt. A lelkünkben szunnyadó reményt, mit a kétkedés és lemondás fojtogat, megerősítette. Vele együtt érezte a közönség is, hogy a magyar nemzet szomorú jelene, csak egy felséges jövőnek lehet a felrázó előjátéka. Éreztük és lelkünkbe véstük a költő szavaival, hogy Magyarország élni fog, nem veszhet el soha. Gróf Zichy Géza: Zách Kláráját művészi megértéssel adta elő az alkalmi vegyes kar. A nagyszabású zenei átmenetekben gazdag műnek minden apró részletét a legnagyobb gonddal dolgozta ki a vezénylő karnagy. A hatalmas kórusban volt alkalmunk gyönyörködni a női kar leheletszerű pianóiban s a férfi kar erőteljes drámai hatásokig fokozódó fortissimóiban. Nagy nyeresége lenne Eger zenei életének, ha a kiváló férfi dalárdái mellett egy harmóniumszerű finomságokat előadni képes vegyes kórusa is állandósulna. Hely szűke miatt sajnos csak a nevek s egyéni érdemek részletes ismertetése nélkül tehetünk említést az estély legszíngazdagabb pontjáról a Csárdás ballett három részletének előadásáról. Elsősorban a régi magyar szalon élet gyönyörű táncáról a palotásról kell megemlékeznünk. Festői szépségű magyar ruhában nyolc bájos leányka lejtette párosán a legnagyobb kecsességgel és kiváló precizitással, és könnyedséggel. A gyönyörű szóló részek, az egyes figurák stílusos összeállítása szűnni nem akaró frenetikus tapsvihart váltott ki a lelkes közönség köréből. Palotás után a magyar szőlőt lejtette két pár. Már festői megjelenésük, ezüst csengésű sarkantyújuk szelíd muzsikája is lekötötte a közönség figyelmét. Rugalmas, graciózus könnyed mozdulatuk, kiváló tánc és ritmus érzésük a legelső balletben is vezető szerepet juttatna mindkét pár táncolóinak. A rég nem látott toborzót tüzes hévvel és absolut precizitással járta ezután nyolc kiváló érzékkel összeválogatott daliás Horthy vitéz. Dite Károly tánctanár ki a műtáncok betanításának hosszú és fáradságos munkáját végezte, a legáltalánosabb sikert érte el. Beigazolta azt, hogy nemcsak a modern szalon táncoknak kiváló táncpedagógusa, hanem nagyszerű érzékkel s ízléssel párosult biztos tudása a klasszikus mű táncoknak is hivatott tanárává teszik. A változatos táncjelenetek óriási ha-