Egyenlőség, 1922. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1922-06-24 / 25. szám
2 ■rvá : Vájjon fiízhntünk-e az új Belügyminiszterben ? Hiszen ugyanakkor, amikor a ,,liberális“ nyilatkozatokkal viszonozza a tisztviselői kar üdvözlését, a felügyelete alatt álló székesfővárosi illetőségi ügyosztály a legkülönbözőbb zaklatásokkal akarja a zsidóságot megakadályozni abban, hogy a trianoni békeszerződés rendelkezései alapján magyar állampolgárságukat fentarthassák. Vájjon elég erős lesz-e a belügyminiszter, hogy az alantas hatóságok beidegzett és immár bevezetett, gyakorlatra épülő antiszemitizmusát letörje ? És vájjon, ki lesz erősebb ? A belügyminiszter-e, vagy Balogh Ferenc, aki éppen e héten kapott amnesztiát és akit a szabadság első útja visszavezetett Izsákra, hogy onnan azt az egyetlen zsidó asszonyt, özv. Krausznét is kikergesse, aki a belügyminiszter elődeinek az erkölcsi támogatásával jutott vissza boltjába és lakásába. És mit várjunk az új kereskedelmi minisztertől, meg fogja-e szüntetni tudni azt a példátlan közigazgatási antiszemitizmust, ami az iparigazolványok kiállítása körül folyik, erősebb lesz-e ő, mint a Baross Szövetség, amely rokkant zsidó katonák iparigazolványait megtámadva, szembehelyezkedik a közigazgatás hatóságaival is. Meg fogja-e szüntetni a zsidó kereskedőknek és iparosoknak azt az üldözését, amely a cukorka-árusoktól kezdve a nagyvállalatokig lehetetlenné teszi a zsidóknak a gazdasági érvényesülését ? Nyílt, kérdések ezek, amelyekre ma semmiféle választ nem adhatunk. El kell haladnunk az események mellett és várnunk. Két út áll a nemzetgyűlés előtt. Vagy megtagadja a múltját és eltünteti még az emlékeit is annak a szomorú kornak, amely ezt az országot lelki polgárháborúba, lelki meghasonlásba, a gyűlölködés átkába kergette. Vagy lerombol mindent, amit a kurzus alkotott, ami akadályokat és gátakat emelt az ország liberális továbbfejlődésének az útjába, vagy pedig megmarad a szavak liberalizmusánál, a szemfényvesztésnél, a külföld számára kitalált reklám-liberalizmusnál. Ha az első utat választja a nemzetgyűlés, akkor örömmel fogunk feléje fordulni és örömmel nyújtunk kezet annak a többségnek, amely mögötte áll. De ha nem váltja be a reményeket a nemzetgyűlés kormányzópártja, akkor minden szeretetünkkel, minden ragaszkodásunkkal, lelkünk minden melegével, minden reménységünkkel át fogjuk ölelni az ellenzéket, mint az ölelő karok a zászló nyelét és imáink, reszketésünk, aggódásunk és minden vágyunk kísérni fogja azt az elszánt és dicső szabadságharcot, amelyet az ország polgárainak a jogaiért, gazdasági és kulturális feltámadásunkért, és a gyűlölet sárkányának az elpusztításáért folytatnak. A három kurzuslovag távozása írta : Mezei Ernő* Nem dőlünk be egyhamar sem a miniszterelnök liberális frázisainak, sem az új kormánypárt hangulatos fogadkozásainak. Az utolsó három év tapasztalatai után mindenki meg fogja érteni az optimisztikus várakozásnak teljes hiányát a magyar zsidóság részéről. De ha nem is vagyunk hajlandók az urak első rózsás színeváltozását mindjárt a liberális korszak felhajszol lásának üdvözölni, mégis az idők nagy intéjelének vehetjük, hogy a kurzusos kormányzat három legjel־ legzetesebb képviselője, az antiszemitizmus három tipttus hőse kénytelen volt a választások után eddigi helyit elhagyni. Hegyeshalmy búcsút mondott a kereske־ delem kapufélfájának, Tomcsányi, akármily hihetetlenül hangozzék is ez, valahára kiköltözött az igazság komor palotájából, Vass, mint kegyeslelki Hetü, aszkéta hajlamra pap, hátat fordított a magyar kutanác kormányzati otthonának, Bogresentúl 90. anyagi folft gondjait ▼egye magára. Pedig micsoda három nívós ״ wanderburs“, amióta elindultak arról a tájékról, ahol az antiszemitikus bors terem. Bajhik bizony Lemun kritikai seprőnyél sem fogott, amelyik úri háztájék a miniszteri tárca kedvekre való volt, ott alaposan befészkelték magukat Most mégis, mikor a választók fogták meg a bot boldogabb végét ott lenn a goromba ke״ ־!öletekben, sietve hátrálniok kellett. Hát hogy is esett meg, hogy oly kitűnőkarzatférfiak kicseppentek a kurzus folyamatából? Csak nem tehetjük fel róluk, hogy komoly és rendíthetetlen antiszemita meggyőződésüknél fogva nem akarták követni az uralkodó politika ide-oda van elhajlásait és kanyargásait ? A kurzus kurzus״ akár a zürichi tőzsde árjegyzései, akár a budapesti parlamentarizmus táblázatai szerint Azt kell hinnünk, rajtuk is megesett a manapság elég gyakori eset, és bár legkevésbé sem kételkedünk antiszemita érzelmeik őszintesége fölött, ez esetben kissé elspekulálták a külső konjunktúrák számvetését, amennyiben az antiszemitizmus valutájának tartósabb és folytonosabb emelkedését remélték a magyar közvélelmink részéről. Milyen nagy baj ez Tomcsányi úrnak, •• t.allékony igazság és viaszos pecsét őrének, a minden hájjal megkentnek, aki épp oly jól tudott Kun Béla érdes diktatúrájához lapulni, mint a keresztény kurzus kígyózásaiba belekunkorodni. Még csak pár nappal előbb történt, hogy miniszteri hatalmának körében kivághatta az eredeti kurzuspolitikának egyik legerősebb tételét, amikor a duna-tiszaközi rablógyilkosok ügyét ״ a hazafias indok méltatásával átiktathatta az amnesztiálás rovatába. És ma már a szárnyas kurzus egy szeszélyes fordulattal tova röppent tőle, sőt úgy oldalba taszította, hogy törött bordával, ájultan fekszik a porondon. De van az esetnek egy mélységes tanulsága is. Ezeknek a kurzustalanított minisztereknek pályafutása nevezetes világot vet arra a kérdésre, hogy a mai huszadik századból kiütköző magyar közéletben milyen befolyása van az antiszemita szereplésnek a nyilvános karrier és az országos tekintély kialakításában. Egyenesen megmondva, micsoda értéket és tényezőt jelent az antiszemitizmus a miniszteri kvalifikáció megállapításánál ? Sóhajtozva ismételgetjük mindnyájan egymásnak, ebben a szerencsétlen országban, hogy amilyen rettentőn megnehezült feladatokat ró nemzeti létünk mai halálos válsága minden egyes miniszteri tárcára, mindenüvé a legerősebb embereket kellene állítani, mindenüvé olyanokat kellene kikeresni, akik a legátfogóbb elmeerővel a legszigorúbb lelkiismereti felelősséget egyesítik. Ha az isten a mai balvégzetünk ellensúlyozására a lángelmék bő termésével áldotta volna meg az országot, akkor is nagy kényességgel kellene válogatnunk, kinek homlokán fénylik a honmentő küldetés jegye. Ezzel szemben minek bizonyult az antiszemitizmus, mint a miniszteri hivatottság értékmérője? Felelet: Hegyeshalmi, Tomcsányi, Vass. Kétségtelenül a mai nemzeti társadalmunk és országos adminisztrációnk egyes szervezeteinek régi meggyökerezett hiányosságuk, hogy a tehetséget és tudást nem értékelik kellőkép, a szakképzettséget egyáltalán nem veszik tekintetbe. De ahol az antiszemitizmus mint közéleti hatalom érvényesül, ott nem állanak meg ennél a sivár negatívumnál, a tehetség és hivatottság vad lenézésénél. Az sofr szemitizim, ferde szempontja a paszta ignorálást valósággal a megfordított kiválasztásig fokozza fel. A nagy hivatás és felelősség horosat úgy szemeli ki, hogy ki felel meg legkevésbé az arra valóság mértékének, hiszen találja meg a maghialásával leginkább elhpÉáUb MéjdoitsigDkÉL ־ ‹. ' ο\ ! *