Egyenlőség, 1898. július-december (17. évfolyam, 25-50. szám)

1898-09-18 / 36. szám

36. szám. Budapest, 1898. szeptember 18 XVII. évfolyam. EGYENLŐSÉG Előfizetési feltételek: Szerkesztőségi és kiadóhivatal. Budapest, V., Józseftér 10, hová minden küldemény intézendő. Zsidó felekezeti és társadalmi hetilap. SZERKESZTŐ: SZABOLCSI MIKSA, Egész évre házhoz ked­dve. . 8 frt Fél évre................................4 » Negyedévre ......................................2 » Az »IFJUSÁG«־ gal együtt évente két forinttal drágább M­­­EG.J­E­LENIK MINDEN VASÁRNAP. A mi nagy gyászunk 0״, hogy lelkünk lelke, az Úr fölkentje gonoszok tőrébe esett! Ö, kiről azt mondogattuk magunknak : árnyékában lesz maradásunk a nemzetek sorában “ (Jeremiás siralmai, 4. fejezet, 20. vers.) Nem értünk zokogta-e el ezt a siralmát a próféta? Annyira ráillik a mi gyászunkra! A­kit a magyar nemzet úgy szeretett, a­ki a magyar nemzetet úgy szerette: Erzsébet királynét siratjuk. Anyánkat siratjuk, komor napok jó géniuszát, gyászunk oszlatóját. Asszonyok virága, királynék dísze, Erzsébet! Öröme, vigasza, büszkesége volt nemzetünknek. Elárvultunk, elszegényedtünk egyszerre. Megölték édes anyánkat! Micsoda szörnyű végzet! Ó, Te mindenható Isten, miért haragszol annyira Magyar­­országra ? Mert kettős a mi gyászunk. Anyánkat elveszítettük, atyánkat meg lesújtva látjuk, halljuk zokogását, szívünkbe markol fájdalma és égeti lelkünket minden könyv. Nevén szólítgatja: Erzsébet! Erzsébet! Hívja, hívogatja. Orczáit köny áztatja; — meghasad a szivünk, ha csak rágondolunk. »Nem tudja a világ, mi volt Ő nekem ezekben a rettenetes napokban« mondotta királyunk, mikor egyetlen fiát, nemzetek reményét elragadta tőle a szörnyű­ végzet. — Az anya, képzeljétek csak, az anya, ki egyetlen fiát veszítette, volt támasza, vigasztalója a földig sújtott apának! ! Most meg azt hajtogatja királyunk: »Ó, nem tudja a világ, milyen asszony volt az!« nekünk meg azt üzeni: »nem tudja Magyarország, mit veszített.« Hogy feleljünk e kitörésekre ? Hát van-e vigasz az Ő számára, van-e íz az ő sebére, mikor a mi fájdalmunk is tengernyi mély, mikor a mi sebünkre sincsen orvosság. Jertek, jertek, hívek, Istennek a házba. Boruljunk le a Mindenható előtt, alázzuk meg porig lelkünket, hadd folyjanak patakként könyeink a Megemlékezés eme ünnepén, Újéven. Emlékezzünk meg Róla, ki olyan szelíd, olyan nyájas, olyan jó, olyan nemes, olyan tökéletes volt. Emlékezzünk meg arról,­ mi volt Ő hazánknak: béke angyala, lesújtottak fölemelője, Magyarország boldogítója. ; ־ ; ; ■ Emlékezzünk meg ,nagy szivéről, mely nem tudott csak szeretni, osztálykülönbség nélkül szeretni; emlékezzünk meg róla, hogy elnyomottak és jogok nélkül szűkölködőknek nemtője volt­­; emlékezzünk meg róla, mennyit ׳ köszön neki Izrael is. Emlékezzünk meg vigasztalhatlan nagy királyunkról. Véssük mélyen szívünkbe, hogy most már őreá kell átvinni azt a határtalan szeretetet és tiszteletet is, melylyel anyán­­kon, örökké felejthetetlen Erzsébet királynénkon csüngtünk. Imádkozzunk árván maradt, jóságos királyunkért­­­ Engedd, ó, Örökkévaló Isten, hogy­ megkétszerezett szeretetünk és odaadásunk gyógyító írja legyen mérhetetlen fájdalmának. ... .

Next