Egyenlőség, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-13 / 11. szám
latot terjesztik, hogy bizony fölfalja az antiszemitizmus oroszlánja, ha ugyan ingerükt , mi köteles tisztelettel hajolunk meg mindennap megjelenő kollegánk előtt és nem kétkedünk benne, hogy minden zsidó ugyanazt fogja tenni. A Pesti Hírlap e nyilatkozatával legalább is kiérdemel magának annyi elismerést, mint a mennyi jár minden fogadatlan prókátornak. A mi pedig Zichy Géza grófot illeti, leghelyesebbnek találnák, ha apró kedvteléseit túlságos komoly beszámítás alá nem vennék, mert elvégre is, ő nem az az ember, a ki ki tudná zökkenteni helyéből a világot, legfeljebb maga zökken ki helyéből. De tisztán a poétika szempontjából figyelmeztetjük a nemes grófot, hogy «a zsinagógából múzsatemplomot alkotni» , valóban intedanshoz méltó ideál, de rosz metafora. Mert valamint a múzsatemplomot sem úgy értik, hogy abba csak múzsáknak szabad a belépés, úgy még nem zsinagóga az a hely, hova a zsidók is bejáratosak. Jes. — Reminiscentiák egy — Imitáról. Az »Egyetértés« márczius 11-iki számában felemlíti, hogy azon valódi amerikai hit vételére, miszerint Solymosy Esztert New-Yorkban élve megtalálták, informátiók beszerzése végett elküldte hozzánk reporterét, de »az Egyenlőség szerkesztőségében azt mondták: Bolondság !hisz ön is ott volt, mikor felbonczolták Solymosy Eszternek vízben talált hulláját.« — Kár, hogy a tudósító úr elhallgatta, a többi informátiót, mit szerkesztőségünkben ezúttal szerzett s a melyből itt csak egyetlen adatot akarunk felemlíteni. A hírre, hogy Tisza- Lök és Tisza-Dada közt kifogták a Tiszából Solymosy Eszter hulláját, valóságos mámor fogta el az oly szörnyű módon gyalázott és rágalmazott zsidókat, és legtávolabbról sem gondolta senki, hogy a förtelmes színjátéknak második fele is lesz: a hulla-csempészés vádja. Senki sem gondolt reá, hogy résen kellene lenni, hogy a hullát nem volna szabad egészen azoknak átengedni, kik a rituális vádat szinte hozták és kiket a hulla feltalálása egyenesen kétségbe kellett, hogy ejtsen. E sorok írója volt az egyetlen zsidó tudósító, ki aznap reggelén, mikor a hullát Tisza- Lökről Tisza-Eszlárra átszállították, a most már a föld színéről elterült faluban megjelent. De mit kellett ott tapasztalnom? A hulla még ott feküdt épen a zsinagóga bejáratában (mert oda vitték), mikor már lépten-nyomon hallhattam a bonczolás eredményét. Fiatalja-örege tudta, mit fognak megállapítani az orvosok, mert már az előző napon informálták és betanították a népet, hogy a hulla nem Solymosy Eszteré, hanem egy elvelemedett leányé, kinek hulláját a zsidók Solymosy Eszter ruháiba öltöztették stb., amint azt később az orvosi látlelet pontosan megállapította. Felkerestem a református lelkészt, akit én sokkal derekabb férfiúnak ismertem, semhogy őt is a rituális vád csinálói közé sorolhattam volna, de kimondhatlan meglepetésemre ő még pontosabban tudta az eredményt, mit az orvosok csak fél nappal később konstatálhattak. Láttam, hogy elő van készítve minden, s hogy a komédia hívekre talál becsületes emberek közt is. Nem is vártam be ennél fogva a bonczolást, de visszatértem Nyíregyházára, hol Dr.Heumannt, ki később az igaz ügy védelmében oly hervadhatatlan érdemeket szerzett magánk, felkerestem és kit rimánkodva kértem, követelje táviratilag budapesti orvosok delegálását, mert azok, akik a rituális váddal anynyira enyagírozva voltak, és kiknek a hulla teljesen ki van szolgáltatva, újabb ocsmány vádakat kovácsolnak. Dr. Heumann kinevetett, mert — mint mondá — ott van Székely Ferencz főállamüügyész-helyettes, kinek becsületességében feltétlenül megbízik. Ő maga istöbb védő akkor még nem volt) azért nem ment el a bonczoláshoz — ami végzetes hiba volt — mert Székelyről nem tételezhette fel, hogy a tiszaeszlári társaságban elveszíti tiszta látását, és elfogadja, amit ott kifőztek. Scheuthauer és Mihálkovich — fájdalom — csak hat hónappal később kapták kezükbe a hullát, mi, ha idejekorán történik, azok után, miket az első bonczoló orvosok tudományáról konstatáltak, bizonyára egészen más eredményre jutottak volna. Mert, hogy a hulla Solymosy Eszteré volt, épp oly bizonyos, mint maga a rituális vád hazug volta. Akik a színhelytől távol állottak, talán képesek elhinni, hogy a gyalázatos vád által szorongatott zsidók hamis hulla csempészésével akarták volna a szenvedélyeket lecsillapítani, de akik közelről szemlélhették a dolgokat, tudják, hogy ilyesmi épp oly kevéssé történt, mint a leány megsaktolása. Mert ne feledjük, hogy a hullán az anyja által is elismert Eszter ruhája volt. Éshez hogy jutottak volna a máramarosi tudajosok ? Solymosy Eszter földi maradványai ott vannak Scheufhauer laboratóriumában, és ha van halálában rejtélv, az csak az, hogyan került a Tiszába. Gazdasszonya, ki eltünése napján megverte, és ki ájuldozott, mikor a talált hullát meg kellett volna néznie, (és nem is nézte) szintén nem adhat már felvilágosítást, mert Hári Andrásné már két év óta ott nyugszik a tiszaeszlári temetőben a fiatalon elhalt kathotikus plébános sírja közelében, ki szintén sokat mondhatna a szövevényes vád készüléséről, a mint hogy örökké élné•• múltak az öngyilkossá vált szerencsétlen Iletsky András és a Jel Tikora javában elhalt Vay András csendbiztosok ajkai is. Szabolcsi. — Emlékezzünk régiekről. Históriai adatokban gazdag, a szó legszigorúbb értelmében nagyszabású beszédben egy kegyeleten eszme megvalósítására hívta fel Dr. Kohn Sámuel, pesti rabbi, a folyó hó 9-én a pesti Ghevra-Kadisa ünnepére a dohányutczai templomban egy begyült községi és ghevrabeli