Egyenlítő, 2006 (4. évfolyam, 1-6. szám)
2006 / 4. szám
az identitást szerinte még a kozmopolitizmus és a multikulturalizmus is fenyegeti, vagyis van igazi és hamis identitás, és az igazi amerikai (a fehér, angolszász és protestáns) azonosságtudat egybe esik az ország határaival. Érveléséből persze nem látszik világosan, mi is jelenti a kihívást a WASP-amerikainak. A mexikói migránsok egész világot meghódító zenéje, kultúrájuk? Az, hogy nem akarnak beleolvadni? Vagy az, hogy vannak? Huntington kulturálisháború-elmélete erősen érzelmi töltésű, és rég ismert sémák alapján működik. Amit most javasol, azt annak idején már T. W. Adorno is „autoritárius szindrómának” nevezte. Mert mi más lenne az, ha a hatalom eszközeivel, erővel akarják megoldani a problémát, ha az összes illegális bevándorlót ki akarják utasítani, ha szeretnék hermetikusan lezárni a határokat, mondván, ez őrizheti meg a hagyományos, igazi identitást az Egyesült Államokban. Mintha megfakultak volna azok az értékek, amelyek eredetileg még elsődlegesen fontosak voltak: a szabadság és a bárhonnan érkezők befogadásának természetessége. Valóban a bezárkózás, a kirekesztés lenne a válasz a globalizációval együtt járó multikulturalitással szemben? Az a módi, hogy a világ más részein zajló folyamatok a határokon kívül maradjanak? Mi változott meg az Egyesült Államokban? Ami bizonyosan megváltozott, az a kultúrák merev különállása a globalizációs folyamatok sodrában. Átrajzolódik az ország etnikai és - a migránsok nagy tömegei miatt - szociális térképe is, és az egymásra hatás átformálja a többségi nemzet kultúráját. A családi formák szintén változásokon mennek keresztül, mert a bevándorlók zöme egyedül érkezik, azt remélve, hogy családja később követheti. A multikulturalitás kezdettől jellemző volt erre a bevándorlók által benépesített országra, melynek társadalma az utóbbi fél évszázad alatt már másodszor éli meg, hogy a velük élő etnikai kisebbségeknek - így a latinoknak is — van, lehet „amerikai álmuk”. S a latinoknak ehhez - egyelőre - még csak vezetőre, emblematikus figurára sem volt szükségük, mint amilyen a múlt század hatvanas éveiben az afroamerikainak Martin Luther King volt. A közel 300 milliós nemzet 47,2 milliós spanyolajkú sokasága, valamint a latin többségű csaknem 12 millió illegálisan itt élő bevándorló az összlakosság csaknem egyötödét adja. Zömében a déli államokban élnek, kisebb-nagyobb közösségekbe szerveződve, számottevő mértékben az ország nyolc államában. Az Egyesült Államokba egy-két emberöltő alatt valószínűleg soha nem érkezett még ilyen számban (59 millió ember!) azonos nyelvű, többé-kevésbé homogén kultúrájú bevándorló. Tudomásul kell venni azonban, hogy a harmadik ezredfordulóra az emigráns lét, a mentalitás és az identitás gyökeresen megváltozott. Nem csak az amerikai féltekén, hanem az egész glóbuszon. Hagyományos migránsok Régebben a bevándorlók első parancsa a beilleszkedés volt, minél előbb megtanulni a nyelvet, e nélkül nem lehetett boldogulni. A migráns szülők alapvető célja az volt, hogy a gyerekeiken már ne lehessen érez-