Egyenlőség, 1897. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1897-01-03 / 1. szám
1897. január 3. _ ______ K Ü Y K 3 LÖSE U. Újabb adat a szervezet szükségességéhez. Csak a napokban olvastam egy napilapban, hogy egy rabbi följelentett egy metszőt, mert engedélye nélkül megesketett egy zsidópárt. A polgármester és az alispán, mint első- és másodfokú hatóság, elmarasztalta vádlottat, a minisztérium azonban feloldotta az ítéletet azon megokolással, hogy nem talált bűnesetet, mert egy zsidó egyházi kötés nem képez állami érdeket, azt bárki végezheti. Tehát az állam nem bánja, végezzen papi funkciókat, aki akar. Ez nem egyéb, mint az egyházpolitikai törvények folyománya. S természetes folyománya. Csak az a baj, hogy teljesen készületlenül és disszolut állapotban talál bennünket, mert nincs felekezeti szervezetünk, mely megvédelmezhetné felekezeti érdekeinket. Nem képezünk zsidó egyházat, nem vagyunk, csak »am mefuzzor um ferod«■, szanaszét lakó zsidók. Régi baj, nem uj. De a viszonyok, melyekbe jutottunk, s a folyományok, melyek mindsűrűbben előállanak, újak. S a legrosszabb, hogy még azon szervezetet is elveszítettük, ami, ugy-ahogy, meg volt. Elvesztettük belőle, ami jó és csak rossz oldalai maradtak meg. Nem a kongresszusi szervezetet értem. Hisz az nem is élt, annak nem voltak se jó, se rossz oldalai — sem a »pihentetés:׳, sem a »jártatás:« korszakában. Oh nem, én egészen más szervezetre gondolok. Országos főrabbink, ki eddig legvitálisabb ügyeinket intézte, ki egy negyedszázadnál tovább kertben tartotta adminisztrácziónkat és dogmáinkat, ki őrködött hitközségi alapszabályaink fölött s ki megerősítette rabbijainkat, leköszönt ezen magas hivataláról. A kormány megköszöni a bizalmat, melyet nyert maga magától, de nem kér többé belőle. Megelégelte, nem akar többé semmivel sem törődni, nem adja meg többé a „Szemirhah«-t semmiféle emberfiának. Mert bizony hiába tagadjuk, nem a rabbi szeminárium, nem a pozsonyi jesiva s nem ama hírhedt »elismert tekintélyű három rabbi« avatta föl Izrael tanítóit. Minek szeminárium, minek jesiva s minek nekem három elismert tekintélyü rabbi, elég ha van egy kacskaringós kurzív irásu »Eszav «-om, hogy mi van benne, ki kérdezi? A roshakohol nem tudja olvasni ? De el tudja a minisztérium s csakugyan meg is tesz nem ugyan rabbinak, de legalább rabbi-helyettesnek. S mi a különbség a kettő között ? Semmi és sok. Minden rabbinkus funkcziót éppen úgy végezhetek, mint egy rabbi, anélkül hogy bíbelődnöm kellene a kvalifikáczió megszerzésével. Hogy némely ilyen rabbi-helyettes hogyan végezhet funkcziókat, hogyan eskethet ha fogalma sincs a rituális házassági impedimentumokról, hogy adathat getet vagy chaliczát, azzal az immár leköszönt országos főrabbi nem törődött. Valamint azzal sem, hogy míg az ily rabbi-helyetteseknek azon, bár csekély része, mely a kellő kvalifikáczió birtokát),S van, miért ne viselné az őt megillető rabbi-czimet, addig azok túlnyomó része csak arra valók s csak arra jók, hogy profanálják a zsidóságot s annak egyházi intézményeit. Vagy nem elszomorító az, hogy holmi pontozatlan szöveget olvasni alig tudó melamedocska vagy sakterocska egy szép tavaszi reggelen azzal áll elő, hogy ő, kérem, főrabbi, vagy ha szerény, kér, rabbi. Tulajdoníthat a közönséges zsidó nagyobb fontosságot az egyházi szertartásoknak, ha látja, hogy bárki, samesz, sakter, melamed, socz-moez képesítve lesz azok elvégzésére a minisztérium által? Bizonyára szomorú állapotok voltak. De valljuk meg, annyira-amennyire, mégis megvoltunk mellette. Mert az esketés »állami érdeket« képezvén, a minisztérium gondoskodott róla, hogy a báziscég csak legalább úgynevezett illetékes személy által köttessék meg. Rabbifunkcziók végzéséhez legalább egy kvalifikáczió kellett: miniszteri megerősítés. Most már enek is vége. Jöhet boldog-boldogtalan s egybeadhatja, ha neki tetszik, az apát a lányával, azaz pardon ! azt nem, mert kör״ mere koppintanak érte, hanem bátran megeskellnt el״ vált asszonyt get nélkül, gyermektelen özvegyet chalicza nélkül. Az állam nem törődik vele, elég tőle, hogy hozzászoktatta a zsidóságot, hogy mindenki, ha szépen késik, a kéményseprőt is rabbinak tekintsen. Most már semmi köze hozzá: »nem képez állami érdeket.« A hitközség? Tehetetlen, nem védekezhetik. A hitközségi tagok? Ha a tsakter és hitoktató urak annyi előzékenységet fognak tanúsítani, hogy reverendát öltsenek, nagy örömmel fogják fogadni. Hisz a konkurrenczia csak hasznára van a fogyasztó közönségnek. Csodálom is, hogy még eddig nem alakult egy részvénytársulat, mely 30—40—500/o-kal olcsóbban végezne rabbi-funkcziókat, mint a községi tarifában meg van állapítva. »Rabbikat« könnyen kaphat — a reverenda nem drága. De hagyjuk a tréfát. Sokkal komolyabb a dolog. Egyházi életünk négy oszlopa közül még egy volt, melyhez még kegyelettel közeledett a laikus. A Chosen-Mispatról nem is lehet mai napság beszélni, legfelebb ha a jogászt érdekli, az Orach-Chájom ünnepi rendeleteit hatalnasan körül nyirbálta az élet a Joreh-Deah paragrafusai közül akárhánynyal a legjámborabb háziasszony sem igen törődik.. Csak az Eben-Naezer állott szilárdul és rendíthetetlenül, mint amely a házasságot s a családi életet szabályozta, ez pedig mindig szent volt nálunk. Most azonban ezen utolsó erősség ellen támadnak azon tudatlan s lelkiismeretlen zug funkczionálók, a családi szentélybe törnek a rombolók. Ennek útját kell állani! De midőn az állam nem törődik vele, midőn a hitközségek tehetetlenül állanak, hol találni panaceát ez újabb sebre? Ez a panacea megvan, már sok ízben, sok más bajunkra praeskribálták tudós doktorok, de mindeddig nem árulták a patikában : az egyházi szervezet, így tehát tehetetlenül kell néznünk, fogják mondani. olvasóim, hogy a suolim k'tanim mechablim Eremim, a kis kártevő vadak fe túrják Izrael talaját, kitépik belőle a nemes növényeket s így előkészítik a talajt vakátromboló reformtörekvéseknek ? Nem ugyan olyanoknak, melyeknek élén mézárosok állanak, kiknek jelszava: »Le a mazsgiva«, hanem oly reformtörekvéseknek, melyeket tudományosan művelt é■ szellemes vezérek fognak propagálni, kiknek nehéz lesz ellentállani, ha hagyományos intézményeink depraváltak. (Ássunk végre komolyan hozzá a szervezet, megalkotásához. Ne járjunk körülötte, mint a macska a forró kása körül. Elég volt már a »jártatás«־ ból. Nem is oly szervezet kell, mely egy évben egyszer gyűlésez s az határoz, van-e, aki határozatait végrehajtja. Nem olyan szervezet kell, mely »nagyot, iszik a hazáért s felsivít«, hanem egy életrevaló, életképes s az egyházi élet minden ágát fölölelő erős szervezet, mely »tenne is már valamit« ! Az idő talán most kedvező, a millennáris esztendő, melyre az anarchia még ki lett a kormány által terjesztve, lehajlott s a kormány talán hajlandó lesz, segédkezet nyújtani. Közben még egy utolsó kísérletet lehetne orthodox testvéreinknél tenni. Ott a vezetőségben személyváltozás állott be. Az új elnök , Lipschitz főrabbi ar egyenes, őszinte jellemétől elvárható, hogy nem fog elődje