Egyenlőség, 1883 (2. évfolyam, 1-67. szám)
1883-10-14 / 56. szám
56. szám. Budapest, vasárnap, 1883. október 14. II. évfolyam. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V. kerület, tirdő-utca 4. sz., a hová minden küldemény intézendő. TÁRSADALMI HETILAP, SZERKESZTI BOGDÁNYI MÓR. Előfizetési feltételek : Egész évre házhoz küldve. . . . S írt Félévre........................................4 » Negyedévre . ......................2 . . ׳ » Egyes szám ára 16 kr. Az Egyenlőség megjelenik minden vasárnap. Zárszó: »Egyenjogúsítás nálunk és máshol« czimű czikksorozathoz. — II. Minden higgadtan gondolkozó előtt százszor bebizonyított tény, hogy Magyarország ma még oly fejletlen népműveltsége mellett a sajtószabadság ama korlátlan mérvben, mint ahogy az nálunk ma fennáll, méreg és nem jótétemény. A békés haladás és állami szigorú rend érdekében örömest lemondanék e korlátlan sajtószabadságról, mely oly országokban való, mint Angolország, Németország, Francziaország stb., szóval oda, hol a népműveltség sokkal magasabb fokon áll, a közerkölcsiség régibb s mélyebb alapokon nyugszik, s a szabadelvű intézmények a nép s az értelmesb osztályoknál egyaránt sokkal régebben vertek már hatalmas gyökeret, semhogy a sajtószabadság korlátlansága az e gyökérből kinőtt terebélyes fát érezhetőleg megingathatná. Nálunk ellenben, ameddig szennylapok á la ״ Függetlenség* büntetlenül mérgezhetik meg naponkint őrült izgatásaikkal a népet, a mig az „aljas“ faj kultuszában szinte szomorú művészi tökéletességre jutott úgynevezett magyar életlapok (mint a ״ Bolond Istók‘‘ ״ Üstökös“ stb.) hétről hétre közölhetnek büntetlenül leglázizóbb rágalmakat é és izgatásokat képben s Írásban egy a hazában bevett s ״ egyenjogusított“ vallásfelekezet ellen, mig minden kis városkában egy-egy hivatalból elcsapott, vagy más ingyenélő siheder, ki gyakran nem képes egy mondatot hiba nélkül leírni, ג szerkeszthet* rablásra s fosztogatásra izgató ״ antiszemita* lapot a nélkül, hogy ezért haja szála görbülne (az esküdtszéknél rendesen kellő utalom nem lévén az ilyen galádságok ellen) addig a mi korlátlan sajtószabadságunk, ez az én meggyőződésem, átok s nem áldás hazánkban. S hogy ezen vélemény mindinkább utat tör magának a legfelsőbb irányadó kormánykörökben is, arról elég ן bizonyságot tett már többek között Magyarország miniszterelnöke, midőn országgyűlési s más nyilvános beszédeiben mintegy sejtetni engedte, hogy a sajtószabadság némi korlátozása mégsem lesz előbb-utóbb kikerülhető, ״ ha a dolog tovább tart így״. S ha már ez a lépés kissé odiosus (bár, ismétlem, okvetetlenül szükséges, Magyarország még nem lévén érett a sajtószabadságra), legalább mentül előbb léptessék életbe egyik correlativumát, a sajtóbírósági esküdtszékek eltörlését, s a sajtóvétségek átadását a rendes törvényszékeknek, mely lépés már magában véve sok professionális izgatónak s revolver-zsurnalistának csakhamar képes volna útját állni. Igen, ha értelmesen, függetlenül gondolkozó s legalább is nem terrorismus alatt álló városi polgárságunk volna nagyobbrészt, de az ilyen még a fővárosban is az eltűnő kisebbséget képezi, mit eléggé bizonyított ama szégyenteljes tény, hogy Istóczyt, ki lapjába nemcsak a zsidókat, hanem az ország összes képviselőit, biráit, közhivatalnokait is a legvakmerőbb módon merte rágalmazni; csak azért, mert mindez a zsidók rágalmazásával együtt történt, itt, Magyarország fővárosában, a ״ művelt“ Budapest esküdtszéke 10 szóval kettő ellen — fölmentette. Ha ez a fővárosban történik, képzelhetni, milyen lehet a vidéken a helyzet. — Lett volna akkor csak ama hírhedt izgató rendes törvényszék előtt, lehetetlennek tartom, hogy jó darabra nem került volna a hűvösre. Tessék nekem bármely ország fővárosának esküdtszékétől hasonló esetben fölmentő példát mutatni, s szépségesen bevallom, hogy túloztam, minthogyaz ilyesmi másutt is megtörténik.“ Okvetetlenül kellene továbbá mielőbb életbe léptetni a polgári házasság lehetőségét zsidók és keresztények között. E kérdésben egyik czikkemben már bővebben ismertettem álláspontomat, és ismétlem, hogy mint vallásomat féltő zsidó, ha egyedül ebből a szempontból akarnám fölfogni a dolgot, nem lehetnék e házasságnak valami nagy pártfogója, de előttem az lebegve, hogy a ^11 az a minden előtt*, ebből a szempontból elkerülhetetlennek tartom ez intézmény mentül gyorsabb behozatalát nálunk. Sok bajt lehetett volna elkerülni s sok súrlódást (talán sok zsidó hitehagyást is), ha, amint egyedül észszerű s illő lett volna, már 1867-ben, midőn a szidók egyenjogúsításának törvényét szavazták meg, egyszersmind a polgári házasságot zsidók és keresztények közt is törvénybe igtatták volna. Tizenöt év óta kisért minden évben e kérdés az országgyűlésen és még most is sikertelenül. Valóságos komédia! Azt mondják azonban, hogy most mégis csak ״ meglesz“ ebben az ülésszakban. Vederemo! De ami legégetőbben szükséges a praktikus antiszemitizmus (értem a zsidók kirablásának, fosztogatásának stb.) elfojtására, az ama törvény meghozatala, mely Poroszországban s a legtöbb más művelt nyugati államokban már rég fennáll, hogy t. i. bármely okból támadt nép zavargások által okozott mindennemű kárt az illető község vagy város kénytelen a tulajdonosnak megtéríteni, hol a károsítás történt. Ez az egy üdvös törvény már magvában véve képes volt a hátsó Pomerániában három évvel ezelőtt kitörni kezdett antiszemita izű zavargásokat csírájukban elfojtani. Nem is hallatszott azóta egész Németországból még egy ״ zsidóellenes‘ ablakbeverésnek a híre sem. Hja azok a németek máskép értik a rend és közbiztonság fenntartását mint mi. Jól tudják, hogy ״ In Geldsachen hört die Gemüthlichkeit auf“, s bezzeg, ha Söjtör meg Zala- Lövő, meg Egerszeg, meg Csurgó, meg Gyékényes, meg Szigetvár és tuttiquanti tudták volna, t V mai számunk 8 oldalra terjed.