Egyenlőség, 1922. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)

1922-06-24 / 25. szám

I. 1922. Június 24 EGYENLŐSÉG tekintet nélkül összesereglett gyászoló közönséget. Az elhunytban dr. Bárd Imre, volt külügyminiszteri osztály­­tanácsos, budapesti ügyvéd, nagyanyját gyászolja. — ötvenezer korona a zsidó művészeknek. L­o­n­k­a­i Arankáié 50.000 koronát adományozott az OMIKE Mű­ barátok körének, mely mint az OMIKE egyik szerve, a képzőművészeti iskolákból kizárt zsidó növendékek mű­­vészi kiképeztetésének anyagi terheit viseli. E helyütt megjegyezzük, hogy az OMIKE a kizárt növendékeknek nemcsak oktatásáról gondoskodik, hanem számukra grafikai műhelyt is felállított, ahol már eddig is szép és sikeres munkásságot fejtettek ki.­­ A zsidó gimnázium vasárnap, június 25־ é­n, dél­­előtt 10 órakor a Gyephockey Club pályáján (Aréna-út­­és Thököly-út sarkán) tartja meg évvégi torna-, atlétikai-, vívó- és játékünnepét Ünnepén az iskola szívesen látja minden barátját. —* Harmincezer koronás adomány. Dr. Glass Izor kir. tanácsosnál, a hitközség oktatásügyi h. elöljárójánál a napokban megjelent Senwabacsa Zsigmond new- ’ yarid lakos és 30.000 koronát adott át, melyből 10.000 K-t a vakok intézete, 10.000 K-t a zsidó kórház és 10.000 K-t a zsidó gimnázium részére dr. Feleki Béla rendelke­ . Résiére bocsátott Dr. Glass Izor ezúton fejezi ki hálás köszönetét a nemesszivü adakozónak. !­f— Nyári megóvás Breitfeld szűcsnél, Váci­ utca 10. 1— A zsidó félárvahás év záró ülése. Élénk érdeklődés mellett tar­­totta meg a fiaárvaház árvabizottsága a női választmány részvételével éz­tat évzáró ülését, melyen a pesti izraelita hitközség képviseletében dr. F­e­l­e­k­­ Béla hitközségi alelnök jelent meg. V­i­d­a Jenő elnök lendületes beszéd keretében mutatott rá azon nagy erkölcsi sikerekre, amelyeket a fiú árvaház a saját kebelében létesített új Intézmények, nevezetesen az állandó nyilvános istentiszteletek rendszeresítése, a tanoncsorban lévő növendékek boldogulását előmozdító ú. n. men­­tori intézmény és egyéb a növendékek testi és szellemi jólétét szolgáló intékedések stb. révén a lefolyt évben elért. Egyben meleg szavakkal köszöntött# alsóterényi A ט e­r Róbert pénztári elöljárót az Intézet alelnökévé történt kinevezése alkalmából. A Kabos Géza ügyvezető igazgató előterjesztette ** 1021■ évi jelentést, mely az intézetnek 150 árva-, ezek között 82 hadiárva nevelése, oktatása, ellátása, to­­vábbá 60 tanoncárvapiac gondozása és felügyelete érdekében folytatott nemes, de nehéz munkásságáról számol be részletes adatokkal. Az árvabizottság az elnök és elöljáróság, nemkülönben az ügyvezető igaz­­gató iránt nyilvánított hálás elismeréssel vette tudomásul, valamint egyhangúlag elfogadta az A­u­e­r Róbert pénztári elöljáró előterjesz­­t ésében ismertetett évi zárszámadásokat és az 1922. évi költsége­lőirány­­zatot is, mely előbbi révén szomorú érzéssel kellett megállapítani, hogy a­z 1921. év közel félmillió deficittel zárnl és hogy az utóbbi szerint az 1922. évben a szükségletek mintegy 6 millió koronát igényelnek, amelyekkel szemben az intézet alapjai csak mint­­egy félmillió korona jövedelmet szolgáltatnak, úgy hogy több mint ötmillió koronát tesz ki az az összeg, mely az intézet jelenlegi keretekben­­élő fenntartásához az 1922. évben előreláthatólag szükségeltetni fog. Az intézet vezetősége törhetetlenül bízik a magyar midóság kipróbált áldozatkészségében, mely mindenkor megnyilatkozott, amidőn özvegyek ás árvák felkarolásáról és megmentéséről volt szó és nem engedte, hogy a sors mostohái a pusztulásnak maradjanak kitéve. Dr. Feleki Béla hitközségi alelnök köszöntötte ezután az árvaház elnökét, V­i­d­a Jenő vezérigazgatót, valamint az intézet elöl­­járóságát és női választmányát, a pesti izraelita hitközség nevében hálás elismeréssel és köszönettel adózva azért a minden zsidó szívet örömmel és büszkeséggel eltöltő humánus munkálkodásért, mellyel a fiúárvaház ez elhagyott zsidó árvák ügyét és általában a magyar Zsidóság érdekeit a lefolyt évben 18 vallásos és hazafias szellemben szol­­gált. Dr. Barna Károly az árvabizottság köszönetét tolmácsolta meleg szavakkal és miután még a számvizsgáló bizottság tagjai, neve­­zetesen Adler Garnin, dr. Barna Károly, E­r­­­i­c­h Emil és Szűcs Bertalan önzetlen fáradozását a bizottság elismeréssel honorálta, elnök as fdlmet berekesztette. ÚJBÓL KÉSZÜL A VILÁGHÍRŰ BALASSA-FÉLE UGORKATJJ ANGOL Gitár-llneveltintézet elemi és középiskolai bentlakó és bejáró tanulók részére. Toldin • Mniesi, fi. Ser. Wilteg­atu 21. Nyári gy­er­mekfidfilőtelep a BALATONNAL és a TATRABAN Dr. Rainis Pál tüdóbetegségeket gyógyító Intézete Budapest, VII., Városligeti fasor (Vilma királyné-tíz) 1113־. Rendelet délután 3״ 161 Margen. - Q»1rz-k­izelés. ~ Oltásai kezelés. — mestersége■ légmell. prizmáé téve• óvok, ן sportcikkekmr S. Vótal, •lódér• ízögépek foyateM*tir 5. ponyva *sinet fTSGBP*"1TM"*TM"" SCHILLINGE!( MIKSA R.T. V., Rudolf-rakpart 7. u. t- én pony­vakölcsönsen. Dr. Réh Béla ElekMueses gyógyintézete az összes modern villamos és sugaras gyógymódokkal Bpest, VII., VII. királyaidal­. (Dr. Ortnwald-ZzaiMtortttK tor^tben) Oyógytt fijda»s«n»—tanai Idegességet, álmatlanságot, fejfájást, szédülést, fül­zúgást, nagyothallá^i dag• zsábot, lsehiást, bénulásokat, geltec-, szív•, gyomor- és bélbajokat, •pekólikát, ágybavizelést, haj­­hullást, rheumát, köszvényt, ütő­­mám érelme­zesedést •ül­ť— Kérjen prospektust ! ־=־* Tataion 1 Józaaf 20­24 •יل— ES MECHTL Henné«­­pasta S. f ! léitBiTrlat let­­tL haltest«« Modern postich­es C^spendréiTili) — Emlék a zsidó hősöknek. A kalocsai izr. hitközség a világhábortiban hősi halált halt és a proletárdiktatúra alatt vértanúságot szenvedett kalocsai és járásbeli hit­­testvérei emléket megörökítendő, imaházában emléktáb­­lt helyez el. Ennek felavatását gyászünnepély keretében junius 25-én délután 5 órakor tartja meg. .►a A st­antföldi gondnok. Weisz Mór boldogkőváraljai lakos, akit jóságáért, szent életéért általánosan nagyra« becsültek, 85 éves korában meghalt. Életének »Atfymzét a saint könyvek közt, imádkozva, tanulva és jótékony­­kodva töltötte. Majdnem negyven évig volt az JBrecz« Ji*zroesu pénzek gondnoka. Ravatalánál fia­ dr. Wei­s­z Ná­tán balassagyarmati hitszónok méltatt­a könnyek közt a m megboldogutt áldott életét A betegen fekvő főrabbi, langretsz Fái helyett Reich J. adott kifejek­et a gyásznak. __________________________________

Next