Egyetemi Lapok, 1905 (19. évfolyam, 9-29. szám)

1905-05-21 / 26. szám

XIX. ÉVFOLYAM. 1905. MÁJUS 21. ELŐFIZETÉSI ÁRA : SZERKESZTI Egyetemi Lapok TUDOMÁNYOS, MŰVÉSZETI, SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI IFJÚSÁGI HETILAP EGÉSZ ÉVRE 8 KORONA. FŐ- ÉS KÖZÉPISKOLAI FÉLÉVRE 4 KORONA HALLGATÓKNAK ÉS ÖN­NEGYEDÉVRE 2 KORONA. KÉPZŐKÖRÖKNEK 4 K. HALASI ANDOR. FŐMUNKATÁRSAK GULYÁS JÓZSEF, ZSITVAY TIBOR MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL , IV., KAPLONY­ UTCA 7. SZÁM. TELEFONSZÁM 514. ÉVFORDULÓK. (g-s.) a délnyugati románság Cervantest ün­nepli ; 60 millió germán Schiller emléke előtt bo­rul le hódolattal; a mai napon pedig 11 millió magyar emlékezik meg bűnbánó kegyelettel Cso­konai Vitéz Mihályról, az örökké bujdosó, korán ellobogott lángészről. Cervantes, Schiller, Csokonai . . . Három, érzésben, gondolkozásban, belső és külső viszo­nyokban mérhetetlenül különböző nemzet fiai, három kultúra tényezői. Közöttük Schiller nem volt korszakos egyéniség. Egy nagy szellemi mozgalomnak mindenesetre geniális előharcosa, de nem egyedülálló hatalmas sziklacsúcs, hanem egy magas hegygerincnek kidomborodó orma. Cervantes teremtő szellem volt. Nemcsak a spa­nyol nemzet, de az egész emberiség kulturális élete egyik alkotó részében, az irodalomban ala­pozó munkát végzett s ennélfogva jelentősége korszakos. Csokonai a mi szerény magyar kultú­ránknak kiemelkedő magas hegyorma csak, de bizonyára az lett volna bármely nagy nemzet szellemi életében. Mert benne forrongott az alkotni tudás ősereje, a prófétai lelkesültség, a nagy hivatás tudata ... És érdekes, hogy a hatalmas germán nemzet fia, Schiller, tiszteletben, ragyogva dicsőn élt, a szegény spanyol nemzet fia, Cer­vantes, éhen pusztult el, a kis magyar nemzet fia, Csokonai, haláláig nyomorgott. Ha tehát Schil­lernél van helye az ünneplésnek, mennyivel inkább helye van Cervantesnél és Csokonainál, akik legalább is akkora lelkesedéssel és hivatott­sággal, de ezerszerte viharosabb pályán küzdöt­tek nemzetük és az emberiség előrehaladásá­ért .. . A mai napon az ősi magyarság legkarakte­risztikusabb városa, Debrecen felé irányul Ma­gyarország figyelme. A költő szobrát elhalmozzák koszorúkkal és sírját virágokkal bontja be a nemzet kegyelete. Ünnepi ódák, szép beszédek dicsőitik emlékezetét. Dalai felcsendülnek újra ezer ajkon és aki hallja, bizonyosan felsóhajt: Kel szép is magyar költőnek lenni! . . . „Meghalt költőnek lenni szép dolog“, dalolta egyszer valaki. De élni nagy célokkal s tépett szárnyakkal, közömbös világban, éhezni, fázni s elhullani egy nagy pálya közepén: —­ ez az élő és igazi költő sorsa szép Magyarorszá­gon .. . De Csokonai poétatermészet volt. Bűnöket könnyen felejtő és megbocsátó. Ő nem haragu­dott nemzetére, amiért pusztulni hagyta s érzé­keny lelke ha lenéz a magasból, bizonyosan meghatják a gyönyörű beszédek, a koszorúk, a virágok és kalaplevéve lekiált onnan, a Petőfi jobbjáról: — Köszönöm néked, nemzetem! . . . Azután az ünnep zaja elcsöndesül, foly a hét­köznapi munka tovább és ismétlődik a régi nóta, szegény Spanyolországon és szegény Magyar­­országon nyomorognak a Cervantesek és Cso­­konaik, hatalmas Germániában pedig díszelegnek a Schillerek tovább . . . MÁJUS 21. 26. Szám.

Next