Egri Népujság, 1921. január-június (28. évfolyam, 1-145. szám)

1921-05-08 / 103. szám

Ära 2 korona.XXVIII. évf. 103. sz. Eger, 1921. május 8. vasárnap. Előfizetési dijak postai szállítással . Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Egyj hóra 40 K.­­Negyed évre 110 K. POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: BREZNAY IMRE. Felelős sze­­kesztő: BARSY KÁROLY dr. Szerkesztőség t Eger, Líceum. Kiadóhivatal» líceumi nyomdás Telefon­szám 11. Gazdák és földmivesek! Folyó hó 8-án (vasárnap) délelőtt­­­ 1ll órakor a Keresztény Szociális Egyletben (a Mecset mellett) Czettler Jenő dr., nemzetgyűlési képviselő, az Országos Magyar Gazda­szövetség igazgatója és Nagy János dr., kerületünk nemzetgyűlési képviselője, elő­adást tartanak a gazdák és földmívesek számára. Legyünk ott mindnyájan! i- -r- ....—^ t ..4i~ - i h'-n­»in­ mu­m—um» 111 nn-n« - - --i— «Ham A béke és a népszavazás. A tiroliak szinte egyértelemmel a Németországhoz való csatolást követelték. Pedig nem ez volt az első eset, hogy nem úgy üt be az antant számítása, mint ahogy azt elgondolták. Hasonlóképen történt már Karinthiában és Felső-Sziléziában is, hol a szavazás eredménye szintén az antant kudarcát jelentette. A­­ népek önrendelkezési jogá­­nak hangzatos jelszava alatt akarták minél jobban megcsonkítani Németországot, a népakarat megnyilatkozása pedig Német­ország megnagyobbodását eredményezi. Ámde a győzők a népakarat megnyi­latkozását nem engedik érvényesülni. Nem engedik, még ha a saját maguk által dik­tált békeföltételeket kell is halomra dön­­teniök. Az ő általuk megszabott békeföltéte­lek szerint Felső-Szilézia a népszavazás eredményéhez képest vagy egészen Német­országhoz, vagy egészen Lengyelország­hoz csatolandó. Mikor pedig megnyilat­kozott a népakarat, akkor az antant azonnal kész volt sutba dobni a békeszerződést és most azon mesterkedik, hogy ketté­ossza Felső-Sziléziát. Ezért egész Szilézia forrong. Puska, gépfegyver, revolver-ágyú szól az egész tartományban, mert a százezrek nem bír­nak belenyugodni abba, hogy a győztesek róluk és nélkülük határozzanak. Tirolt sem csatolják oda, ahová a nép­szavazás eredménye szerint csatolni kel­lene. Ausztriának is inkább éhen kell pusz­tulnia, mintsem odacsatlakozzék, ahová csatlakozni akar: a Német birodalomhoz. Fiume is megnyilatkozott, nem ugyan népszavazással, hanem önkormányzatának alkotmányos választásában és ez a meg­nyilatkozás azt árulta el, hogy Fiume sem olasz, sem délszláv nem akar lenni. Láthatja már az ántánt, hogy minden rendelkezése visszafelé sül el s nyomában pusztulás és nyomor támad. Pedig mind­annyit a *jog,* az «igazság,* a méltá­nyosság* és a «népek szabad önrendelke­zési joga» nevében erőszakolták rá a le­­győzöttekre. Most már értjük. Most már tudjuk, hogy világcsaló hazugság és képmutatás volt mindaz, amit ellenségeink az ő «em­berséges« háborús céljaikról hirdettek. Nem népek fölszabadítása kellett nekik, hanem országok rombolása, népek pusztulása, mil­lióknak nyomorba juttatása. A népakarat megnyilatkozását úgy sem veszik tekintetbe, ha az nem úgy nyi­latkozott meg, ahogy kívánják. Legyőzhetjük tehát fölháborodásun­­kat, elnémíthatjuk azon való fájdalmunkat, hogy a mi hazánk elszakított fiainak nem­­ adták meg a népszavazás jogát. Megnyugodhatunk, mert látjuk, hogy azok a népek sem jártak jobban, amelyek­nek módjukban volt akaratukat szavazás­sal kifejezésre juttatni. Az ő akaratukat éppen úgy nem veszik tekintetbe, amint nem vennék tekintetbe Észak Magyaror­szág, Erdély, Bácska, Temes és a nyugati vármegyék akaratát sem, amelyet népsza­vazás nélkül is mindenki ismer. A népszavazás — bár egyhangúan a mi javunkra dőlne is el — csak zavart, csak bajt hozna reánk . . . Egyelőre tehát éljünk a békének és ne várjuk, ne kívánjuk a népszavazást, mert a kettő homlokegyenest ellenkezik egymással. Egy közérdekű levél. Vármegyénk törvényhatósági bizott­sága f. évi ápr. 25-diki közgyűlésében fő­­kivánatait fejezte ki Szmrecsányi Lajos dr. érseknek 70. születésnapja alkalmából. * A Főpásztor most levelet intézett Isaák Gyula alispánhoz, melyben megkö­szöni a törvényhatósági bizottság jókivá­­natait s mely levél egész terjedelmében a következő: Nagyságos Alispán Úr! Hevesvár­megye tisztelt közönsége, va­lamint tavaszi közgyűlését tartó törvény­hatósága, megsokasodott közérdekű teendői mellett is kegyes volt megemlékezni arról, hogy Isten jóvoltából túlhaladtam a 70. esztendőt és az élet útjának e magába­­szállásra késztető határkövénél, jókivána­­taival halmozott el. Hálásan köszönöm és lelkem mélyé­ből viszonzom bőséges mértékkel mért jó­ságuknak e nekem nagyértékű megnyilat­kozását. 70 esztendőm javarészét a törté­neti dicsőség koszorújával ékes Hevesvár­megyében engedte leélnem a Mindenható, feladatkörömhöz illő részt juttatva e vár­megye öröméből és megpróbáltatásaiból egyaránt. Hosszú évtizedek oktattak meg reá, hogy akár a honfenntartó nemzeti érzület, akár az örökkévalóság hitén fel­épült vallásosság fogyatkozik meg a szí­vekben, egyiknek úgy, mint a másiknak romlását a közjó, az egész ország sínyli meg, amire csonkára szabdalt ezeréves hazánk a megdöbbentő bizonyság. Heves­megye mindig hazafias és mindenkor isten­félő közönsége velem együtt mélyen át­­érzi, hogy az igaz magyar szívben szét­­választhatatlanul egybeforrott e kettős ér­zelem ápolása és megszilárdulása az a kö­zös cél, amelyért össze kell fognunk mind­nyájunknak és nemzeti hagyományaink hű tiszteletben tartása mellett szakítanunk az­zal a kártevő hagyománnyal, mely a szét­húzás üszkét szította nemzedékről-nemze­­dékre egy évezreden át. A megértő és céltudatos együttmun­­kálkodásra — éltem fogytáig mindenkor ké­szen — óhajtom hanyatló életkoromban is hűen szolgálni egyházamat és hazámat, bizalommal kérve ehhez Hevesvármegye tisztelt közönségének eddig is hálásan ta­pasztalt jóindulatú támogatását. Hazafias üdvözlettel, Eger, 1921. évi május hó 2-án Dr. Szmrecsányi Lajos egri érsek. Kölcsönkönyvtár. Az Egri Keresztény Sajtószövetkezet, fölismerve azokat az erkölcsi és közműve­lődési szükségleteket, amelyeket a haladni és fejlődni óhajtó társadalomban csak a könyvek elégíthetnek ki: a Propaganda vállalat helyiségében (Érsek-utca 1. szám, Hírlap-üzlet) kölcsönkönyvtárat létesített. A kölcsönkönyvtár használati díja havonkint 10 korona, ezenkívül egyszer és mindenkorra 50 korona biztosíték te­endő­je. Ez ugyan inkább csak alakiság, mert úgyszólván egyetlen könyve sincs, amit kötve 50 K-ért meg lehetne venni. Ma, amikor a könyvek legkisebb át­lag­ára 80—100 korona, de nem ritkák a 300—400—450 koronás könyvek sem, va­lóságos áldást jelent a művelődésre és a szellemi táplálékra vágyó közönségre néz­ve, a Keresztény Sajtószövetkezetnek ez a vállalkozása. Annál inkább fontos ez a vállalko­zás, mert nemcsak a Sajtószövetkezet üz­letrészesei használhatják e kölcsönkönyv­­tárt, hanem minden felnőtt személy, aki­ben kezesség van arra, hogy a könyvekre vigyázni tud és vigyázni akar. A kölcsönkönyvtárban helyet talál­nak úgy az újabb, mint a régibb tudomá­nyos és szépirodalmi művek, úgy, hogy a tudományok kutatói, a gyakorlati ismere­tekre vágyók és a szépirodalomban gyö­nyörködni óhajtók egyaránt föllelhetik benne barátaikat. Ma, amikor az élet gondjai és nyo­morúságai százszorosán megtörték bizo­­dalmas hitünket, kifárasztották lelkünk ellentálló erejét és kételkedővé tették úgy az egész emberiséggel, mint önmagunkkal szemben is, százszorosan szükségünk van e jóságos barátokra, a könyvekre. Szükségünk van reájuk, hogy fejleszt­hessük és gyarapíthassuk tudásunk és is­mereteink erőtartalékait; hogy a hit vi­gasztalásának forrásaiból felüdülhessen el­bágyadt hitünk és hogy a valódi szépiro­dalom termékeinek olvasgatása mellett megpihenhessen elfáradt agyunk. Magyarországot önmagunknak, saját erőnkből kell újjáépítenünk. Ehhez pedig szükségünk van arra a hatalmas kultúr­­fölényre, ami elnyomóinkkal szemben ed­dig is diadalmasan biztosította a magyar faj felsőbbségét, az alacsonyabb kultúrájú szomszéd államok, jelenlegi «legyőzőink« felett. Ezen a téren szent kötelesség, szent hivatás vár a magyar társadalom minden egyes tagjára, különösen pedig a művelt középosztályra, amelynek úgy önmaga mű­velésében, mint a kevésbbé iskolázott nép­rétegek felvilágosításának és támogatásá­nak munkájában, hatalmas támaszt nyújt a kölcsönkönyvtár bőséges könyv­anyaga Ha megértjük az idők szózatát és tudatos akarással ragadjuk meg a műve­lődés alkalmait, akkor-­de csakis, akkor — valósággá teljesülhet Széchenyi láng­­lelkű jóslata: «Magyarország nem volt, hanem lesz !« „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában I Ámnen.

Next