Egri Népujság, 1921. január-június (28. évfolyam, 1-145. szám)
1921-04-08 / 78. szám
Ára 2 korona. Eger, 1921. április 8. péntek. XXVIII. évf. 78. sz. ■ Biffi Baietcai díjak postai szállítással: egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Negyed évre 120 K. — Egy hóra 45 K. — POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő: BREZNAY IMRE. Felelős szerkesztő: BARSY KÁROLY dr. ■ Szerkesztőség? Eger, Líceum. Kiadóhivatal? Líceumi nyomda. Telefonszám 11. Közéletünk napfogyatkozása. (bi.) Az éltető nap elé lassacskán odasompolyog a hideg, az élettelen hold . . . és árnyékát ráveti a földre, amelyen egy kis időre szürkület, sőt csaknem éjszaka áll be. Az Isten napja behunyta szemét és minden teremtett állat éjszakai pihenőre készül. A virágok kelyhe becsukódik, a baromfiak elülnek, az igavonó marhák tanácstalanul bámulnak és megáll a munka . . . Valahogy eszünkbe jut erről a mi nyomorúságos politikai életünk, amelybe — mint természetes — a közéletnek minden nyilvánulása beletartozik. A közéletnek pedig ragyogó napja az önzetlenség. Mióta csak társaságban él az emberiség, tulajdonkép folyton az önfeláldozást, a másokért való lemondást gyakorolja és a közösségért dolgozik. S minél nagyobb volt a lemondás; minél kitartóbb volt az áldozatos munkálkodás valamely korban és valamely népnél, annál nagyobb volt annak a kornak fejlődése, annál jobban boldogult az a nép. Hiszen az állam alapja, a család, csupa ilyen áldozat az édesanya, az apa, a testvér, vagy később a hálás gyermek részéről. És nem boldogul az a család, Isten áldása nincs azon a családon, ahol nem ismerik a családért való becsületes munkát, a vérségi kötelékért való lemondást. Szakasztott így vagyunk az állami életben is, amelynek legfőbb termékenyítője, amelynek éltető napja az önfeláldozás, a közösségért való munkálkodás, a köz érdekeiért való lemondás, egyszóval az önzetlenség. Sajnos, a közélet e ragyogó napja elé odatolakodott a rideg önzés ... A meleg nap éltet fakasztó sugarának útjába állott a hideg hold; az élet útját átszelte a rideg halál. Önzők lettünk. Hidegszívűek. Mindnyájan csak a magunk hasznát keressük. Egyikünk sem törődik vele, hogy mi lesz a másik emberrel. . . Minden ember csak a maga nótáját fújja: az önzés, az önérdek nótáját. És közéletünkre lassankint ráborult az éjszaka. Nem az az éjszaka, amely pihenést ad, hogy másnap új erővel láthassunk a munkához. Nem az, hanem a napfogyatkozás éjszakája. Az élet virágai — az erkölcsös, szelid élvezetek — bezárták kelyhüket és csüggedt fejjel szomorkodnak. Úgyszólván teljesen megállott a munka, amelyet nem a saját édes énünkért kellene kiverejtékeznünk. Nem akarjuk ismerni a lemondást, csak a tülekedést; nem akarunk adni, csupán kapni; nem nyújtunk áldozatot, de másoktól azt követelünk. Ez a mai leromlott élet képe. A politikában mindenki vezérségre törekszik s épen azért nincs valódi vezér. Mindenki érvényesülni akar s épen azért senkinek sem lehetnek maradandó sikerei, de van a köznek roppant kára. A termelő csak az adásvétel kényszerű törvényeinek hatása alatt engedett túlzott áraiból. Az iparos még mindig úgy fizetteti munkáját, mintha az élelmezési piac téli árai szilárdan állanának. A kereskedő is minden erejét megfeszíti, hogy csak egy napig is hullámtörője legyen az olcsóbbodási áramlatnak. ... Ez nem maradhat így. A közélet e napfogyatkozásának véget kell érnie, mégpedig minél hamarább. Az önzés rideg holdja már nem sokáig állhat az önzetlenség verőfényes sugarának útjában. És ismét napfényes, ismét derűs lesz az életünk, ha kezdjük megszokni a lemondást, ha belevisszük életünkbe az önzetlenséget. Emléket a vörös uralom áldozatainak. . . . Szó volt róla már a városi közgyűlésen is. Van annak már egy félesztendeje. Tudomásunk szerint azonban eddig még semmi nem történt. Sőt ma már a feledés homálya kezdi eltakarni a magyarságukért meghaltak emlékét. A vértanú hősök hozzátartozóin kívül talán már senki nem is tudja, mi történt 1919. május 3-án, hajnalban a Tihamér-állomásnál, egy-két napra rá a törvényszék mellett, a Nagytemplom mögött ? TARCZA: Eger város múltjából. — Színészek Egerben 80 évvel ezelőtt. — I. Specz József egri és pesti patikus 1810. táján megvásárolta a mai Kaszinóépületet s gyógyszertárát áthozta a ciszterci (előbb jezsuita) rendházból oda, ahol most a Kaszinó-vendéglő étkezőterme van. Ez a Specz igen pénzes ember volt és vállalkozó szellemű is. Ő építtette a Kaszinó nagytermét, a «szálát», hogy legyen olyan helyiség, amelyben bálokat, hangversenyeket, színielőadásokat lehessen tartani. Fia, Specz Vince, lett az örököse, akinek idejében alakult az Egri Kaszinó 1833-ban s mint bérlő az épület első emeletén helyezkedett el; ott, ahol ma is van, így kapott Egerben hajlékot a vándor-színészet kedvezőtlenebb időjárás esetére is, mert addig bizony csak a mai Szarvas-kaszárnya első emeleti nagytermében tudtak játszani télvíz idején. Akkor ugyanis híres-nevezetes vendéglő és szálló volt a «Szarvas», a város falain kívül, a Maklári-kapu mellett. Nyáron sátor alatt, vagy e célra épített bódéban játszottak, mégpedig a mai postaépület telkén. A város tulajdona volt ez a hatalmas telek már akkoriban is, de a főutcai épület csak a hetvenes évek vége felé épült. Addig egy dísztelen deszkapalánk határolta az utcai vonalát, mely előtt feneketlen volt a sár. Megtörtént, hogy a Püspök-kertben (mai Érsek-kert) szabad ég alatt játszottak, mint pl. 1840-ben júl. 12-én is, mikor a nagyhirű Egressy Gábor, mint vendég «a társaság érdeke iránti szeretetből lépeföl a Kénytelen király című 2 felvonásos színjátékban.» S ekkor valószínű, hogy , ezért is tartották ott az előadást, — «nézők igen nagy számmal valának.» A nyári szezont június 21-én kezdték meg; július 14-én volt az utolsó előadás és «másnap, július 15-én, a’ szomszéd városba, Miskolczra utaztak.» A társulat, amely akkor idevetődött, *Balla és Ujfalussy vezérletük alatt adta mutatványait.» Egyik legértékesebb tagja volt Nagy János. Jeles színész, a magyar színészetnek valóságos apostola. Nagy János valamikor a pesti színésztársaság tagja volt s mikor ez meg nem élhetvén az ország fővárosában, feloszlott: egyik töredékét Nagy János vezette vándorpályáján Egeren keresztül Miskolczra. Ez a társaság 1815. jún. 22-én kezdette meg nálunk játékait »Ki-ki a saját háza előtt söpörjön» s a «Béla futása» c. darabokkal. Az előbbi kedvelt egyfelvonásos vígjáték volt Szomor Mátétól, a másik kétfelvonásos daljáték, melyet Csery Péter fordított s zenéjét Ruzicska szerzette Ebben a két darabban hallottak nálunk a színpadról magyar szót legelőször Hallották pedig a daljátékban Déryné ajkairól, aki akkor már tüneményes énekesnő volt. Nagy János játszotta az előbbi darabban a patvaristát s neki volt első jelenése, így ő az első hivatásos színész, aki Dobó városában — 1815. jun. 22-én — magyar szót hallatott a színpadon. (Addig Gutsch Adolf német társasága hosszabb ideig játszott Egerben.) De térjünk vissza tárgyunkra, melyet csak azért hagytam félbe, hogy ezt az érdekes tényt fölemlítsem. Bálla és Ujfalussy társasága e három hét alatt tizennégy estén játszott, igazán nagyon változatos műsorral. Vígjátékok: Capriciosa 3 felv. ford. Kovacsóczy (jun. 21.), Enzensdorfi postalegény 3 felv. (jun. 25.), Áruló keztyű 5 felv., Kiss István ford. (jun. 29.), Szerelem és champagnes 5 felv., Gaál Józseftől