Egyenlőség, 1916. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-30 / 5. szám
G EGYENLŐSÉG ״ Tauglich ohne Gebrechen!“ Másnap már ezredemnél voltam Óbecsén, ahol az alezredest kértem, hogy ־ már a legközelebbi marsba osszon be. A fronton egy önként jelentkezőkből álló különítményt bíztak rám. Vojniczán egy tíz emberből álló patrust bíztak rám, hogy derítsem fel a falut. A falu tele volt muszkával, de nagy nehezen az első házig el tudtam jutni. Akkor már rettenetesen kezdtek ránk lövöldözni, gépfegyverrel is s miután láttam, hogy tovább úgy sem tudunk jutni, a szélső házat felgyújtottam. A szél a falu felé fújt s néhány pillanat múlva már egész csomó ház égett. Az oroszok alaposan be voltak rendezkedve a faluban, munícióraktáraik voltak ott s nemsokára hatalmas robbanásokat lehetett hallani. Fél óra múlva az egész falu égett s az oroszok éjszaka a nagy zűrzavarban, a tűzvész közepette, fejveszetten menekültek ki az égő faluból. Ekkor kaptam meg a bronz vitézségi érmet. Később, október elején az Ikva partján álltunk. Október tizedikén kaptam azt a parancsot, hogy másodmagammal menjek át az Ikva túlsó partjára s szedjem össze ott a csónakokat, amelyeket találok. Egy malomból kihúztam egy nagy lisztkeverő teknőt és egy lisztkeverő lapáttal evezve a sötét éjszakában át is jutottam, összeszedtünk nyolc csónakot s már visszafelé indultunk, amikor észrevettek bennünket. Ágyúval kezdtek ránk lövöldözni s az egyik gránát ép a legutolsó csónakot találta. Az egész csónaksor felfordult- s mi jó jeges fürdőt vettünk az Ikvában. Ez alkalommal szereztem a kis ezüst vitézségi érmet, na meg a tüdőcsúcshurutomat is. A csónakokból készült aztán az a pontonhíd, amelyen az ezredem átvonult az Ikván. Néhány hét múlva meglátogatott bennünket a trónörökös. Felejthetetlen szép festői látvány volt, ötezer ember állt fel egy völgyben; tiszta, szép őszi nap volt, fent a levegőben vagy öt-hat repülőgép kóválygott s katonazene játszott. Mikor hozzám lépett a fenséges ur, megszorította kezem s mosolyogva kérdezte meg: — Sie sind der alte Herr? ״ Alter Herr“-nek szólítottak engem az egész divízióban, a magyar fiuk pedig öreg apánknak. A trónörökös aztán nagyon megdicsért, s azt mondta, hogy ha valamikor az életben valamire szükségem lesz, forduljak hozzá. Utána Szurmay szorította meg a kezemet: — Öcsém — mondotta — büszke vagyok, hogy te is magyar vagy. Ezután már csak a pozícióharcok következtek, amikor egyhangúan, unalmasan, ramslival teltek a napok a lövészárokban. Az egyik fényszórónk egyik nap elromlott, s engem tizennégy emberrel megbíztak, hogy hozzak egy újat a törzstől. A hideg éjszakában meghűltem . . . Köhögni kezdtem. Most itthon vagyok, ki is szuperáltak már. — Mihez fog kezdeni, Fried bácsi? — kérdeztük. — Sajnos, nincs állásom. Könyvelő vagyok, mérlegképes, a háború tönkretette az üzletemet, szívesen elvállalnék valami kereskedelmi foglalkozást. Talán tudnak az urak valami szerény kis állást ajánlani nekem? Mi továbbadjuk a Fried bácsi kérdését az Egyenlőség nagy, jószivű olvasó közönségének. A rokkant levele. Roth Jenő, az érsekujvári szr. hitk. iskolájának igazgatója, a háború elejétől kezdve a harctéren volt. 1914. október végén orosz fogságba esett és most Szibériában van egy fogolytáborban. Egy onnét a napokban visszaérkezett rokkant katona, Löte Lázár (Székelykál) levélben értesíti Rothgazgató hozzátartozót és többek közt így ír: ״ Roth ur teljesen egészséges. Bánatát, szomorúságát enyhíti a közös sors és a jóbarátok társasága, meg az Istenbe vetett rendíthetetlen hite és megnyugvása az Úr akaratában. Az oroszok őt csodálatosképpen nem rabolták ki. Meghagyták az imaszereit is ... A gyengélkedő szobában van, melynek a legbuzgóbb, legodaadóbb és leglelkiismeretesebb ápolója . . . Nekem — így ir Lete Lázár tovább — elég sok sebem volt. Négyszer sebesültem meg, míg 1914. november havában az oroszok elfogtak. Legsúlyosabb sebem a balkezem három szélsőját shrapnell leszakította. Ennek köszönhetem,hogy mint rokkantat kicseréltek. Azonban én egyáltalában nem érzem magam nyomoréknak és őszintén sajnálom, hogy nem küzdhetek a többi öt testvéremmel (illetőleg 4, mert a legkisebb már elesett) ősi ellenségünk és hittestvéreink elnyomói ellen.״ Négy kitüntetés egy családban. Blaustein Herman földbirtokosnak, Szinyéren (Zemplénm.) 2 fia és a veje szolgál, mind a három tiszti rangban. Sándor fia, hadnagy egy gyalogezredben, az első szerb offenziva során a signum laudist kapta, a visszavonulás során szerb fogságba esett, Nisben volt internálva. Az újabb szerb offenzivánk során sokáig nem hallottak felőle az aggódó szülők, most érkezett meg Olaszországból sürgönye, hogy él. Ifjabbik fia, József, most lett kinevezve soron kívül hadnagynak, midőn sebesülten, mellén az első és másod oszt. ezüst vitézségi éremmel itthonn tartózkodott. Felgyógyulván, önként jelentkezett a legelső menetbe, — azóta már az oroszokkal viaskodik újra. — Veje, Pollák Dezső nyíregyházai hordógyáros, népfölkelő főhadnagy, a Krakó körüli és limanowai harcokban megszerezte a signum laudist és a III. osztályú katonai érdemkeresztet, hősiességéről, bátorságáról csodákat közölt szüleivel zászlóaljparancsnoka. A San körül orosz fogságba került. És hogy az apa, Blaustein Herman, ki már 54 éves ember, se maradjon el a fiai mögött, ő is kivágta a rezet itthon. Még a nyáron történt, hogy Kassa körül két szökevény orosz tiszt megölte az őket elfogni akaró csendőrt. Az eset után a két orosz tiszt a csendőrtől elvett fegyverrel a környéken bujkált és Blaustein Herman, egyes-egyedül elfogta őket. Valahogy bírja az orosz nyelvet és találkozván velük, felcsalta őket kocsijára, azzal az ürügygyel, hogy menekülésüket elősegíti és egy darabon elviszi őket. A két orosz tiszt felült a kocsira és Blaustein szépen behozta őket Szomotorra a csendőrségre, hol lefülelték őket. Blaustein Hermant Zemplén vármegye főispánja legfelsőbb kitüntetésre terjesztette fel. Glück Jenő zászlós Glück Jenő zászlós a 3. honvéd gyalogezredben, most a budapesti Hernád utcai hadikórházban fekszik. Élményeiről a következőket közöljük: 1915 szeptembr 16-án nagyban folytak a tüzérségi előkészítő harcok, amelyek hevességéről a hivatalos jelentések is megemlékeztek. Hajnalban sikerült az olaszoknak, drótakadályaink teljes közelébe férkőzni. Tervük volt, hogy ekrazittal megtöltött 3—4 méteres ólomcsöveket helyezzenek el a drótakadályok között és felrobbantsák. Glück Jenő hadapród szakaszának élén kiugrott a lövészárokból és elfogta a robbantással foglalkozó 4 olaszt. Majd személyes bátorságával magával ragadva szakaszát, a folytonos erős gyalogsági tűzben és kézi gránátharcban visszaverte az 5—6 szoros túlerőt, sőt számos foglyot is ejtett. Bátor és vitéz magatartásért soronkivül zászlóssá léptették elő és megkapta az I. oszt. ezüst vitézségi év:־־ c t. Fotonos, állandó harcok közepette közelgett 1911. január 30.