Egyenlőség, 1922. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1922-06-24 / 25. szám
IAllW lAJiMuS* IftSL jttmu*24 A S JCKTI TITAJOS TITKA EMLÉKEK SÖTÉT IDŐKBŐL IRTA: 811 BO ICSI MIKSA .A # A MESTER HÁTRAHAGYOTT IRÁSAXBÓB ' A csodarabbi pár perc múlva megnyugodott, mireazzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy ki küldött ? Azt feleltem, hogy senki. Magamtól jöttem, mert engem is csak úgy éget Izrael szégyene, mint őt Meg lehet győződve a rebe, hogy ha én olyan szolgálatot tehetnék az igazságnak, aramőt a rebe tehet most, én akár egy évre is elcsukatnám magamat _• *— Asráj laj ve-asráj chelkaj ! felelt lengyel kiejtéssel héber mondatban a rabbi. (Boldog ön és boldog az ön osztályrésze.) " A rebe eme áldó szavai egészen fellelkesítették a róshakoholt. — Hát akkor mégis jól tettem, szólt kezet ,dörzsölve örömében, hogy ezt a pödört bajuszú és borotvált arcú embert idehoztam. *—Jól tette, reb Naftole, — felelt a rebe. Mert lesz eredménye útjának. Az Ég sugallta neki, hogy idejöjjön. Bizony Isten, nem hiszek és nem hittem akkor sem a csodarabbikban, de azért nem tagadom, hogy e szavakra különös meleget éreztem szívem tájékán. Persze, hogy a hiúság volt, mely ott megmozdult. Mindegy , az az áldás, az a biztatás nagyon jól esett. * * יΣ^'י— Mi hát a tervet kérdezte később a rebe, miután megismertettem a helyzettel, melyről különben elég jól volt informálva és miután magamról is elmondtam neki egyetmást és bemutattam némi jártasságomat — tudtam, hogy leginkább ezzel fogom megnyerni — a kabalisztikus irodalomban. A Szóharral, a SzéferJedirával, az Raziel Hammalachcal, a Kedusath Lévivel, a Noam Ehmedcel és más régibb és újabb könyveivel a kabaláknak, melyeket talmudistáink annyira elhanyagolnak, csak úgy dobálództam. Mondom, hogy készültem, ő azonban észrevette szándékomat és rátért a talmudra. Mintha csak azt mondta volna : azt hiszed, fiam, hogy egyedül a kabaiak az én irodalmam, otthon vagyok én a talmudban is. De mennyire otthon ! Föltétlen ura volt annak az óriási irodalomnak, melyet a véghetetlen óceánnal hasonlítanak össze. Szédületes volt, mikor valamely témáról szólva, emlékezetének minden megerőltetése nélkül fölsorolta a szétszórt helyeket, melyek a különféle maszkdhtákban, kodicesben és deciziókban előfordulnak. Roppant tudása, csodálatos emlékező tehetsége valósággal megdöbbentett. Úgy éreztem, mintha kezdtem volna félni tőle és mintha akaratom és meggyőződésem ellenére kezdtem volna érezni, hogy mégis csodaember, aki előtt állok. Megcselekedte velem azt, hogy megkérdezte, hogy a talmud melyik részét ismerem legjobban- Kethubóth traktátusát említettem, melyet 13 éves koromban betéve tudtam. Mutatott Ő erre csodáket Kethubóthban. Négyféle módon magyarázott min- Ben tételt, melyet csak említettem és mikor a betümagyarázatra tért át, melynek segítségével a talmud mint állítását visszavezette a Bibliára, égéssé■ oda voltam az ámulattól. Csak egy félóráig tartott a talmudi tűzisjáték, de lenyűgözött, alávetett magának. Tudtam, hogy a* a szándéka, tudtam, hogy produkálja magát, a hatás rrig** óriási ▼oá. *■־־־ A zsidó tudomány milyen halhatatlan nagyjává ▼ált volna ez az ember, — gondoltam magamban produkciója végén, — ha meg volna a szerszáma, — valamely európai nyelv ismerete — hogy tudását a művető világgal is közölje. Mondom, ezt magamban gondoltán! A rebe rámnézett és szólt . Akkor elterelődtem volna az igaz tantól és a haszontalan világi ismereteknek szenteltem volna időmet. Nem láttam ebben csodát. Mint okos ember, mint pszichológus, ki évek óta gyakorolta azt, hogy behatoljon mások Jelly világába, kitalálja mások gondolatát, könnyen elképzelhette, hogy a magam fajtájú emberben milyen gondolatok támadnak az ilyen produkció alatt De hadd térjek vissza oda, ahonnan kiindultam. — Mi hát a terve ? kérdezte reberel Zalmen Leibele. Közöltem vele a tervemet. Herskó tutajos azt vallotta, hogy ő hullát szállított A hullára ráadták a Solymosi Eszter ruháját. Tisza- Lökön aztán úgy tett ő és társai, mintha ott találták volna a halottat, hogy azt higyjék, hogy az Solymosi Eszter teteme és hogy azt a hitet keltsék, hogy a leány a Tiszába fúlt, kit most megtaláltak. Nos, mi tudjuk, hogy ebből egy szó sem igaz. A zsidóknak nem volt meg Solymosi Eszter ruhája, hullát sem szállítottak, mert az a talált holttest Solymosi Eszter holtteste. Az igazság az, hogy a'rituális vádat kovácsoló társas,' ׳ eszelte ki a hullámztatás esetét. Nagyon erősen volt enyagirozva, vége lett volna, ha elhiszik az igazat, hogy t. i. az egész tiszaeszlári esethez a zsidóknak semmi közük. Csakhogy Herskó mégis tett ilyen vallomást. Miért tette hát, ha nem igaz ? Azért, mert kényszeríttették rá. De hogyan, miként ? Ezt kell megtudni, ez a fontos. Ha bevilágítunk abba a boszorkánykonyhába, ha be tudjuk bizonyítani, hogy tilos eszközökkel hamis vallomásra késztették a tanukat, hogy egyenesen bűnt eszeltek ki, melyre embereket preparáltak, sokat tettünk az igazság felderítése érdekében. Rá kell tehát bírni elsősorban Herskót arra, hogy mondja meg, mi történt vele, hogy bírták a kezdettől végig hamis vallomásra. Erre kell a rebe segítsége. Herskót, ki maga is zsidó, idézze maga elé a rebe. Beszéljen a lelkére, hogy mondja meg az igazat, a többi magától jön. — Nem ismerem a Herskót, felelt most a rebe, de annyit hallottam róla, hogy roppant alacsony intelligenciájú ember. Hogy mióta a vizsgálati fogságból szabadult, alig akar valakivel szóba állani. Remeg, ijedezik, ha törvénybeli embert lát. Ezt nem jó ide behozni. Mindazonáltal beleegyezem, jöjjön ide, de elébb tegyenek más után kísérletet. Menjen ki hozzá Szeklencére. Igaz, hogy nem ismeri, de ez nem baj, küldök magával egy idevaló tekintélyes embert, kit Herskó sokáig 8101־ gált. Küldök levelet is, melyet fölolvashatnak neki, mert ő maga nem tud olvasni zsargon nyelven sem. Ha nem boldogulnak vele, ám legyen. Akkor be fogom hozatni, akármilyen veszedelemmel jár is. Ebben netán meg is állapodtunk. ״ Folytatjuk. ♦ ♦