Egyetemi Lapok, 1905 (19. évfolyam, 9-29. szám)
1905-05-21 / 26. szám
XIX. ÉVFOLYAM. 1905. MÁJUS 21. ELŐFIZETÉSI ÁRA : SZERKESZTI Egyetemi Lapok TUDOMÁNYOS, MŰVÉSZETI, SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI IFJÚSÁGI HETILAP EGÉSZ ÉVRE 8 KORONA. FŐ- ÉS KÖZÉPISKOLAI FÉLÉVRE 4 KORONA HALLGATÓKNAK ÉS ÖNNEGYEDÉVRE 2 KORONA. KÉPZŐKÖRÖKNEK 4 K. HALASI ANDOR. FŐMUNKATÁRSAK GULYÁS JÓZSEF, ZSITVAY TIBOR MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL , IV., KAPLONY UTCA 7. SZÁM. TELEFONSZÁM 514. ÉVFORDULÓK. (g-s.) a délnyugati románság Cervantest ünnepli ; 60 millió germán Schiller emléke előtt borul le hódolattal; a mai napon pedig 11 millió magyar emlékezik meg bűnbánó kegyelettel Csokonai Vitéz Mihályról, az örökké bujdosó, korán ellobogott lángészről. Cervantes, Schiller, Csokonai . . . Három, érzésben, gondolkozásban, belső és külső viszonyokban mérhetetlenül különböző nemzet fiai, három kultúra tényezői. Közöttük Schiller nem volt korszakos egyéniség. Egy nagy szellemi mozgalomnak mindenesetre geniális előharcosa, de nem egyedülálló hatalmas sziklacsúcs, hanem egy magas hegygerincnek kidomborodó orma. Cervantes teremtő szellem volt. Nemcsak a spanyol nemzet, de az egész emberiség kulturális élete egyik alkotó részében, az irodalomban alapozó munkát végzett s ennélfogva jelentősége korszakos. Csokonai a mi szerény magyar kultúránknak kiemelkedő magas hegyorma csak, de bizonyára az lett volna bármely nagy nemzet szellemi életében. Mert benne forrongott az alkotni tudás ősereje, a prófétai lelkesültség, a nagy hivatás tudata ... És érdekes, hogy a hatalmas germán nemzet fia, Schiller, tiszteletben, ragyogva dicsőn élt, a szegény spanyol nemzet fia, Cervantes, éhen pusztult el, a kis magyar nemzet fia, Csokonai, haláláig nyomorgott. Ha tehát Schillernél van helye az ünneplésnek, mennyivel inkább helye van Cervantesnél és Csokonainál, akik legalább is akkora lelkesedéssel és hivatottsággal, de ezerszerte viharosabb pályán küzdöttek nemzetük és az emberiség előrehaladásáért .. . A mai napon az ősi magyarság legkarakterisztikusabb városa, Debrecen felé irányul Magyarország figyelme. A költő szobrát elhalmozzák koszorúkkal és sírját virágokkal bontja be a nemzet kegyelete. Ünnepi ódák, szép beszédek dicsőitik emlékezetét. Dalai felcsendülnek újra ezer ajkon és aki hallja, bizonyosan felsóhajt: Kel szép is magyar költőnek lenni! . . . „Meghalt költőnek lenni szép dolog“, dalolta egyszer valaki. De élni nagy célokkal s tépett szárnyakkal, közömbös világban, éhezni, fázni s elhullani egy nagy pálya közepén: — ez az élő és igazi költő sorsa szép Magyarországon .. . De Csokonai poétatermészet volt. Bűnöket könnyen felejtő és megbocsátó. Ő nem haragudott nemzetére, amiért pusztulni hagyta s érzékeny lelke ha lenéz a magasból, bizonyosan meghatják a gyönyörű beszédek, a koszorúk, a virágok és kalaplevéve lekiált onnan, a Petőfi jobbjáról: — Köszönöm néked, nemzetem! . . . Azután az ünnep zaja elcsöndesül, foly a hétköznapi munka tovább és ismétlődik a régi nóta, szegény Spanyolországon és szegény Magyarországon nyomorognak a Cervantesek és Csokonaik, hatalmas Germániában pedig díszelegnek a Schillerek tovább . . . MÁJUS 21. 26. Szám.