Egyenlőség, 1922. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1922-06-24 / 25. szám
*rag.»ftttf»2« immmsm van", és így tovább. Megjegyzem, hogy különös dolog, hogy ugyanezen év szeptember havában, 1920.-ban, beszédet tartottam haladó eszmék megvédelemezésére s azóta soha egyetlen egy ilyen levelet többé nem kaptam. £, amint látják élve vagyok itt. Ezen küzdelmekben nekem, mint sokszor életemben, ha kellemetlenül érzem magam, eszembe jutottak azok a mesék, amelyeket gyermekkoromban hallottam. Eszembe jutott mindig az az egy — nem tudom már hol olvastam, nem tudom teljesen az összefüggést — melyben valakinek fel kell menni egy hegyre, azonban nem szabad hátratekintenie, nem szabad magát megszólíttatnia, nem szabad megszólítania senkit, csak menni kell, menni, másképen elveszett. Ez volt mindig a fejemben, ez a gyermekmese. Nem szabad hátranézni, nem szabad elrettenni semmitől ! És mi volt a vége ? Elmondom önöknek egész bátran. Az, hogy én mertem a zsidóság igaz jogait megvédeni, respektust keltett. Az én ellenfeleim azt mondották, hogy igaza van neki, ha megvédi az ő vallásbelieit, őt meg kell hallgatni. És engem körülvettek akkor, körülvesznek ma respektussal, tisztelettel, sőt mondhatnám, hogy szeretettel. Nem dicsekvésből mondom ezt el, hanem azért, hogy lássák azt, hogy a legjobb védelem, a legpraktikusabb dolog és a legbiztosabb út, ha az ember az ő véleményének bátran, tisztességes módon ad kifejezést, hogy ha megvédi azt az álláspontot, amelyen neki állnia kell és kiáll teljes széles mellel az ő igazsága mellett úgy, ahogy a reformátusok tették, így kell a zsidóságnak is kiállnia széles mellel a maga igazsága mellett! — A sírodnál ... A magyar szociáldemokrata párt parlementi frakciója megjelent a munkások mártírjainak, Somnogyi Bélának és Bacsó Bélának sírjánál. A szociáldemokraták erőt meríteni mentek a vértanuk sirhantjaihoz. Nekünk, zsidóknak is vannak sírjaink, melyekhez zarándokolni járunk. Amerre tekintünk, mártírjaink sirhalmait látjuk. A rákoskeresztúri temetőben ott pihennek Konitz György, Verebély Hugó, Varsányi Géza, Landau Adolf, a komáromi mészáros, a fegyverneki orvos, az erzsébetvárosi korbeli pokolgépmerénylet áldozatai, a solti hármak, a Getler-család tagjai ... És mienk a Duna-Tisza köze kis zsidó temetőinek sok-sok sirkantja, a dunántúli pogromok temetőkben és temetőkön kívül elpihenő áldozatai és ... de minek is folytassuk. Mi is emlékezünk . . . Egy zsidó hitközség pusztulása A pogromoknak és atrocitásoknak a zsidóságra nézve szomorú következményeit mutatja ez a levél is, amelyet e héten küldött az Egyenlőséghez a polgárdi hitközség elnöke . Az 1919. évi szeptember 5-iki atrocitások alkalmával — írja a hitközségi elnök — "13 tagból állóhitközségünk teljesen szétoszlott, a későbbi idők folyamán 9 család visszatért, ezek közül csak hatan vagyunk abban a helyzetben, hogy hitközségi adót fizethetünk, de a fosztogatás olyan súlyosan tönkre tett bennünket, hogy jelenleg nag jobb terhet elviselni nem tudunk. Szép rendezett hitízségünk volt, megfelelő hitközségi épületekkel. Csinos templom, kántor, tanító és szolga lakással, iskolahelyiséggel. Ezek az épületek az idő viszontagságai miatt teljesen tönkrementek, a tetőzetet a vihar összetépte, két évig senki nem gondozta, így igen siralmas állapotban van. Most mégis szeretnénk egy kicsit rendbehozatni, de természetesen minden megerőltetés mellett sem tudjuk a szÜkségtetőkét összehozni. Ezért most a tekintetes Szerkesztő Úrhoz fordulunk azzal a kéréssel, ha b. lapja éltal támogatna bennünket és talán a jószívű hitsorsosok fognak segíteni ahhoz, hogy hitközségi épületeinket egy Mmó rendbe hozhatjuk. Az annak idején történt esetnékeit újból felsorolni, mert az akkor felvett amit a panaszirodában személyesen leadg■ Ittaenlőség közölte is... ... [ Mfl&Édta** nevében fkeuUck Cwula, Pécsi idillek _ (Az ״ Egyenlőség" pécsi tudósítójától.) A must heti atrocitások főszereplőit: Nesz és Vargai, a rendőrség Oberhammer Antal v. rendőrkapitány-képviselőjelölt és Fischer főispán erélyes fellépésére sokat edd tette. Oberhammer ismételten bebizonyította ezzel a tettével, hogy a város békéjét mindenek fölé helyezi és most már semmi sem tarthatta vissza a pécsi zsidóságot, hogy de őmelléje álljon. Meg is választották. Azonban a rendőrségen humánus emberek vannak. És Török rendőrfőkapitány nem tudta volna úgy látszik elviselni azt, hogy ilyen meleg időben két fiatal embert zárt helyiségben tartsanak, ami úgy az egészségnek, mint a közbiztonságnak árt és — nem tudni miért — de 24 óra múlva Nesz és társa vígan sétáltak ismét a korzón, bikacsekkel barátságos pillantásokat (még jó, hogy csak azt) küldve a zsidók felé. Első pillanatra mindenki meg volt lepve, azután —a választás lévén — kissé elhalványodott az ügy. Azonban csak rövid időre, Tizenhatodikén este .Alikor egyik tekintélyes pécsi kereskedő egy pesti vendégével ment haza a színházból, amikor Neszék — összesen hatan — megállították őket és inzultálni akarták. A megtámadottak egyike, látva az igen tekintélyes harci eszközöket, rendőrért kiáltott, mire a társaság kereket oldott. Azonnal jelentést tettek a rendőrségen, ahol kiadták a parancsot a fiatalemberek előállítására. Ezalatt hőseink egy mulatóhelyre mentek, ahol két zsidó fiúba kötöttek bele, az egyiket ököllel úgy orrba vágták, hogy az illetőnek vér alá futások keletkeztek az arcán. Csak egyszer, mert a következő pillanatban az ébredők tapasztalhatták, hogy a közmondás igaz: a botnak két vége van. Időközben megérkeztek a rendőrök és magukkal vitték Neszt és Vargát. Tehát most újra lakat alatt vannak. Tehát jelen pillanatban újra közbiztonság van Pécsett A chasszidismus költészetéből Kol Nidre. Kolnidre estéjén az összes chasszidok egybegyűltek már az imaházban s várták a mestert De a rabbi nem jött. Ekkor egy asszony igy szólt: — Ejnye... úgy látszik, még nem kezdik el egy darabig... siettem hazulról s otthon egyedül van a kisgyermekem. Hazamegyek. Megnézem, nem sir־ e ? S néhány perc múlva ismét itt vagyok. S hazafutott. Otthon csöndes volt a ház. Óvatosan lenyomta az asszony a kilincset s fejét bedugta az ajtón. A szoba közepén ott állt a rabbi. Karjában tartotta a gyermeket s ringatta. Útban a zsinagóga felé, a Rabbit megállította a gyermek sírása. Betért a házba, megnyugtatta a picit s csak azután folytatta útját, hogy a gyermek elaludt. Wolf, a zbaraei. A cselédlány, Rabbi Wolf felesége megharagudott a cselédjére. Azzal vádolta a leányt, hogy összetörte a holmiját és követelte a kár megtérítését. A leány tagadta, hogy bűnös lenne. Szó szót követett, végül az asszony elhatározta, hogy fölkeresi a város főrabbiját, döntse el az a pert. ־ Amikor ezt Rabbi Wolf látta, ő is ünneplő ruhájába öltözött. —־ Miért öltözködél ünneplőbe ? —־ kérdezte tőle a felesége. — Mert veled megyek a törvény elé.Az asszony azt felelte, hogy ez nem lenne dlió dolog, de még szükség sincsen rá, minthogy ő maga , is tudja, mit kel mondania a bíróság előtt.. . . ■ . — Te tudod ׳— felelte a caddik. ל— Te tudod, de az a szegény árva leány, akinek szószólója gyanánt megyek veled, az nem tudja-S kivegye őt pártfogáséba, ha nem én !