Egyenlőség, 1899. július-december (18. évfolyam, 27-53. szám)
1899-07-02 / 27. szám
1899. július 2. 3EGYENLŐSÉG.* Egy jelszó kiirtása századokba kerül és százajdokig tart, ׳ mig a jogból jogtalanság lesz. Az emberiség végzete elterelte ezt a természettől csak azért, hogy évezredekig küzdjön, mig a természethez ismét visszajut. Amit ma klerikalizmusnak nevezünk, megvolt az idők folyamán mindenütt Talán az a végzetünk, hogy kerékkikötővel haladjunk előre. Küzdünk ellene és diadalmaskodnunk kell. És ha egyszer az emberiségnek sikerült, ezen százfejű hidrát kiűzni a maga rendjéből — egy óriási lépéssel közelebb leszünk a természet rendjéhez, mely kétségtelenül az egyetlen igaz törvény a népek rendjére nézve is. A föld fölöttiek igazítják és intézik a népek sorsát, de törvényeket nem adtak neki külön. Azon kinyilatkoztatást pedig, melyet a klerikálisok politikai czélokra költenek, magunkra nézve kötelezőnek soha nem fogjuk elismerni. Dr. Fleischmann Sándor: Kapuzárás után. Az iskolák kapui becsapódnak, s az ifjúság két hónapra búcsút mond a könyveknek és a padfaragásnak. Boldog, ki még gyermeksorban van s bizakodó lélekkel várja az uj tanévet. De vájjon boldog-e mind, ki végleg lerázta magáról az iskola porát és kezében a végérvényes bírónyitványnyal vagy diplomával, — keserves, hosszú évek eredményével! — belépni készül abba a rejtelmes, félelmes ősrengetegbe, amelyet életnek és társadalomnak neveznek. Ahol szörnyű példákkal igazolódik Darwin rideg tana־ a létért való küzdelem. E kérdésre szinte fáj megadni a választ. Czikk-témának sem érdekes, s mégsem tudok megválni tőle. Mert úgy vélem, nagy veszedelemnek viszi elébe a mai generácziót a szülők beteges ambícziója és hiúsága. Mindenki úr akar lenni. Úr, nem csak a maga függetlensége és jómódja szerint, de a divatos fölfogásnak is megfelelőleg. Tehát diplomás ember: orvos, ügyvéd, mérnök és tisztviselő. Én értem az apai vágyat, mely e kívánságnak a gyermekkel szemben ad kifejezést: »légy különb nálamnál; ha én szegény vagyok, légy te gazdag; nekem hajladozni kell mindenki előtt: görbüljenek meg majd' te előtted az emberek.« Amig az életpályák előkelőbb útjain nem tolongott akkora sokaság, mint napjainkban, ennek a kívánságnak volt értelme De ma már, — nyíltan kimondom, — gyermekének megrontója az a szegénysorsú apa, ki fiát diplomához kötött pályára bocsátja. Tanár vagyok és alkalmam nyilik betekinteni az ifjúság lelkébe Milyen sötétséget látok néha. Ahol virulnia kellene üde és illatos virágokkal az idealizmusnak, a szépért és nemesért , való hevülésnek, ott nem találok egyebet korán letarolt ősznél. Irigység, elégületlenség és az anyagi javaknak mohó szomja töltik be nagy részét az ifjaknak, kik a világba készülnek kilépni. Hová tűnt el az az ósdi mondás, hogy nagy emberek csak szegénysorsú szülőktől származnak? A mi magyar társadalmunkban mást látunk. Az az orvos, vagy ügyvéd, aki mint gymnasiumi tanuló kegyelemkenyéren tengődött, mint egyetemi hallgató végigkoplalta a szemesztereket és kopottas ruhákban, piszkos hónapos ágyakon hentergett, amikor végre önállóvá lesz, éhes farkas étvágyával és kegyetlenségével veti magát a vagyonszerzésre. Mit neki a tudomány és annak előbbrevitele! Bírni akarja mindazt, amit nélkülöznie kellett, amit épen azért tart legfőbb földi jónak, mert nem volt benne része. Az ifjú évek emlékei kitörölhetetlenek. Akinek lelkében meghalt az idealizmus, amikor annak tulajdonkép föl támadnia kellett volna: az, tegye bár a vakszerencse gazdaggá és hatalmassá, a társadalomra nézve csak nyűg és csapás marad. Magyarországon odajutottunk, hogy szegény ׳ sorsú, világbalépő tanult embereknek meg kell vívniük a strugle for life-ot. Nincs elég fóka a diplomás eszkimók számára. És mégis, a legkisebb falu szatócsa is arról ábrándozik, hogy fiából »úr« legyen. Jövőbe tekintő szemei csak a jólétet látják, melybe fia majdan eljut, de nem látják meg az odavezető út töviseit, melyek megtépdesik a magasra törő ifjú lelkét és amelyek szúrásai alatt el is vérezhet, mielőtt czélhoz érkezett volna. Ezeket az apákat szent kötelesség fölvilágosítani, hogy mondjanak le ábrándjaikról és rideg, kihalt szivű diplomás emberek helyett, önérzetes, meleg kedélyű és az emberiséget szerető egyszerű iparosokat és gazdákat neveljenek a haza számára. Különösen a zsidóság kell, hogy gátat vessen az úgynevezett lateiner pályára való özönlésnek. Szép, ha a fa sok gyümölcsöt hajt; óvatos kertész azonban a fölösleges hajtásokat előbb lényesi, mielőtt magának a fának baja esnék. A magyar zsidóság alig félszázad alatt nem csak elfoglalta mindazon pozícziókat, melyekre fiainak tehetsége és szorgalma által joggal számot tarthatott, a politikában, társadalomban, közéletben, tudományos és irodalmi tereken, hanem már túltermést is produkál. Ezt be kell látnunk, mielőtt visszahatás támadna, mielőtt a túltermés produktumai elhullanak az éhségtől, mint az a szegény orvosnövendék, kit tavaly szedtek föl amentők Budapest egyik piaczán.