Egyenlőség, 1926. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)

1926-02-20 / 8. szám

EGYENLŐSÉG 1926 február 20. Igazgató-változás a zsidó kórházban Alapy Henrik az új igazgató Már múlt év júniusában jelentette az Egyenlőség, hogy Benedikt Henrik dr. egyetemi tanár, a nagynevű orvos-professzor beadta le­­mondását a pesti izr. hitközség kórhá­­zában viselt igazgatói állásáról. Benedikt professzor az elöljáróság kérésére ez év elejéig megtartotta állását, de az el­­múlt napokban megkapó körlevélben bú­­csúzott orvoskollegáitól és bejelentette, hogy a kórházigazgatói állását végképen ott­­hagyja. Természetesen megmarad a belgyógyászati osztály élén, melyet nagyszerű munkájával európai tudományos nívóra emelt. A pesti hitközség elöljárósága dr. Alapy Henrik egyetemi magánta­­nárt, a nagynevű sebészt, aki a zsidó­ kórház sebészeti osztályát vezeti általá­­nos tisztelettől övezve, kérte fel a kór­­ház igazgatói tisztségének elvállalá­­sára, amit — mint értesülünk — Alapy ideiglenesen elfogadott. A fővárosban minderről sokat beszélnek. Mint értesülünk, ezek a kombinációk annyi­­ban igazak, hogy Benedikt professzor minden idejét be­­tegeinek és tudományos működésének akarja szentelni és ezért adminisztrációs munkálatokkal nem foglalkozhat. A betegek és gyógyulást keresők ezrei legnagyobb fájdalommal látják a jóságos Benedikt professzor távozását és csak az vigasztalja meg őket, hogy olyan méltó utód került a helyére, mint az aranyszívű Alapy tanár. 70*95 — ״ zsidójáradék‘* * (Az Egyenlőség berlini tudósítójától.) Furcsa kis társaság a németországi anti­­szemiták tábora és ötleteik helyenkint ,valósággal a vicclapok hasábjaira kíván־ koznak. Most is micsoda nagyszem ideá­­juk támadt! Nem elég, hogy a zsidókat pereputtyostól ki akarják kergetni Né­­metországból, nem elég, hogy minden szabad pályát el akarnak zárni előlük, hogy szabályozni akarják a zsidók szü­­letési számát, vissza kívánják állítani a gettót, s most már (átmeneti intézke­­désként) a zsidó­ adót is rendszeresíteni szeretnék ... A ...Tüdeiusbgabe“ néven ismert zsidó türelmi adó századokon keresztül pom­­pás jövedelmi forrása volt a német her­­cegecskéknek, akik kegyesen eltűrték, hogy zsidók élhetnek falvaikban, váro­­saikban, életet, elevenséget hoztak a ki­­halt falak közé és tán nem utolsó sor­­ban hozzájárultak ahhoz, hogy a civili­­záció és a kultúra frissebb­­ lendülettel induljon meg a világtól elzárt álmos né­­met rezidenciákban. Hiszen azt még a legcsökönyösebb német fajvédő sem ta­­gadja, hogy a kereskedelemnek, az áruk kicserélésének, az utazásnak van valami kis köze nemcsak egy ország gazdasági viszonyainak megjavításához, hanem az ismeretek, a tudás terjedéséhez, a fejlő­­dés és a haladás gondolatához is. A zsi­­dók azonban mindennek fejében tűrell­mi adót űzettek és a német krónikák igen szépen számolnak be az egyes her­­cegek udvartartásainak jövedelmeiről, költségeiről kapcsolatban a megtűrt zsidók keservesen kiizzadt talléraival és aranyaival... A Judenabgabe-t elsö­­pörte az idők vihara, mint annyi más rendi kiváltságot, de most, amikor a polgári időszámítás 1926. évét írjuk, meg kellett érnünk azt is, hogy Német­­országban egy pár levitézlett nagyság a régi jogcím alapján követeli a „Juden­ abgabe“ rendszeresítését, mint egy olyan fáradság és munka nélkül kamatozó tő­­két, amely föltétlen szükséges a megko­­pott hercegi koronák újraaranyozásá­­hoz... Valóban szép és megható, hogy a kis német hercegecskék ilyen kegyesen meg­­emlékeznek ״ kedves zsidóikról, és még­ nem fele­jtették el azokat a boldog szép időket, amikor még a zsidók vagyona ״ Vogelfrei“ volt. Az nem jut eszükbe, hogy a zsidóktól kapták a Bibliát, a Szentírást, az erkölcsi világ alaptörvé­­nyeit, ellenben számon tartják­­ a zsi­­dó­ adót. Ezek közül a nagy visszaemlé­­kezők közül való Freiherr Schneck zu Schweinsberg, aki most a német köz­­társaságtól évi 70.95 aranymárkát köve­­tel ״ zsidójáradék“ fejében ! Hát ami azt illeti, soknak ugyan nem sok, de a né-­­­met zsidók legyenek boldogok, hogy­­ ilyen magas és „jól született“ (wohlgebo­­ren) helyen egyáltalában még megemlé­­keznek róluk. Van azonban Németországon kívül is egy újabb zsidóadó-igénylő. Az illető úr egy dr. Stückelberg nevű baseli ügyvéd, akinek a felesége egy igen magasrangú hölgy, Folin von Breidenbach­. Őnagy­­sága, úgy látszik mésalliance-ot követett el, amikor a plebeius származású ügy­­védhez feleségül ment, de valószínűleg őnagyságának sem volt előkelő nevén kívül más számbavehető hozománya. Az ügyvédnőnek most eszébe jutott, hogy hozományának van egy igen fontos ré­­sze: a zsidó­ adó, amelyet nem szabad elévülni hagyni. Az ügyvéd úr most a porosz köztársaságtól neje őnagyságú jogigénye alapján 1D,30 aranymárkát követel évi járadékképpen. Szép is a tradíció, a hagyományok kügyeletes megőrzése, — főleg, ha egy kis pénz néz ki belőle !... 9. oldal A Nazkir dalosa Kántoroknak egy a sorsuk a szinm­üvet székkel. Roham­osan sülyednek a feledés örvényébe. ״ Dem Mimen flicht die Nachwelt keine Kränze.“ Amig élnek, a bíborsugaras nap tündöklő fényében füröd­­nek, haláluk után a tömeg új csillagoknak hódol. Kivételt csak a nagy hivatásos meste­­rek alkotnak, azok, kik új csapásokon ha­­ladva törekednek a szent cél, az istentisztelet megnemesítése felé. Ilyen gondolatokkal eltelve tűnődtem e héten a Kerepegi-úti régi zsidótemetőben, mikor kibeleztem a minden idők egyik leg­­nagyobb zsinagógái énekesmesterének, Fredmann Mór főkántornak elárvult sirkö­­vét. Figyelmesen olvasom a sirkő feliratát. Született 1826 február 14-én. Éppen száz esztendeje. Mint nagy kántorok méltó tanítványa, kiknek sorában a halhatatlan Goldmark apja, a keszthelyi Szímche­luben első he­­lyen tündöklő : nála a templomi funkció nem kereseti forrás volt, hanem élethivatás, me­­lyet szives­ lélekkel szolgált Ami a költőnek a vers, a festőnek a kép, a szobrásznak a­ márvány, az volt számára a szentséges i1­­tentisztelet, amelyben zseniális egyéniségé­­nek áhitatos alázatát kinyilatkoztatta. Mély­­séges jámbor áhítattól eltelve, minden re­­ménykedő vágyát és ég felé szárnyaló ihle­­tettségét dalba öntötte, mely imává, isten­­tiszteletté nemesült . Idegenkedett a belkantónak a zsinagógá­­ban való meghonosításától, mert féltette az igazi áhítatot a színészkedő dal-zsonglőrkö­­dés profanizációjától. A régimódi éneklés el­­vesztette létalapját a modern istentisztelet­­nél: jönnie kellett az ő inflációjának teremtő géniuszával és megalkotta művészi rátermelt­­ségével sajátos, mégis mindent átfogó zsina­­gógai énekkultuszát. Találóan hirdeti azt sírköve: az ő dalmű­­­vészete Kankan júsán másé d­ádások­. Új, modern tartalommal töltötte meg a régi tradíciók szentelt edényét: az istentiszteletet Szentségtelen kézzel nem nyúlt a tradíciók­hoz, a régi dallamokat nem engedte szám­­űzni a zsinagógából, hanem tetszetős új köntösbe öltöztette azokat. Nem volt forra­­dalmár, hanem csak továbbfejlesztő. A teremtő géniusztól megihletve alkotta meg egyedül azt a gyönyörű istentiszteletet, mely­­nek a világon párja nincsen, mely a lelkek százezreit az igazi zsidó szent áhitat szár­­nyán emeli a végtelen magasságba : egy szebb, egy jobb, egy tisztább, egy szentebb lég­­körbe. Sokan már nem is tudják, hogy még ma is az ő szívbemocrkoló maszkír-melódiájával emlékezünk meg a főü­nnepek alkalmával legdrágábbjainkról. A ״ Ha az Isten kedves in­­két“ kezdetű dalt ő zenésztette meg. Megér­­demii, hogy kegyeletes megemlékezéssel 116- dőljünk most születése 100 éves évforduló­­ján. Abrahamsohn Manó pesti főkántor. --------------------- ־ - M Minden gyógyszertért a héten csupa burleszket játszunk!"•■I CHARLIE CH­APIN: GRAND HOTEL MUCSA, komédia 5 felvonásban.—TEMPÓS BIBERÓ11 Amer­kai sportviejéték MOZGÓKÉPOTTHON 7 levonásban és még két nagyszerű burleszk. CAPITOL

Next