Egyenlőség, 1901. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1901-05-19 / 20. szám
G EGY E *TI más szóval: a magyarok, mielőtt a törökök szomszédjai lettek, más népekkel is érintkeztek, olyanokkal, melyek az árja (indogermán) családhoz tartoznak és ennek az érintkezésnek a magyar nyelvben meg vannak a nyomai. Ezeknek a nyomoknak a nem éppen könnyű kiderítését tette a mi tudósunk feladatává és kutatásainak eredménye az a majdnem hétszáz (700) oldalnyi könyv,melynek a czímét fent közöltük. Ez a terjedelmes könyv, mely külömben csak első kötete a műnek, megismertet bennünket a kérdésnek mivoltával és történetével, azután azoknak a magyar szóknak a jegyzékét hozza, amelyeknek árja eredete bizonyosnak, vagy legalább is nagyon valószínűnek veendő. Szójegyzéknek nevezi szerző könyvének ezt a részét, de valósággal nem jegyzék az, hanem az alapos, érdekesnél érdekesebb tanulmányoknak hosszú sorozata, melyek a nem-szakembernek is élvezetes olvasmányt szolgáltatnak. Legyen szabad Munkácsi fejtegetéseiből egynéhány példát felhoznom. Az arany és ezüst szók az Avesztából (régi perzsa nyelvből), illetőleg Osszétből származnak, ahol ezeket a nemes fémeket zaranya- és anzesternek hívják. A magyarral rokon nyelvekben az aranynál a kezdő z is megvan , így a vogulok és osztjákok sarni-nak, a zűrjének zarni-nak nevezik. A zaranya alapértelme : izzó, sárga; ugyané szónak töve a rokon szanszkrit nyelvben annyit is jelent, hogy »haragudni«, lévén az izzás és a harag rokon fogalmak (vesd össze: vor zorn feuerroth werden). A magyar árva a szanszkrit archa szóból eredt, mely gyöngét, kicsinyt, fiatalt jelent; megtaláljuk ezt a szót a szanszkrittal rokon görög nyelvben is, ahol orphanos teljesen egyértelmű a magyar árvával. A magyar ispán-t eddig szláv [zsupán] eredetűnek tartották, de Munkácsi nagy alapossággal kimutatja, hogy akkor a magyar zsupánt mondana, mert hisz ez jó magyarosan hangzik. Az ispán alak »span« eredetire mutat (mint istálló stall-ból, iskola schola-ból stb.), ez pedig megvan az ős-árja nyelvekben, pl. a Pahlavi-ban (régi perzsa dialektus), ahol »nyájőrzőt«, juhászt jelent, amiből könnyen fejlődhetett mai magyar értelme. Ugyancsak az árjából ered az »ur« is. Mindezeknek a bővebb fejtege־ tését megtalálja a szíves olvasó magában a könyvben. Egybevetéseinek körébe szerzőnk természetesen belevonja a sémi (héber, arabs stb.) nyelveket is. Nem tudom, sikerült-e ebben a néhány sorban a jelzett műben felölelt tárgynak messzeható jelentőségéről némi fogalmat nyújtanom. Nem ezérem, nyelvészeti irodalmunknak e legújabb termékét itt érdeme szerint méltatni. De, ami a könyvnek ezen a helyen való felemlítését megmagyarázza, s egyszersmind kötelességgé teszi, az az a körülmény, hogy szerzője senki más, mint a pesti izraelita hitközségnek kitűnő tanfelügyelője, Dr .Munkácsi Bernát. A ki tudja, mily páratlan lelkiismeretességgel és ernyedetlen szorgalommal végzi ő tanfelügyelői tisztjét; hogy milyen komolyan és szigorúan veszi hivatalát — csak egyet hozok fel például: a hitoktatást, és erre nézve a zsidó iskolaszékek tagjait hívom fel tanultul —, az bámulni fog azon, hogy honnan veszi Munkácsi az időt, amely az ilyen nagyszabású munkának csak mechanikai leírására is szükséges ! Pedig milyen nagy kiterjedésű előtanulmányokat igényel az ilyen összehasonlító nyelvészek műi És az »Árja és kaukázusi elemek a finn- magyar nyelvekben« Munkácsinak nem első ilynemű dolgozata, mert mögötte a finnugor nyelvtudományra vonatkozó értekezéseknek és könyveknek egész hosszú sorozata áll, melynek betetőzésekép tekinthető a szerzőnek ez a legújabb alkotása. Nem akarom Munkácsit magasztalni. A virum cano־ t méltóbb tollakra bízom. Hanem éppen ebben a mi, felekezeti érdekeket szolgáló lapunkban fel akartam hívni hitfeleim figyelmét egy olyan zsidó tudósnak a könyvére, akire méltán lehetünk büszkék, aki nemcsak nemzetének, a magyar nemzetnek, hanem felekezetének is díszére, dicsőségére válik* Peisner Ignácz. * Talán illik e helyen arra a nagy szerepre figyelmeztetni, melyre zsidó tudósaink a nyelvészet terén tettek szert. Ép etlapokban vesztettük el Halász Ignáczot, aki a kolozsvári egyetemen képviselte a finn-ugor nyelvészetet, melynek ő is Munkácsi és mások mellett kiváló művelője volt. Czikkiró. Magyar históriai nyomok héber történet-íróknál. — Irta : Dr. Kohn Sámuel. — (2. Folytatás.) A belgrádi ütközet. 1456. 43. 1. »Mohammed látván, hogy még a csillagok is küzdenek ellenségei ellen s hogy Szerbia népe őt meghivta, azt mondá : »itt a tettnek ideje !« Sereget gyűjtött, mely 150,000 harczost számlált, s Magyarország felé fordult. A hegyeken átkelt s a Száva folyóig ment. Erre Juan bibornok kit a pápa küldött ki. Német-, Cseh- s Magyarországon szintén sereget gyűjtött, mert Kapisztrán János szerzetes a nép előtt beszédeket tartott, melynek a pápa nevében a paradicsomot ígérte. S hittek szavaiban ; ezek száma 40,000 volt. A vajda szintén gyűjtött gyalog s lovas hadat, s igy jutottak határuk szélén fekvő Belgrád városához. Mohammed ezalatt közeledett, a Duna partján Belgrádot körültáborozta és sok ideig vívta. Falait naponként döngette, de a város lakói és zsoldosai is fegyvert ragadtak és bátran ellenálltak. A falakat ugyan lerontották, a városhoz közel is jutottak, de bevenni nem tudták, mert a városnak népsége oly keméynyen tartotta, mint azelőtt, midőn a falak még állottak. Mohammed haragra gyűlt s parancsot adott, hogy az ostromot éjjel-nappal szünet nélkül folytassák; a falakat serege közt felosztotta, hogy víjják. Ekkor sok nép hullt el. Estefelé Mohammed maga a testőrségével közeledett, hogy lássa, várjon kezébe adja-e Isten a várost ? De a lövészek a falról lővén le, jobb kezén megsebesítették, mire erejét veszítette és sátrába vitetett. Ekkor bátorságuk csökkent, a várostól elvonultak s az ostrommal felhagytak. A faltörő ágyúk hátrahagyásával a táborba visszatértek. Az éjnek sötétségében onnét elindultak s visszamentek Görögországba. Mohammed szégyennel jött vissza, szive meg volt alázva, s azóta nem beszélt többé oly gőgösen mint ennek előtte, mert lelke el volt keserítve. Valahányszor Belgrádról beszélt, mindig haragra lobbant.« Szulejmán Nándorfehérvárt elfoglalja. 70 a 1. »Az (1520-ik) év vége felé Szulejmán elhatározta, hogy a Magyarország határszélén fekvő Nádorfehérvárt víni fogja, hol az Amuráttól és Mohammedtől a magyarok által elfoglalt hadi szereket a templomban őrizték. Szulejmán már Szófiáig ment s a magyarok még mit sem tudtak, ott maradt egy ideig. Akkor (11.) Lajos, Ulászló fia, Magyarország királya volt, egy ifjú, kinek mindenét felfalták az előkelők, s kinek nem volt elég ereje és késedelmeskedett is segítségére jönni (a városnak). Szulejmán Nándorfehérvárt megszállta, falait soká törette, ostromolta s erős kézzel bevette azt 1521-iki augusztus 20-án.Bl) Ebben a háborúban sokan megölettek. Szulejmán az egész lakosságot száműzésbe vitte magával, s miután a várost׳ őrsereggel ellátta, országába visszatért.( 21) így 33Z eredetiben ול״יבירארנ סדד״וביאו , Jovtusnál i. h., u. o. :Carolliae Vojvoda.« NLŐSÉ G. 1901. május 19.