Egyenlőség, 1911. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1911-06-01 / 23. Jubileumi szám
1911. június 1. Az Egyenlőség jubileumi száma meleget, hitünknek uj fuvallatot és a reményeknek minden eddiginél biztatóbb sugarát hinti a megtespedt lelkekbe. Íróink, költőink, tudósaink fegyelmet tartó, öntudatos, büszke táborkara az írás ragyogó képességével, az erény törhetetlen erejével követeli vallásunk egyenjogúságát. Nemzetünk legjobb elméit foglalkoztatják és járják át ekkor az Egyenlőségnek vallásos erőtől duzzadó és szenvedélytől hazafias izzó cikkei. S a hűség népe, a magyar, megérti a vallás klasszikus népének, Izrael szivének hűségét. A magyar nemzet, mint az örök honszerelem harcosa tudta csak igazán méltányolni a zsidónak szenvedélyes honszerelmét, eme történeti erényét. Csak a magyar tudta megismerni lelkét, hitét a történelem világításában. Hitvitázó kétely, késlekedő fürkészés nem férkőzhetett szent vallásunkhoz, mert jól tudta koronás királyunk és jól tudta nemzetünk törvényhozása, hogy a vallás, mely Izrael dicsőséges múltját és munkás jelenét szülte, elismerésre, befogadásra méltó , és az Egyenlőség ma büszkén állíthatja oda működése egyik legfényesebb eredményéül a recepciót. A magyar zsidók önérzete. Még abban az időben, amidőn a vallásos érzés mélyebben hatotta át a zsidók kedélyét, amidőn még zsinagógáink ájtatos hívekkel voltak teli minden egyházi szertartás alkalmával, amidőn még a családokban éberebb szemekkel őrködtek a zsidó gondolkozás szeplőtlen tisztaságán, felesleges volt oly intézményekről gondoskodni, amelyek az együvé tartozás kötelékét közöttünk megerősítették. Az évezredes megszorítás, amely felekezetünkre nehezedett, önkénytelenül is egymásra utalta a híveket. A hitélet akként alakult ki, hogy az nem szorítkozott csupán az év néhány napjára, vagy jobb esetben a nap néhány órájára. A nap minden szakában érdeklődés mutatkozott közösségünk minden intézménye iránt. És a kisebb, sőt nagyobb helységben is akár csekélyebb, akár jelentékenyebb számban letelepedett zsidók összessége egymás iránt meleg érdeklődést tanúsított. A hitközség minden tagja kivette bármelyike öröméből és gyászából részét. És az együvétartozás kapcsa elszakíthatatlan kötelékekkel fűzte őket egybe. A hitélet volt az a terebélyes központot képező fa, amely köré folyondárként csoportosultak őseink. Az idők folyamán ezen a téren változás állott be. A szabadabb mozgás sok örvendetes jelenséget hozott létre körünkben. Ennek első következménye az önállóság. Mindenki a saját gondolkozása és meggyőződése szerint vezényeli élete folyását. Nem csoportosulunk azon központ köré, amely jellegzetessé tette hitéletünk és társadalmi érdekünk megnyilvánulásait. Más, eddig teljesen ismeretlen légkör adja meg életünk lefolyásának keretét. Más célok, más törekvések, más ambíciók intézik lépteinket. És ezek egyike sem alkalmas arra, hogy a hitéletet azon központtá tegye, amely mindeddig a zsidó családok legotthonosabb és legféltettebb kincse volt. Meglazulván azon kötelék, amely eddig erősségünk volt, szent kötelessége kell, hogy legyen minden felekezeti intézményeink iránt érdeklődő, hivatott tényezőnek, hogy tehetségéhez képest javítson a mostani tarthatatlan állapoton. Az együvétartozás gondolatát azonban semmi sem tudja oly intenzíven megszilárdítani, mint az önerőben való bizodalom, a saját eszménk iránt táplált hit, hivatásunk nagysága és fenséges magasztosságában való missiónk tudata, amit röviden zsidó önérzetnek nevezünk. De, hogy a zsidó önérzet áthassa felekezetünk minden egyes tagját, erre szükségünk van oly orgánumra, amely bíztatóan fenntartja ezen nemes érzést bennünk. Erre nem bizonyult más jobb eszköznek, mint a felekezeti sajtó úgy a külföldön, mint hazánkban. És az Egyenlőség jubileuma a legalkalmasabb arra, hogy dokumentáljuk, miszerint ezen lapok hasábjáról indult ki azon buzdító, támogató, megteremtő eszme és hang, amely a magyar Izraelt önérzetre tanította. Ha hazánkban akad ma lelkes zsidó magyar ember, aki nem reszeli zsidó hitét bevallani, úgy ez nagyon sokban az Egyenlőség érdeme. Örömmel ragadjuk meg a mintegy önként kínálkozó ünnepi eseményt ennek a ténynek a kidomborítására azon szívből jövő kívánságunkkal, hogy Urunk Istenünk az Egyenlőség nagyérdemű szerkesztőjét és egész írói gárdáját sokáig erőben, egészségben, munkakedvben éltesse, hogy továbbra is vezetője legyen a magyar Izraelnek és tartsa ezentúl is ébren bennünk zsidó önérzetünket. Dr. GOLDBERGER IZIDOR, sátoraljaújhelyi rabbi: 113