Egri Népujság, 1921. július-december (28. évfolyam, 146-297. szám)

1921-10-26 / 243. szám

EGRI NÉPÚJSÁG A királyt internálni fogják. Az antant semmi szín alatt nem tűr Habsburgot — A kisgazda­­párt magatartása. — Kitart a függetlenség gondolata mellett Páris. M. T. I. A nagykövetek taná­csa elhatározta, hogy jegyzéket intéz a magyar kormányhoz, hogy likvidálja Ká­roly király kalandjait. A kisantant képvi­selői demarsot adtak át a nagykövetek értekezletének, amelyben tiltakoznak Ká­roly király Magyarországba való vissza­térése ellen. Elvileg elhatározták, hogy a királyt internálni fogják, csupán ennek végrehajtásában voltak különböző véle­mények. Vannak, akik Amerikába akarják küldeni. A befolyásos körök Málta szige­tét javasolták. A nagy ántánt szilárdan el­határozta, hogy a kis ántántnak szabad kezet ad a magyar kérdésben, még­pedig abban az esetben, ha a magyar kormány a Habsburg-kérdés elintézésére képtelen volna, vagy rosszindulatot tanúsítana. A lapok szigorú kritikát gyakorolnak a leg­újabb budapesti események miatt. A Ha­vas-ügynökség arról értesült, hogy külö­nösen Anglia nagyon erősen elszánta ma­gát, hogy végérvényesen elintézze a ma­gyarországi Habsburg kérdést. Budapest. M. T. I. A Daily Telegraph jelenti: Nyilvánvaló az, hogy a kisantánt­nak tagjai abban az esetben, ha Magyar­­ország a Habsburgok újra visszajövetelé­­ről nem mond le, fegyveres beavatkozást készítenek elő, melyhez a nagy ántánt minden pillanatban kész hozzájárulni. Budapest. M. T. I. A kisgazdapárt ma este küldöttségileg kereste föl nagyatádi Szabó István földmívelésügyi minisztert, üdvözölvén őt a legutóbbi eseményekkel szemben elfoglalt álláspontjáért. Nagyatádi Szabó megköszönte az üdvözlést, felem­lítette, hogy ő már régen annak a politi­kának híve volt, hogy lerázzuk magunkról a Habsburgok 400 éves uralmát. A kis­gazdapárt mindig kitartott a függetlenség gondolata mellett, mert tudta, hogy a Habs­burg törekvések csak veszélyt jelentenek az országra. Ezt a legutóbbi események is fényesen igazolják, miután most már a királykérdést teljesen kikapcsolták. A kis­gazdapárt nagy örömmel ismeri el az egyetemi hallgatók hazafias magatartását, amelyet az egyetemi ifjúság a válságos idők alatt tanúsított. A küldöttség lelkesen megéljenezte a földmívelésügyi minisztert. Megszűnt a pragmatica sanctio. Ostenburg főbe lőtte magát. — A királynak még ma estig válaszolnia kell / Eger, 1921. okt. 25. Budapest. M. T. I. A Bethlen-kormány amely hatalmas kézzel lett úrrá az egész nemzet ellen intézett merénylet felett, most már végre tisztázta a helyzetet. A kormány fölszólította a Tatán magára maradt királyt, hogy vég­legesen mondjon le a magyar trón­ról és ismerje el a pragmatica szank­ció megszűnését. Bocsássa magát an­gol rendelkezés alá. A magyar kormány egyben a puccs résztvevőit felelősségre vonja. E pontokra Habsburg Károlynak ma estig kell válaszolnia. A szerte züllött lázadó csapatok Bicske környékén eltünedeztek az erdőben. A ve­zérük Lehár ezredes és Ostenburg (Mora­­vecz őrnagy) a nemzeti hadsereg beke­rítő mozdulata elől otthagyták IV. Károly királyt és Tabánból elmenekültek. A lá­zadók sorából foglyul esett egyének elbe­szélik, hogy Ostenburg őrnagy menekülés közben látva a teljes összeomlást, mielőtt elfogták volna, forgópisztollyal főbelőtte magát. A tisztviselői ellátás ügye. Eger, 1921. okt. 25. Az Egri Népújság vasárnapi számá­ban több közalkalmazott felszólalását kö­zölte. E felszólalásra az adott okot, hogy a közszolgálati alkalmazottak,­ — jóllehet október vége felé járunk, — még mindig nem kaptak meg az októberi ellátásból semmit. Erre a felszólalásra a következő fér­fias komolyságú felvilágosítást küldötte be hozzánk Bene Lajos kir. segédtanfel­ügyelő, a végrehajtó bizottság megbízottja: «Tekintetes Szerkesztő Űr! Becses lapjának tegnapelőtti számá­ban megjelent érdeklődésre, szíves enge­delmével, mint az ügyek közvetlen intézé­sével megbízott, tájékoztatom tisztviselő­társaimat a végrehajtó bizottság működé­séről. A mi ellátásunknak az a hibája, hogy a Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete még mindig nincs megszervezve. Tájékozatlanság, kapkodás van sok dologban, mint minden újonnan alakult, de előre ki nem épített nagyobb szervezetnél. Most folynak ezek a munká­latok. Kapcsolatunk még ma sincs a szö­vetkezettel, habár ezt sürgetjük. Hogy miért késik ez, azt is meg fogjuk tudni. Személyesen jártam el Schnetzer tá­bornok úrnál. Előadtam sérelmeinket, kí­vánságainkat, melyeket elismert és meg­ígérte, hogy a kapcsolatot igen helyesnek találja, sőt utasítást is adott ennek létesí­tésére. Ez azonban a határozott ígéret ellenére is még mindig késik. Mi tehát csupán mint a közszolgálati alkalmazottak megbízottai járhatunk el, de semmi bele­­tekintést nem nyerhetünk az intézkedé­sekbe, illetve a tervezetekbe. Csak akkor mozoghatunk, amikor nincs, aminek lennie kellene. Személyesen jártam el ezekben az ügyekben. Azt a határozott feleletet kap­tam, hogy már e hó 13-án vasútra adták a minket megillető cukor , zsír és só­mennyiséget. Tehát várjuk. A vasúton kell késnie. A lisztre vonatkozóan a Szövet­kezet megbízásából a Csoport volt veze­tője még erre a hónapra vállalta, hogy a liszt ügyét elintézi. Azonban ez — amint megállapítottam — egy kisebb mennyi­ségre vonatkozik, melyet Mezőtárkányból kell beszállítani. Állítólag a szállításra nem volt vasúti kocsi. Ebbe nem szólhatok bele. Ez a liszt pár nap múlva itt lesz. A többire vonatkozóan a központnál eljár­tam s pár napi haladékot kért a központ, mert képtelen a szállításra. Ez a pár nap már lejárt. Ezt tétlenül nem nézhettük s ezért a szükségesnek vélt lépéseket meg­tettem. A burgonya ellátásra vonatkozóan a kellő lépéseket szintén megtettem. Kilá­tásba helyezték, hogy egy tömegben jut­tatják el hozzánk az összes burgonyát s mindenki kikapja az egész mennyiséget. Úgy látszik azonban , a ksfv-k nem a fej szerint dolgoznak. Én eddig csupán a tüzelő­anyag el­osztására kaptam megbízást, egyebekre vo­natkozóan még az ígéretek ködében va­gyunk. De azt hiszem, nem sokáig. Kilá­tás van arra, hogy novemberben bele­ke­rülünk a rendes kerékvágásba. Ennek a késedelmes ellátásnak a meg­szervezés hiányán kívül az is oka, hogy a Csoport volt is, nem is, azután, mikor a szövetkezet átvette a közszolgálati alkal­mazottak ellátását, a mi érdekeinket nem képviselte senki. Amikor például burgonya­ellátásunk iránt érdeklődtem, kiderült, hogy egyáltalán nem is szerepelünk sehol, nem voltunk beosztva sehova. Várhattuk volna a burgonyát, ha nem nézek utána. Amikor a Csoport beszüntette működését, azonnal kellett volna gondoskodni arról, hogy a tisztviselők érdekeit képviselő szerv, vagy legalább egy ember legyen. Akkor sok késedelmet és hátrányt megelőzünk. A bizottságunk pedig a tisztviselők bizalmához méltó becsületes igyekezettel törekszik megvédeni minden érdekünket. Nem mulaszt el semmit, amivel segítségére lehet ennek a lehetetlen állapotok meg­oldásának. Nekünk fáj legjobban, ha nem megy minden rendben, és nem háríthatjuk el az akadályokat. Nem tartom azonban lehetetlennek, hogy ezt a késedelmes el­látást még fel nem derített okok is nehe­zítik. Azonban mi körülnézünk mindenhol, ahol esetleg nem is mindenki gondolja. Megnyugtatást nem nyújthatok, mert csak az élelmiszerek kiszolgáltatása teheti meg, más nem. De a bizalmat addig kér­jük, amíg mi is árulhatunk a boltban. Ugyanakkor kritikát is kérünk, mert köz­érdeket szolgálunk, egyenes úton haladunk, takargatni és elhallgatni valónk nincs és nem is lesz, mert csak addig maradunk a helyünkön, amíg a bizalomnak megfelelően állhatunk ott. Remélem, hogy a közeli jövőben rész­letesen tájékoztathatjuk tisztviselő­tár­sainkat. Addig is bárkinek, bármilyen köz­ellátási ügyben készségesen rendelkezésére állok és a kívánt felvilágosítást megadom. Maradtam Szerkesztő urnak nagyra­becsülésem kifejezése mellett Egerben, 1921. okt. 24-én őszinte tisztelője Bene Lajos a végrehajtó biz. megbízottja. Ha nem mond le a király. . . A nemzetgyűlés detronizálja IV-ik Károlyt. Budapest, M. T. I. A kisgazdapártban élénken vitatják, hogy milyen megtorlást fognak alkalmazni a fegyveres lázadók kézrekerítése esetén. A keresztény nemzeti egyesülés vezérének, gróf Andrássy Gyu­lának, Rakovszkynak és bűntársainak büntetéséről az az általános felfogás, hogy a katasztrófa politikusok és a testvérharc előidézői nem érdemelnek elnézést. A kis­gazdapárt a királykérdést most már vég­leg tisztázza és arra az álláspontra he­lyezkedett, hogy ha IV. Károly a kitűzött határidőn belül nem mond le a trónról, a nemzetgyűlés maga fogja a trónfosztást proklamálni. Az egységes pártról az a né­zet fejlődött ki, hogy az események a fel­fogást megváltoztatták és most már egé­szen más formában látják megvalósítani, mint azt eredetileg tervezték. Bomlás . .. Tizenöt képviselő kilép a keresztény nemzeti egyesülés pártjából. Budapest, M. T. I. A keresztény nemzeti egyesülés pártjában a tegnap ho­zott határozattal kapcsolatban megindult a bomlási folyamat. Eddigi jelek szerint körülbelül 10—15 képviselő fogja rászánni magát, hogy a pártból kilép. Az első ki­

Next